Ugrás a tartalomhoz

Szakák

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Skukha, az ászik, pontosabban az aorszok törzsének nagyura a behisztuni felirat domborművén

A szakák közép-ázsiai szkíták. Az isszédok, az ászik, az avarok, a Ferganai-medencében honos szkíták, a kangarok és a szakaurak – önmaguk által is használt – összefoglaló neve szaka. Közép-Ázsia pusztáit az ókorban szaka népek uralták.

Az isszédok (isszédonesz: ἰσσηδόνες stb.) nevezetű nép az Urál hegység keleti oldalán lakott.

Az ászik (aszianoi: ασιανοι, aszioi: ασιοι, iazügesz: ιαζυγες, jászok stb.) a Szir-darja alsó szakaszánál, az Aral-tó körül, valamint Khoraszmia oázisának területén, az Amu-darja alsó szakaszánál telepedtek le. Szövetségük neve Masszagetai (Μασσαγεται), utóbb Alanoi (Αλανοι). Három törzsük görögös neve pedig aorszok (aorszoi: αορσοι stb.), ászik, rhoxolánok (rhoxolanoi: ροξολανοι stb.). Az aorszok neve a perzsa királyi sziklafeliratokon sakâ tigraxaudâ (hegyes fövegű szakák).

Az avarok (abaroi: αβαροι, abioi: αβιοι, aparnoi: απαρνοι, apasziakai: απασιακαι, daai: δααι, kidaritai ounnoi: κιδαριται ουννοι, ouarkhonitai: ουαρχονιται, parnoi: παρνοι, pauszikai: παυσικαι stb.) szállásterülete a Kopet-dag északi előterében volt. Nevük a perzsa királyi sziklafeliratokon dahâ (ellenségek, idegenek).

A Ferganai-medencében letelepedett szakák saját nevét nem ismerjük. Görög forrásokban megszólításuk amürgi szakák (szakai amürgioi: σακαι αμυργιοι), a perzsa királyi sziklafeliratokon sakâ haumavargâ (haumát fogyasztó szakák) vagy sakâ tyaiy para Sugdam (szakák, kik Szogdián túliak). Országuk neve kínai forrásokban Tajüan (大宛), azaz Nagy Jónok. A kínaiak által használt név III. Alekszandrosz, makedón király leszerelt harcosaira utal, akiket a hadvezér Alexandreia Eszkhaté (ma Hudzsand) városába telepített.

A kangarok (kakhagai szküthai: καχαγαι σκυθαι) a Szir-darja középső szakaszának alföldjét, valamint a Talasz és a Csu folyó síkságát lakták.

A szakaurak (szakaurakai: σακαυρακαι, szaj: 塞, szajvang: 塞王) szállásai az Ili folyó völgyében és az Iszik-köl vidékén voltak. A hazai szakmunkák, valamint a népszerűsítő kiadványok olykor a szakaurakat nevezik – lényegében helytelenül – szakáknak.

Magukat a jakutok is szakáknak nevezik; a szakákat tekintik őseiknek.

A szaka névről

[szerkesztés]

A szkíták közép-ázsiai csoportja (része, szaka) magát – összefoglaló néven – szaka címmel illette. Többen – közöttük Oswald Szemerényi is – megkíséreltek magyarázatot találni nevükre. Mivel az ókor tudósítói a szakákat vándorló pásztoroknak is nevezik, ennélfogva jó okunk van feltételezni – mondja Szemerényi –, hogy a szaka név jelentése nomád. Állításának igazolására egy feltételezett iráni szót – *sak (megy, folyik, fut, kóborol) – szerkeszt. A perzsák – bizonygatja – azért nevezték a szkíta népeket egyetemlegesen szakáknak, mert azok vándorló pásztorok voltak.[1]

Szemerényi kijelentése a szakák nevével kapcsolatban nehezen hihető. A szaka ugyanis a közép-ázsiai szkíták önelnevezése volt. Bizonyíték erre többek között a szakaurak címe. Nem valószínű, hogy nevük első elemét a perzsáktól kölcsönözték volna. A magyarok sem nevezik magukat oguroknak, onoguroknak, jóllehet az idegenek által rájuk ruházott elnevezések többsége az említett török szavakban gyökerezik.

Felmerülhet még ellenkező érvényű bizonyítékként az avarok egyik görögös elnevezése (apasziakai: ἀπασιάκαι, avagy aszpasziakai: ἀσπασιάκαι), melyet vízi szakák, illetve víznek örvendők vagy paripáknak örvendők alakban fejt vissza Tomaschek, illetve Altheim és Stiehl.[2][3] Az avarok – ha elhisszük a mondottakat – valójában nem avarok, hanem vízi vándorló pásztorok, illetve víznek örvendő vándorló pásztorok vagy paripáknak örvendő vándorló pásztorok voltak. Az említett szóalakok nyilván rontottak; az eredeti kifejezés *aparszakai (ἀπαρσακαι), azaz avar szakák lehetett. Szemerényi azonban mindezeket, ahogyan a hasonló neveket sem vizsgálta. Van belőlük pedig legalább egy tucat, pl. aparnoi (ἀπαρνοι). Ennek tartalma Tomaschek szerint serdületlen, éretlen, illetve fiatalember, legény.[4] Az avarokra ráaggatott iráni nevek sokasága ezek után már-már zavarba ejtő.

Az ókor tudósítói, nem különben a perzsák, a szaka nevet összefoglaló értelemben használták. Ha kifejezetten valamelyik szaka népre hivatkoztak, akkor a szaka névhez jelzőt ragasztottak (pl. szakai amürgioi, sakâ haumavargâ), vagy az illető nép saját elnevezését használták, pl. aszioi (ászik), aparnoi (avarok) szakaurakai (szakaurak).

Abajev szerint a szaka kifejezés az oszét sag (szarvas) szóval rokon.[5] A szakák tehát – tudós szerzőnk kijelentéséből ez következne – szarvasok. Abajev szófejtésével szemben általában Szemerényi megoldását tartják hihetőbbnek.

A szaka kifejezés egyik jelentése a magyarban Czuczor és Fogarasi szerént: „Egy-egy elvált rész valamiből, pl. a kerék talpáról abroncsrovásból kitört vagy kihullott vagy kivágott darabka, rovaték.” A szak kifejezés értelme pedig: „Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy több, hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban.”[6] Vagyis a szaka népesség kiszakadással, elszakadással jöhetett létre. Az efféle folyamat a pusztai népek körében általános lehetett. Az ilyetén való elnevezés a magyar történelemből is ismerős lehet, gondoljunk a csángókra, kiknek neve csángáló (kószáló, elkóborló) értelmű, s a szakához félig-meddig hasonló jelentéssel bír.

A szakának nevezett szkíta csoport a bronzkor korai szakaszában, i. e. 2200–1800. között szakadt el a kelet-európai szkítáktól. Az Urál hegység nyugati oldaláról, illetve a Volga mellékéről a hegység keleti oldalára költöztek, s az Urál, a Tobol és az Isim folyó vidékén telepedtek le. E népesség a bronzkor középső szakaszában, i. e. 1800–1500. között szétterjedt Közép-Ázsia és Dél-Szibéria pusztaságain. Birtokaikat északon a tajga, nyugaton a Déli-Urál vidéke, Keleten az Altaj, a Szajánok és a Bajkál-tó határolta, délen pedig a Kopet-dag, a Pamír és a Tien-san.[7] Lásd még: Andronovói műveltség.

Gautama Buddha

[szerkesztés]

A szakirodalom a szakákkal kapcsolja össze Gautama Sziddhártha, avagy Gautama Buddha személyét, akinek egyik megnevezése sákjamuni. Buddha, hagyomány szerint, a sákja nevű törzs egyik királyának sarja volt. A szakák első csoportjai a bronzkorban, i. e. 1800–1600. körül, költöztek az Indiai-félszigetre. Biztosat erről, írott források hiányában, nem tudunk. Eredeti nyelvüket ott – kisebbségben – alighanem elveszítették, s nevüket is elferdítette az idegen környezet.

Szakák óiráni forrásokban

[szerkesztés]

A médek és a perzsák, mivel elsőként a szakákkal kerültek kapcsolatba, az általuk későbben megismert európai szkítákra is a szaka nevet aggatták.

A perzsa királyi sziklafeliratok[8] nem nyújtanak biztos alapot a közép-ázsiai szkíták különböző csoportjainak azonosításához. A perzsák a nekik adózó négy szkíta népet – közöttük az Odrüszi királyság megszervezőit, az európai gétákat is – viseletük, szokásaik, lakóhelyük szerint nevezték meg, s a következetesség sem volt erényük:

  • Sakâ haumavargâ – haumát fogyasztók (betű szerint: haumát fogyasztó szakák). Lakóhelyük a Ferganai-medence (görög forrásokban Amürgion pedion: Αμυργιον πεδιον) volt, nevük pedig görögösen amürgi szakák (σακαι αμυργιοι). Aradi Éva az indoszkítákkal azonosítja őket.[9] Az indoszkítáknak is nevezett szakaurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
  • Sakâ tigraxaudâ – hegyes fövegűek (betű szerint: hegyes fövegű szakák). Az Amu-darja alsó szakaszánál, Khoraszmia oázisának területén laktak. Harmatta János szerint ők a dahák, más néven masszagéták.[10] Valójában a hegyes fövegűek az ászik egyik csoportját képviselték. Masszagetai (Μασσαγεται) pedig az ászik szövetségének görögös neve volt.
  • Sakâ tyaiy paradraya – vízen túliak (betű szerint: szakák, kik vízen túliak). A Keleti-Balkán lakói voltak; görögös nevük getai (γεται). Harmatta az „európai”, azaz királyi szkítákkal azonosítja őket.[10] E helyen bizonyosan nem róluk van szó, ők ugyanis nem voltak a perzsák adófizetői.
  • Sakâ tyaiy para Sugdam – Szogdián túliak (a perzsa szövegben, betű szerint, „sakaibiš tyaiy para Sugdam”, azaz „a szakáktól, kik Szogdián túliak”). Ekként is nevezték a perzsák az amürgi szakákat. Aradi szerint ők a „tulajdonképpeni szakák”, avagy szakaurak.[9] A szakaurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
  • Dahâ – ellenségek, idegenek. A Kopet-dag északi előterében laktak, s magukat avaroknak címezték.[11]

Az egyik szkíta nép e felsorolásban nyilván kétszer szerepel. A szakemberek – például Harmatta János is – tanácstalanok, ha e nevek azonosításáról esik szó.[10] Egyik szerző így, a másik amúgy nyilatkozik e kérdésben. A haumát fogyasztókat legtöbbször a Ferganai-medencében lakókkal azonosítják, a dahákat pedig az avarokkal.

A hauma, avagy szóma mibenlétéről véget nem érő találgatások folynak: szeszes ital, csikófark, ginzeng, kender, légyölő galóca, varázsgyökér és a többi.[12]

Hivatkozások

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További ismertetők

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap