Szakák
A szakák közép-ázsiai szkíták. Az isszédok, az ászik, az avarok, a Ferganai-medencében honos szkíták, a kangarok és a szakaurak – önmaguk által is használt – összefoglaló neve szaka. Közép-Ázsia pusztáit az ókorban szaka népek uralták.
Az isszédok (isszédonesz: ἰσσηδόνες stb.) nevezetű nép az Urál hegység keleti oldalán lakott.
Az ászik (aszianoi: ασιανοι, aszioi: ασιοι, iazügesz: ιαζυγες, jászok stb.) a Szir-darja alsó szakaszánál, az Aral-tó körül, valamint Khoraszmia oázisának területén, az Amu-darja alsó szakaszánál telepedtek le. Szövetségük neve Masszagetai (Μασσαγεται), utóbb Alanoi (Αλανοι). Három törzsük görögös neve pedig aorszok (aorszoi: αορσοι stb.), ászik, rhoxolánok (rhoxolanoi: ροξολανοι stb.). Az aorszok neve a perzsa királyi sziklafeliratokon sakâ tigraxaudâ (hegyes fövegű szakák).
Az avarok (abaroi: αβαροι, abioi: αβιοι, aparnoi: απαρνοι, apasziakai: απασιακαι, daai: δααι, kidaritai ounnoi: κιδαριται ουννοι, ouarkhonitai: ουαρχονιται, parnoi: παρνοι, pauszikai: παυσικαι stb.) szállásterülete a Kopet-dag északi előterében volt. Nevük a perzsa királyi sziklafeliratokon dahâ (ellenségek, idegenek).
A Ferganai-medencében letelepedett szakák saját nevét nem ismerjük. Görög forrásokban megszólításuk amürgi szakák (szakai amürgioi: σακαι αμυργιοι), a perzsa királyi sziklafeliratokon sakâ haumavargâ (haumát fogyasztó szakák) vagy sakâ tyaiy para Sugdam (szakák, kik Szogdián túliak). Országuk neve kínai forrásokban Tajüan (大宛), azaz Nagy Jónok. A kínaiak által használt név III. Alekszandrosz, makedón király leszerelt harcosaira utal, akiket a hadvezér Alexandreia Eszkhaté (ma Hudzsand) városába telepített.
A kangarok (kakhagai szküthai: καχαγαι σκυθαι) a Szir-darja középső szakaszának alföldjét, valamint a Talasz és a Csu folyó síkságát lakták.
A szakaurak (szakaurakai: σακαυρακαι, szaj: 塞, szajvang: 塞王) szállásai az Ili folyó völgyében és az Iszik-köl vidékén voltak. A hazai szakmunkák, valamint a népszerűsítő kiadványok olykor a szakaurakat nevezik – lényegében helytelenül – szakáknak.
Magukat a jakutok is szakáknak nevezik; a szakákat tekintik őseiknek.
A szaka névről[szerkesztés]
A szkíták közép-ázsiai csoportja (része, szaka) magát – összefoglaló néven – szaka címmel illette. Többen – közöttük Oswald Szemerényi is – megkíséreltek magyarázatot találni nevükre. Mivel az ókor tudósítói a szakákat vándorló pásztoroknak is nevezik, ennélfogva jó okunk van feltételezni – mondja Szemerényi –, hogy a szaka név jelentése nomád. Állításának igazolására egy feltételezett iráni szót – *sak (megy, folyik, fut, kóborol) – szerkeszt. A perzsák – bizonygatja – azért nevezték a szkíta népeket egyetemlegesen szakáknak, mert azok vándorló pásztorok voltak.[1]
Szemerényi kijelentése a szakák nevével kapcsolatban nehezen hihető. A szaka ugyanis a közép-ázsiai szkíták önelnevezése volt. Bizonyíték erre többek között a szakaurak címe. Nem valószínű, hogy nevük első elemét a perzsáktól kölcsönözték volna. A magyarok sem nevezik magukat oguroknak, onoguroknak, jóllehet az idegenek által rájuk ruházott elnevezések többsége az említett török szavakban gyökerezik.
Felmerülhet még ellenkező érvényű bizonyítékként az avarok egyik görögös elnevezése (apasziakai: ἀπασιάκαι, avagy aszpasziakai: ἀσπασιάκαι), melyet vízi szakák, illetve víznek örvendők vagy paripáknak örvendők alakban fejt vissza Tomaschek, illetve Altheim és Stiehl.[2][3] Az avarok – ha elhisszük a mondottakat – valójában nem avarok, hanem vízi vándorló pásztorok, illetve víznek örvendő vándorló pásztorok vagy paripáknak örvendő vándorló pásztorok voltak. Az említett szóalakok nyilván rontottak; az eredeti kifejezés *aparszakai (ἀπαρσακαι), azaz avar szakák lehetett. Szemerényi azonban mindezeket, ahogyan a hasonló neveket sem vizsgálta. Van belőlük pedig legalább egy tucat, pl. aparnoi (ἀπαρνοι). Ennek tartalma Tomaschek szerint serdületlen, éretlen, illetve fiatalember, legény.[4] Az avarokra ráaggatott iráni nevek sokasága ezek után már-már zavarba ejtő.
Az ókor tudósítói, nem különben a perzsák, a szaka nevet összefoglaló értelemben használták. Ha kifejezetten valamelyik szaka népre hivatkoztak, akkor a szaka névhez jelzőt ragasztottak (pl. szakai amürgioi, sakâ haumavargâ), vagy az illető nép saját elnevezését használták, pl. aszioi (ászik), aparnoi (avarok) szakaurakai (szakaurak).
Abajev szerint a szaka kifejezés az oszét sag (szarvas) szóval rokon.[5] A szakák tehát – tudós szerzőnk kijelentéséből ez következne – szarvasok. Abajev szófejtésével szemben általában Szemerényi megoldását tartják hihetőbbnek.
A szaka kifejezés egyik jelentése a magyarban Czuczor és Fogarasi szerént: „Egy-egy elvált rész valamiből, pl. a kerék talpáról abroncsrovásból kitört vagy kihullott vagy kivágott darabka, rovaték.” A szak kifejezés értelme pedig: „Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy több, hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban.”[6] Vagyis a szaka népesség kiszakadással, elszakadással jöhetett létre. Az efféle folyamat a pusztai népek körében általános lehetett. Az ilyetén való elnevezés a magyar történelemből is ismerős lehet, gondoljunk a csángókra, kiknek neve csángáló (kószáló, elkóborló) értelmű, s a szakához félig-meddig hasonló jelentéssel bír.
A szakának nevezett szkíta csoport a bronzkor korai szakaszában, i. e. 2200–1800. között szakadt el a kelet-európai szkítáktól. Az Urál hegység nyugati oldaláról, illetve a Volga mellékéről a hegység keleti oldalára költöztek, s az Urál, a Tobol és az Isim folyó vidékén telepedtek le. E népesség a bronzkor középső szakaszában, i. e. 1800–1500. között szétterjedt Közép-Ázsia és Dél-Szibéria pusztaságain. Birtokaikat északon a tajga, nyugaton a Déli-Urál vidéke, Keleten az Altaj, a Szajánok és a Bajkál-tó határolta, délen pedig a Kopet-dag, a Pamír és a Tien-san.[7] Lásd még: Andronovói műveltség.
Gautama Buddha[szerkesztés]
A szakirodalom a szakákkal kapcsolja össze Gautama Sziddhártha, avagy Gautama Buddha személyét, akinek egyik megnevezése sákjamuni. Buddha, hagyomány szerint, a sákja nevű törzs egyik királyának sarja volt. A szakák első csoportjai a bronzkorban, i. e. 1800–1600. körül, költöztek az Indiai-félszigetre. Biztosat erről, írott források hiányában, nem tudunk. Eredeti nyelvüket ott – kisebbségben – alighanem elveszítették, s nevüket is elferdítette az idegen környezet.
Szakák óiráni forrásokban[szerkesztés]
A médek és a perzsák, mivel elsőként a szakákkal kerültek kapcsolatba, az általuk későbben megismert európai szkítákra is a szaka nevet aggatták.
A perzsa királyi sziklafeliratok[8] nem nyújtanak biztos alapot a közép-ázsiai szkíták különböző csoportjainak azonosításához. A perzsák a nekik adózó négy szkíta népet – közöttük az Odrüszi királyság megszervezőit, az európai gétákat is – viseletük, szokásaik, lakóhelyük szerint nevezték meg, s a következetesség sem volt erényük:
- Sakâ haumavargâ – haumát fogyasztók (betű szerint: haumát fogyasztó szakák). Lakóhelyük a Ferganai-medence (görög forrásokban Amürgion pedion: Αμυργιον πεδιον) volt, nevük pedig görögösen amürgi szakák (σακαι αμυργιοι). Aradi Éva az indoszkítákkal azonosítja őket.[9] Az indoszkítáknak is nevezett szakaurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
- Sakâ tigraxaudâ – hegyes fövegűek (betű szerint: hegyes fövegű szakák). Az Amu-darja alsó szakaszánál, Khoraszmia oázisának területén laktak. Harmatta János szerint ők a dahák, más néven masszagéták.[10] Valójában a hegyes fövegűek az ászik egyik csoportját képviselték. Masszagetai (Μασσαγεται) pedig az ászik szövetségének görögös neve volt.
- Sakâ tyaiy paradraya – vízen túliak (betű szerint: szakák, kik vízen túliak). A Keleti-Balkán lakói voltak; görögös nevük getai (γεται). Harmatta az „európai”, azaz királyi szkítákkal azonosítja őket.[10] E helyen bizonyosan nem róluk van szó, ők ugyanis nem voltak a perzsák adófizetői.
- Sakâ tyaiy para Sugdam – Szogdián túliak (a perzsa szövegben, betű szerint, „sakaibiš tyaiy para Sugdam”, azaz „a szakáktól, kik Szogdián túliak”). Ekként is nevezték a perzsák az amürgi szakákat. Aradi szerint ők a „tulajdonképpeni szakák”, avagy szakaurak.[9] A szakaurak azonban nem voltak a perzsák hűbéresei.
- Dahâ – ellenségek, idegenek. A Kopet-dag északi előterében laktak, s magukat avaroknak címezték.[11]
Az egyik szkíta nép e felsorolásban nyilván kétszer szerepel. A szakemberek – például Harmatta János is – tanácstalanok, ha e nevek azonosításáról esik szó.[10] Egyik szerző így, a másik amúgy nyilatkozik e kérdésben. A haumát fogyasztókat legtöbbször a Ferganai-medencében lakókkal azonosítják, a dahákat pedig az avarokkal.
A hauma, avagy szóma mibenlétéről véget nem érő találgatások folynak: szeszes ital, csikófark, ginzeng, kender, légyölő galóca, varázsgyökér és a többi.[12]
Hivatkozások[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Абаев, В. И. (1949): Осетинский язык и фольклор. I. Москва, Ленинград.
- Abaev, V. I. and Bailey, H. W. (1985): Alans, an ancient Iranian tribe of the northern (Scythian, Saka, Sarmatian, Massagete) group, known to classical writers from the first centuries CE. Encyclopedia Iranica 1 (8): 801–803.
- Altheim, F. und Stiehl, R. (1970): Geschichte Mittelasien im Altertum. Berlin.
- Aradi Éva (2012): Indoszkíták. Budapest.
- Blois, F. de and Vogelsang, W. (1993): Dahae. I. The name. II. The people. Encyclopedia Iranica 6 (6): 581–582.
- Czuczor Gergely és Fogarasi János (1870): A magyar nyelv szótára. (Elektronikus változat. Szak és szaka szócikk.)
- Czuczor Gergely és Fogarasi János (1870): A magyar nyelv szótára. Ötödik kötet. Pest. (Szak és szaka szócikk.)
- Harmatta János (2004): Nagy Sándor Transoxaniában. Antik Tanulmányok 48 (1–2): 35–42.
- Jhutti, S. S. (2003): The Getes. Sino-platonic papers 127: 1–125.
- Koryakova, L. and Epimakhov, A. V. (2007): The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Ages. In Yoffee, N. (ed.): Cambridge Wordl Archaeology. New York.
- Lecoq, P. (1997): Les inscriptions de la Perse achéménide. Traduit du vieux perse, de l’élamite, du babylonien et de l’araméen. Paris.
- Pozder Károly (2001): Sacae. In Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon. (Elektronikus dokumentum.) Budapest.
- Schmitt, R. (2003): Haumavargā, a term distinguishing one of the three groups of Sakā tribes, Sakā haumavargā, in some of the lists of the peoples in the Achaemenid royal inscriptions. Encyclopedia Iranica 12 (1): 63–64.
- Sulimirski, T. (1970): The Sarmatians. In Glyn, D. (ed.): Ancient Peoples and Places. Volume seventy-three. New York, Washington.
- Sulimirski, T. and Taylor, T. (1992): Chapter 33a. The Scythians. Pp. 547–590. In Boardman, J., Edwards, I. E. S., Sollberger, E. and Hammond, N. G. L. (eds): The Cambridge Ancient History. III. Part 2. The Assyrian and Babylonian empires and other states of the Near East, from the eighth to the sixth centuries b.c. Second edition. Cambridge.
- Szemerényi, O. (1980): Four Old Iranian Ethnic Names: Scythian – Skudra – Sogdian – Saka. Sitzungsberichte der Österreichischen Akademie der Wissenschaften 371: 5–47.
- Taillieu, D. (2003): Haoma I. Botany. Haoma is the Avestan name for a plant and its divinity, Mid. Pers. hōm, Sogd. xwm, Pers. and other living Iranian languages hōm, hūm and related forms. Encyclopedia Iranica 11 (6): 659–662.
- Tomaschek, W. (1894a): Aparnoi. Col. 2669. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Erster Band. Aal–Apollokrates. Zweiter Halbband. Alexandros–Apollokrates. Stuttgart.
- Tomaschek, W. (1894b): Apasiakai. Col. 2670. In Wissowa, G. (Hrsg.): Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung. Erster Band. Aal–Apollokrates. Zweiter Halbband. Alexandros–Apollokrates. Stuttgart.
- http://www.balassikiado.hu/BB/netre/netre_vasary/vasary.htm Archiválva 2016. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Yu, T. (1998): A Study of Saka History. Sino-platonic papers 80: 1–224.
További ismertetők[szerkesztés]
- Bánosi György és Veresegyházi Béla (1999): Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest.
- Csörgő Zoltán (é. n.): Szkíta volt-e Buddha?
- Eduljee, K. E. (2005–2014): Dahi. Daha, Dahistan (Dahae), Friend & Foe. Zoroastrian Heritage.
- Eduljee, K. E. (2005–2014): Saka. Fergana, Scythia, Scythians, Turks. Zoroastrian Heritage.
- Piankov, I. (n. d.): The Ethnic of Sakas (Scythians). Iran Chamber Society.
- Stein, A. (1912): Ruins of Desert Cathay. Personal narrative of explorations in Central Asia and westernmost China. London.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
|
