SMS Dresden (1907)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SMS Dresden
a Dresden a Vilmos császár-csatornán a háború előtt
a Dresden a Vilmos császár-csatornán a háború előtt
Hajótípus könnyűcirkáló
Névadó Drezda városa
Tulajdonos A Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
Hajóosztály Dresden-osztály
Pályafutása
Építő Blohm & Voss, Hamburg
Ára 7.460.000 aranymárka
Építés kezdete 1906.
Vízre bocsátás 1907. október 5.
Szolgálatba állítás 1908. november 14.
Szolgálat vége 1915. március 14.
Sorsa legénysége elsüllyesztette a Robinson Crusoe-szigetnél 1914. március 14-én
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 3664 t, 4268 t (max.)
Hossz 118,3 m (teljes)
117,9 m (vízvonalon)
Szélesség 13,5 m
Merülés 5,54 m (max.)
Hajtómű 12 gőzkazán, 2 Parsons-gőzturbina – 4 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 1,95 m)
Üzemanyag szén
Teljesítmény 14,794 le (11.032 kW)
18,880 le (13.886 kW)
Sebesség 25,2 csomó (47 km/h)
Hatótávolság 6700 km 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet 10 db Sk 10,5 cm L/40 löveg (1500 lövedék)
8 db Sk 5,2 cm L/55 löveg (4000)
2 db 45 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó)
Páncélzat fedélzet: 20-80 mm
lejáratok: 100 mm
parancsnoki torony: 20-100 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység 361 fő (köztük 18 tiszt)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Dresden témájú médiaállományokat.

Az SMS Dresden a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine) egyik könnyűcirkálója (korabeli német megnevezése: kleiner Kreuzer – kiscirkáló) volt, osztályának névadó egysége. Egyetlen testvérhajója az Emden volt. A Blohm & Voss hamburgi hajógyárában fektették le a gerincét 1906-ban. 1907 októberében bocsátották vízre és építését 1908 novemberében fejezték be. Szolgálatba állítását a próbajáratai során bekövetkezett balesetek késleltették. Egyik ilyen eset során összeütközött egy másik hajóval és súlyos károkat szenvedett. Az előző Königsberg-osztályú cirkálókhoz hasonlóan a Dresden-osztály is 10 darab 10,5 cm-es ágyút kapott és két torpedóvető csövet.

A Dresden pályafutása nagy részében a tengerentúlon szolgált. Szolgálatba állítása után 1909-ben látogatást tett az Egyesült Államokban a Hudson-Fulton Ünnepségek alkalmából. Németországba való visszatérése után három évet töltött a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) felderítőcsoportjának állományában. 1913-ban a Földközi-tengeri hajórajhoz osztották be, majd a karibi térségbe vezényelték, hogy védelmezze a német állampolgárokat a mexikói forradalom idején. 1914 közepén Victoriano Huerta diktátort Jamaikára szállította, ahol a britek menedékjogot biztosítottak számára. 1914 júliusában haza kellett volna indulnia Németországba, de a világháború kitörése miatt erre már nem került sor. A háború elején a Dresden az Atlanti-óceán dél-amerikai vizein folytatott cirkálóháborút, majd 1914 szeptemberében áthajózott a Csendes-óceánra, ahol csatlakozott Maximilian von Spee tengernagy Kelet-ázsiai hajórajához.

A Dresden részt vett a Coronel-hegyfoki csatában, ahol a HMS Glasgow cirkálóval került harcba. Decemberben a Falklandi csatában a Dresden volt az egyetlen német hajó, amelyik el tudta kerülni a pusztulást. A brit üldözői elől hónapokig ki tudott térni, míg végül a Robinson Crusoe-szigetnél kötött ki 1915 márciusában. A hajtóművei teljesen elhasználódtak és alig maradt már szene, ezért a hajó kapitánya felvette a kapcsolatot a helyi chilei hatóságokkal a hajó internálása végett. Itt a britek azonban rátaláltak és a nemzetközi jogot megsértve tüzet nyitottak rá a semleges ország felségvizein. A németek elsüllyesztették a Dresdent a legénységének nagy része pedig el tudott menekülni és chilei internálótáborba került Quiriquina szigetére. A hajó roncsa a kikötőben maradt, számos felszerelését, köztük a harangját és az iránytűjét később kiemelték és átadták Németországnak.

Tervezés[szerkesztés]

a Dresden-osztályú cirkálók vázlati rajza

A Dresden teljes hossza 118,3 m, szélessége 13,5 m és a merülése 5,53 m volt. Vízkiszorítása 4.268 tonna teljes terhelés mellett. Meghajtásáról két Parsons gőzturbina gondoskodott, melyek névleges teljesítménye 14.794 lóerő volt és amivel 24 csomós sebesség elérésére volt képes. A turbinákat tizenkét széntüzelésű kazán látta el gőzzel. A cirkáló 860 tonna szenet tudott magával szállítani, ami révén a hatótávolsága 3600 tengeri mérföld (6700 km) volt 14 csomós sebesség mellett. Személyzetét 18 tiszt és 343 főnyi legénység adta.[1]

A hajót 10 darab különálló 10,5 cm-es SK L/40 gyorstüzelő ágyúval szerelték fel. Kettő egymás mellett volt elhelyezve a hajó elején, hat volt elhelyezve a hajó közepén (három-három mindkét oldalon) és kettő egymás mellett a hajó hátsó részén. Ezen ágyúk lőtávolsága 12.200 m volt és 1500 lövedéket tudtak elhelyezni a lőszerraktárakban, így minden ágyúra 150 jutott. A másodlagos tüzérséget nyolc darab 5,2 cm-es SK L/55 gyorstüzelő ágyú alkotta, melyekhez 4.000 darab lőszer állt raktáron. A fegyverzetéhez tartozott még a fedélzetén elhelyezett két 45 cm-es torpedóvető cső is négy torpedóval. A hajó fedélzetének páncélvastagsága elérte a 80 mm-t. A parancsnoki torony páncélja 100 mm-es vastagságú volt, a lövegpajzsoké 50 mm.[1]

Szolgálatban[szerkesztés]

A háború előtt[szerkesztés]

a Dresden a New York-i látogatáson 1909 októberében

A Dresdent Ersatz Comet néven rendelték meg és a Blohm & Voss hamburgi hajógyárában fektették le a gerincét 1906-ban, vízrebocsátására 1907. október 5-én került sor.[2] Keresztelését Otto Beutler, Drezda városának főpolgármestere végezte.[3] Felszerelése után 1908. november 14-én a Hochseeflotte állományába került.[2] Egyik próbaútja során véletlenül összeütközött a svéd Cäcilie galeasszal a Kiel előtti vizeken, melynek következtében utóbbi elsüllyedt.[3] A Dresden jobb oldali propellertengelye 30 mm-rel beljebb tolódott, ami miatt hat hónapig javítani kellett.[4] 1909-ben folytathatta a próbajáratokat, de egy turbinát ért baleset miatt újra javításokra szorult, ami egészen szeptemberig eltartott.[3]

Habár a Dresden nem végezte el a kellő teszteket, a próbajáratait az Egyesült Államokba tervezett útja előtt szeptember 7-én befejezettnek nyilvánították.[3] Az út célja Németország képviselete volt a Hudson-Fulton Ünnepségeken New Yorkban. A Dresdenhez csatlakoztak a Hertha és a Victoria Louise védett cirkálók valamint a Bremen könnyűcirkáló.[5] A Dresden Wilhelmshavent szeptember 11-én hagyta el és a walesi Newportban megállt, ahol találkozott a hajóraj többi egységével. A hajók szeptember 24-én értek New Yorkba, ahol október 9-ig maradtak és ahonnan október 22-én értek vissza Németországba.[3]

a Dresden, a Victoria Louise és a Hertha a Hudson-Fulton Ünnepségeken 1909-ben

Az amerikai út után a Dresden csatlakozott a Hochseeflotte felderítőcsoportjához. A következő két év során részt vett különböző gyakorlatokon és az éves flottamanővereken. 1910. február 10-én összeütközött a Königsberg cirkálóval.[3] Az ütközésben a Dresden jelentős károkat szenvedett, de egyik járművön sem sérült meg senki. A javítások elvégzése végett Kielbe hajózott,[6] ami nyolc napig tartott. A Dresden május 13-17 között Hamburgba tett látogatást. 1912 április. 14. és 20. között időlegesen áthelyezték a gyakorlórajhoz a Friedrich Carl védett cirkálóval és a Mainz könnyűcirkálóval együtt. Az 1911-12-es kiírásban a könnyűcirkálók között a Dresden nyerte a Kaiserschießpreist, a tüzérségi vetélkedő fődíját.[3] 1912 szeptembere és 1913 szeptembere között Fritz Lüdecke fregattkapitány volt a parancsnoka, aki a világháború idején újra a parancsnoka lett.[7]

Az Első Balkán-háború miatt 1913. április 6-án a Straßburg könnyűcirkálóval együtt Kielből az Adriai-tengerre küldték,[8] ahol csatlakozott a Földközi-tengeri hajórajhoz (Mittelmeer Division), melynek legerősebb egysége a Goeben csatacirkáló volt és Konrad Trummler ellentengernagy parancsnoksága alatt állt. A raj hónapokon át cirkált a Mediterránium keleti felén majd augusztus végén visszarendelték Németországba. Kielbe való szeptember 23-ai megérkezése után a Kaiserliche Werft kieli hajógyárába került nagyjavítások elvégzésére, melyek december végéig eltartottak. Ezt követően vissza kellett volna térnie a Földközi-tengerre, de az Admiralstab (a német flotta vezetése) úgy döntött, hogy az kelet-amerikai támaszpontra helyezik át, hogy a mexikói forradalom idején oltalmazza a térségben a német érdekeket. Az észak-amerikai vizeken tartózkodó Bremen cirkálót ekkor visszarendelték Németországba, de a váltására szánt Karlsruhe könnyűcirkáló még nem lépett szolgálatba. 1913. december 27-én a Dresden elhagyta Németországot és 1914. január 21-én érkezett Veracruzhoz[3] Erich Köhler fregattkapitány parancsnoksága alatt.[7] Eddigre már több más országhoz hasonlóan az Egyesült Államok is küldött egy hajórajt a városhoz.[9]

a Dresden egy bójához kikötötten horgonyozva a háború előtt

Az Admiralstab a Hertha iskolahajót a Dresden mellé rendelte a mexikói partokhoz. A Brement is visszaküldték, hogy erősítse a német haditengerészeti kontingenst. Megérkezése után utóbbit az európai állampolgárok Hamburg America Line hajótársaság óceánjáróira való átszállítással bízták meg. A Dresden és a brit Hermione cirkáló 900 amerikai állampolgárt mentett ki egy veracruzi hotelből és szállítottak át amerikai hadihajókhoz. A mexikóvárosi német konzul további erőket kért és a Dresden egy tiszthelyettesből (Maat) és 10 matrózból álló csapatot tett partra két MG 08 géppuskával felszerelve.[10] 1914. április 15-én a Dresden Tampico elé hajózott a Karib-tengerre.[11] Ebben a hónapban a német zászló alatt hajózó Ypiranga kereskedelmi hajó megérkezett Mexikóba rakterében Victoriano Huerta diktátornak szánt könnyű fegyverekkel, melyeket francia és brit megbízásból szállított ide. (A két hatalom nem kívánt nyíltan szembeszállni az Egyesült Államokkal, ezért bérelte fel az Ypirangát.) Az Egyesült Államok fegyverembargót vezetett be a polgárháború erőszakosságának mérséklésének indokával – valójában a törvénytelenül az országban lévő megszálló csapatai védelmében -, de a fegyverszállítmányt az általa megszállt Veracruzba még indulása előtt engedélyezte. Mikor azonban a hajó április 21-én a kikötőhöz ért, a kirakodást már nem engedélyezték neki. A helyszínre érkező Dresden lefoglalta az Ypirangát és a haditengerészet szolgálatába állította a német állampolgárok kimenekítésére. A meghirdetett embargó ellenére a németek átadták a fegyvereket és a lőszert a mexikói kormányzatnak május 28-án.[12]

Július 20-án a Huerta-kormányzatot megbuktatták és a Dresden Huertát valamint alelnökét, Aureliano Blanquet-et és családtagjaikat a jamaikai Kingstonba szállították, ahol Nagy-Britannia menedékjogot adott nekik. Július 25-én ide érkezve értesült Köhler kapitány a Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után kialakult júliusi válságról. Ekkor már szükséges lett volna a cirkáló nagyjavítására Németországban és találkozott is a felváltására küldött Karlsruhe cirkálóval Port-au-Prince-ben Haitin. A hajók itt parancsnokot is cseréltek és ismét Fritz Lüdecke fregattkapitány lett a Dresden kapitánya. Másnap a Dresden fedélzetén megbeszélést tartott. Az Admiralstab eredetileg hazarendelte a Dresdent Németországba a nagyjavítások elvégzése végett és ezért még aznap hazaindultak. Július 31-én még vételeztek szenet Saint Thomas szigetén és úgy tervezték, hogy augusztus közepén visszaérkeznek Németországba, de az Admiralstab visszavonta a visszatérésre vonatkozó parancsot és ehelyett Lüdeckét az Atlanti-óceánon való kereskedelmi háború (Handelskrieg) folytatásával bízták meg.[10][13]

Első világháború[szerkesztés]

A parancs kézhez vétele után Lüdecke délnek fordult a hajójával, miközben rádiócsendet tartva igyekezett elkerülni, hogy felfedezzék a hajóját. Augusztus 4-5 éjjelén vette a rádióüzenetet arról, hogy Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak. A Dresden hadműveleti területének a dél-atlanti vizeket választotta és a brazil partokhoz hajózott, az Amazonas torkolatához. Itt augusztus 6-án megállított egy brit kereskedelmi hajót.[10] A Drumcliffe kapitánya még nem tudott Nagy-Britannia hadba lépéséről és engedélyezték számára a továbbhaladást a hágai egyezményekben foglaltaknak megfelelően. A Dresden találkozott a Corrientes német szénszállítóval, a HSDG egyik átalakított hajójával. A cirkáló továbbhaladt a Rocas atoll felé 12-én a Prussia, a Baden és a Persia HAPAG-gőzösök kíséretében. Az atoll elhagyása után Trinidad felé a Dresden elfogta a brit Hyades gőzöst augusztus 14-én. Lüdecke a fedélzetére vette a legénységét, majd elsüllyesztette a hajót. 24-én elfogta a Holmwood brit szénszállítót és a legénységének evakuálása után ezt is elsüllyesztette. A Trinidadra való megérkezés után találkozott az Eber ágyúnaszáddal és több más gőzössel.[14][15]

a német hadihajók mozgását a Csendes-Óceánon és az Atlanti-óceán déli részén szemléltető térképen a Dresden lila színnel van jelölve

Augusztus 26-án a Rio de la Plata előtt haladva két újabb brit kereskedelmi hajót fogott el, de mivel azok rakományában nem volt tiltott árú továbbengedték őket. A hajtóműveinek rossz állapota erősen korlátozta a hasonló akciók kivitelezését.[16] Szeptember 5. és 16. között a Dresden Hoste-szigetnél (Chile déli részén) karbantartást végzett a hajtóművein.[17] Eközben a Punta Arenas-ból érkező Santa Isabel HAPAG-gőzöstől értesült a háború fejleményeiről és a Dél-Amerika nyugati partjai mentén bonyolódó élénk kereskedelmi forgalomról. A gőzös ellátmányt és fontos pótalkatrészeket hozott, valamint azt az információt, hogy a Good Hope és Monmouth páncélos cirkálók a Magellán-szorostól keletre vannak. Lüdecke úgy döntött, hogy áthajózik a keleti partra és szeptember 18-án hajója áthaladt a Magellán-szoroson.[16] Út közben összefutott a francia Ortega gőzössel, de Lüdecke nem támadta meg miután az semleges vizekre menekült.[17] A chilei partok mentén felfelé haladva megállt a Juan Fernandez-szigetnél és itt rádión felvette a kapcsolatot a Leipzig könnyűcirkálóval,[16] mely egység a Csendes-óceán dél-amerikai partjainál tevékenykedett.[18] A Dresden nem ért el több sikert a brit kereskedelmi hajók ellen és október 12-én a Leipziggel csatlakozott Maximilian von Spee altengernagy kelet-ázsiai hajórajához, mely a Csendes-óceánt átszelve a Húsvét-szigeten vett fel szenet.[19] Másnap Lüdeckét előléptették sorhajókapitánnyá.[20]

Október 18-án a Dresden a hajórajjal együtt elhagyta a Húsvét-szigetet a dél-amerikai partok irányába. Más a Fuera szigetéhez október 26-án érkeztek és a következő nap során a német cirkálók a Prinz Eitel Friedrich segédcirkálót és a Yorck illetve Göttingen kereskedelmi hajókat kísérték Chilébe. A flottilla október 30-án ért Valparaiso elé és másnap este von Spee azt a titkosszolgálati jelentést kapta, hogy a Coronelnél egy brit cirkáló található. A tengernagy úgy döntött, hogy a hajórajával meglepi a cirkálót – a Glasgow-t – mikor annak el kell hagynia a semleges vizeket a nemzetközi szabályozás értelmében, mely maximum 24 órás tartózkodást engedélyezett hadviselő állam hadihajója számára.[21] Arról azonban nem volt tudomása, hogy a Glasgow mellett Christopher Craddock ellentengernagy 4. cirkálóraja is itt volt, melyhez a Monmouth és Good Hope páncélos cirkálók valamint a Otranto segédcirkáló tartozott.[22]

Coronel-foki csata[szerkesztés]

a német és brit hajók manőverének vázlata a Coronel-foki csatában
a Dresden Valparaisóban, 1914. november 13.

November 1. kora reggelén von Spee kihajózott Valparaisóból kötelékével és 14 csomós sebességgel haladva Coronel felé közelített.[23] A Leipzig 16:00-kor észlelte az élen haladó brit cirkáló kéményének füstjét és 16:25-re két újabb hajót vett ki a távolban. A két hajóraj közeledett egymáshoz, majd 18:34-kor a németek tüzet nyitottak 10.400 méter távolságból.[24] A németek a célpontokat felosztották egymás között és a Dresdenre az Otranto jutott. A harmadik sortüze után az Otranto kitért, mely manővert egy a segédcirkálón elért találatnak tudtak be, mely tüzet okozott.[25] A segédcirkáló azonban nem jelentett sérülést mely a harc alatt érte volna.[26] Az Otranto kiválása után a Dresden a Glasgow-ra helyezte át a tüzét, melyet a Leipzig is lőtt. A két német cirkáló öt találatot ért el rajta.[27]

19:30-kor von Spee a Dresdent és a Leipziget torpedótámadás végrehajtására utasította a megrongált páncélos cirkálók ellen. A Dresden növelte a sebességét, hogy a brit hajók elé kerülhessen és eközben rövid időre megpillantotta a visszavonuló Glasgow-t, de a sötétedés és köd miatt szem elől veszítette azt. A Dresden ezt követően a Leipziggel került kis híján harcérintkezésbe, mivel a mindkét hajó ellenséges egységnek gondolta a másikat és a Dresdenen már be is töltöttek egy torpedót kilövésre, mikorra azonosították egymást a cirkálók.[28] 22:00-kor a Dresden és a két másik könnyűcirkáló (a Leipzig mellett a Nürnberg) vonalba rendeződve kutatott a brit cirkálók után, de sikertelenül.[29] A Dresdent a csata során nem érte sérülés.[30]

November 3-án von Spee a Scharnhorsttal, a Gneisenauval és a Nürnberggel visszatért Valparaisóba ellátás felvételezése és az Admiralstabbal való egyeztetés céljából. Három hajót vitt magával, mivel a nemzetközi egyezmények hadviselő ország számára egyszerre maximum ennyi hadihajó kikötését engedélyezték egy semleges kikötőben. A Dresden és a Leipzig Más a Fuera szigeténél maradtak a szénszállító hajókkal és eközben két vitorlás hajót is elfogtak. Von Spee november 6-án ért vissza és ekkor a két könnyűcirkálót küldte a Valparaisóba a készleteik feltöltésére. A két cirkáló november 12-én érkezett meg, másnap távozott és november 18-án csatlakozott a hajóraj többi egységéhez. A Horn-fok felé haladva a Dresden elfogta a North Wales teherszállítót. Három nappal később a raj horgonyt vetett a Penas-öbölben, ahol szenet vételeztek.[31] A britek Doveton Sturdee tengernagyot küldték két csatacirkálóval (Invincible és Inflexible) von Spee erői ellen. A köteléke november 11-én hagyta el Nagy-Britanniát és december 7-én érte el a Falkland-szigeteket. Itt csatlakoztak a Cornwall, Kent és Carnarvon páncélos cirkálókhoz valamint a Glasgow és Bristol könnyűcirkálókhoz.[32]

November 26-án a német Kelet-ázsiai Hajóraj elhagyta a St. Quentin-öblöt (a Penas-öbölben) az Atlanti-óceán irányába. December 2-án elfogták a 2750 tonna jó minőségű cardiffi szenet szállító kanadai Drummuir vitorlást. Másnap reggel a német kötelék kikötött a Picton-szigetnél, ahol a kanadai hajó szenét átpakolták a saját ellátóhajóikra.[33] December 6-án reggel von Spee tanácskozást tartott a Scharnhorst fedélzetén a következő hadműveletek megvitatására. A Scharnhorst és a Gneisenau parancsnokainak támogatásával sikeresen érvelt a Falkland-szigetek elleni támadás mellett, ahol a britek rádióállomását és szénraktárait semmisítették volna meg. Lüdecke valamint a Leipzig és a Nürnberg kapitányai ellenezték a tervet és a szigetek kikerülése révén kívántak volna továbbhaladni a La Plata irányába, hogy ott támadják a brit hajóforgalmat.[34]

A Falklandi csata[szerkesztés]

a Falklandi csata

December 6-án délután a német hajók elhagyták a Picton-szigetet. December 7-én megkerülték Tűzföldet és 02:00-kor értek a Falkland-szigetekhez. Három órával később Spee utasította a Gneisenaut és a Nürnberget egy partraszálló különítmény útnak indítására. 08:30-kor a hajók Port Stanley felé közelítettek, mikor sűrű füstöt észleltek emelkedni a kikötőben. A kikötő bejáratához közeledve jöttek rá, hogy egy sokkal erősebb ellenfél fűti fel a kazánokat, mint amire számítottak. Von Spee azonnal félbeszakította a hadműveletet és keleti irányba fordulva próbált menekülni. 10:45-kor a Gneisenau és a Nürnberg ismét csatlakozott a kötelékhez, az ellátóhajókat pedig utasította a Horn-fok körüli szigetek labirintusában való elrejtőzésre.[35]

A brit hajók az üldözésükre indultak és 12:50-re Sturdee két csatacirkálója megelőzte a németeket. Egy perccel később kiadta a tűzparancsot a kötelék végén haladó Leipzigra. Von Spee a három könnyűcirkálót utasította, hogy déli irányban próbáljanak meg elmenekülni, míg ő maga a két páncélos cirkálójával visszafordulva próbálta feltartóztatni az ellenséget. Sturdee számolt ezzel az eshetőséggel és a saját páncélos és könnyűcirkálóit a német könnyűcirkálók után küldte.[36] A csatacirkálói hamar felülkerekedtek von Spee páncélos cirkálóin, melyek nagy emberveszteséggel süllyedtek el.[37] A gőzturbinákkal felszerelt Dresdennek sikerült leráznia az üldözőit és így egyedüli német hadihajóként megmenekült. (Rajta kívül még a Seydlitz teherszállító menekült meg, de a kapcsolatot a két hajó elveszítette egymással.) Lüdecke úgy döntött, hogy hajójával Dél-Amerika szigeteinek közelében marad, hogy folyamatosan biztosíthassa a szénellátást.[38]

December 9-én a Horn-fokot megkerülve visszatért a Csendes-óceánra.[39] Aznap a Sholl-öbölben horgonyzott és már csak 160 tonna szénnel rendelkezett. Wilhelm Canaris sorhajóhadnagynak sikerült rábeszélnie a régió chilei haditengerészet képviselőit, hogy további 24 órára engedélyezzék a maradást a Dresdennek és így elegendő szenet vételezhessen Punta Arenas eléréséhez.[40] December 12-én ért oda és 750 tonna szenet vételezett egy német gőzöstől.[39] Ezt követően Tűzföld fjordjaiban rejtőzködött el az őt kereső brit hajók elől. A felkutatására ausztrál és japán hadihajók is érkeztek, de egy német származású helyi révkalauz, Albert Pagels egy keskeny bejáratú, alig észrevehető kis öbölbe vezette, ahol nem találtak rá az antant hajói. Az admiralitás első lordja, Winston Churchill 5000 font aranyat ígért a nyomravezetőnek, ami a helyieken kívül számos kalandort a térségbe vonzott. A helyi indiánok - akik vadászterületéhez tartozott a német cirkáló búvóhelye és akiknek valóban hasznukat vehették volna - felkínálták a segítségüket, de a britek nem vették komolyan az őket és inkább elküldték őket. A Punta Arenas-i brit konzul egy általa kibérelt kis hajóval indult a német cirkáló keresésére és Karácsonykor megközelítette a hajó rejtekhelyét. A németek úgy vélték, hogy észrevették a cirkálójuk árbocait a dombok között és ezért elhagyták ezt a rejtekhelyet.

Az Admiralstab azt remélte, hogy a cirkáló az Atlanti-óceánon át vissza tud térni Németországba, de ezt a hajtóműveinek rossz állapota nem tette lehetővé. Lüdecke ehelyett a Húsvét-sziget, a Salamon-szigetek és a Holland Kelet-Indiák (mai Indonézia) érintésével a Csendes-óceánt átszelve kívánt kereskedelmi háborút folytatni az Indiai-óceánon.[41] A Dresden január 19-én újabb 1600 tonna szenet vételezett.[42] A február 14-én ismét kihajózó Dresden 27-én elfogta a Conway Castle brit barkot a Robinson Crusoe-szigettől délre.[39] Decembertől februárig a Sierra Cordoba óceánjáró látta el a Dresdent és elkísérte északra a Juan Fernández-szigetig, ahol utoljára még szenet vett fel röviddel elsüllyesztése előtt.[43]

a Cumberland-öböl a Robinsón-Crusoe-szigeten. A kép jobb szélén látható sötét árny az elsüllyedt Dresden

A Csendes-óceánon hajózó Dresden a déli szélesség 37° és nyugati hosszúság 80° koordinátára kérte a következő szénszállítmányt március 5-re. A német cirkáló rádiójeleit azonban elfogták és dekódolták a britek.A Montevideo kikötőjéből február 20-án útnak indított hajó, a Gotha 3000 tonna szenet szállított volna, de nem érkezett meg az adott időpontban. Március 7-én a Dresden a kért koordinátán a ködben sodródott, mikor az őrszemek észlelték a szintén leállított hajtóművű Kent brit cirkálót 15 tengeri mérföld távolságban. Mindkét cirkáló azonnal felfűtötte a kazánjait. Az üldözés során a Kent 24,5 csomós sebességet is elért, de ez nem volt elegendő a Dresden utoléréséhez. Az öt órás üldözést követően a német cirkálónak végül sikerült elmenekülnie a Robinson Crusoe-sziget irányába. A nagy igénybevétel azonban elapasztotta a szénkészletét (80 tonna maradt) és túlerőltette a gépeit. Lüdecke megítélése szerint már nem volt alkalmas hadműveletek végrehajtására és megóvása érdekében internálni szerette volna. Másnap, március 10-én reggel Más a Fuerára (Robinson Crusoe-sziget) hajózott vele és a Cumberland-öbölben 8:30-kor horgonyt vetett. Másnap megkapta a császártól az engedélyt a hajó internálására és a szándékáról értesítette a helyi chilei hatóságokat.[44][45]

A Dresden lövetése[szerkesztés]

a Dresden felvont fehér zászlóval

Március 14-én a Kent és a Glasgow cirkálók a Cumberland-öböl felé közelített, mikor a Dresden egyik őrjáratozásra az öböl bejáratához kiküldött csónakjáról észrevették őket. A szénhiány miatt manőverezésre képtelen Dresdenről Lüdecke jelezte, hogy hajója már nem visel hadat. A britek azonban figyelmen kívül hagyták a jelzést, mint ahogy a chilei hajót is, mely feléjük közelített mikor behajóztak az öbölbe. A Glasgow a nemzetközi törvényeket megsértve tüzet nyitott a Dresdenre. Nagy-Britannia előzőleg értesítette Chilét, hogy a brit hadihajók nem lesznek tekintettel a nemzetközi egyezményekre, ha a felségvizein találnak rá a német cirkálóra.[46] Röviddel ezután a Kent is bekapcsolódott a Dresden lövetésébe. A németek válaszul három lövést adtak le, de az ágyúkat hamar használhatatlanná tette a britek tüze.[47]

Lüdecke ekkor a "küldök tárgyalót" üzenetet küldte a brit hajóknak és Canarist útnak indította egy csónakkal. A Glasgow azonban tovább lőtte a védtelen cirkálót. Lüdecke felhúzatta a fehér zászlót is, ami után a Glasgow végül beszüntette a tüzelést. Canaris a brit cirkáló fedélzetére szállt, hogy tárgyaljon John Luce kapitánnyal és tiltakozását fejezte ki Chile semlegességének megsértése miatt. Luce egyszerűen azzal válaszolt, hogy parancsot hajtott végre és feltétel nélküli megadást követelt. Canaris ekkor tudatta vele, hogy a Dresden kérte internálását Chilétől majd visszatért a hajóra, melyet időkézben előkészítettek az elsüllyesztéshez.[46] 10:45-kor a hajó orrában lévő töltetet felrobbantották, ami az elülső lőszerraktárakat is levegőbe repítette. A hajó orra erősen roncsolódott és a hajó fél óra múlva, 11:15-kor elsüllyedt. A tengerfenékre érkezéskor az orra levált a hajó jobbra dőlő nagyobb részéről. Ahogy a hajó megállapodott a fenéken, egy másik töltet is felrobbant a géptermekben.[48]

A támadás után[szerkesztés]

A támadásban nyolcan veszítették életüket és 29 fő sebesült meg. A hajó legénységének nagy részének úszva sikerült elmenekülnie.[49] A brit Orama segédcirkáló 15 súlyosan sérültet szállított Valparaisóba, közülük négyen később elhunytak.[44] Lüdeckét sokkolta a hajója pusztulása és ezért Canaris vette át a felelősséget a legénység további sorsa felett. A szigeten maradtak öt napig, míg két chilei hadihajó kíséretében egy német személyszállító nem érkezett értük és szállította őket a Quiriquina-szigetre, ahol internálták őket a háború hátralévő részére. Canaris 1915. augusztus 5-én megszökött a táborból és két hónap múlva megérkezett Németországba.[50] 1917. március 31-én a fogvatartottak egy kis csoportja szökött meg a chilei Tinto bark fedélzetén, ők 120 nap alatt tértek vissza Németországba. A többiek 1920-ig nem térhettek vissza hazájukba,[44] sokan közülük a háború után Chilében telepedtek le.

A hajóroncs napjainkban[szerkesztés]

A hajó roncsa 70 méter mélyen nyugszik az öböl alján.[51] 2002-ben végezte el a roncs első vizsgálatát James P. Delgado a National Underwater and Marine Agency által készített Sea Hunters dokumentumfilm-sorozat keretében. A csoport tagjai között volt Dr. Willi Kramer archeológus is, az első német aki láthatta a hajót a 88 évvel korábbi elsüllyedése óta.[52] A Dresden a jobb oldalán fekszik, orra észak felé, a part irányába mutat. A roncs súlyosan károsodott. A felépítményének nagy része, közte a hídja, az árbocai, a kéményei és az ágyúi hiányoznak. A robbanótöltet által leválasztott orrész felfelé nézve nyugszik a tengerfenéken. A hajó tatja is súlyosan károsodott, a főfedélzetet itt felszakította a robbanás és számos lövedék ütötte lyuk található itt az oldalán.[53] A hajó hátsó részén okozott sérülések dokumentálatlan kiemelési próbálkozásoknak tudhatók be, melyeket még Delgado vizsgálata előtt hajtottak végre. A német feljegyzések szerint a hajó Csingtaóról származó aranyérméket is szállított magával. Delgado feltevése szerint ezek kimentését célozták a korábbi merülések.[54]

1965-ben a hajó iránytűjét és számos zászlóját emelték ki és adták át Németországnak és ma a Mürwiki Tengerészeti Akadémián láthatók kiállítva Flensburg-Mürwikben.[55] 2006-ban chilei és német búvárok megtalálták és kiemelték a Dresden harangját, ami ma szintén Németországban található.[51]

Emlékezete[szerkesztés]

a Dresden kiemelt harangja
a Dresden elsüllyedése
  • A chilei San Juan Bautista egyik iskolája a cirkáló után viseli az Escuela Dresden nevet.
  • A hajó roncsát Chile nemzeti kinccsé nyilvánította.
  • A hajó 155 kg-os harangját 2006. február 24-én német és chilei búvárok kiemelték a tengerből. Schleswig tartomány archeológiai múzeumában restaurálták és szolgálatba állításának 100. évfordulóján, 2008. november 14-én kiállították a Bundeswehr drezdai hadtörténeti múzeumában (Militärhistorisches Museum der Bundeswehr).
  • A Dresden név a német haditengerészetek egyik tradicionális nevévé vált. Még az első világháború alatt erre a névre keresztelték az egyik könnyűcirkálót.
  • A kanadai Parti-hegység (Coast Mountains) egyes hegyeit a Coronel-foki csatában részt vett hajók után nevezték el. A 2656 méter magas Mount Dresdent 2006-ban a Drezda alapításának 800. évfordulója alkalmából tartott ünnepségek keretében ismét megmászták.
  • C. S. Forester Brown on Resolution (Brown Resolution szigetén) című novelláját a Dresden megmenekülése és későbbi elpusztítása inspirálta.

A hajó parancsnokai[szerkesztés]

Név Rang Parancsnokságának ideje
Harry von Posadowsky-Wehner korvettkapitány 1908. november
Max Fleck sorhajóhadnagy 1908. november – 1909. január
Harry von Posadowsky-Wehner korvettkapitány 1909. január-március
Eduard Engels fregattkapitány 1909. április-július
Max Fleck sorhajóhadnagy 1909. július-szeptember
Eduard Varrentrapp fregattkapitány/sorhajókapitány 1909. szeptember – 1911. szeptember
Max Köthner fregattkapitány/sorhajókapitány 1911. szeptember – 1912. szeptember
Heinrich Retzmann fregattkapitány 1912. szeptember (helyettesként)
Fritz Lüdecke fregattkapitány 1912. szeptember – 1913. december
Erich Köhler fregattkapitány/sorhajókapitány 1913. december – 1914. július
Fritz Lüdecke fregattkapitány/sorhajókapitány 1914. július – 1915. március

Képek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Gröner, 105. o.
  2. ^ a b Gröner, 105–106. o.
  3. ^ a b c d e f g h Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 269. o.
  4. Koop & Schmolke, 104. o.
  5. Levine & Panetta, 51. o.
  6. Cruisers in Collision”, 1910. február 17. (Hozzáférés ideje: 2012. december 18.) 
  7. ^ a b Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 268. o.
  8. German Cruisers for the Adriatic”, 1913. április 7. (Hozzáférés ideje: 2012. december 18.) 
  9. Lenz, 183. o.
  10. ^ a b c Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 270. o.
  11. German Cruiser Ordered to Tampico”, 1914. április 16. (Hozzáférés ideje: 2012. december 18.) 
  12. Lenz, 195–196. o.
  13. Delgado, 169–170. o.
  14. Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 270–271. o.
  15. Mueller, 11–12. o.
  16. ^ a b c Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 271. o.
  17. ^ a b Mueller, 12. o.
  18. Halpern, 79–80. o.
  19. Halpern, 80. o.
  20. Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 273. o.
  21. Staff, 30. o.
  22. Staff, 30–31. o.
  23. Staff, 31. o.
  24. Staff, 32–33. o.
  25. Staff, 34. o.
  26. Massie, 242. o.
  27. Staff, 34–35. o.
  28. Staff, 36–37. o.
  29. Staff, 38. o.
  30. Mueller, 14. o.
  31. Staff, 58–59. o.
  32. Staff, 59–60. o.
  33. Staff, 61. o.
  34. Staff, 62. o.
  35. Staff, 62–64. o.
  36. Staff, 65. o.
  37. Staff, 68–72. o.
  38. Staff, 73. o.
  39. ^ a b c Staff, 80. o.
  40. Mueller, 15–16. o.
  41. Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 271–272. o.
  42. Mueller, 16. o.
  43. The Naval Review 1915, 412—438. o.
  44. ^ a b c Hildebrand, Röhr, Steinmetz, 272. o.
  45. Mueller, 16–17. o.
  46. ^ a b Mueller, 17. o.
  47. Delgado, 168. o.
  48. Delgado, 168–169. o.
  49. Staff, 81. o.
  50. Mueller, 19–20. o.
  51. ^ a b Underwater Cultural Heritage from World War I. UNESCO. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  52. Delgado, 175. o.
  53. Delgado, 177–178. o.
  54. Delgado, 180. o.
  55. Gröner, 106. o.

Irodalom[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Dresden (1907) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Dresden (1907) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Delgado, James P.. Adventures of a Sea Hunter: In Search of Famous Shipwrecks. Vancouver, BC: Douglas & McIntyre (2004). ISBN 1-92668-560-1 
  • (1915) „Extracts From the Log of the Dresden With Comments”. The Naval Review, Swanmore 3, Kiadó: Naval Society.  
  • Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9 
  • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1995). ISBN 1-55750-352-4 
  • Die Deutschen Kriegsschiffe (Volume 2) (German nyelven). Ratingen, Germany: Mundus Verlag (1993) 
  • Kleine Kreuzer 1903–1918 (Bremen- bis Cöln-Klasse) (German nyelven). Bonn: Bernard & Graefe (2004). ISBN 3763762523 
  • Lenz, Lawrence. Power and Policy: America's First Steps to Superpower, 1889–1922. New York, NY: Algora Pub. (2008). ISBN 978-0-87586-665-9 
  • Hudson–Fulton Celebration of 1909. Charleston, SC: Arcadia Pub. (2009). ISBN 978-0-73856-281-0 
  • Massie, Robert K.. Castles of Steel: Britain, Germany, and the Winning of the Great War at Sea. New York: Random House (2003). ISBN 0-679-45671-6 
  • Mueller, Michael. Canaris: The Life and Death of Hitler's Spymaster. Annapolis, MD: Naval Institute Press (2007). ISBN 978-1-59114-101-3 
  • Staff, Gary. Battle on the Seven Seas: German Cruiser Battles, 1914–1918. Barnsley, South Yorkshire: Pen & Sword Maritime (2011). ISBN 978-1-84884-182-6 
  • (1964) „none”. The Naval Review, Swanmore 52, Kiadó: Naval Society.  
  • Else Lüdecke: Kreuzerfahrten und Kriegserlebnisse SMS "Dresden" 1914/1915 auf Grund von Briefen der Besatzung und amtlichen Berichten, Berlin (Marinedank-Verlag) 1915.
  • Parker de Bassi, Maria Teresa: Kreuzer Dresden: Odyssee ohne Wiederkehr. Koehler Verlagsgesellschaft, Herford 1993, ISBN 378220591X.
  • John Walter: Piraten des Kaisers. Deutsche Handelsstörer 1914–1918. Motorbuch Verlag, Stuttgart 1996, ISBN 3613017296.
  • Perez Ibarra, Martin. Señales del Dresden (Spanish nyelven). Chile: Uqbar Editores (2014). ISBN 978-956-9171-36-9 

Linkek[szerkesztés]

Dokumentumfilmek[szerkesztés]