Krími háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Krími háború
Orosz–török háborúk
A brit flotta Bomarsund erődjét ostromolja
A brit flotta Bomarsund erődjét ostromolja
Dátum 1853. október 4.1856. december 13.
Helyszín Krím-félsziget
távolabbi front a Kaukázusban, Kars környékén volt
Casus belli Az Orosz Birodalom igénye a Boszporuszra és a Dardanellákra. Ürügye az Oszmán Birodalom területén élő keresztények feletti védnökség megszerzése és a pánszláv eszme megvalósítása.
Eredmény az brit–török–francia–szárd szövetség legyőzi az oroszokat saját területükön
Harcoló felek
Flag of Russia (bordered).svg Orosz Birodalom
Civil flag of Serbia.svg Szerb Fejedelemség
Flag of Montenegro (1852–1905).svg Montenegró
Flag of Bulgaria.svg Bolgár Légió
Greek Revolution flag.svg görög önkéntesek
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Flag of Egypt (1844-1867).svg Egyiptom
Flag of the Beylik of Tunis (1831–1881).svg Tunisz
Flag of England.svg Brit Birodalom
Flag of France.svg Franciaország
Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG Szárd Királyság
Flagge Herzogtum Nassau (1806-1866).svg Nassaui Hercegség
Flag of Switzerland.svg svájci önkéntesek
Flag of Germany.svg német önkéntesek
Flag of Poland.svg lengyel önkéntesek
Flag of Italy.svg olasz önkéntesek
Flag of the Kingdom of Slavonia.svg szláv önkéntesek
Parancsnokok
Flag of Russia (bordered).svg Mihail D. Gorcsakov tábornok
Flag of Russia (bordered).svg Ivan F. Paszkevics herceg
Flag of Russia (bordered).svg Pavel Sz. Nahimov tengernagy †
Flag of Russia (bordered).svg Eduard I. Totleben tábornok
Flag of Russia (bordered).svg Alekszandr Sz. Mensikov tengernagy
Flag of Russia (bordered).svg Mihail Sz. Voroncov tábornok
Flag of Russia (bordered).svg Nyikolaj Ny. Muravjov tábornok
Flag of Russia (bordered).svg Vaszilij Sz. Zavojko admirális
Flag of England.svg James Brudenell tábornok
Flag of England.svg FitzRoy Somerset tábornok
Flag of England.svg Edmund Lyons tengernagy
Flag of France.svg Saint-Arnaud marsall †
Flag of France.svg Canrobert marsall
Ottoman flag.svg Çırpanlı Abdülkerim Nadir pasa
Ottoman flag.svg Omer pasa
Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG La Marmora tábornok
Haderők
888 ezer katona, 7000 bolgár, 1000 görög, 15 ezer montenegrói, 6000 fős szerb-macedón hadtestOszmán Birodalom 300 000 fő
II. Francia Császárság 400 268 fő
Brit Birodalom 250 000 fő
Szárd-Piemonti Királyság 21 000 fő
Egyiptom 40 000 fő
Tunisz 10 000 fő
Nassau 4250 fő
Önkéntesek 9000 német, 3000 svájci, 1500 lengyel, 2000 olasz, 1400 szláv önkéntes
Veszteségek
Mintegy 500 000 halott és sebesült22 602 halott és 39 818 sebesült francia
21 907 halott és 18 253 sebesült brit
45 300 elesett török
2194 halott és 167 sebesült olasz
A Wikimédia Commons tartalmaz Krími háború témájú médiaállományokat.

A krími háború 1853 és 1856 között Délkelet-Európában és a Közel-Keleten, egyfelől az Orosz Birodalom és szövetségesei, másfelől az Oszmán Birodalom és az azt támogató brit–francia–szárd szövetséges erők, illetve különféle nemzetiségű önkéntes csapatok részvételével zajlott. Az összetűzést az Oszmán Birodalom balkáni és fekete-tengeri területei iránt támasztott orosz igény indította el, amely kiváltotta az orosz terjeszkedést ellenző nyugat-európai nagyhatalmak beavatkozását, a Brit Birodalom és a Francia Császárság katonai intervencióját, hogy megakadályozzák a meggyengült Oszmán Birodalom összeomlását, vagy jelentős balkáni és kaukázusi területvesztéseit. A háborút az 1856-os Párizsi Szerződés aláírásával zárták le. Katonai veresége nyomán Oroszország politikai és diplomáciai elszigeteltségbe került.

Előzményei[szerkesztés]

Az Orosz Birodalom az 1848-as európai forradalmak leverése után hatalma csúcsán állt. Ausztriát lekötelezte, Németországban megakadályozta az egység létrejöttét. A cár elérkezettnek látta az időt az oroszok régi álmának megvalósítására, a fekete-tengeri tengerszorosok megszerzésére. A francia Második Császárság és a Brit Birodalom viszont időszerűnek látták az orosz szárazföldi dominancia megtörését. A Szent Szövetség felbomlása után Franciaország számára ez egyúttal fontos kitörési lehetőség is volt a napóleoni háborúk óta Franciaországot többé-kevésbé folyamatosan sújtó diplomáciai elszigeteltségből. Nem véletlen, hogy a konfliktus egyik fő mozgatója III. Napóleon volt. Brit oldalról pedig megengedhetetlennek tartották a Boszporusz és a Dardanellák orosz befolyás alá kerülését. A keleti kérdés(wd) kiéleződése 1853-ban így a krími háború kirobbanásához vezetett.

A háború menete[szerkesztés]

Orosz–török háború[szerkesztés]

A háború ürügyét a katolikus és ortodox egyházi vezetők vitája adta a jeruzsálemi szent helyekről. Az Oszmán Birodalom keresztényeinek védnöki szerepében tetszelgő Oroszország nem akarta átadni helyét a franciáknak. A török kormány a franciák mellett döntött. 1853. február végén a cár Konstantinápolyba küldte Alekszandr Mensikov(wd) herceget, volt haditengerészeti minisztert, Finnország cári kormányzóját, aki átadta a portának az orosz követelések listáját. Ezek egy része keresztény zarándokok szabad mozgására vonatkozott, ezeket a szultán hajlandó volt teljesíteni. Ekkor Mensikov új követeléssel állt elő, az Oszmán Birodalomnak szerződésben kellett volna köteleznie magát, hogy összes keresztény alattvalója (a birodalom népességének egyharmada) fölötti joghatóságot átengedi a cárnak. A porta (a brit nagykövet biztatására) visszautasította az orosz követeléseket. Mensikov 1853. május 21-én nagy felháborodást keltve elhagyta Konstantinápolyt. A tárgyalások jól megkomponált megszakítását Oroszország ürügyként használta az Oszmán Birodalom elleni fegyveres akció megindítására.

Első lépésként I. Miklós orosz cár hadai 1853. június végén bevonultak Moldvába és Havasalföldre. (A két dunai fejedelemség megszállásáról azért döntöttek, mert a cár főtanácsadója, Ivan Paszkevics tábornagy eleve nem bízott Ausztria barátságos magatartásában, és biztosítani kívánta a front jobbszárnyát.) Bécs nehéz helyzetbe került: Ferenc József császár személyes lekötelezettje volt I. Miklós cárnak, főképp az oroszok 1849-es magyarországi beavatkozása miatt, de az oroszok balkáni előretörése ellenkezett Ausztria érdekeivel. Az osztrák diplomácia hiába próbált közvetíteni a felek között.

A britek és franciák biztatására I. Abdul-Medzsid oszmán szultán 1853. október 16-án hadat üzent Oroszországnak. A törökök Omer pasa főparancsnok vezetésével ellentámadást indítottak, november 4-én az oltenițai csatában(wd) (a Duna bal partján, a bolgár Tutrakan várossal szemben) taktikai győzelmet arattak és megakasztották az orosz offenzívát. A Havasalföldön rekedt orosz csapatok a tél beállta miatt abban az évben már nem tudtak tovább nyomulni dél felé. November 30-án az orosz Fekete-tengeri flotta, Pavel Nahimov(wd) tengernagy parancsnoksága alatt megtámadta Sinop hadikikötőjét, tüzérségi robbanógránátokkal megsemmisítette az ott állomásozó török hajórajt, lerombolta a partvédő erődítményeket és felgyújtotta a várost. A hajóraj parancsnokát, Oszmán pasa(wd) altengernagyot sebesülten elfogták és Szevasztopolba szállították. Ez a támadás adta a hivatalos ürügyet arra, hogy egy brit–francia flottakötelék behajózzon a Fekete-tengerre.

Brit–francia hadüzenet[szerkesztés]

Osztrák csapatok bevonulása Bukarestbe, (1854. augusztus-szeptember)

A törökök mögött felsorakoztak a britek és a franciák, hogy megakadályozzák az orosz terjeszkedést. Ausztriát – a magyar emigráció támogatásának kilátásba helyezésével – rászorították arra, hogy követelje Moldva és Havasalföld kiürítését, amit Oroszország visszautasított, mire brit, szárd–piemonti, francia és nassaui csapatok szálltak partra a Krím félszigeten, és a háború megkezdődött. A britek még további 15 ezer katonát vezényeltek fel később Máltáról (java részük a helyi máltai lakosságból verődött).

Szevasztopol ostroma[szerkesztés]

1854. szeptember 14-én brit és francia csapatok szálltak partra a Krím nyugati partján, a Kalamita-öbölben(wd), Szaki város közelében, Szevasztopoltól, a fekete-tengeri orosz flotta erődített támaszpontjától 80 km-re északra. Szeptember 19-én 60 000 katonával megindultak délnek, Szevasztopol felé. Átkeltek az Alma folyón, a torkolat közelében. Szeptember 20-án támadást intéztek a déli part magaslatain elsáncolt orosz csapatok ellen, akiket Alekszandr Mensikov admirális irányított. A Pierre Bosquet tábornok vezette franciák feljutottak, az oroszok a bekerítés elől visszavonultak. A támadók Szevasztopol kapujában álltak. A táborban kolera tört ki, szeptember 29-én meghalt maga Saint-Arnaud marsall, francia főparancsnok, helyét Canrobert marsall vette át.

Szevasztopol erődítményei

A tenger felől erősen védett kikötőváros a szárazföld felől védtelen volt, kis számú védőserege a tengerparti állásokban volt. A szövetséges parancsnokok azonban nem menetből történő azonnali támadásról határoztak, hanem megkezdték a város bekerítését és ostromművek építését. Ezt látva a helyőrség parancsnoka, Eduard Ivanovics von Totleben(wd) tábornok lázas sietséggel védművek építésébe kezdett. A tenger felől várható támadást az öböl bejáratánál elsüllyesztett orosz hadihajókkal tették lehetetlenné, a tengerészeket a védőcsapatokhoz osztották be. Október 17-én megkezdődött az ostrom, a város tengerre néző védműveit a franciák saját fejlesztésű úszó ütegei (batterie flottante) vették tűz alá. A brit–francia támadó futóárok-rendszer és a város védelmi állásai egymással versenyezve épültek. A Totleben utászai által kiépített raffinált katakomba és sáncrendszer lehetővé tette a város hosszú távú védelmét. Az ostrom elhúzódott, a téli hadviselésre és nagyszámú sebesült és beteg ellátására csak a franciák voltak felkészülve, a britek emberveszteségei megnőttek.

A balaklavai csata

1854. október 25-én Liprandi(wd) tábornok vezetésével 25 000 főnyi felmentő sereg érkezett Besszarábiából, és támadást intézett a brit–francia utánpótlási kikötő, Balaklava védőállásai ellen. A balaklavai csata során az oroszokat visszavetették, eközben került sor a hírhedtté vált brit könnyűlovassági rohamra, amelyben a Lord Lucan és Lord Cardigan által vezetett lovasezredek Lord Raglan főparancsnok hibás parancsai következtében orosz ütegek kereszttüzébe jutottak és felmorzsolódtak. Október 26-án a város védői kicsaptak az ostromlókra, de a vállalkozás kudarcba fulladt. November 5-én Inkerman térségében újabb nagy kitörési és felmentési kísérletre került sor. Az inkermani csatában a briteket megtizedelték, elesett George Cathcart tábornok, hadosztályparancsnok is. Az oroszokat a francia zuávok és idegenlégiósok szorították vissza.

Szevasztopol eleste

Szevasztopol ostroma elhúzódó anyagcsatává változott. A város teljes bekerítése nem sikerült, a védők a Csernaja-öblön keresztül időnként utánpótláshoz juthattak. A küzdelmet az anyag- és emberutánpótlás folyamatos biztosítása döntötte el. 1855 májusában már 35 000 brit, 100 000 francia állt Szevasztopol alatt, május végén csatlakozott hozzájuk a Szárd Királyság 14 000 itáliai katonája. (A Szárd-Piemonti Királyság már egy Ausztria elleni konfliktusra készült, ehhez francia támogatásra volt szüksége, ennek megszerzése érdekében lépett a háborúba és küldött csapatokat Krímbe, Franciaország oldalán. A befektetés 1859-ben, a szárd–francia–osztrák háborúban hozta meg gyümölcsét.)

Mind a védőket, mind a támadókat fertőző betegségek tizedelték. 1855 június 28-án vérhasban meghalt Lord Raglan brit tábornagy, főparancsnok. Július 12-én elesett a védelem egyik fő szervezője, Nahimov tengernagy, a hadikikötő parancsnoka, a város katonai kormányzója. Augusztus 16-án az ostromlók visszaverték a védők utolsó kitörési kísérletét a Csorna folyónál. Szeptember 8-án Patrice de Mac-Mahon és Pierre Bosquet francia csapatainak sikerült betörniük a védelem vonalai mögé és elfoglalni az erőd egyik kulcspontját, a Malakov-bástyát. szeptember 9-én a védők felrobbantották a város és a kikötő erődítményeit, és a Csernaja-öblön keresztül elhagyták a várost. Szevasztopolt megszállták brit–francia–szárd csapatok. November 19-én hajóján kolerában meghalt Armand Joseph Bruat tengernagy, a francia expedíciós flotta parancsnoka.

Bár az angol és francia katonák is sokat szenvedtek, flottájuk jobban megoldotta az anyag- és emberutánpótlási feladatot, mint saját birodalmában az elavult cári rendszer. A közel fél millió áldozat nagy részét a járvány, az éhínség és a hideg ragadta el.

A háborúban összesen több mint 16 000 önkéntes is harcolt, a brit–francia–török szövetség oldalán többek között lengyelek, svájciak, olaszok és németek (főleg brit zsoldban), valamint olyan szláv önkéntesek akik nem az oroszokkal rokonszenveztek (horvátok, csehek, orosz ellenzékiek), különösképp Szevasztopol ostrománál. A török hűbéres Egyiptom és Tunisz (ma Tunézia) szintén küldött expedíciós csapatokat a Krímbe, akik elsősorban szintén Szevasztopol ostrománál, illetve az Alma folyó mellett vívott csatában játszottak jelentős szerepet. Oroszország támogatására a török elnyomástól szenvedő görög és bolgár önkéntesek érkeztek nem túl nagy számban, Montenegró és Szerbia viszont nagyobb erőkkel próbálta kivenni a részét. A szerb erők kötelékében macedónok is voltak, de csapataik jobbára a külső balkáni frontokon harcoltak.

Harcok a Távol–Keleten[szerkesztés]

A kaukázusi front

A Krímen kívül harc dúlt a Kaukázus vidékén Kars váráért, amit a török szolgálatba lépő Kmety György és Guyon Richárd védett meg az oroszokkal szemben. Kossuth az emigrációban eközben hasztalan igyekezett a háborút Magyarországra is kiterjeszteni. Mivel az osztrákok nem üzentek hadat az Oszmán Birodalomnak, így nem jött be Kossuth azon terve, hogy akkor majd török, francia, angol és román erők betörnének Magyarországra és új szabadságharc kezdődhetne.

A párizsi békeszerződés[szerkesztés]

1855. február 18-án (március 2-án) I. Miklós cár elhunyt, és szeptemberben elesett Szevasztopol. Az új cár, II. Sándor hajlott a megegyezésre, be akarta fejezni a háborút. Az 1856 március 30-án megkötött párizsi békeszerződés megalázó mértékben visszaszorította Oroszország európai befolyását. A cár elvesztette a Duna torkolatvidékét, le kellett mondania a törökországi keresztények védnökségéről, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.

A háború tapasztalatai[szerkesztés]

A háborúban sok, már a modern háborúkat előrejelző mozzanat jelent meg. A küzdő felek hadiflottáin először rendszeresítettek robbanólövedékeket a korábbi tömör vasgolyók helyett, és ezzel végleg elavulttá tették a fából épült hadiflottákat. A sinopi csatában az oroszok így semmisítették meg könnyedén a törökök teljes fekete-tengeri flottáját. Szerepet kapott a távíró, és a vasút. A balaklavai csatára felvonult brit–francia hajók egy részét elpusztító orkán a korabeli távíró eszközökkel már jelezhető lett volna, e tapasztalat alapján kidolgozták a tudományos meteorológiai előrejelzés első elméletét. A harcok során új lövedéket és fegyvertípust használták a francia gárda gyalogsági alakulatai; a Minié-féle lövedékhez(wd) tervezett gyalogsági puskákat itt vetették be először a világon elsöprő eredménnyel. Az orosz fegyvereknél sokkal pontosabb és nagyobb hatótávolságból célba találó puskák sok csatát döntöttek el és az új fegyverek hatékonysága az orosz emberveszteségen, a halottak és súlyos sebesültek számarányán is meglátszott. Hamarosan megjelent a szigorú katonai cenzúra is, mivel Angliában súlyos botrányt okozott, hogy a londoni The Times olyan pontos katonai információkat közölt az eseményekről, hogy ezáltal az orosz hadvezetés lényeges előnyökhöz jutott.

A háború következményei[szerkesztés]

A krími háború meghozta a függetlenséget a román fejedelemségeknek. A nagyhatalmak, hogy az orosz és a török fél között ütközőállamot hozzanak létre, támogatták a fejedelemségek függetlenségét és egyesülését. Így a két fejedelemség lakói saját maguk választhatták meg Cuza ezredest fejedelmüknek (1859), s rövidesen létrejött Egyesült Román Fejedelemség, amelyet a nagyhatalmak 1862-ben ismertek el.

Oroszország veresége annyira súlyos volt, hogy az egy időre kivonta a nagyhatalmak sorából. Mivel a háború anyagi terhei kis híján államcsőd szélére juttatták az országot, ezért 1857-ben a cár beleegyezett, hogy kormánya tárgyalásokba kezdjen az amerikai kormánnyal Alaszka eladásáról. Szándékukat ösztökélte az is, hogy újabb konfliktustól tartottak a Brit Birodalommal, és Alaszkát védhetetlennek ítélték a brit flotta támadásai ellen. A megegyezés több évet késett, az érvényben lévő kereskedelmi koncessziók és az 1861-ben kitört amerikai polgárháború miatt. A szerződést végül 1867. március 29-én írták alá, a vételárat 7,2 millió dollár értékű aranyban határozták meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

Magyar nyelvű irodalom
  • 19. századi egyetemes történet 1789-1890. Vadász Sándor (szerkesztő). Budapest: Korona kiadó. 1998. ISBN 963-90-3660-9  
  • 19. századi egyetemes történelem 1789-1914 - Európa és az Európán kívüli országok. Vadász Sándor (szerkesztő). Budapest: Osiris kiadó. 2011. ISBN 9789632762098  
  • Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Keleti Éva (szerkesztő); Schweiger István (fordító). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1990. ISBN 963-05-5387-2  
  • Gonda Imre, Niederhauser Emil. A Habsburgok. Egy európai jelenség, 2. kiadás, Budapest: Gondolat Kiadó, 205-211. o. (1978). ISBN 963-280-714-6 
Angol nyelvű irodalom

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Crimean War
A Wikimédia Commons tartalmaz Krími háború témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Krími háború témában.