Krími háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Krími háború
Orosz–török háborúk
Bombardment of Bomarsund.jpg
A brit flotta Bomarsund erődjét bombázza
Dátum 1853. október 4.1856. december 13.
Helyszín Krím-félsziget, Ukrajna déli része
távolabbi front a Kaukázusban, Kars környékén volt
Eredmény az angol–török–francia–szárd-piemonti szövetség legyőzi az oroszokat saját területükön
Casus belli az Orosz Birodalom meg akarja szerezni a Boszporuszt és a Dardanellákat, ürügye az Oszmán Birodalom területén élő keresztények feletti védnökség megszerzése és a pánszláv eszme megvalósítása
Harcoló felek
Flag of Russia (bordered).svg Orosz Birodalom
Civil Flag of Serbia.svg Szerbia
Flag of the Principality of Montenegro.svg Montenegró
Flag of Bulgaria.svg Bolgár Légió
Greek Revolution flag.svg Görög önkéntesek
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Flag of England.svg Brit Birodalom
Flag of France.svg II. Francia Császárság
Flag of Italy (1861-1946) crowned.svg Szárd-Piemonti Királyság
Flagge Herzogtum Nassau (1806-1866).svg Nassaui Hercegség
Flag of Switzerland.svg Svájci önkéntesek
Flag of Germany.svg Német önkéntesek
Flag of Poland.svg Lengyel önkéntesek
Flag of Italy.svg Olasz önkéntesek
Flag of the Kingdom of Slavonia.svg Szláv önkéntesek
Parancsnokok
Mihail Dmitrijevics Gorcsakov generális
Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg
Pavel Sztyepanovics Nahimov admirális
Eduard Ivanovics Totleben generális
Alekszandr Szergejevics Mensikov tengernagy
Mihail Szemjonovics Voroncov tábornok
Nyikolaj Nyikolajevics Muravjov generális
Vaszilij Sztyepanovics Zavojko admirális
James Brudenell generális
FitzRoy Somerset generális
Edmund Lyons admirális
Jacques Leroy de Saint Arnaud marsall
François Certain Canrobert marsall
Çırpanlı Abdülkerim Nadir pasa
Omer pasa
Alfonso Ferrero La Marmora generális
Haderő
888 ezer katona, 7000 bolgár, 1000 görög, 15 ezer montenegrói, 6000 fős szerb-macedón hadtest Oszmán Birodalom 300 000 fő
II. Francia Császárság 400 268 fő
Brit Birodalom 250 000 fő
Szárd-Piemonti Királyság 21 000 fő
Nassau 4250 fő
Önkéntesek 9000 német, 3000 svájci, 1500 lengyel, 2000 olasz, 1400 szláv önkéntes
Veszteségek
Mintegy 500 000 halott és sebesült 22 602 halott és 39 818 sebesült francia
21 907 halott és 18 253 sebesült brit
45 300 elesett török
2194 halott és 167 sebesült olasz

A krími háború az Orosz Birodalom és az angol–török–olasz–francia szövetséges erők (akiket néhány másik állam és különböző nemzetiségű önkéntesek is támogattak) között zajlott le 18531856 között.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Orosz Birodalom az 184849-es forradalmak leverése után hatalma csúcsán állt. Ausztriát lekötelezte, Németországban megakadályozta az egység létrejöttét. Az oroszok elérkezettnek látták az időt régi álmuk, a fekete-tengeri tengerszorosok megszerzésére. A keleti kérdés kiéleződése 1853-ban a krími háború kirobbanásához vezetett. A francia Második császárság és Nagy-Britannia viszont időszerűnek látták az orosz szárazföldi dominancia megtörését. A franciák számára ez egyúttal fontos kitörési kísérlet is volt a napóleoni háborúk óta Franciaországot többé kevésbé folyamatosan sújtó diplomáciai elszigeteltségből. Nem véletlen, hogy a konfliktus egyik fő mozgatója III. Napóleon volt. Brit oldalról pedig megengedhetetlennek tartották a Boszporusz és a Dardanellák orosz befolyás alá kerülését.

A háború menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szevasztopol eleste

A háború ürügyét a katolikus és ortodox egyházi vezetők vitája adta a jeruzsálemi szent helyekről. Az Oszmán Birodalom keresztényeinek védnöki szerepében tetszelgő Oroszország nem akarta átadni helyét a franciáknak. A törökök a franciák mellett döntöttek, és maguk mögött érezve a francia és brit támogatást, visszautasították az oroszok követeléseit.

Válaszul I. Miklós orosz cár (1825–1855) hadai megszállták Moldvát és Havasalföldet. Bécs nehéz helyzetbe került – lekötelezettje volt a cárnak, főképp az oroszok 1849-es magyarországi beavatkozása miatt, de az oroszok előretörése ellenkezett érdekeivel. Az osztrákok hiába próbáltak közvetíteni, I. Abdul-Medzsid szultán hadat üzent Oroszországnak. A törökök mögött felsorakoztak a franciák és az angolok is, hogy megakadályozzák az orosz terjeszkedést. Ausztriát – a magyar emigráció támogatásának kilátásba helyezésével – rászorították arra, hogy követelje Moldva és Havasalföld kiürítését, amit Oroszország visszautasított, mire angol, piemonti, francia és nassaui csapatok szálltak partra a Krím félszigeten, és a háború megkezdődött. A britek még további 15 ezer katonát vezényeltek fel később Máltáról (java részük a helyi máltai lakosságból verődött).

A francia–brit–török csapatok hosszú ostrom után elfoglalták Szevasztopolt, a fekete-tengeri orosz flotta erődített támaszpontját. A küzdelmet az utánpótlás biztosítása döntötte el. Bár az angol és francia katonák is sokat szenvedtek, flottájuk jobban megoldotta ezt a feladatot, mint saját birodalmában az elavult cári rendszer – a közel fél millió áldozat nagy részét a járvány, az éhínség és a hideg ragadta el. A francia támogatás megszerzése érdekében a Szárd-Piemonti Királyság is belépett a háborúba, és csapatokat küldött a Krímbe. A Krímen kívül harc dúlt a Kaukázus vidékén Kars váráért, amit a török szolgálatba lépő Kmety György és Guyon Richárd védett meg az oroszokkal szemben. Kossuth az emigrációban eközben hasztalan igyekezett a háborút Magyarországra is kiterjeszteni. Mivel az osztrákok nem üzentek hadat az Oszmán Birodalomnak, így nem jött be Kossuth azon terve, hogy akkor majd török, francia, angol és román erők betörnének Magyarországra és új szabadságharc kezdődhetne.

A háborúban összesen több mint 16 000 önkéntes is harcolt, többek között lengyelek, svájciak, olaszok és németek, valamint olyan szláv önkéntesek akik nem az oroszokkal rokonszenveztek (horvátok, csehek, orosz ellenzékiek), különösképp Szevasztopol ostrománál. Oroszország támogatására a török elnyomástól szenvedő görög és bolgár önkéntesek érkeztek nem túl nagy számban, viszont erőkkel próbálta kivenni a részét Montenegró és Szerbia (a szerb erők kötelékében macedónok is), de csapataik jobbára a külső balkáni frontokon harcoltak. A háborúban sok, már a modern háborúkat előrejelző mozzanat jelent meg. A küzdő felek hadiflottáin először rendszeresítettek robbanólövedékeket a korábbi tömör vasgolyók helyett, és ezzel végleg elavulttá tették a fából épült hadiflottákat. A sinopi csatában az oroszok így semmisítették meg könnyedén a törökök teljes fekete-tengeri flottáját. Szerepet kapott a távíró, és a vasút. A balaklavai csata előzményeinek hatására került kidolgozásra a meteorológiai előrejelzés első elmélete, és megjelent a szigorúan katonai célú cenzúra is, mivel Angliában súlyos botrányt okozott, hogy a londoni The Times olyan pontos katonai információkat közölt az eseményekről, hogy ezáltal az orosz hadvezetés lényeges előnyökhöz jutott.

A párizsi béke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Szevasztopol elesett és I. Miklós orosz cár 1855-ben meghalt, utódja, II. Sándor (1855–1881) hajlott a megegyezésre. Az 1856-ban megkötött párizsi béke visszaszorította Oroszország európai befolyását. A cár elvesztette a Duna torkolatvidékét, le kellett mondania a törökországi keresztények védnökségéről, s nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.

A háború következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A krími háború meghozta a szabadságot a román fejedelemségeknek. A nagyhatalmak, hogy az orosz és török fél között ütközőállamot hozzanak létre, támogatták a fejedelemségek függetlenségét és egyesülését. Így a két fejedelemség lakói saját maguk választhatták meg Cuza ezredest fejedelmüknek (1859), s rövidesen létrejött Románia, amit a nagyhatalmak 1862-ben ismertek el.

Oroszország veresége annyira súlyos volt, hogy az egy időre kivonta a nagyhatalmak sorából. Mivel a háború anyagi megterhelése kis híján az államcsőd szélére juttatta az országot, ezért a cár arra kényszerült, hogy az amerikaiaknak eladja Alaszkát mindössze 7,2 millió dollár értékű aranyért. A szerződést 1867. március 29-én írták alá.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vadász Sándor: 19. századi Egyetemes Történet (1789 - 1890), Korona Könyvkiadó, Budapest, 1998.
  • Matuz József: Az Oszmán Birodalom története, Osiris Könyvkiadó, Budapest, 1990.

Angol irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Krími háború témájú médiaállományokat.