Ugrás a tartalomhoz

Finn Nagyhercegség

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Finn Nagyhercegség
Suomen suuriruhtinaskunta
1809. szeptember 17.1917. december 6.
Finn Nagyhercegség címere
Finn Nagyhercegség címere
Finn Nagyhercegség zászlaja
Finn Nagyhercegség zászlaja
A Finn Nagyhercegség 1914-ben a korabeli Európa térképén
A Finn Nagyhercegség 1914-ben a korabeli Európa térképén
Nemzeti himnusz: Maamme / Vårt land
"A Finn Nagyhercegség himnusza"
Általános adatok
FővárosaTurku (1809-1812)
Helsinki (1812-1917)
Terület360 000 (1910) km²
Népesség2 942 000 (1910) fő
Hivatalos nyelveksvéd
finn
orosz
Vallás
Államvallás
  • Evangelical Lutheran Church of Finland
  • keleti ortodox kereszténység
Pénznemsvéd riksdaler (1809-1840)
orosz rubel (1840-1865)
finn márka (1865-1917)
Kormányzat
Államformaautonóm nagyhercegség
DinasztiaRomanov-ház
ÁllamfőI. Sándor (1809-1825)
I. Miklós (1825-1855)
II. Sándor (1855-1881)
III. Sándor (1881-1894)
II. Miklós (1894-1917)
KormányfőGeorg Sprengtporten (első helytartó)
Nyikolaj Visszarionovics Nyekraszov (utolsó helytartó)
Carl Erik Mannerheim (első alelnök)
Anders Wirenius (utolsó alelnök)
ElődállamUtódállam
 SvédországFinnország 
A Wikimédia Commons tartalmaz Finn Nagyhercegség témájú médiaállományokat.

A Finn Nagyhercegség (finnül Suomen suuriruhtinaskunta, svédül Storfurstendömet Finland, latinul Magnus Ducatus Finlandiæ, oroszul Великое княжество Финляндское, Velikoye knyazhestvo Finlyandskoye) a mai Finnország jogelődje volt 1809 és 1917 között az Orosz Birodalom autonóm nagyhercegségeként, az orosz cár irányítása alatt.

Történelme

[szerkesztés]

Előzmények

[szerkesztés]

A nagy északi háborút lezáró nystadi béke (1721) Oroszország kezébe adta Észtország, a Finn-öböl Ingermanlandnak nevezett partvidékét, Délnyugat-Karéliát és Viborg várát. Finnország többi része svéd kézen maradt. Az 1741–1743-as orosz–svéd háborút lezáró turkui béke az új határt a Kymi folyó mentén vonta meg. Az 1788–1790-es orosz–svéd háború alatt a III. Gusztáv svéd királlyal szembenálló finn tisztek megalapították az oroszpárti Anjalai Szövetséget. Az 1807-es tilsiti béke immár a mai Finnország teljes területét Oroszországnak adta. Az 1808–1809-es finn háborút lezáró fredrikshavni békében (haminai béke, fredrikshamni béke, 1809) Svédország végleg lemondott a finn területekről, amelyeket Oroszország annektált és nagyhercegséggé szervezett.

Nacionalizmus

[szerkesztés]

Az ország(rész) hivatalos nyelve az orosz uralom alatt is a svéd maradt. A nemzeti öntudat erősödéséhez jelentősen hozzájárult a Kalevala 1835-ös első, majd 1849-es bővített kiadása. II. Sándor cár liberális törvényei nem csak a kapitalizmus térnyerését segítették, de a finn kultúra fejlődésének is kedveztek. Az 1863-ban hozott nyelvrendelet a finnt az ország második hivatalos nyelvévé tette.

1878-ban szervezték meg a nagyhercegség saját hadseregét.

A fennomán (finn nemzeti) mozgalom az 1880-as években lassacskán párttá szerveződött; mellette a svéd kisebbség mozgalma volt számottevő. Harmadik érdemleges tényezőként a liberálisok léptek fel.

Ezeknek a folyamatoknak kívánt véget vetni II. Miklós cár 1899 februárjában kiadott manifesztuma, amelyben korlátozta a nagyhercegség alkotmányát. Az ezután következő időszakot (1899–1905) nevezik a finn történelemben az első elnyomás korának.

  • 1901-ben feloszlatták a finn hadsereget;

Demokratikus változások

[szerkesztés]

Az 1905 őszén kirobbant általános sztrájk hatására a cár visszavonta az alkotmányt korlátozó rendeleteit. Az 1906-os választási reform választójogot adott a nőknek, és az addigi (négy rend képviselőiből alakított) rendi országgyűlést egykamarás parlamenttel váltotta fel.

Az 1907-es országgyűlési választást a Finn Szociáldemokrata Párt nyerte; erre reagálva következett a második elnyomás kora (1908–1916). Ennek végén, az 1916-os országgyűlési választáson ismét a Finn Szociáldemokrata Párt szerezte a legtöbb mandátumot. A finn hivatalos szervek ezután tárgyalni kezdtek az orosz ideiglenes kormánnyal az ország autonómiájáról. A delegációk megállapodását az orosz ideiglenes kormány el is fogadta, de a finn parlament alapjaiban átírta; az általa elfogadott törvényben a parlament a külpolitika és a hadügyek kivételével magáénak nyilvánított minden törvényhozó hatalmat.[1] Erre reagálva az ideiglenes kormány feloszlatta a nemrég választott parlamentet. Az 1917 októberében tartott új választáson a polgári pártok kerültek többségbe, az új parlament pedig 1917. december 6-án kikiáltotta a független Finn Köztársaságot.

Függetlenség

[szerkesztés]

A független Finnországot a nagyhatalmak közül elsőként (1918. január 4-én) Szovjet-Oroszország ismerte el. Az országban polgárháború robbant ki.

Következmények

[szerkesztés]

A polgárháború a „vörösöket” támogató orosz csapatok kivonása után gyorsan a képzettebb tisztek vezette és Németország támogatását élvező „fehérek” győzelmével ért véget. A breszt-litovszki békeszerződést után Finnország a német érdekszférába került. Német példára a parlamentáris rendszert is kétkamarásra változtatták. A konzervatív szenátus kísérletet tett az alkotmányos monarchiává alakulásra — uralkodónak a német császári házból kértek volna fel valakit. Németország első világháborús veresége miatt azonban ebből nem lett semmi, és Finnország független köztársasággá vált.

Gazdasága

[szerkesztés]

A finn–orosz vámhatár megszüntetése jótékonyan hatott a finn iparra. Ez a fellendülés a század közepéig tartott, majd 1860–1880 között ismét felgyorsult. Ezzel párhuzamosan a mezőgazdaság vezető ágazatává az állattenyésztés vált.

1811-ben megalapították a Finn Bankot. Az 1860–1865 között végrehajtott pénzreformmal az országnak önálló valutája lett, a finn márka. Mivel sokan teljes föld nélkül maradtak, sok parasztnak pedig nem volt elegendő földje, a szegények tömegesen vándoroltak ki az országból.

Közigazgatása

[szerkesztés]

A nagyhercegség uralkodója „Finnország nagyhercege” címmel az orosz cár volt; az államszervezet tényleges vezetését a főkormányzóra bízta.

1812-ben egyesítették a nagyhercegséget a már 1721-ben megszerzett Viborggal (Viborgi kormányzóság). Az egyesült nagyhercegség fővárosa Helsinki lett.

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]