Görög szabadságharc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Görög szabadságharc
A navarinói csata Carney festményén
A navarinói csata Carney festményén
Dátum 1821. február 22.1829. március 26.
Helyszín Görögország és az Égei-tenger
Eredmény A görögök kivívják függetlenségüket a törökökkel szemben
Harcoló felek
Flag of Greece (1822-1978).svg Görög szabadságharcosok
Flag of England.svg Angol önkéntesek
Flag of Russian Empire for private use (1914–1917) 3.svg Orosz Birodalom
Flag of the United Kingdom.svg Nagy-Britannia
Flag of France.svg Franciaország
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Flag of Egypt (1882-1922).svg Egyiptom
Flag of Tunisia.svg Tunisz
Dz tlem2.png Algír
Parancsnokok
Greek Revolution flag.svg Theodorosz Koloktronisz generális
Greek Revolution flag.svg Alekszandrosz Ipszilantisz herceg †
Greek Revolution flag.svg Konsztantinosz Kanarisz admirális
Greek Revolution flag.svg Georgiosz Karaiszkakisz vezér †
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Lord Byron †
Flag of England.svg Edward Codrington admirális
Flag of France.svg Henri de Rigny parancsnok
Flag of Russia.svg Login Heiden admirális
Fictitious Ottoman flag 2.svg Omer Vryonisz vezér
Fictitious Ottoman flag 2.svg Dramali Mohamed pasa †
Fictitious Ottoman flag 2.svg Resid Mehmed pasa
Flag of Egypt (1882-1922).svg Ibrahim egyiptomi pasa
Flag of Tunisia.svg Moharram bég
Haderő
Görög sereg:
100 000 katona
Külföldi segítség:
27 hajó
Oszmán hadsereg:
400 000 katona
Egyiptomi hűbéresek:
12 000 katona
Veszteségek
50 000 görög
181 angol, orosz és francia
115 000 török
5000 egyiptomi
Ypszilanti külföldön halt meg természetes halállal
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Görög szabadságharc témájú médiaállományokat.

A görög szabadságharc (görögül: Ελληνική Επανάσταση, elliníki epanasztaszi, oszmán törökül: يؤنان ئسياني Yunan İsyanı, azaz „görög felkelés”), (18211831) a görög nemzet sikeres felkelése volt, amelyben kivívták szabadságukat az Oszmán Birodalomtól. Ezzel a görögök voltak az elsők, akik képesek voltak elszakadni és függetlenné válni. Erre emlékeznek minden év március 25-én, a Függetlenség Napján.

Előzmények[szerkesztés]

A Török Birodalom a 14-15. századtól fogva uralta az elfoglalt bizánci területeket. A 17-19. században azonban a francia forradalom hatására megerősödött a nacionalizmus a Balkánon is. Több sikertelen felkelés is kirobbant, és nagy hatása volt a bécsi származású görög ideológusnak, Rigasz Fereosznak (Ρήγας Φεραίος). Az Oszmán Birodalom ekkor már érezhetően a hanyatlás időszakába érkezett. A görögöknek erős hátteret jelentettek az Égei-tenger gazdag kereskedő szigetei és az Oszmán Birodalomban vezető szerepet vivő görög nemesek, a fanarióták (φαναριώτες). 1814-ben három fiatal görög „Baráti Társaság”-ot (Φιλική Εταιρεία) hozott létre Odesszában a függetlenedési törekvések propagálására odahaza. A cél a bizánci birodalom újraélesztése volt, Konstantinápoly székhellyel. Ioannisz Kapodisztriasz (Ιωάννης Καποδίστριας), a görög származású orosz külügyminiszer lett volna a felkelés vezére.

A felkelés kitörése[szerkesztés]

A felkelés kezdetét akkorra teszik amikor egy kisebb görög egység Alexandrosz Ipszilantisz (Αλέξανδρος Υψηλάντης) vezetésével 1821. március 6-án átlépte az oszmán birodalmi határt a romániai Prut folyónál. Harci cselekmények törtek ki a Peloponnészoszon is. Március 25-én Patraszban kikiáltották, hogy kitört a forradalom.

A görögöknek a szabadságharc során 100 ezer embert sikerült mozgósítani, ezzel szemben az oszmán hadsereg a mellettük végig kitartó albánokkal együtt majdnem félmillió katonát tudott mozgósítani, valamint az egyiptomi hűbéresek további tizenkétezer katonát biztosítottak, Tunisszal együtt flottát is.

Háború a tengeren[szerkesztés]

A görögöket nagyban segítette, hogy törökök által meg nem hódított égei-tengeri szigetek, mindenekelőtt Idra, Szpécesz és Pszara komoly tengeri haderővé tudták alakítani tekintélyes kereskedelmi flottáikat. Ők adták a flotta parancsnokait is a idrai Andreasz Miaulisz és Konsztantinosz Kanarisz személyében. A felkelés egyik jellegzetes alakja egy nő volt, Laszkarina Bubulina, akinek saját hajóhada volt. Összesen körülbelül negyven hajót sikerült így összeverbuválni. Nem egyet közülük gyújtóhajóként használtak. A törököknek 23 kimondottan hadi hajója volt, illetve 7-8 fregattja, 5 korvettje, illetve 40 briggje. Mindezek ellenére a görögök jelentős sikereket értek el.

Beavatkoznak az egyiptomiak[szerkesztés]

A szultán ekkor segítséget kért Muhammad Alitól, Egyiptom királyától, aki görög földön született. A király megígérte, hogy elküldi francia kiképzésű hadseregét, cserébe Krétáért és a Peloponnészoszért. Rajta kívül Algériából és Tuniszról is érkeztek kisebb erők a görögök ellen. Ibrahim Pasa vezetésével el is foglalták Kalamata városát, és porig rombolták. Meghódították a Peloponnészoszt, és győzedelmeskedtek a Messolonghi ütközetben. Egészen Nafplióig jutottak, de ott visszaverték őket.

A filhellének[szerkesztés]

A kirobbant felkelés sokak szimpátiáját elnyerte a keresztény világban. A muszlim hatalom elleni küzdelmet támogatták, finanszírozták, és olyan is akadt – mint például a híres angol költő, Lord Byron – aki maga is harcolt a csatákban. (Byron utóbb mocsárlázban halt meg itt.)

A felkelés Kolokotronisz féle zászlója

Beavatkoznak a nyugati hatalmak[szerkesztés]

A felkelés sorsa akkor fordult meg, amikor 1827. október 27-én a francia, brit és orosz flotta kormányaik passzív egyetértésével megsemmisítő csapást mért a török, egyiptomi, algír és tuniszi hajókra a Navariónál. Az európaiak Mohamed Ali királyra is gyanakvással tekintettek, flottájuk is hamar megjelent Egyiptom közelében, így a király kénytelen volt leszerelnie hadserege egy részét. A győzelem eredményeképpen megalakulhatott az új görög kormány Ioannisz Kapodisztriasz vezetésével. A törököket a szárazföldön is sikerült visszaszorítani, így Athén is görög kézre került.

Mészárlások[szerkesztés]

A felkelés alatt mindvégig a Peloponnészoszon és Attikában komoly vérengzések voltak, nagy számú török muzulmán lakost mészároltak le. Az oszmán hatóságok erre úgy reagáltak, hogy Kis-Ázsiában rengeteg ottani görögöt mészároltattak le, Konstantinápolyban pedig 1821 Húsvét vasárnapján felakasztották a konstantinápolyi pátriárkát. Ez utóbbi különösen feldühítette a görögöket.

Az új görög állam megteremtése[szerkesztés]

Lord Byron, egy prominens brit filhellén, aki meghalt a görög felkelésben

Joannisz Kapodisztriaszt 1831-ben Nafplióban meggyilkolták. A trónt felajánlották I. Lipót belga királynak, de ő azt nem fogadta el. Az 1832-es londoni konferencián a britek, a franciák és az oroszok a görög trónt Wittelsbach Ottó bajor hercegnek ajánlották fel, anélkül azonban, hogy a görögökkel erről konzultáltak volna. 1832-ben, a konstantinápolyi szerződésben a nagyhatalmak megállapodtak Isztambullal az új állam határaiban.

Görögország első zászlója, melyet 1828-ban fogadtak el

A három nagyhatalom a későbbiekben is komoly befolyást gyakorolt a görög állam politikájába. Az elfogadott határok között körülbelül 800 000 ember élt, amely nem több mint az akkori összgörögség egyharmada. Éppen ezért egyre nagyobb befolyást nyert körükben a Megali Idéa (=A Nagy Gondolat) eszméje, azaz az összes görög felszabadítása a török uralom alól.

Az Oszmán Birodalomban a görögöket elkezdték „árulókként” kezelni, ezért a fanarióták és a görög kereskedők hatalma is meggyengült.