Görög szabadságharc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Görög szabadságharc
Naval Battle of Navarino by Garneray.jpg
A navarinói csata Carney festményén
Dátum 1821. február 22.1829. március 26.
Helyszín Görögország és az Égei-tenger
Eredmény A görögök kivívják függetlenségüket a törökökkel szemben
Harcoló felek
Flag of Greece (1822-1978).svg Görög szabadságharcosok
Flag of England.svg Angol önkéntesek
Flag of Russian Empire for private use (1914–1917) 3.svg Orosz Birodalom
Flag of the United Kingdom.svg Nagy-Britannia
Flag of France.svg Franciaország
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Flag of Egypt (1882-1922).svg Egyiptom
Flag of Tunisia.svg Tunisz
Dz tlem2.gif Algír
Parancsnokok
Greek Revolution flag.svg Theodorosz Koloktronisz generális
Greek Revolution flag.svg Alekszandrosz Ipszilantisz herceg †
Greek Revolution flag.svg Konsztantinosz Kanarisz admirális
Greek Revolution flag.svg Georgiosz Karaiszkakisz vezér †
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Lord Byron †
Flag of England.svg Edward Codrington admirális
Flag of France.svg Henri de Rigny parancsnok
Flag of Russia.svg Login Heiden admirális
Flag of the Ottoman Empire (1453-1517).svg Omer Vryonisz vezér
Flag of the Ottoman Empire (1453-1517).svg Dramali Mohamed pasa †
Flag of the Ottoman Empire (1453-1517).svg Resid Mehmed pasa
Flag of Egypt (1882-1922).svg Ibrahim egyiptomi pasa
Flag of Tunisia.svg Moharram bég
Haderő
Görög sereg:
100 000 katona
Külföldi segítség:
27 hajó
Oszmán hadsereg:
400 000 katona
Egyiptomi hűbéresek:
12 000 katona
Veszteségek
50 000 görög
181 angol, orosz és francia
115 000 török
5000 egyiptomi
Ypszilanti külföldön halt meg természetes halállal

A görög szabadságharc (görögül: Ελληνική Επανάσταση, elliníki epanasztaszi, oszmán törökül: يؤنان ئسياني Yunan İsyanı, azaz „görög felkelés”), (18211831) a görög nemzet sikeres felkelése volt, amelyben kivívták szabadságukat az Oszmán Birodalomtól. Ezzel a görögök voltak az elsők, akik képesek voltak elszakadni és függetlenné válni. Erre emlékeznek minden év március 25-én, a Függetlenség Napján.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Török Birodalom a 14-15. századtól fogva uralta az elfoglalt bizánci területeket. A 17-19. században azonban a francia forradalom hatására megerősödött a nacionalizmus a Balkánon is. Több sikertelen felkelés is kirobbant, és nagy hatása volt a bécsi származású görög ideológusnak, Rigasz Fereosznak (Ρήγας Φεραίος). Az Oszmán Birodalom ekkor már érezhetően a hanyatlás időszakába érkezett. A görögöknek erős hátteret jelentettek az Égei-tenger gazdag kereskedő szigetei és az Oszmán Birodalomban vezető szerepet vivő görög nemesek, a fanarióták (φαναριώτες). 1814-ben három fiatal görög „Baráti Társaság”-ot (Φιλική Εταιρεία) hozott létre Odesszában a függetlenedési törekvések propagálására odahaza. A cél a bizánci birodalom újraélesztése volt, Konstantinápoly székhellyel. Ioannisz Kapodisztriasz (Ιωάννης Καποδίστριας), a görög származású orosz külügyminiszer lett volna a felkelés vezére.

A felkelés kitörése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felkelés kezdetét akkorra teszik amikor egy kisebb görög egység Alexandrosz Ipszilantisz (Αλέξανδρος Υψηλάντης) vezetésével 1821. március 6-án átlépte az oszmán birodalmi határt a romániai Prut folyónál. Harci cselekmények törtek ki a Peloponnészoszon is. Március 25-én Patraszban kikiáltották, hogy kitört a forradalom.

A görögöknek a szabadságharc során 100 ezer embert sikerült mozgósítani, ezzel szemben az oszmán hadsereg a mellettük végig kitartó albánokkal együtt majdnem félmillió katonát tudott mozgósítani, valamint az egyiptomi hűbéresek további tizenkétezer katonát biztosítottak, Tunisszal együtt flottát is.

Háború a tengeren[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A görögöket nagyban segítette, hogy törökök által meg nem hódított égei-tengeri szigetek, mindenekelőtt Idra, Szpécesz és Pszara komoly tengeri haderővé tudták alakítani tekintélyes kereskedelmi flottáikat. Ők adták a flotta parancsnokait is a idrai Andreasz Miaulisz és Konsztantinosz Kanarisz személyében. A felkelés egyik jellegzetes alakja egy nő volt, Laszkarina Bubulina, akinek saját hajóhada volt. Összesen körülbelül negyven hajót sikerült így összeverbuválni. Nem egyet közülük gyújtóhajóként használtak. A törököknek 23 kimondottan hadi hajója volt, illetve 7-8 fregattja, 5 korvettje, illetve 40 briggje. Mindezek ellenére a görögök jelentős sikereket értek el.

Beavatkoznak az egyiptomiak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szultán ekkor segítséget kért Muhammad Alitól, Egyiptom királyától, aki görög földön született. A király megígérte, hogy elküldi francia kiképzésű hadseregét, cserébe Krétáért és a Peloponnészoszért. Rajta kívül Algériából és Tuniszról is érkeztek kisebb erők a görögök ellen. Ibrahim Pasa vezetésével el is foglalták Kalamata városát, és porig rombolták. Meghódították a Peloponnészoszt, és győzedelmeskedtek a Messolonghi ütközetben. Egészen Nafplióig jutottak, de ott visszaverték őket.

A filhellének[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kirobbant felkelés sokak szimpátiáját elnyerte a keresztény világban. A muszlim hatalom elleni küzdelmet támogatták, finanszírozták, és olyan is akadt – mint például a híres angol költő, Lord Byron – aki maga is harcolt a csatákban. (Byron utóbb mocsárlázban halt meg itt.)

A felkelés Kolokotronisz féle zászlója

Beavatkoznak a nyugati hatalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felkelés sorsa akkor fordult meg, amikor 1827. október 27-én a francia, brit és orosz flotta kormányaik passzív egyetértésével megsemmisítő csapást mért a török, egyiptomi, algír és tuniszi hajókra a Navariónál. Az európaiak Mohamed Ali királyra is gyanakvással tekintettek, flottájuk is hamar megjelent Egyiptom közelében, így a király kénytelen volt leszerelnie hadserege egy részét. A győzelem eredményeképpen megalakulhatott az új görög kormány Ioannisz Kapodisztriasz vezetésével. A törököket a szárazföldön is sikerült visszaszorítani, így Athén is görög kézre került.

Mészárlások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felkelés alatt mindvégig a Peloponnészoszon és Attikában komoly vérengzések voltak, nagy számú török muzulmán lakost mészároltak le. Az oszmán hatóságok erre úgy reagáltak, hogy Kis-Ázsiában rengeteg ottani görögöt mészároltattak le, Konstantinápolyban pedig 1821 Húsvét vasárnapján felakasztották a konstantinápolyi pátriarkát. Ez utóbbi különösen feldühítette a görögöket.

Az új görög állam megteremtése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lord Byron, egy prominens brit filhellén, aki meghalt a görög felkelésben

Joannisz Kapodisztriaszt 1831-ben Nafplióban meggyilkolták. A trónt felajánlották I. Lipót belga királynak, de ő azt nem fogadta el. Az 1832-es londoni konferencián a britek, a franciák és az oroszok a görög trónt Wittelsbach Ottó bajor hercegnek ajánlották fel, anélkül azonban, hogy a görögökkel erről konzultáltak volna. 1832-ben, a konstantinápolyi szerződésben a nagyhatalmak megállapodtak Isztambullal az új állam határaiban.

Görögország első zászlója, melyet 1828-ban fogadtak el

A három nagyhatalom a későbbiekben is komoly befolyást gyakorolt a görög állam politikájába. Az elfogadott határok között körülbelül 800 000 ember élt, amely nem több mint az akkori összgörögség egyharmada. Éppen ezért egyre nagyobb befolyást nyert körükben a Megali Idéa (=A Nagy Gondolat) eszméje, azaz az összes görög felszabadítása a török uralom alól.

Az Oszmán Birodalomban a görögöket elkezdték „árulókként” kezelni, ezért a fanarióták és a görög kereskedők hatalma is meggyengült.