Gyűrű (ékszer)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyűrű

A gyűrű karika alakú, rendesen nemes ércből, néha vasból, szaruból vagy csontból készült tárgy, melyet rendesen díszül, vagy szimbolikus jelül az ujjon szokás viselni. Céljára vonatkozólag megkülönböztetnek jegygyűrűt (házassági frigy jelképéül), pecsétgyűrűt, varázsgyűrűt; azonkívül van még ún. birokgyűrű is, mely nehéz vasgyűrű kiszögellő fejgombbal, melyet a középkorban a hadjáratok alkalmával a közlegénység birkózásnál használt fegyverként. Sok keleti néptörzsnél a lábon és lábujjakon is viselnek gyűrűt, vadnépek az orrcimpán is. Kar-, nyak- és lábgyűrűk Európa barbár népeinél is divatosak voltak az ókorban. Különös alakú halántékgyűrűket a régi szlávok viseltek. A régi korban gyűrűk darabjai pénz gyanánt szerepeltek. A gyűrűt gyakran említi a Biblia. A régi zsidók pecsétgyűrűt (chotham) nemcsak az ujjon viseltek, hanem szalagra kötve a nyakon is; e gyűrűre a tulajdonos neve és egy bibliai jelmondat volt vésve. Az arabok és indiaiak ismerték az ún. varázsgyűrűt, melyet ma is sokan viselnek baj elhárítására, vagy a szerencse elérése végett. A «Szakuntala» régi ind dráma cselekménye egy gyűrű körül forog, melyet Dusjanta király fiatal nejének ad, s amely gyűrűről (mint Mátyás király) később felismeri a nőt. Arábiában és Perzsiában még nemrég előkelő emberek smaragdos gyűrűiket útlevél gyanánt kölcsönbe adták alattvalóiknak. Görögországban Szolón idejekor minden szabad embernek gyűrűt kellett viselnie, aranyból, ezüstből vagy bronzból; a nők elefántcsontból vagy borostyánkőből készült gyűrűket viseltek; haldoklók gyakran átadták gyűrűiket hátramaradottaiknak; így pl. Nagy Sándor halálakor Perdikkasznak adta gyűrűjét, miből azt következtették, hogy ezt jelöli ki utódjául. A rómaiak a legrégibb időben csak vasból készül gyűrűket viseltek s csak a szenátoroknak és a velük egyenrangú tisztviselőknek voltak aranygyűrűk ujjaikon; később a lovagok is viselhettek ilyen gyűrűket; míg Hadrianus császár alatt ez a megkülönböztető jel eltöröltetett és Justinian minden szabad embernek megengedte a gyűrű viselését. A császárok korában drága kövekkel kirakott gyűrűkkel nagy fényűzés történt; az időjáráshoz mérten vékonyabb vagy vastagabb gyűrűket viseltek. A pogányoknál és zsidóknál a gyűrű a házasság jelképe volt, ezt a szokást a keresztény népek is átvették és tovább terjesztették. A gyűrű már az V. században a püspöki hivatal jelvénye, mely annak az egyházzal való frigyét jelképezi; minden bíbornok kineveztetésekor gyűrűt kap a pápától. A jegygyűrű az egyházi szertartásban is szerepel: Mózes I, 38. 28 és II. 35, 22 szerint házasságkötésnél a gyűrűt megáldja a pap. A gyűrűt a balkéz negyedik ujján kell viselni, mivel a régi hiedelem szerint ezen ujjból az ütér egyenesen a szívbe vezet.

Az ékszerek közt a gyűrűk nagy szerepet játszottak az őskorban, melyeket e korokban úgy a nyakon, mint a karon, ujjakon és a lábszárakon hordtak. A nyakgyűrűk, helyesebben nyakperecek, aránylag későn tünnek fel. A legkorábbiak is a bronzkor végébe tartoznak s egészen a vaskorba való átmenetet jelzik s általánossá csak ez utóbbi korban lesznek, melynek második szakaszában nagyon divatosak. E fém-nyakperecek neve torques. Az ujjgyűrűk, vagyis a tulajdonképpeni gyűrűk már feltalálhatók a csiszolt kőkorban (neolit), mikor is rendesen kagylóból készítik őket. A kar- és lábgyűrűk divatának keletkezésének ideje az ujjgyűrű és a nyakgyűrű keletkezési kora közé esik s használatuk az ősidőkben, különösen a fémkorokban igen elterjedt. Találjuk őket a leletekben kagylóból, kőből (különösen a szép jadeitből), agyagból, bronzból, vasból, aranyból, ezüstből. Ez utóbbiak inkább spirális hengerek, mint egyszerű karikák. A kargyűrűket akár a felkaron, akár az alkaron, nevezetesen a csuklón hordják, ma már karpereceknek hivják, jóllehet e név tulajdonképen csak a felkaron hordottakra nézve felel meg tökéletesen a fogalomnak. A lábgyűrűket, a karperecek mintájára, lábpereceknek hivják ma. Ezek mind nagyságra, mind formára nézve annyira megegyeznek a karperecekkel, hogy különös rendeltetésüket csak akkor lehet biztosan megállapítani a leletekben, ha tényleg a lábszárcsonton találja az ember őket. E gyűrűkön kívül, melyek kétségtelenül ékszerül szolgáltak s melyeket elég bizonyossággal meghatározni, osztályozni és, mint láttuk, külön-külön elnevezni is tudunk, vannak úgy a vas-, mint a bronzkorban igen nagy számmal oly fémkarikák, melyeknek rendeltetése nem elég világos. Jellemző sajátságuk, hogy a) rendesen sokat találnak belőlük együtt (tehát nem párosan vagy esetleg két-három párt); b) formájuk és nagyságuk tekintetében feltünő egyformaságot mutatnak s végül c) alig van valami díszítésük. Sokan karikapénznek tartják ezeket s e feltevésnek csakugyan van némi jogosultsága.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]