Breznóbánya
| Breznóbánya (Brezno) | |||
 | |||
| Az 1830-ban épült Várostorony a főtéren | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Szlovákia | ||
| Kerület | Besztercebányai | ||
| Járás | Breznóbányai | ||
| Rang | város | ||
| Polgármester | Tomáš Abel | ||
| Irányítószám |
| ||
| Körzethívószám | 048 | ||
| Forgalmi rendszám | BR | ||
| Testvérvárosok | Lista | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 20 061 fő (2021. jan. 1.)[1] +/- | ||
| Népsűrűség | 179 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 498 m | ||
| Terület | 121,96 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Breznóbánya
Pozíció Szlovákia térképén
| |||
| é. sz. 48° 48′ 14″, k. h. 19° 38′ 37″Koordináták: é. sz. 48° 48′ 14″, k. h. 19° 38′ 37″ | |||
| Breznóbánya weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Breznóbánya témájú médiaállományokat. | |||
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |||
Breznóbánya (szlovákul: Brezno, németül: Bries/Briesen) város Szlovákiában. Ősi bányászváros, amely egykor arany, ezüst és vasbányászatáról volt híres. Ma a Besztercebányai kerület Breznóbányai járásának székhelye. Bikás (Bujakovo), Előhalni (Predné Halny), Földművesiskola (Mazorníkovo), Rohožna, Vrchdolinka és Hátsóhalni (Zadné Halny) városrészek tartoznak hozzá.
Fekvése[szerkesztés]
Besztercebányától 43 km-re keletre a Garam jobb partján fekszik, a Felső-Garam-medence központja.
Nevének eredete[szerkesztés]
A szlovák brezno főnév magyarul nyírfást jelent. Nevének utótagja az itteni ércbányászatra utal.
Története[szerkesztés]
Területe ősidők óta lakott, a város határában későbronzkori leletekre bukkantak. A mai települést tatárjárás után ide telepített németek alapították. 1265-ben említik először IV. Béla oklevelében. Kiváltságait 1380-ban Nagy Lajos királytól kapta, ekkor Brizna néven említik. 1488-ban vásártartási jogot kapott. 1517-ben a zólyomlipcsei Dóczyak felégették. Fejlődését különösen a bányászat segítette elő. 1655-ben szabad királyi város lett, de ezt a címét 1770-ben elveszítette. A 17. században sorra alakultak iparos céhei, majd a 18. századtól vasipara indult fejlődésnek. 1779-ben nagy tűzvész pusztította, melyben a belváros épületeinek nagy része leégett.
Vályi András szerint "Hajdan jó bányái valának, és némelly bányászoknak házai még ma is szemléltethetnek a’ Városon kivül, mellyek a’ külső Városhoz tartoznak; lakosai katolikusok, és evangelikusok, nevezetes oskolájokat a’ Piarista Szerzetbéli Atyák taníttyák, a’ lakosok rész szerént Mester emberek, rész szerént gazdáskodnak mind föld miveléssel, mindpedig juhoknak tartásával, és azoknak javaival kereskednek, nevezetes sajtyok, és túrójok, mellyeket a’ kedvellők meszsze földekre vitetnek, határja középszerű, második Osztálybéli."[2]
A 19. században város a szlovák nemzeti mozgalom egyik fontos központja volt.
A trianoni békeszerződésig Zólyom vármegye Breznóbányai járásához tartozott.
Népessége[szerkesztés]
1880-ban 3733 lakosából 99 német, 107 magyar és 3356 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 1367 római katolikus, 2306 evangélikus, 58 izraelita és 1-1 református és görög katolikus vallású volt.
1890-ben 3783 lakosából 164 magyar és 3426 szlovák anyanyelvű volt.
1900-ban 3942 lakosából 406 magyar és 3361 szlovák anyanyelvű volt.
1910-ben 4179 lakosából 73 német, 1010 magyar és 3081 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 2059 római katolikus, 1892 evangélikus, 184 izraelita, 31 református és 13 görög katolikus vallású volt. Bikáson 101 magyar és 252 szlovák anyanyelvű élt.
1921-ben 4041 lakosából 55 magyar és 3825 csehszlovák volt.
1930-ban 4664 lakosából 1 ruszin, 31 német, 38 zsidó, 65 magyar, 4478 csehszlovák, 7 egyéb nemzetiségű és 44 állampolgárság nélküli volt. Ebből 2712 római katolikus, 1676 evangélikus, 159 izraelita, 28 görög katolikus, 15 református és 74 egyéb vallású volt. Bikáson 10 magyar és 321 csehszlovák élt.
1970-ben 12843 lakosából 39 magyar és 12569 szlovák volt.
1980-ban 17872 lakosából 30 magyar és 17538 szlovák volt.
1991-ben 22469 lakosából 35 morva, 55 magyar, 204 cseh, 590 cigány és 21527 szlovák volt.
2001-ben 22875 lakosából 50 magyar, 183 cseh, 1060 cigány, 21239 szlovák és 274 ismeretlen nemzetiségű volt.
2011-ben 21 894 lakosából 11 ruszin, 17 morva, 35 magyar, 111 cseh, 697 cigány, 18 219 szlovák, 20 egyéb és 2751 ismeretlen nemzetiségű volt. Ebből 12189 római katolikus, 1482 evangélikus és 185 görög katolikus vallású volt.
Nevezetességei[szerkesztés]
- A város főterét körülvevő házakat egykor erődfal vette körül, melynek maradványai ma is látszanak.
- Plébániatemploma gótikus eredetű, a 18. században klasszicista stílusban átépítették.
- A városháza eredetileg 16. századi reneszánsz, 1779-ben klasszicista stílusban átépítették, várostornya 1830-ban lett készen. Az épületben működik a Felsőgarami Múzeum.
Az egykori városháza ma múzeum, előtte M. R. Štefánik szobrával - Római katolikus temploma 1785-ben épült klasszicizáló barokk stílusban a leégett régi templom helyén. Hajója még a régi gótikus templomból maradt meg.
- Evangélikus temploma 1787-ben épült klasszicista stílusban.
- Piarista kolostorát 1694 és 1713 között építették, kápolnájában egy 15. századi Madonna-szobor látható.
- A főtéren a járványok elleni engesztelésül 1741-ben készített oszlop áll.
- Főterén számos reneszánsz eredetű, de később átalakított polgárház látható.
Híres személyek[szerkesztés]
- Itt született 1562-ben Berger Illés magyar királyi történetíró.
- Itt született 1806-ban Karol Kuzmány evangélikus püspök, szlovák költő.
- Itt született 1835-ben Herman Ottó a híres magyar polihisztor.
- Itt született 1964-ben Ivan Bella ezredes, az első szlovák űrhajós, aki 385. emberként járt a világűrben.
- Itt volt lelkész Ján Chalupka szlovák regény- és drámaíró.
- Itt halt meg 1937. augusztus 8-án Martin Rázus szlovák politikus, író, evangélikus lelkész.
- Itt tanult Božena Bobáková (1929-2020) szlovák író.
Gazdasága[szerkesztés]
- Korábban a város egyik legjelentősebb vállalata a Híd és darugyár (Mostáreň) volt. Az 1980-as években még megközelítőleg 3800 alkalmazotta volt. A vállalat elsődlegesen a KGST országokba szállította gyártmányait, így annak megszűnése egyúttal a vállalat eladósodásához és megszűnéséhez vezetett.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ The 2021 Population and Housing Census
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Plus 7 dní 1998/44 lapszáma; Ľudmila Lacková: Hladujú s úsmevom című írása
További információk[szerkesztés]
