1984-es amerikai elnökválasztás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

50. elnökválasztás az Egyesült Államokban
Részvétel 53,3% Növekedés
Párt

Republikánus Párt

Demokrata Párt

Ronald Reagan Walter Mondale
Elnökjelölt Ronald Reagan Walter Mondale
Állam Kalifornia Minnesota
Alelnökjelölt George H. W. Bush Geraldine Ferraro

Elektorok 525 13
Szavazatok 54 455 472
58,8%
37 577 352
40,6%


Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint


A Wikimédia Commons tartalmaz 1984-es amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1984. november 6-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A Republikánus Párt jelöltje, Ronald Reagan hivatalban lévő elnök földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Demokrata Párt jelöltje, Walter Mondale volt alelnök felett. Az Egyesült Államok történelmében Reagan 525 elektori szavazatát és a lakosságtól kapott 58,8%-os szavazatát egyetlen elnökjelölt egyetlen választáson sem múlta felül.    

Reagannek csak kisebb ellenállással kellett szembenéznie az újra jelölésért való küzdelemben és őt és George H. W. Bush alelnököt könnyen újra jelölték. Mondale legyőzte a demokrata előválasztáson Gary Hart szenátort, Jesse Jackson aktivistát és számos más jelöltet, mielőtt Geraldine Ferraro New York-i képviselőt választotta alelnökjelöltjének, az első nőt, aki szerepelt az egyik nagy párt elnöki jegyén.

Reagan az 1970-es évek stagflációjából és a Carter-kormány idejéni recesszióból való erőteljes gazdasági fellendülést, valamint azt a széles körben elterjedt felfogást tartotta számon, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok tekintélye megnövekedett.[1] 73 éves korával Reagan volt a legidősebb amerikai, akit valaha is elnöknek jelöltek valamelyik nagy pártban. A Reagan-kampány hatékony televíziós reklámokat produkált és ügyesen semlegessítette a Reagan életkorával kapcsolatos aggodalmakat. Mondale bírálta Reagan kínálat-oldali gazdaságpolitikáját és a nukleáris fegyverhasználat azonnali leállítása és az egyenlő jogok módosításának megerősítését szorgalmazta.

Reagan földcsuszamlásszerű újraválasztási győzelmet aratott, az 50 államból 49-et vitt magával, így ez a második elnökválasztás a 20. században, ahol egy párt 49 államot nyert, 1972-ben történt ehhez hasonló eset. Mondale csak hazáját, Minnesotát nyerte meg csupán csak 0,18%-os különbséggel és Kolumbia Kerületet.[2] Reagan az 538 elektori szavazatból 525-öt megnyert, ami a legtöbb az Egyesült Államok történetében.[3] Reagan volt az első elnök Dwight D. Eisenhower óta, aki mindkét elnökválasztási kampányában abszolút népszerűségi többséget szerzett. A 73 éves Reagan a legidősebb megválasztott elnök volt Joe Biden 2020-as megválasztásáig. Ez a legutóbbi elnökválasztás, amelyen az egész déli régiót egyetlen jelölt nyerte meg. Ez a legutóbbi elnökválasztás, amelyen mindkét nagy párt elnök- és alelnökjelöltjei már meghaltak.

Jelölések[szerkesztés]

Republikánus Párt[szerkesztés]

A Republikánus Párt jelöltjei, 1984
Ronald Reagan George H. W. Bush
elnökjelölt alelnökjelölt
Az Egyesült Államok elnöke
(1981–1989)
Az Egyesült Államok alelnöke
(1981–1989)
Reagan és Bush az 1984-es Republikánus Nemzeti Konvención Dallasban

A hivatalban lévő elnök, Ronald Reagan volt a Republikánus Párt biztos jelöltje, kisebb ellenzékkel.

A republikánus előválasztások eredményei:

  • Ronald Reagan: 6 484 987 (98,78%)
  • Harold Stassen: 12 749 (0,19%)
  • Benjamin Fernandez: 202 (0,00%)

Reagant a Republikánus Nemzeti Konvención 2233 szavazattal újra jelölték, csak két küldött tartózkodott. Az amerikai történelemben ez az egyetlen alkalom, hogy az alelnökjelölti névsorolvasást az elnökjelöltivel egyidejűleg vették. George H. W. Bush alelnököt is elsöprő többséggel újra jelölték.  

A Republikánus Nemzeti Konvenció eredményei
Elnökjelölt Alelnökjelölt
Ronald Reagan 2233 George H. W. Bush 2231
Tartózkodás 2 Tartózkodás 2
Jack Kemp 1
Jeane Kirkpatrick 1

Demokrata Párt[szerkesztés]

A Demokrata Párt jelöltjei, 1984
Walter Mondale Geraldine Ferraro
elnökjelölt alelnökjelölt
Az Egyesült Államok volt alelnöke
(1977–1981)
New York képviselője
(1979–1985)

Csak három demokrata jelölt nyert állami előválasztásokat: Walter Mondale, Gary Hart és Jesse Jackson. Kezdetben Edward Kennedy szenátort tekintették az 1984-es előválasztás éllovasának, miután sikertelenül pályázott az 1980-as demokrata elnökjelöltségért. Kennedy azonban 1982 decemberében bejelentette, hogy nem szándékozik indulni.[4][5] Mondale volt alelnököt tekintették a demokrata elnökjelöltség favoritjának. Mondale élvezte a legtöbb pártvezető támogatását és több pénzt gyűjtött, mint bármely más jelölt. Azonban Jackson és Hart meglepő és zavaró ellenfelekként jelentkeztek.

Fritz Hollings szenátor szellemessége és tapasztalata, valamint a költségvetés befagyasztására való felhívása pozitív figyelmet kapott, de viszonylag konzervatív rekordja elidegenítette a liberális demokratákat. Hollings két nappal azután esett ki, hogy súlyosan kikapott a new hampshire-i előválasztáson és egy héttel később Hartot támogatta.

Alan Cranston szenátor azt remélte, hogy maga mögé sorakoztatja annak a mozgalomnak a vezetőit, akik azt követelték az Egyesült Államoktól, hogy állítsa le a meglévő nukleáris fegyverek telepítését és újak kifejlesztését. John Glenn és Reubin Askew azt remélték, hogy elnyerik a mérsékelt és konzervatív demokraták támogatását. Egyikük sem rendelkezett Mondale adománygyűjtő képességével, Hart és Jackson támogatásával és egyikük sem nyert meg semmilyen versenyt.

Jackson volt a második afroamerikai (Shirley Chisholm után), aki országos kampányt indított az elnökségért és ő volt az első afroamerikai jelölt, aki komoly versenyző volt. Az előválasztáson 3,5 millió szavazatot kapott, Mondale és Hart mögött a harmadik helyen végzett. Megnyerte az előválasztást Louisianában és Mississippiben. Az előválasztásokon keresztül Jackson megerősítette a fekete választók fontosságát a déli Demokrata Párt számára. A kampány során azonban Jackson a zsidókra „bibsiként” (Hymies), New Yorkra pedig „Biboldográdként” (Hymietown) utalt, amiért később bocsánatot kért. Ennek ellenére megjegyzését széles körben nyilvánosságra hozták és kampánya kisiklott.[6] Jackson végül megnyerte az országos előválasztási szavazatok 21%-át, de a nemzeti konvención a küldöttek szavazatának csak 8%-át kapta meg. Kezdetben azt állította, hogy kampányát ugyanazok a pártszabályok sértették, amelyek lehetővé tették Mondale győzelmét. Mondale-t is megvetette, mondván, hogy Hubert Humphrey volt az „utolsó jelentős politikus a Minneapolis – Saint Paul területéről”.[7]

Hart volt az, aki komolyabb veszélyt jelentett Mondale számára. Miután megnyert több korai előválasztást úgy tűnt, mintha ő is elveheti a jelölést Mondale-tól. Hart meglepő módon második helyen végzett az iowai előválasztáson a szavazatok 16,5%-ával. Ezzel Mondale fő riválisa lett, gyakorlatilag kizárva John Glennt, Ernest Hollingst és Alan Cranstont a versenyből.[8] Hart bírálta Mondale-t, mint „régimódi” New Deal demokratát, aki a múlt „bukott politikáját” szimbolizálta. Hart (akárcsak Bill Clinton nyolc évvel később) fiatalabb, frissebb és mérsékeltebb demokrataként pozícionálta magát, aki vonzó lehet a fiatalabb szavazók körében. Félelmetes jelöltként lépett fel, megnyerte a kulcsfontosságú new hampshire-i, ohioi és kaliforniai előválasztásokat, valamint számos más előválasztást, különösen Nyugaton. Azonban nem tudta legyőzni Mondale pénzügyi és szervezeti előnyeit, különösen a középnyugati és az ipari északkeleti szakszervezeti vezetők körében.

Hartot súlyos csapás érte a Mondale-el folytatott előválasztási televíziós vitájuk során, amikor a volt alelnök egy  népszerű televíziós reklámszlogent használt Hart homályos „Új ötletek” programjának nevetségessé tételére. Mondale elmondta Hartnak, hogy amikor hallotta Hartot beszélni az „Új ötletektől”, emlékeztették a Wendy's gyorsétterem szlogenjére: „Hol a marhahús?” A megjegyzés hangos nevetést és tapsot váltott ki a nézőközönségből. Hart soha nem épült fel teljesen Mondale vádjából, hogy az „Új ötletek” sekélyek és hiányoznak a konkrétumok.

A három megmaradt jelölt közötti kerekasztal-vitán Mondale és Hart olyan heves vitába keveredett a közép-amerikai politika kérdésében, hogy Jacksonnak meg kellett csapnia a vizespoharát az asztalon, hogy segítsen nekik abbahagyni.

Mondale fokozatosan lehagyta Hartot a küldöttek számában. Május végén a Time arról számolt be, hogy Mondale széles körű előnyben van a küldöttek számában (1564-941) a nagy ipari államokban aratott győzelmei miatt is. A június 5-i kaliforniai előválasztás után, amelyet Hart nyert meg, Mondale-nak körülbelül 40-el volt kevesebb küldöttje, mint ami a jelöléshez szükséges.[9] Július 16-án a San Franciscoban tartott Demokrata Nemzeti Konvención Mondale azonban elsöprő győzelmet aratott.

Mondale jelölése volt a negyedik alkalom 1924 óta, hogy a Demokrata Párt egy olyan polgárt jelölt az elnöki posztra, aki a választás idején semmilyen hivatalos kormányzati tisztséget nem töltött be. Mondale volt az utolsó ilyen egészen 2016-ig. Mondale volt 2020-ig az utolsó olyan alelnök, aki miután távozott hivatalából, a Demokrata Párt elnökjelöltje lett.

Mondale Texasban kampányol
A Demokrata Nemzeti Konvenció eredményei
Elnökjelölt Alelnökjelölt
Walter Mondale 2191 Geraldine Ferraro 3920
Gary Hart 1200,5 Shirley Chisholm 3
Jesse Jackson 465,5
Thomas Eagleton 18
George McGovern 4
John Glenn 2
Joe Biden 1
Lane Kirkland 1

Mondale a konvención tartott elfogadó beszédében ezt mondta: „Mondjuk el az igazat. Mr. Reagan emeli az adókat, ahogy én is. Ő nem fogja elmondani.” Bár Mondale képmutatóvá akarta tenni Reagant és becsületes jelöltként pozícionálni magát, az adóemeléssel kapcsolatos kijelentése károsította választási esélyeit.

Nevezetes jóváhagyások:

Walter Mondale: Zell Miller, Dean Rusk, Tom Harkin, Jimmy Carter

Gary Hart: Chuck Schumer, Mo Udall, Warren Beatty

Jesse Jackson: Shirley Chisholm, Muhammad Ali

Mondale Geraldine A. Ferraro képviselőt választotta futótársának, így ő lett az első nő és Al Smith óta az első amerikai olasz, aki szerepelt az egyik nagy párt jegyében. Bár a libertárius Tonie Nathan 1972-ben szerepelt az elektori kollégiumban alelnökjelöltként, Ferraro lett az első nő, aki szavazatokat kapott egy állam összes elektorától. Mondale ezzel azt remélte, hogy vonzó lesz a női szavazók számára, hiszen 1980-ra már ők alkották a szavazók többségét. Azonban csalódnia kellett, Reagan végig nagy előnnyel vezetett a közvélemény-kutatásokban.  

Más pártok[szerkesztés]

Anderson

A Nemzeti Egység Párt John Anderson 1980-as elnökválasztási kampányának eredményeként jött létre. Anderson azt remélte, hogy a párt képes lesz kihívni a „két régi pártot”, amelyekről úgy vélte, hogy különböző érdekcsoportokhoz kötődnek, és képtelenek a felelős költségvetési reformra. A szándék az volt, hogy megszervezze az új pártot azokban az államokban, ahol jelöltsége a legjobban sikeresnek bizonyult. Anderson kezdetben ellenezte az indulást, remélve, hogy egy másik figyelemre méltó politikus beviszi a pártot az 1984-es választásokra, mert attól tartott, hogy saját jelöltsége azt eredményezheti, hogy a pártot „személyi kultusznak” bélyegzik. Azonban egyetlen jelölt sem jelentkezett, így Anderson lett a jelölt a várakozás során. Anderson az 1980-as választásokon a republikánusok és a demokraták egyenlő támogatottságára tett szert, az előbbiek nagy többsége azóta megváltozott, aminek következtében az új pártot elsősorban azok támogatták, akik általában a demokratákra szavaztak. Ennek fényében Anderson végül visszautasította az indulást, sőt később támogatta a demokrata jelöltet, Mondale-t. Anderson abban reménykedett, hogy a párt tovább fejlődik és az 1988-as választásra tud jelöltet állítani (kijelentette, hogy nem ő lesz), de a párt megbukott és végül feloszlott.

A Libertárius Párt jelöltségére kezdetben Gene Burns volt a legesélyesebb, de visszalépett, arra hivatkozva, hogy a párt nem lesz képes megfelelően finanszírozni egy kampányt. Az elnökjelölt végül David Bergland lett, futótársa James A. Lewis volt. A jegy 39 állam szavazólapján jelent meg.

A Polgári Párt, a Béke és Szabadság Párt, és a Fogyasztói Párt Sonie Johnson női jelöltet, míg a Kommunista Párt Gus Hallt indította.

A választás[szerkesztés]

Kampány[szerkesztés]

Mondale és Ferraro kampányol a floridai Fort Lauderdale-ben

Mondale liberális kampányt folytatott, támogatva a nukleáris befagyasztást és az egyenlő jogokra vonatkozó alkotmánymódosítást. Felszólalt Reagan gazdaságpolitikájának általa méltánytalannak tartott dolgai ellen és a szövetségi költségvetési hiány csökkentésének szükségessége mellett állt ki.

Míg Ferraro választása népszerű volt a demokrata aktivisták körében, közvetlenül a bejelentést követő közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a nőknek csak 22%-a örült a kiválasztásának, szemben a 18%-al, akik rossz ötletnek tartották. Az összes szavazó 60%-a gondolta úgy, hogy a női csoportok nyomása vezetett Mondale döntéséhez, míg 22%-a úgy vélte, hogy a lehető legjobb jelöltet választotta.[10] A római katolikus egyház hierarchiájának néhány tagja bírálta a katolikus Ferraro-t, amiért kiállt az abortusz mellett. Ferraro felemelkedő csatát vívott a szavazókkal, és a kampány közepén egy sor váddal szembesült, amelyek férje, John Zaccaro ellen irányultak. Ezek a vádak magukba foglalták Zaccaro lehetséges múltbeli részvételét a szervezett bűnözésben, a pornográfia terjesztésében és a kampány-hozzájárulás megsértésében. Ferraro a férje elleni vádakra úgy reagált, hogy 1984. augusztus 21-én nyilvánosságra hozta családi adóbevallásait a médiának. Kampányának azonban továbbra is súlyos kárt okoztak ezek.

Reagan és Bush kampányol Austinban, Texasban

A New Jersey állambeli Hammontonban tartott kampánybeszédében Reagan ezt mondta: „Amerika jövője ezer álomban nyugszik a szívetekben. A remény üzenetében nyugszik egy olyan férfi dalaiban, akit oly sok amerikai fiatal csodál, a New Jersey-i Bruce Springsteen.” A Reagan-kampány rövid ideig használta a „Born in the U.S.A” című dalt, amely kritizálta a vietnámi háborús veteránokkal való bánásmódot, mint kampánydalt, engedély nélkül, amíg a demokratákkal szimpatizáló Springsteen ragaszkodott ahhoz, hogy hagyják abba.[11]

A Reagan-kampány egyik legemlékezetesebb televíziós reklámja, a „Reggel Amerikában” azt sugallta, hogy az amerikai gazdaságban az 1980-as választás óta bekövetkezett javulás Reagan politikájának volt köszönhető. A másik a „Medve az erdőben”, amelyben egy grizzly medve bolyong az erdőben, elbeszélés kíséretében, mely azt sugallta, hogy a medve veszélyes lehet és bölcs dolog felkészülni egy vele való találkozás esetén. Az utolsó jelenetben megjelenik egy férfi és a medve egy lépést tesz hátra. A medve hagyományosan a Szovjetuniót szimbolizálta, a férfi pedig Reagant, ami arra utalt, hogy az elnök jobban felkészült a globális stabilitást fenyegető veszélyek felismerésére és kezelésére.

A „Reggel Amerikában” kampányreklám teljes szövege:

„Amerikában megint reggel van. Ma több férfi és nő fog dolgozni, mint valaha hazánk történelmében. Mivel a kamatlábak az 1980-as rekordmagasságok mintegy felét teszik ki, ma közel 2000 család fog új lakást vásárolni, többet, mint bármikor az elmúlt négy évben. Ma délután 6500 fiatal férfi és nő fog házasodni, és mivel az infláció kevesebb mint a fele annak, ami csak négy évvel ezelőtt volt, magabiztosan tekinthetnek a jövőbe. Amerikában ismét reggel van, és Reagan elnök vezetésével országunk büszkébb, erősebb és jobb. Miért akarnánk valaha is visszatérni oda, ahol kevesebb, mint négy rövid évvel ezelőtt voltunk? ”

Reagan 73 éves korával a legidősebb elnök volt, aki addig szolgált és kérdéses volt, hogy képes-e lesz elviselni az elnökség fárasztó munkáját azután, hogy október 7-én a Mondale-al folytatott első vitáján rosszul szerepelt. Utalt arra, hogy „itt Washingtonban” kezdett el templomba járni, de a vita Louisville-ben volt. A katonai egyenruhákat „gardróbnak” nevezte és bevallotta, hogy összezavarodott volt.[12] A következő, október 21-i vitában azonban a korára vonatkozó kérdésre válaszolva viccelődött: „Nem fogom az életkort a kampány kérdésévé tenni. Nem fogom politikai célokra kihasználni ellenfelem fiatalságát és tapasztalatlanságát.” A viccen a közönség és maga Mondale is nevetett.

Viták[szerkesztés]

Az 1984-es választások során két elnök- és egy alelnökjelölti vitát rendeztek.[13]

Reagan és Mondale a második vitán
Időpont Helyszín Város Moderátor Résztvevők Nézettség

(millió fő)

Link
Vasárnap, 1984. október 7. The Kentucky Center Louisville Barbara Walters Ronald Reagan
Walter Mondale
65,1 [1]
Csütörtök, 1984. október 11. Philadelphia Civic Center Philadelphia Sander Vanocur George H. W. Bush
Geraldine Ferraro
56,7 [2]
Vasárnap, 1984. október 21. Municipal Auditorium Kansas City Edwin Newman Ronald Reagan
Walter Mondale
67,3 [3]

Eredmények[szerkesztés]

Reagan telefonhívást kap Mondale-től, hogy elfogadja a vereséget (1984. november 6.)

Reagant a november 6-i választásokon földcsuszamlásszerűen újraválasztották, 49 államot nyert meg, mire a szavazások befejeződtek Iowában éjszaka 23:34-kor. Rekordszámú 525 elektori szavazatot szerzett az 538-ból, és a lakosság által leadott szavazatok 58,8%-át. Ferraro választása ellenére a női szavazók 55%-ra Reaganre szavazott.[14] Mondale 13 elektori szavazata a leggyengébb eredményt jelentette a republikánus Alf Landon 1936-os veresége óta. Elektori szavazatai szülőhazájából, Minnesotából – amelyet 0,18% különbséggel nyert meg – és Kolumbia Kerületből származott. Mondale veresége egyben a legrosszabb a Demokrata Párt bármely jelöltje közül az amerikai történelemben és elektori szavazata a legkevesebb Stephen A. Douglas 1860-as eredménye óta, amikor a demokrata szavazatok megosztottak. Az 1984-es az egyetlen választás 1820 óta, amelyen valamelyik jelölt megnyerte az Atlanti-óceán partvidékén lévő összes állam szavazatát.  

A republikánus győzelem köszönhető volt annak a több millió demokratának, akik 1980-hoz hasonlóan Reaganre szavaztak. Az ilyen Reagan-demokratákat déli fehérek és északi kékgalléros munkások tették ki, akik úgy vélték, hogy Reagannek volt köszönhető a gazdasági fellendülés, és erősnek látták őt a nemzetbiztonsági kérdésekben, a demokraták pedig a szegényeket és a kisebbségeket támogatják. A Demokrata Nemzeti Bizottság a választás után megrendelt egy tanulmányt, amely ezekre a következtetésekre jutott, de megsemmisítette, attól tartva, hogy az sértené a párt legfontosabb szavazóit. Reagan a harmadik fél szavazatainak szinte teljes összeomlásából is profitált, annak ellenére, hogy Anderson Mondale-t támogatta, az 1980-ban Andersonra szavazók többsége Reaganre adta le voksát 1984-ben, csakúgy, mint azok többsége, akik 1980-ban Ed Clarkra szavaztak.

1984 decemberében Reagant megkérdezték, hogy mit szeretne karácsonyra, viccelődött: „Nos, Minnesota jó lett volna.”[15] Reagan 1980-hoz hasonlóan elvesztette Minnesotát, így ez volt az egyetlen állam, amelyet egyik választáson sem tudott megnyerni, és ezzel ő lett az első két ciklusos elnök Woodrow Wilson óta, aki nem vitte magával Minnesotát. Ugyanezt ismételte meg George W. Bush republikánus elnökjelölt is. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a republikánus jelölt elnyerte az Egyesült Államok egész északkeleti és csendes-óceánparti régióit.

Ez volt az utolsó választás, ahol a republikánus jelölt 2016-ig megnyerte Wisconsint, 2004-ig Iowát, Nyugat-Virginiát 2000-ig, az utolsó választás, amelyen a győztes jelölt kétszámjegyű különbséggel nyert a népszavazás százalékában és ahol nyolc számjegyű különbséggel nyert a népszavazásban (16 878 120).[16] Minnesotát Mondale igen szűk eredménnyel nyerte meg, Reagan nyolc kongresszusi körzetből ötöt magával vitt, ezzel szemben Richard Nixon tizenkét évvel korábban csak egy massachusettsi körzetet nyert meg, így Reagan lett az egyetlen amerikai elnökjelölt, aki minden államban megnyerte a népszavazást a kongresszusi körzetek többségében. Mondale lett az egyetlen olyan jelölt, aki egyetlen államban sem szerezte meg a népszavazás többségét (nem számítva Stephen A. Douglast 1860-ban és William H. Taftot 1912-ben, amikor pártjaik megosztottak voltak).

Választási eredmények
Elnökjelölt Párt Állam Szavazatok Elektor

szavazat

Futótárs
Szavazat szám Százalék Alelnökjelölt Állam
Ronald Wilson Reagan Republikánus Párt Kalifornia 54 455 472 58,77% 525 George Herbert Walker Bush Texas
Walter Frederick Mondale Demokrata Párt Minnesota 37 577 352 40,56% 13 Geraldine Anne Ferraro New York
David Peter Bergland Libertárius Párt Kalifornia 228 111 0,25% 0 James A. Lewis Connecticut
Lyndon Hermyle LaRouche független Virginia 78 809 0,09% 0 Billy M. Davis Mississippi
Sonia Ann Johnson Polgári Párt Idaho 72 161 0,08% 0 Richard J. Walton Rhode Island
Robert Eugene Richards Populista Párt Texas 66 324 0,07% 0 Maureen Salaman Kalifornia
Dennis L. Serrette Új Szövetség Párt New Jersey 46 853 0,05% 0 Nancy Ross New York
Gus Hall Kommunista Párt New York 36 386 0,04% 0 Angela Yvonne Davis Kalifornia
Melvin T. Mason Szocialista Munkások Pártja Kalifornia 24 699 0,03% 0 Matilde Zimmermann New York
Larry Holmes Dolgozók Világa Párt New York 17 985 0,02% 0 Gloria Estela La Riva Kalifornia
Egyéb 49 181 0,05% 0
Teljes 92 653 233 100% 538
Ennyi szükséges a győzelemhez 270

Eredmények térképen[szerkesztés]

Eredmények államonként
Eredmények államonként
Eredmények megyénként
Eredmények megyénként

Eredmények államonként[szerkesztés]

Reagan/Bush
Mondale/Ferraro
Zászló Ronald Reagan

Republikánus

Walter Mondale

Demokrata

David Bergland

Libertárius

Teljes
Állam elektorok # % elektorok # % elektorok # % elektorok #
Alabama 9 872 849 60,54 9 551 899 38,28 - 9 504 0,66 - 1 441 713
Alaszka 3 138 377 66,65 3 62 007 29,87 - 6 378 3,07 - 207 605
Arizona 7 681 416 66,42 7 333 854 32,54 - 10 585 1,03 - 1 025 897
Arkansas 6 534 774 60,47 6 338 646 38,29 - 2 221 0,25 - 884 406
Colorado 8 821 818 63,44 8 454 974 35,12 - 11,257 0,87 - 1 295 381
Connecticut 8 890 877 60,73 8 569 597 38,83 - - - - 1 466 900
Delaware 3 152 190 59,78 3 101 656 39,93 - 268 0,11 - 254 572
Dél-Dakota 3 200 267 63,00 3 116 113 36,53 - - - - 317 867
Dél-Karolina 8 615 539 63,55 8 344 470 35,57 - 4 360 0,45 - 968 540
Észak-Dakota 3 200 336 64,84 3 104 429 33,80 - 703 0,23 - 308 971
Észak-Karolina 13 1 346 481 61,90 13 824 287 37,89 - 3 794 0,17 - 2 175 361
Florida 21 2 730 350 65,32 21 1 448 816 34,66 - 754 0,02 - 4 180 051
Georgia 12 1 068 722 60,17 12 706 628 39,79 - 151 0,01 - 1 776 093
Hawaii 4 185 050 55,10 4 147 154 43,82 - 2 167 0,65 - 335 846
Idaho 4 297 523 72,36 4 108 510 26,39 - 2 823 0,69 - 411 144
Illinois 24 2 707 103 56,17 24 2 086 499 43,30 - 10 086 0,21 - 4 819 088
Indiana 12 1 377 230 61,67 12 841 481 37,68 - 6 741 0,30 - 2 233 069
Iowa 8 703 088 53,27 8 605 620 45,89 - 1 844 0,14 - 1 319 805
Kalifornia 47 5 467 009 57,51 47 3 922 519 41,27 - 49 951 0,53 - 9 505 423
Kansas 7 677 296 66,27 7 333 149 32,60 - 3 329 0,33 - 1 021 991
Kentucky 9 822 782 60,04 9 539 589 39,37 - - - - 1 370 461
Kolumbia Kerület 3 29 009 13,73 - 180 408 85,38 3 279 0,13 - 211 288
Louisiana 10 1 037 299 60,77 10 651 586 38,18 - 1 876 0,11 - 1 706 822
Maine 2 336 500 60,83 2 214 515 38,78 - - - - 553 144
Maine 1-es körzet 1 175 472 59,90 1 117 450 40,10 - - - - 292 922
Maine 2-es körzet 1 161 028 62,39 1 97 065 37,61 - - - - 258 093
Maryland 10 879 918 52,51 10 787 935 47,02 - 5 721 0,34 - 1 675 873
Massachusetts 13 1 310 936 51,22 13 1 239 606 48,43 - - - - 2 559 453
Michigan 20 2 251 571 59,23 20 1 529 638 40,24 - 10,055 0,26 - 3 801 658
Minnesota 10 1 032 603 49,54 - 1 036 364 49,72 10 2 996 0,14 - 2 084 449
Mississippi 7 581 477 61,85 7 352 192 37,46 - 2,336 0,25 - 940 192
Missouri 11 1 274 188 60,02 11 848 583 39,98 - - 3,71 - 2 122 771
Montana 4 232 450 60,47 4 146 742 38,18 - 5 185 1,35 - 384 377
Nebraska 5 460 054 70,55 5 187 866 28,81 - 2 079 0,32 - 652 090
Nevada 4 188 770 65,85 4 91 655 31,97 - 2 292 0,80 - 286 667
New Hampshire 4 267 051 68,66 4 120 395 30,95 - 735 0,19 - 388 954
New Jersey 16 1 933 630 60,09 16 1 261 323 39,20 - 6 416 0,20 - 3 217 862
New York 36 3 664 763 53,84 36 3 119 609 45,83 - 11 949 0,18 - 6 806 810
Nyugat-Virginia 6 405 483 55,11 6 328 125 44,60 - - - - 735 742
Ohio 23 2 678 560 58,90 23 1 825 440 40,14 - 5 886 0,13 - 4 547 619
Oklahoma 8 861 530 68,61 8 385 080 30,67 - 9 066 0,72 - 1 255 676
Oregon 7 685 700 55,91 7 536 479 43,74 - - - - 1 226 527
Pennsylvania 25 2 584 323 53,34 25 2 228 131 45,99 - 6 982 0,14 - 4 844 903
Rhode Island 4 212 080 51,66 4 197 106 48,02 - 277 0,07 - 410 492
Tennessee 11 990 212 57,84 11 711 714 41,57 - 3,072 0,18 - 1 711 993
Texas 29 3 433 428 63,61 29 1 949 276 36,11 - - - - 5 397 571
Utah 5 469 105 74,50 5 155 369 24,68 - 2 447 0,39 - 629 656
Új-Mexikó 5 307 101 59,70 5 201 769 39,23 - 4 459 0,87 - 514 370
Vermont 3 135 865 57,92 3 95 730 40,81 - 1 002 0,43 - 234 561
Virginia 12 1 337 078 62,29 12 796 250 37,09 - - - - 2 146 635
Washington 10 1 051 670 55,82 10 807 352 42,86 - 8 844 0,47 - 1 883 910
Wisconsin 11 1 198 800 54,19 11 995 847 45,02 - 4 884 0,22 - 2 212 016
Wyoming 3 133 241 70,51 3 53 370 28,24 - 2 357 1,25 - 188 968

Szoros eredmények[szerkesztés]

A különbség 1% alatt volt:

  1. Minnesota, 0,18% (3 761 szavazat)

A különbség 1% és 5% között volt:

  1. Massachusetts, 2,79% (71 330 szavazat)
  2. Rhode Island, 3,65% (14 974 szavazat)

A különbség 5% és 10% között volt:

  1. Maryland, 5,49% (91 983 szavazat)
  2. Pennsylvania, 7,35% (356 192 szavazat)
  3. Iowa, 7.38% (97 468 szavazat)
  4. New York, 8,01% (545 154 szavazat)
  5. Wisconsin, 9,17% (202 953 szavazat)

Statisztika[szerkesztés]

A republikánusok legmagasabb szavazati arányú megyéi:

  1. Madison megye (Idaho) 92,88%
  2. Hansford megye (Texas) 89,38%
  3. Ochiltree megye (Texas) 89,15%
  4. Grant megye (Nebraska) 88,45%
  5. Blaine megye (Nebraska) 88,32%

A demokraták legmagasabb szavazati arányú megyéi:

  1. Kolumbia Kerület 85,38%
  2. Macon megye (Alabama) 82,71%
  3. Shannon megye (Dél-Dakota) 81,41%
  4. Jefferson megye (Mississippi) 77,94%
  5. Hancock megye (Georgia) 76,61%

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Raines, Howell. „Reagan Wins By a Landslide, Sweeping at Least 48 States; G.O.P. Gains Strength in House”, The New York Times, 1984. november 7. (Hozzáférés: 2022. július 17.) (amerikai angol nyelvű) 
  2. Ronald Reagan: Campaigns and Elections | Miller Center (angol nyelven). millercenter.org, 2016. október 4. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  3. Ronald Reagan Presidential Library, National Archives and Records Administration. web.archive.org, 2008. május 17. [2008. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  4. Clymer, Adam. „KENNEDY REPORTED DECLINING TO SEEK PRESIDENCY IN 1984”, The New York Times, 1982. december 1. (Hozzáférés: 2022. július 17.) (amerikai angol nyelvű) 
  5. Morganthau, Tom: Why Kennedy Withdrew From 1984 Race (angol nyelven). Newsweek, 1982. december 12. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  6. Washingtonpost.com Special Report: Clinton Accused. www.washingtonpost.com. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  7. Trying to Win the Peace - TIME. web.archive.org, 2007. szeptember 30. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  8. Butterfield, Fox. „HART, AFTER IOWA, SEES A 2-MAN RACE”, The New York Times, 1984. február 22. (Hozzáférés: 2022. július 17.) (amerikai angol nyelvű) 
  9. Marcus, Ruth. „Ruth Marcus - Parsing Tsunami Tuesday”, 2008. január 16. (Hozzáférés: 2022. július 17.) (amerikai angol nyelvű) 
  10. Geraldine Ferraro: A Break with Tradition -- Printout -- TIME. archive.ph, 2013. január 5. [2013. január 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  11. Chao, Eveline: 35 Musicians Who Told Politicians to Stop Using Their Songs (amerikai angol nyelven). Rolling Stone, 2015. július 8. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  12. 1984 Presidential Candidate Debate: President Reagan and Walter Mondale - 10/7/84 | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  13. CPD: 1984 Debates. www.debates.org. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  14. Martin, Douglas. „She Ended the Men’s Club of National Politics”, The New York Times, 2011. március 26. (Hozzáférés: 2022. július 17.) (amerikai angol nyelvű) 
  15. The Tuscaloosa News - Google Hírek Archívumkereső. news.google.com. (Hozzáférés: 2022. július 17.)
  16. Historical U.S. Presidential Elections 1789-2020 - 270toWin. 270toWin.com. (Hozzáférés: 2022. július 17.)

Források[szerkesztés]

  • Boyd, Richard W., Paul R. Mencher, Philip J. Paseltiner, Ezra Paul, Alexander S. Vanda, "The 1984 Election as Anthony Downs and Stanley Kelley Might Interpret It", Political Behavior, Vol. 10, No. 3 (Autumn, 1988), pp. 197–213.
  • Goldman, Peter, et al. The quest for the presidency 1984 (1985) online
  • Ladd, Everett Carll (1985). „On Mandates, Realignments, and the 1984 Presidential Election”. Political Science Quarterly 100 (1), 1–24. o. DOI:10.2307/2150858.  
  • Leuchtenburg, William E.. The 1984 Election in Historical Perspective. Waco: Baylor University Press (1986). ISBN 0-918954-45-2 
  • Morris, Lorenzo. The Social and Political Implications of the 1984 Jesse Jackson Presidential Campaign. New York: Praeger (1990). ISBN 0-275-92785-7 
  • szerk.: Moore, Jonathan: Campaign for President: The Managers Look at '84. Dover: Auburn House (1986). ISBN 0-86569-132-0 
  • Election 84: Landslide Without a Mandate?. New York: New American Library (1985). ISBN 0-451-62424-6 
  • Stempel, Guido H., III. The Media in the 1984 and 1988 Presidential Campaigns. New York: Greenwood Press (1991). ISBN 0-313-26527-5 

Külső linkek[szerkesztés]