Volapük nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Volapük
Volapük Symbol.jpg
Menade bal – püki bal
egy emberiségnek egy nyelvet!
Kiejtés [volaˈpyk]
Alkotó Johann Martin Schleyer
Első kiadás dátuma 1879
Nyelvcsalád mesterséges nyelv
Írásrendszer latin írás
Forrásai latin, angol, német, francia, más indoeurópai nyelvek
Nyelvkódok
ISO 639-1 vo
ISO 639-2 vol
ISO 639-3 vol

A volapük nyelvet Johann Martin Schleyer (18311912) katolikus prelátus alkotta meg, először 1879-ben jelent meg egy Litzelstettenben kiadott egyházi újság (Sionsharfe) mellékleteként. Az első teljes nyelvkönyv 1880-ban jelent meg német nyelven. Jelenlegi beszélőinek száma 20 főre tehető,[1] egykoron kb. 200 000 ember beszélte 40 országban.

A volapük volt az első mesterséges nyelv, amely jelentősebb sikereket ért el. Mozgalom szerveződött körülötte, kongresszusokat rendeztek, tanárokat képeztek, folyóiratot adtak ki és irodalmi kezdeményezések is születtek. A mozgalom mintegy 10 évig virágzott, aztán lassan elhalt: a nyelv nem bizonyult fejlődőképesnek, nem lehetett a gyakorlatban használni, és megjelent az eszperantó, amely igen sok hívet elcsábított a volapüktől.

A nyelv sikereit Franciaországban és Németországban érte el. Az első nyelvtervezet volt, amely hazánkban is visszhangot váltott ki, jelesebb művelői: Bánfi György és Pozder Károly.

1887-ben alakult a Volapük Akadémia (Kadem Bevünetik Volapüka), vezetői August Kerckhoffs, Woldemar Roserberger és Arie de Jong voltak, de mind a nyelv megreformálására törekedtek.

A volapük nemzetközi közvetítőnyelv, a posteriori jelentős a priori jellegzetességgel, eklektikus, nyelvtana sematikus.

Nyelvtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A volapük betű és hangrendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A volapük ábécé 28 betűből áll:

A, Ä, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, Ö, P, Q, R, S, T, U, Ü, V, X, Y, Z

A magyartól eltérő betűk a következők:

  • a – rövid á, mint a magyar palócok kiejtésében
  • ä – magyar e
  • c – magyar cs
  • ezárt e (ë), mint például a magyar egy, meg, fel (ëgy, mëg, fël) stb. szavakban (rövid é)
  • j – magyar s
  • q – mint az Ahmed szó h-ja, erős h (ch)
  • s – magyar sz
  • y – magyar j
  • z – magyar c

A hangsúly mindig az utolsó szótagon van; kivéve: a mindig kötőjellel hozzátett -li kérdőszócskát (magyar -e).

Szókészlet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A morfémák eredetét tekintve 1/3 angol, 1/4 latinid, 1/5 német eredetű. A többi különböző más nyelvekből átvett elem.

Az alapmorfémák főnévi jellegűek, képletük CVC (C – mássalhangzó, V – magánhangzó). Általában egy szótagúak.

A szóképzés fő szabályai:

  1. A szavakat általában az eredeti fonetikájuk szerint írjuk, de sok a kivétel.
    • beambim – fa
    • lifelif – élet
    • hymnhüm – himnusz
  2. Az egyszótagúság érdekében csonkítjuk a szavakat
    • chambercem – kamra
    • particularitépat – különlegesség
  3. A magánhangzóval kezdődő szó elé l betűt teszünk.
    • Augelog – szem
    • écholek – visszhang
  4. Az r hangot lehetőleg nem használjuk (általában l-lel helyettesítjük, vagy elhagyjuk).
    • Bergbel – hegy
    • yearyel – év
    • roofnuf – tető
    • forêtfot – erdő

Egy részletes példa a szóalkotásra: Schere („olló”, német) → *jeer (schj) → *jer (nincs kettőzött magánhangzó) → jel (az r miatt) → jil (a jel „kincs”-et jelent) → jim (a jil „örök női”-t jelent)

A képzőrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Előképzők
    • kötőjeles formák
      • ji- – valakinek a felesége: tidel – ji-tidel (tanító – tanítóné)
      • of- – nőnemű pár: tidel – of-tidel (tanító – tanítónő)
    • egybeírt formák
      • be- – főnévképző: givön – begivön (adni – adomány)
      • da- – igeképző: tuvön – datuvön (találni – feltalálni)
      • ge- – vissza-: givön – gegivön (adni – visszaadni)
      • gi- – ismétlés: mekön – gimekön (tenni – újracsinálni)
      • ko- – kölcsönösség: komön – kokomön (jönni – találkozni)
      • le- – nagyítás: dom – ledom (ház – palota)
      • lu- – mostoha: fat – lufat (apa – mostohaapa); selejt: söl – lusöl (úr – uracska)
      • lü- – sógorság: fat – lüfat (apa – após)
      • ne- – ellentét: flen – neflen (barát – ellenség)
      • ta- – ellen-: pukön – tapukön (mondani – ellentmondani)
    • előképzőként használt gyökök
      • gle- – nagy: zif – glezif (város – főváros)
      • sma- – kicsi: bel – smabel (hegy – domb)
    • előképzőként használt elöljárószók
      • bi- – előtt: nem – binem (név – előnév)
      • disa- – alatt: penöm – disapenöm (írni – aláírni)
      • zi- – körül: logam – zilogam (látás – körültekintés)
  2. Utóképzők
    • -af – állatnév: spul – spulaf (háló – pók)
    • -al – fosztóképző: san – sanal (megmentés – megváltó)
    • -am – cselekvés: fom – fodam (alak – alakítás)
    • -an – szakma: gel – gelan (orgona – orgonista)
    • -av – tudomány: stel – stelav (csillag – csillagászat)
    • -äl – elvont fogalom: kap – kapäl (fej – értelem)
    • -än – ország: reg – regän (király – királyság)
    • -ef – együttes: muzig – muzigef (zene – zenekar)
    • -el – lakos: Päris – pärisel (Párizs – párizsi); foglalkozás: kuk – kukel (főzés – szakács); nagyszülők: fat – fatel (apa – nagyapa)
    • -em – csoport: flol – flolem (virág – csokor)
    • -en – ipar: bil – bilen (sör – sörfőzés)
    • -ik – anyagnévképző: boad – boadik (fa – fa-)
    • -il – kicsinyítőképző: bod – bodil (kenyér – zsemlye)
    • -in – vegyi elem: vat – vatin (víz – hidrogén)
    • -ip – betegség: lad – ladip (szív – szívbaj)
    • -it – madárnév: gal – galit (ébresztés – kakas)
    • -lik – melléknévképző: boad – boadlik (fa – fás (terep))
    • -öf – hajlam: dun – dunöf (cselekvés – aktivitás)
    • -ön – igeképző: pük – pükön (nyelv – beszélni)
    • -öp – helyiség: kaf – kaföp (kávé – kávéház)
    • -sik – tulajdonság: boad – boadsik (fa – fás (retek))

Egy példa – szóképzés a pük (nyelv) szóra: pükön (beszélni), motapük (anyanyelv), pükatidel (nyelvtanár), püket (beszéd), pükik (nyelvi), püketil (hozzászólás), pükapök (nyelvbotlás), pükatön (beszélgetni), telapükav (párbeszéd), gepükön (válaszolni), pükav (nyelvészet), okopükol (monológ), püked (vélemény), lepük (állítás), pükel (szónok), lupüklan (dadogás), möpükel (poliglott), nepük (csend), püköf (ékesszólás), nepüken (hallgatni), gepük (válasz) stb.

Alaktan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Névelő nincs. Nem volapük szavak előtt használható az el határozott névelőként.

A főnév ragozása minden névszói kategóriában azonos:

         Alany e.:            tő               fat           apa
         Birtokos e.:         -a               fata          apának a …, apa …-ja
         Részeshatározós e.:  -e               fate          apának
         Tárgy e.:            -i               fati          apát
         Megszólító e.:       főnév előtti o   o fat         apa!

Többes szám jele az -s: fats (apák).

A főnév is fokozható (lásd a melléknévnél).

A melléknév képzése: gyök + -ik: gud – gudik (jóság – jó)

Fokozása:

         Alapfok:           tő               gudik           jó
         Középfok:          -um              gudikum         jobb
         Felsőfok:          -ün              gudikün         legjobb
         Túlzófok:          vemo + Alapfok   vemo gudik      legeslegjobb

A „mint” kötőszónak a volapükben a ka felel meg.

Névmások:

  • személyes névmások: ob, ol, om/of/os; obs, ols oms/ofs
  • személytelen és magázó névmás: on; ons
  • visszaható névmás: ok; oks
  • birtokos névmások: obik, olik, omik/ofik/osik; obsik, olsim, omsik/ofsik

Számnév:

  • tőszámnevek: nul, bal, tel, kil, fol, lul, mäl, vel, jöl, zül (0-9); bals (10), tels (20), …; balsetel (12), …; tum (100), mil (1000), balion (1000000)
  • sorszámnév: -idbalid (első)
  • szorzó számnév: -ikbalik (egyszer) vagy -nabalna (egyszer)
  • törtszámnév: -dilkidil (harmad)
  • gyűjtőszámnév: a + tő – a tel (ketten együtt)
  • főnévi számnév: -elbalsel (a tízes)
  • igei számnév: -önbalön (egyesít), telön (megkettőz)

Az ige ragozása szintetikus. A kijelentő módnak, jelen időnek nincs jele.

Személyragozás a tőhöz csatolt személyes névmásokkal: löfön (szeretni): löfob, löfol, löfom/löfof; löfobs, löfols, löfofos/löfoms; löfon, löfons

Módjelek:

  • feltételes mód: -la – löfla
  • óhajtó mód: -ös – löfös
  • felszólító mód: -öd – löföd
  • engedő mód: -öz löföz
  • főnévi igenév: -ön – löfön
  • melléknévi igenév: -öl – löföl

Időjelek:

  • egyszerű múlt: ä- – älöf
  • múlt idő: e- – elöf
  • régmúlt idő: i- – ilöf
  • jövő idő: o- – olöf
  • eljövő idő: u- – ulöf

Szenvedő alak: p- (az időjel elé)

Folyamatos alak: -i- (a gyök és az időjel közé)

Visszaható alak: -ok

Kölcsönösen visszaható alak: ragozott ige + oki/okis: löfob okis

A személytelen igét a 3. személyű semleges személyes névmással képezzük: nifos (havazik)

Határozószó:

  • Képzett: melléknév + -o: gudik – gudiko
  • Eredeti: te (csak), ti (majdnem), za (alig), is (itt), us (ott), ofen (gyakran), nevelo (soha), suno (korán), nesuno (későn), nu (most), ya (már), si (igen), no (nem)

Elöljárószók: al (-hoz, -hez, -höz), bifü (előtt), in (-ban, -ben), pos (után), se (kívül), po (mögött), dis (alatt), ko (-val, -vel), nen (nélkül), ta (ellen), fa (által), plo (-ért)

Kötőszók: e (és), i (is), u (vagy), ni (sem), ab (de), das (hogy), if (ha), ven (amikor), ido (mert), kludo (tehát)

Mondattan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kijelentő mondat megegyezik az általánosan elfogadott szórenddel.

Menade bal püki bal. – Egy emberiségnek egy nyelvet.

A kérdő mondatban, ha nem kérdő névmással kezdődik, az állítmányhoz kötelezően hozzájárul a -li szócska.

Löfom-li? – Szeret?

Második személyben a kettős l liküszöbölésére a li szócska előre kerül.

Li-löfol? – Szeretsz?

A tagadás a tagadott szót közvetlenül megelőző no tagadószóval történik.

No löfom. – Nem szeret.
No löfom-li? – Nem látok?
No palogom-li-la? – Ő nem óhajtaná magát láttatni?

Szövegminta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vörösmarty: Szózat (első versszak, Bánfi György fordítása)

Fatäne aiblibolöd
Nugänel! fiedik;
At binom ola kled kälöl
E füdo sep olik.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]