Pörbölyi autóbusz-baleset
| Pörbölyi autóbusz-baleset | |
 | |
| Pörböly vasútállomás 2010-ben | |
| Részletek | |
| Dátum | 1993. február 12. |
| Időpont | 7:16 |
| Ország | Magyarország |
| Helyszín | Pörböly |
| Vasútvonal | Bátaszék–Baja–Kiskunhalas-vasútvonal |
| Üzemeltető | MÁV Zrt. |
| Baleset típusa | ütközés |
| Okok | nem működő jelző |
| Adatok | |
| Vonatok | 1 |
| Áldozatok | 12 |
| Sérültek | 18 |
| Térkép | |
 Pörbölyi tragédia
Pozíció Tolna vármegye térképén
| |
 é. sz. 46° 11′ 58″, k. h. 18° 45′ 16″Koordináták: é. sz. 46° 11′ 58″, k. h. 18° 45′ 16″ | |
A pörbölyi autóbusz-baleset (a köznyelvben pörbölyi tragédia)[1] egy 1993. február 12-én történt súlyos baleset volt, amikor a pörbölyi általános iskolásokat Bátaszékre szállító iskolabusz a nyékipusztai vasúti átjárónál a nem működő fénysorompó mellett ráhajtott a vasúti sínekre. A járműbe nagy sebességgel belerohant az épp késésben lévő, gyorsan haladó vonat. A szerencsétlenség során az autóbuszban 12 ember: 11 gyermek és az autóbusz vezetője életét vesztette, a többi 18 gyermekutas is megsérült.
Előzmények
A Tolna megyei Pörböly egy pár száz lelkes falu, a baleset idején kb. 600 lakost számlált, általános iskola nélkül. Így a helybéli gyermekek minden nap ingáztak a közeli Bátaszékre, a Kanizsai Dorottya Általános Iskolába, ahová a Gemenc Volán iskolabusza szállította őket.[2] A tragédia napján, 1993. február 12-én (péntek) ezt a feladatot a szekszárdi üzemegység BSF-157 rendszámú Ikarus 266 típusú autóbusza teljesítette. Akkor már több napja országos influenza tombolt Magyarországon. Így aznap a megszokott mintegy 60 fő helyett csak 29 gyermekkel indult el a busz a ködös reggelen, 7:10-kor.[3] A falut elhagyva nyugati irányban haladt az 55-ös főúton, és a nyékipusztai elágazásnál lekanyarodott a főútról, hogy felvegye az ottani tanyasi gyereket. Az alsónyéki vasúti átjáróban az AS 926-os számú fénysorompó immáron két hete nem működött, mivel január 29-én kilopták belőle az akkumulátorokat.[4] Tartalékakkumulátorok híján a szakemberek a szabályzat szerint kikapcsolták a berendezést.
Az 55-ös úttal párhuzamos Bátaszék–Baja–Kiskunhalas-vasútvonalon (154-es számú vonal) eközben a Kiskunhalas felől érkező 7817-es számú, az MDmot 3016-os pályaszámú motorkocsiból és mellékkocsijaiból álló személyvonat késésben volt, ezért a mozdonyvezető közel a legmagasabb megengedett sebességgel, 78 km/órával haladt a célja felé. A vidéket nem túl sűrű köd ülte meg, de a látótávolság azért kielégítő volt. A 154-es számú vonalon közlekedő mozdonyvezetőket és vonatvezetőket írásban figyelmeztette a MÁV, hogy a hibás fénysorompó miatt azon az útátjárón csak 15 km/h sebességgel haladhatnak át. Kiskunhalason a mozdonyvezető kapta meg mind a mozdonyvezetői, mind a vonatvezetői írásbeli rendelkezést. A vonatvezető ismertette ennek tartalmát a mozdonyvezetővel, aki azt nyugtázta. A vonatvezető azonban az írásbeli rendelkezés átvételét nem követelte meg a mozdonyvezetőtől, valamint a számát se vezette fel a menetlevélre. Ezen hiányosságok ellenére a szerelvény elindult Kiskunhalas állomásról. Bajától vontatási vonatkísérő is szolgálatot teljesített a mozdonyvezető mellett, aki nem közölte vele a szóban kapott, eredetileg írásbeli rendelkezés tartalmát a hibás biztosítóberendezésről.
A baleset
A fénysorompóhoz közeledve a mozdonyvezető kitűzött különleges útátjáró-jelzőhöz közeledve kürtjelzést[5] adott, de a motorvonat sebességét nem csökkentette, így az továbbra is a megengedett 15 km/h-s sebesség ötszörösével haladt. A mozdonyvezető és a vontatási vonatkísérő is látta a Gemenc Volán iskolabuszát, amint az velük megegyező irányban haladt Bátaszék felé. Amint az autóbusz irányjelzést adott bal felé, majd megkezdte a fordulást, a mozdonyvezető ismét kürtjelet adott, de nem fékezett.
Az egykori elmondások alapján a buszvezető megállt és körülnézett az átjáróban, annak ellenére, hogy ismerte a menetrendet, és úgy vélhette, hogy a vonat már elhaladt. A közeledő szerelvényt azonban nem észlelte, így[6] ráhajtott a sínekre, és a buszt pont a középen telibe találta a 78 km/h-val haladó szerelvény. Az ütközés 7:16 perckor történt. A mozdonyvezető bevallása szerint a teljes fékezés mellett is mintegy 150 méteren át tolta maga előtt a motorvonat a buszt, mielőtt megállt volna.[3] A nagy erejű ütközéstől az autóbusz kettétört. A nagy csattanást meghallva a falubeliek szinte percek alatt a helyszínen termettek és megkezdték a mentést. 11 gyermek és az autóbusz vezetője életét vesztette, a vonaton nem történt személyi sérülés, viszont a motorkocsi súlyosan, 10 millió forint értékben károsodott.
Gottvald Károly, a Tolna megyei Népújság fotóriportere a tragédia humánus bemutatásáért „Az év sajtófotója” pályázaton II. díjat nyert.
A balesetben életüket vesztették:
Csizolszki Márk 8 éves, Devics Anna 10 éves, Gaál Erzsébet 9 éves, Kolbert Dávid 8 éves, K. Gábor 10 éves, Madarász Nikolett 11 éves, Rausch Attila 13 éves, Sokac Aida 10 éves, Sutheisz Péter 13 éves és Tóth Zoltán 10 éves pörbölyi lakos, valamint a busz vezetője, az 56 éves Szellenheim János.
A bírósági ítélet
A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a vonat és az autóbusz is megfelelő műszaki állapotban volt, valamint a mozdonyvezető és a vontatási vonatkísérő is rendelkezett a feladatuk ellátásához szükséges engedélyekkel.
A Tolna megyei Bíróság – a kórházban elhunyt Sz. János autóbuszvezető felelősségének rögzítése mellett – bűnösnek mondta ki a mozdony vezetőjét, s két évi fogházbüntetésre ítélte, mivel az előírt 15 km/h helyett 78 km/h-val haladt. Az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett, így az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely az ítéletet három évre növelte. A mozdonyvezető a büntetését letöltötte. A HVG kimutatása szerint egészen addig még soha nem volt példa arra, hogy vasúti átjáróban közúti járművel történő ütközést követően hibázó mozdonyvezetőt letöltendő szabadságvesztéssel sújtsanak.
A baleset hatásai
A falu közösségére
A tragédia hatására országos adakozás indult meg, Magyarország lakossága 18 millió forintot adott össze a tragédia áldozatainak és családtagjainak, amelyet egy erre a célra létrehozott alapítvány kezelt, és osztott el.[3] A halottaknak egységes sírokat, valamint a tragédia színhelyén emlékművet is emeltek. Az uniformizálás azonban az utólagos értékelések szerint súlyos hiba volt, ugyanis emiatt az áldozatok hozzátartozói nem érezték teljesen magukénak a sírokat. Emiatt sok nyughelyet teljesen feldíszítettek, mécsesek, gyertyák tömegét helyezve rájuk. Így akarták azt láttatni, hogy az ő elvesztett szerettjük több volt a másikénál.
Az alapítvány
Az alapítványi pénzek elosztása körül óriási vita tört ki, pedig egy független, köztiszteletben álló személyekből álló bizottság végezte azt. A falu közössége teljesen összezavarodott; a vádaskodás, az ellenségeskedés hatalmas méreteket öltött, még a pszichológiával foglalkozó szakembereknek is nehéz volt kezelniük a helyzetet.[7] Az emberek egymásban keresték a hibát, a hozzátartozóikat elvesztők bírálták azokat, akik senkit nem vesztettek a balesetben, míg a szülők szabályszerűen „licitáltak” arra, hogy melyik sérülés mennyit ér, így akarván az adakozott pénzből minél nagyobb részt kapni. Egymás ellen gyűjtötték az adatokat, írták a panaszleveleket, beadványokat. Az érintett 27 családból 23 beperelte Pörböly Község Önkormányzatát, a kuratóriumot, és a falu polgármesterét, Gayer Jánost is. A Legfőbb Ügyészség 1994-es vizsgálata szerint az adományok kezelői jó gazdaként jártak el, a tényfeltárás során nem találtak visszaélésre utaló nyomot. Azonban az ügyészségnek két fenntartása is volt: az alapítvány vagyonát illetőleg a kuratórium által benyújtott dokumentumok egy helyen 11 millió, máshol 13 millió forintról számoltak be. Másodszor: az önkormányzat az alapítványtól 3,2 millió forintot pályázat útján elnyert iskola építésére. Történt-e jogcím nélküli gazdagodás? Az ügyészség bírósági eljárást kezdeményezett. A polgári eljárásban 1996 decemberében a Szekszárdi Városi Bíróságon elsőfokú ítélet született. Ez megerősítette a korábbi vizsgálatokat: visszaélés, pénzügyi szabálytalanság nem történt. Ekkorra azonban a szülők már senkinek sem hittek, legkevésbé az önkormányzat és a kuratórium vezetőinek.
A felvetett problémák közül a kétmilliós eltérést az okozhatta, hogy az ügyészség két különböző időszakban vizsgálta az alapítvány vagyonát, a kamatok pedig időközben jóváíródtak. A másik fenntartása az volt a hatóságnak, hogy az alapítvány vagyonából 3,2 millió forintot lényegében településfejlesztésre költöttek (a pörbölyi általános iskola létrehozására), holott azt az adakozók elsődlegesen a tragédiában elhunytak, vagy súlyosan sérültek hozzátartozóinak szánták. Az alapítvány alapító okiratában azonban legutolsó pontként szerepelt az iskola felépítése is. Ebbe a szülők is beleegyeztek, mert a baleset után mindenki úgy gondolta: ha lett volna iskola Pörbölyön, a gyerekekkel nem történt volna a katasztrófa. A négy tantermes iskola egyébként felépült.
Az egyik szülőt a Tolna Megyei Bíróság jogerősen három év próbára bocsátotta rágalmazásért, mivel valótlanságot állított Gayer Jánosról és a település jegyzőjéről, de a bíróság másodfokon is kimondta ártatlanságát, 2000-ben. Még ugyanebben az évben megszűnt az alapítvány is.[8]
Utóélet
A baleset hatására Pörbölyön önálló általános iskolát alapítottak, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg.
Mivel országos megdöbbenést váltott ki a tragédia, az állam is lépett. A baleset után miniszteri rendeletben kötelezték az államvasutakat a hibás biztosítóberendezések megjavítására, illetve elkezdték lecserélni azok akkumulátorait egyedire, hogy a jövőben a tolvajoknak ne érje meg azokat ellopni. A vezérlőegységeket biztonságosabb helyekre telepítették, valamint korszerűsítették az optikát is.
2003-ban, a tragédia 10 éves évfordulóján Rózsa Pál zenéjére Budapesten bemutatták Lelkes István művét, a Pörbölyi Requiemet. A szerzőt 1993-ban nagyon megrázta a tragédia, mivel hasonló korú gyermekei voltak. A zenemű az Op. 223. számot kapta, az ősbemutató után a Bartók Rádióban többször le is játszották.
Hédl Sándor feltaláló a tragédia hatására külön készüléket szerkesztett, amely a közutak aszfaltburkolatába építve mágneses alapon működve füttyel figyelmezteti a közúton közlekedőket, ha átjáróhoz közelednek. 2007 végére a Dunántúl összes vasúti átjáróját ellátták ezzel a berendezéssel, a pörbölyit pont utolsóként.[9]
2009. május 18-án ugyanebben a vasúti átjáróban szintén vonat gázolt halálra egy 14 éves fiút, aki a helyszínen életét vesztette.[10]
Jegyzetek
- ↑ Sok névvel illették a balesetet, pörbölyi katasztrófa, pörbölyi buszbaleset, pörbölyi autóbuszbaleset. A korabeli médiában azonban a pörbölyi tragédiaként terjedt el a leginkább
- ↑ Lokmagazin Archiválva 2011. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2003. február 5.
- ↑ a b c Vujity Tvrtko: Tizenkét pokoli történet - Pörböly, 110-111. o.
- ↑ 1993: Mi lesz most?! Itt a vonat!, Index, Tegnapi Újság
- ↑ „Figyelj!” jelzés vasúti szaknyelven
- ↑ Pörböly vasútállomás Vasútállomások.hu
- ↑ Amiről a mentős mesél: tragédiák és vidám pillanatok, Teol, 2009. október 25.
- ↑ Pörböly, a csibe és a piros kukorica, Index, 2000. augusztus 16.
- ↑ Koszorúzással emlékeztek a pörbölyi tragédiára Archiválva 2014. február 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Borsod Online, 2007. március 10.
- ↑ Újabb tragédia a pörbölyi vasúti átjáróban! Gyermeket gázolt halálra a vonat, Híradó, 2009. május 18.
Források
- Vujity Tvrtko – Nógrádi Gergely: Tizenkét pokoli történet, Megafilm, 2000 ISBN 9639306096
