Pancho Villa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pancho Villa
Pancho villa horseback.jpg
Születési neve José Doroteo Arango Arámbula
Született 1878. június 5.
San Juan del Río közelében, Durango,  Mexikó
Elhunyt 1923. július 20. (45 évesen)
Hidalgo del Parral, Chihuahua,  Mexikó
Nemzetisége mexikói
Házastársa számos házastársa volt
Foglalkozása mezőgazdasági munkás, favágó, kereskedő, bányász, építőmunkás
Beceneve El Centauro del Norte („Az Észak Kentaurja”)

Pancho Villa signature.svg
Pancho Villa aláírása

Pancho Villa az IMDb-n

Francisco Villa (legismertebb becenevén Pancho Villa, eredeti nevén José Doroteo Arango Arámbula; San Juan del Río közelében, 1878. június 5.Hidalgo del Parral, 1923. július 20.) a mexikói forradalom egyik legjelentősebb vezéralakja volt.

Szegény parasztcsaládban született, iskolát nem végzett. 1894-től 1910-ig hol egyedül, hol különféle bűnbandák tagjaként rablások és gyilkosságok sorozatát követte el Durango és Chihuahua államban, de eközben rövid időszakokra dolgozott húskereskedőként, bányászként és építőmunkásként is. Amikor 1910-ben Francisco Ignacio Madero meghirdette a forradalmat, Villa is csatlakozott a felkelőkhöz, és már a kitűzött nap, november 20. előtt megkezdte katonai akcióit. Jó vezetői képességei hamar megmutatkoztak, helyismeretét, valamint korábban kialakított kapcsolatrendszerét kihasználva könnyen maga mellé gyűjtött több száz embert, akikkel csatlakozott a Ciudad Juárezt májusban megtámadó sereghez.

Fiatal évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

José Doroteo Arango Arámbula néven született 1878. június 5-én a Durango állambeli San Juan del Río közigazgatási területéhez tartozó Río Grande haciendán, a La Coyotada nevű tanyán,[1] keresztelőjére július 7-én került sor.[2] Szülei, Agustín Arango és Micaela Arámbula szegény parasztok voltak, öt gyermekük közül ő volt a legidősebb.[3] Ha járt is iskolába, akkor is csak néhány napig,[4] így írni-olvasni csak jóval később, 25–27 éves kora körül tanult meg.[5] Apja 1884-ben vagy 1885-ben elhagyta családját vagy meghalt,[6] így a gyermekre már igen fiatalon kemény munkák hárultak. Főként mezőgazdasági munkákkal foglalkozott, hamar kitűnő lovassá vált,[7] majd favágóként és 11–12 éves korától vándorkereskedőként is dolgozott.[8]

Törvényen kívüli élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkoráról rengeteg, egymásnak is ellentmondó történet kering, maga Villa is számos esetben más-más formában mesélte el ugyanazokat az eseményeket. Nagyon valószínű, hogy már 1894 előtt követett el rablásokat,[9] de a legszélesebb körben ismert, őt a törvénnyel szembe állító cselekedete az volt, hogy 1894-ben, amikor Agustín López Negrete Gogogito nevű haciendáján élt, és vagy a hacienda tulajdonosa, vagy annak fia megpróbálta megerőszakolni Villa Martina nevű húgát, rálőtt az illetőre. Hogy megsebesítette-e, arról eltérően vélekednek a források, de innentől kezdve menekülnie kellett.[10]

Néhány hónapot töltött magányosan a Sierra del Gamón hegyei között,[11] de elfogták és börtönbe zárták. Sikerült megszöknie és visszatérnie a vadonba, ahol csaknem két éven át élt, többek között lopott marhák húsán, de néha a húst elcserélte más élelmiszerekre is. Az itt töltött idők során vadon termő gyógynövények sokaságát is megismerte.[12] 1896 nyarán csatlakozott a hírhedt Ignacio Parra bűnbandájához, akivel évekig rablások és gyilkosságok sorát követték el Durango északi és Chihuahua déli részén. Ez idő alatt született meg (valószínűleg) első gyermeke, Reynalda, egy María Isabel Campa nevű nőtől.[13]

Miután elhagyta a bandát, visszatért szülőföldjére, és egy kis üzletben húsokat és bőröket árult,[14] de nem hagyott fel a bűnözéssel sem, néha egyedül, néha csoportosan számos további rablást követett el. 1901-ben elfogták, és csak szerencsével kerülte el, hogy Octaviano Meraz bíró ítélkezzen fölötte, akiről az a hír járta, hogy „előbb akaszt, és csak utána vizsgálódik”.[15] Bár bizonyítékok hiányában hamar elengedték, néhány hónap múlva egy másik ügy miatt ismét elfogták és erőszakkal besorozták a hadseregbe. Körülbelül egy év múlva innen is megszökött.[16]

Ekkortól kezdve kezdett álneveket használni, időnként hívta magát Salvador Herediának és Antonio Floresnek is,[17] de leggyakrabban a Francisco Villa álnevet használta. Hogy ez a név honnan származik, arra nagyon sok különböző magyarázat van, a legelterjedtebb nézet, hogy egy elhunyt bűntársát nevezték így, akivel még Parras bandájában „dolgozott” együtt.[18] Egyúttal azt is elhatározta, felhagy a bűnözéssel, és törvényes munkából próbál megélni. Dolgozott egy parrali építkezésen és több bányában is. Egyszer egy szikla ráesett a lábára, amit hamarosan az elfertőződött sebek miatt már csaknem amputáltak, de néhány vénasszonynak gyógyfüvekkel sikerült meggyógyítania.[19] A következő időkben hol törvényesen dolgozott, hol bűntetteket követett el, 1904-ben csatlakozott José Beltrán bandájához is, akik a rabolt pénzből sokat szétosztottak a szegények között.[20] 1905-ben átlépte az országhatárt is, és egy ideig Új-Mexikóban, Coloradóban és Arizonában is dolgozott bányászként és a vasútnál,[21] majd hosszabb-rövidebb időre letelepedett Chihuahuában városában és Parralban is. Egészen 1910-ig folytatta ezt az életformát, ezalatt széltében-hosszában belovagolta és jól megismerte Chihuahua nagy részét, számos kapcsolatot alakított ki az állam minden táján, többször meg is sebesült lövöldözésekben, és elfogatóparancsokat is kiadtak ellene.[22]

A forradalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Maderistaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forradalom első hónapjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1900-as évtized végén országszerte alakultak a Porfirio Díaz elnök újraválasztását (sőt, az elnök újraválaszthatóságát) ellenző klubok, ennek az antireelekcionista mozgalomnak a vezérévé Francisco Ignacio Madero vált. Az 1910-es választáson Madero elnökjelöltként is indult, ám letartóztatták, és San Luis Potosí börtönébe zárták. Madero megszökött a börtönből, és kiadta a San Luis-tervet, amelyben november 20-ára fegyveres felkelésre szólította fel az ország népét. Embereit már hónapokkal korábban szétküldte Mexikó minden tájára, hogy harcosokat toborozzanak. Chihuahua állambeli megbízottja a helyi antireelekcionista klub alapítója, Abraham González volt, neki sikerült Pancho Villát is a maderisták közé állítania. Hogy mikor és hol találkoztak, egyáltalán melyikőjük kezdeményezte a találkozót, az ma sem bizonyos.[23]

Villa egy La Estacada nevű helyen táborozott le, és maga köré gyűjtötte 15–20 régi bűntársát.[24] Első katonai akciójukat november 17-én követték el, amikor is megtámadták a Chavarría haciendát, amelynek tulajdonosát meg is ölték. González emberei, köztük Villa és felettese, Cástulo Herrera, két nappal később már a fővárost, Chihuahuát akarták megtámadni, ám túl kevesen voltak hozzá, ezért úgy döntöttek, inkább a közeli San Andrést foglalják el. Ott nem ütköztek ellenállásba.[25] A hadsereggel először akkor kerültek összetűzésbe, amikor egy vonatnyi katona haladt át a városon Ciudad Guerrero irányába, ahol az ottani felkelést akarták leverni. Amikor a vonat megállt, Villáék tüzet nyitottak, 7 katonát megölve, de ezután a szerelvény azonnal továbbindult.

Villa első vereségét Trucy Aubert túlerőben levő csapataitól szenvedte el a Picachos de Tecolote nevű csúcsnál, a lövöldözés során több barátját is elvesztette.[26] A kormányerők és a kormányhoz hű földbirtokosok azonban már kezdték érezni a veszélyt, folyamatos volt a katonai mozgósítás, a gazdagok között pedig volt, aki Mexikóvárosba menekítette vagyonát. December 2-án a kormányzó tárgyalásba bocsátkozott a forradalmárok vezetőivel, majd megegyeztek egy egy hónapos tűzszünetről.[27] December 10-én Villa a Pascual Orozco forradalmárai által elfoglalt Guerreróba ment, ahol úgy döntött, csatlakozik Orozco seregéhez.[28]

A következő hónapokban néhány száz embert gyűjtött maga köré és kisebb összecsapásokban vett részt, egyszer meg is sebesült. Kiépített maga körül egyfajta hírszerző- és csempészhálózatot is, de lőszert igen nehezen tudott beszerezni, mivel azt egész Mexikóban egyáltalán nem gyártottak. Csak az Amerikai Egyesült Államokból tudták behozni illegálisan, vagy halott ellenségeiktől tudtak zsákmányolni.[29] Február végén az állam déli részén megsemmisítettek néhány hidat és távíróvonalat is, hogy elvágják az összeköttetést a stratégiai fontosságú Torreónnal.[30]

Februárban az addig az USA-ban tartózkodó Madero visszatért Mexikóba, de március 6-án egy jól felszerelt porfirista csapat vereséget mért seregére. Madero ezután a Bustillos nevű haciendán rendezte be főhadiszállását is, ahol Abraham Gonzáleztől megtudta, hogy Villa 300 emberrel rendelkezik, de lőszerhiányban szenved. Március végén találkoztak először személyesen, majd ezután többször is, és miután Madero megismerte a chihuahuai felkelők eddigi eredményeit, Orozcót ezredessé, Villát és egy Agustín Estrada nevű társukat mayorrá nevezte ki.[31]

Mivel úgy gondolták, a határ közelében könnyebb fegyvereket és lőszert beszerezni, Chihuahua helyett inkább Ciudad Juárez megtámadását határozták el.[32] A mintegy 2000 emberből álló menet április 7-én indult útnak, a hónap közepén azonban súlyos belső ellentétek jelentkeztek a forradalmárok csapataiban. A vörös zászlókat lengető magónista anarchista-szocialisták lázadoztak Madero ellen, azt állítván, hogy ő még nagyobb diktátor, mint Porfirio Díaz. Madero a politikától magát távol tartó Villát bízta meg, tegyen valamit a magónisták ellen, lehetőleg vérontás nélkül.[33] Villa összegyűjtött 400 embert, körbevették a magónisták csoportjait, és egyszerűen felszólították őket, tegyék le a fegyvert. Vezetőiket letartóztatták, de a többiek visszakapták fegyvereiket, és különböző brigádokba osztották be őket, hogy a jövőben ne tudjanak egységesen fellépni.[34]

Ciudad Juárez elfoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fénykép a Ciudad Juárez-i győztesekről. Villa a felső sor bal szélén áll

Villa részt vett Ciudad Juárez megtámadásában is, ahol 1911. május 10-én a maderista forradalom egyik legnagyobb győzelmét aratták. Porfirio Díaz elnök lemondott, így a fegyveres harc egyelőre véget ért.[35] Villa Chihuahua városába költözött, ahol kereskedelemmel kezdett foglalkozni: több húsboltot is működtetett a városban. Amikor Orozco újabb lázadást kezdeményezett, ezúttal Madero ellen, szembefordult vele és újra a hadszíntérre lépett. Harcolt Chihuahua és Durango államok területén, seregét folyamatosan gyarapítva, majd Torreónban Victoriano Huertához csatlakozott, akit Madero az orozquista felkelés leverésével bízott meg.[7]

Hűsége és érdemei elismeréseként tiszteletbeli general brigadier rangot is kapott. Győzedelmes csatákat vívott Conejosnál és Rellanónál, de Huerta egyre féltékenyebben tekintett rá, ez pedig nehézségeket okozott számára. Mexikóváros katonai börtönébe zárták, és kivégzését is tervezték, de 1912-ben megszökött onnan, majd Guadalajara és Manzanillo érintésével az Egyesült Államokba menekült.[7]

Harcai a Huerta-rendszer ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Madero halála után tért vissza Mexikóba, hogy ezúttal Huerta ellen harcoljon. Mindössze nyolc emberrel lépte át a határt, ám amikor Chihuahua földjére lépett, ezernyi katona csatlakozott hozzá, Sonora kormányzója, José María Maytorena pedig pénzzel is támogatta. Harcolt Salvador Mercado és Félix Terrazas tábornokok seregei ellen, utóbbi emberei közül 237-et elfogott és egy 1862-es törvényre hivatkozva agyonlövette őket.[7]

A Villa által Chihuahuában kibocsátott papírpénz

1913 szeptemberében létrehozta a híres északi hadosztályt (División del Norte). A sereg győztes csaták sorát vívta, elfoglalták Torreónt, Chihuahua városát, majd azonnal Ciudad Juárez felé indultak, amit november 15-én vettek be. Tierra Blancánál egy teljes szövetségi hadosztályt vertek szét, majd az ojinagai csatában is győzelmet arattak, december 8-án pedig Chihuahua állam ideiglenes kormányzójává nevezték ki Villát. Intézkedéseivel helyreállította a rendet, csökkentette az alapvető közszükségleti cikkek árát, megnyitotta egy tudományos és irodalmi intézetet (Instituto Científico y Literario), elengedett több lejárt adósságot, és papírpénzt bocsáttatott ki. Bár hivatalosan 1914. január 8-án befejezte kormányzói tevékenységét, a gyakorlatban még hónapokig irányította az eseményeket. Márciusban részt vett a Gómez Palació-i csatában is, ekkor már vele harcolt Felipe Ángeles, José Isabel Robles és Raúl Madero is.[7]

Már kezdeti győzelmei során mélyülni kezdtek ellentétei Venustiano Carranzával, aki szintén Huerta ellen harcolt. Carranza arra utasította, támadja meg Saltillót. Végül 1914. június 23-án véres csatában bevette Zacatecas városát, ez a győzelem pedig hamarosan Huerta bukásához vezetett.[7]

Harcai Carranza ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pancho Villa

1914. október 1-én Mexikóvárosban összeült a forradalmi gyűlés, amely arra volt hivatott, hogy a különböző célokért harcoló forradalmárok között megegyezést teremtsen. Villa csak akkor csatlakozott a gyűléshez, amikor az 9 nappal később Aguascalientesbe költözött. A gyűlésen megfosztották Villát és Carranzát addigi tisztségeiktől, de az új elnök, Eulalio Gutiérrez idején Villát nevezték ki „műveleti főnökké” (jefe de operaciones). December 6-án Emiliano Zapata társaságában érkezett meg Mexikóvárosba.[7]

Az akkor már Carranza ellen harcoló Villa Guanajuato állam területén bocsátkozott csatákba, azonban Celayánál, Leónnál és Trinidadnál is vereséget szenvedett. Visszatért északra, ahol 1915-ig harcolt, de amikor Sonorába akart betörni, ez a kísérlete is kudarccal végződött.[7]

1916-ban megtámadta az Új-Mexikó déli részén található Columbus városát, ezzel pedig az USA bosszúját vívta ki: egy úgynevezett büntető hadjáratot indítottak Villa ellen, de őt magát nem tudták elfogni. Csapatai jelentősen megfogyatkoztak, és bár ahhoz még volt ereje, hogy szembeszálljon a querétarói kongresszus híveivel, hamarosan hadvezérből gerillaharcossá vált.[7]

1920 májusában, amikor Carranza halála után Adolfo de la Huertát nevezték ki ideiglenes elnökké, a chihuahuai Allende település mellett találkozóra került sor Villa és Ignacio C. Enríquez tábornok között. Enríquez arról próbálta meggyőzni Villát, hogy fogadja el az Agua Prieta-terv által kinevezett kormányt és tegye le a fegyvert, hiszen Carranza, aki ellen eddig harcolt, már halott. Enríquez csapatai megpróbálták bekeríteni és elfogni Villát, ám ő még időben elmenekült. Végül egy barátjának, Elías Torresnek köszönhetően a sabinasi egyezmény aláírásával amnesztiát kapott, és megkapta a Hidalgo del Parral közelében található Canutillo haciendát is, amihez 25 hektár földbirtok is tartozott. Itt régi északihadosztály-beli társaival gazdálkodásba kezdett, ezt a tevékenységét évekig folytatta.[7]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1923. július 20-án Hidalgo del Parral város határában Jesús Salas Barraza csapdát állított és meggyilkolta a hű társával, Miguel Trillóval oda érkező Villát.[7]

Holttestének sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Villa még 1913–1914-ben, Chihuahuában építtetett magának egy mauzóleumot, hogy majd később ott temessék el, azonban testét soha nem helyezték el benne, hanem Parralban temették el.[36] 1926 februárjában egy amerikai állampolgár megbecstelenítette Villa sírját és magával vitte a holttest fejét.[7]

Luis Echeverría kormánya idején, 1976 körül Villát elnöki rendelettel nemzeti hőssé nyilvánították, és elhatározták, hogy maradványait áthelyezik Mexikóvárosba, Francisco Ignacio Madero és más forradalmárok sírjai mellé, a forradalmi emlékmű kriptájába. Villa egyik felesége, Bertha Rentería azonban később azt állította, hogy miután ellopták Villa koponyáját a parrali sírból, ő kicseréltette a holttestet, nehogy még egyszer valaki megszentségtelenítse a megmaradt csontokat, így ha ez igaz, akkor akinek a testét áthelyezték Mexikóvárosba, az nem is Villa volt.[36]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1967-ben nevét arany betűkkel írták fel a Képviselőházban, 1969. december 20-án pedig Mexikóvárosban lovasszobrot emeltek tiszteletére.[7]


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Taibo 2006 16.
  2. Taibo 2006 21.
  3. Taibo 2006 18.
  4. Taibo 2006 20.
  5. Taibo 2006 35.
  6. Taibo 2006 19.
  7. ^ a b c d e f g h i j k l m Életrajza a forradalom kitörésének 100. évfordulója alkalmából létrehozott kormányzati oldalon (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  8. Taibo 2006 20.
  9. Taibo 2006 23–24.
  10. Taibo 2006 24–25.
  11. Taibo 2006 28.
  12. Taibo 2006 29–30.
  13. Taibo 2006 30–31.
  14. Taibo 2006 31.
  15. Taibo 2006 32.
  16. Taibo 2006 32.
  17. Taibo 2006 36.
  18. Taibo 2006 33.
  19. Taibo 2006 34.
  20. Taibo 2006 36–37.
  21. Taibo 2006 39.
  22. Taibo 2006 40–43.
  23. Taibo 2006 51–55.
  24. Taibo 2006 57.
  25. Taibo 2006 58–59.
  26. Taibo 2006 61–62.
  27. Taibo 2006 62.
  28. Taibo 2006 63.
  29. Taibo 2006 66.
  30. Taibo 2006 67.
  31. Taibo 2006 68–69.
  32. Taibo 2006 69–70.
  33. Taibo 2006 72.
  34. Taibo 2006 73.
  35. Angélica Vázquez del Mercado: El fin de una era: la renuncia de Porfirio Díaz (spanyol nyelven). INEHRM. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  36. ^ a b Restos de Pancho Villa nunca descansaron en su mausoleo (spanyol nyelven). Tiempo, 2013. március 1. (Hozzáférés: 2015. január 5.)
  • Taibo 2006: Taibo II, Paco Ignacio. Pancho Villa. Una biografía narrativa (spanyol nyelven). Editorial Planeta. ISBN 9788408073147 [2006] (2007)