Magyar néprajztudomány
Néprajzi jellegű megfigyeléseket már a középkori Magyarország krónikái, oklevelei is tartalmaznak. Anonymus megemlékezik a parasztok „hamis meséiről és a regösök csacsogó énekeiről”. A vallásos irodalom is sok néprajzi vonatkozást őrzött meg, ezek a források akaratlan források.
A magyar néprajztudomány kezdeteit Bél Mátyás evangélikus lelkész nevéhez kötik, aki 1735-42 között jelentette meg Notitia Hungariae novae Historico geographica című művét, melyben pontosan törekszik a bemutatott 11 megye népéletének hű visszatükrözésére. Megfigyeléseit összeveti a magyarságal együtt élő nemzetiségek megfelelőivel, utal táji eltérésekre és néprajzi csoportokra. Ezzel tulajdonképp az összehasonlító néprajztudomány előfutára. Mivel műveit latinul írta, gyakorlatilag hatástalan maradt.
A XVIII. század második felében már virágzott a népismereti irodalom. Közülük kiemelkedik Tessedik Sámuel (1742-1820) szarvasi evangélikus lelkész A paraszt ember Magyarországban, mitsoda és mi lehetne… (Pécs, 1786) c. műve. Elsőként mutat rá a parasztság szellemi művelésének fontosságára, leírja a társadalmi rétegeket, az életmód sajátosságait, babonáikat. Ugyancsak sokat foglalkozott a parasztkérdéssel Berzeviczy Gergely (1763-1822) is. Szavát emelte fel a jobbágyok elnyomorodása ellen, szorgalmazta műveltségük gyarapítását.
A XIX. század első harmadában tudatosan fordultak történészek és nyelvészek a nemzeti hagyományok megismerése felé. Rengeteg néprajzi cikket közöl a Tudományos Gyűjtemény c. folyóirat (1817-1841), ebben jelent meg Csaplovics János (1780-1847) Ethnographiai értekezés Magyarországról c. tanulmánya. A Magyarországon élő népek teljes ismertetését tűzte ki célul. Észrevette, hogy „Magyarország Európa kicsinyben”, azaz csaknem minden néprajzi kérdés tanulmányozható „minálunk”.
A népköltészet rendszeres gyűjtése 1841-től indult meg a Kisfaludy Társaság pályázati felhívására. Erdélyi János (1814-1868) Népdalok és Mondák címen 1846 és 48 között adott közzé válogatott népdalszövegeket. Ekkor már elkészült Kriza János (1811-1875) Vadrózsák című gyűjteménye is, de ezt csak 1863-ban adhatták ki.
1871-ben indult meg a Magyar Népköltési Gyűjtemény köteteinek kiadása is, ennek utolsó kötete 1924-ben jelent meg. Kálmány Lajos (1852-1919) és Ipolyi Arnold (1823-1886) gyűjtései és értekezései a század utolsó negyedéből máig értékes források. Elsőként Ipolyi tett kísérletet az ősmagyar vallás rekonstruálására Magyar mythologia c. kötetével, népi hiedelmekre, babonákra és mondákra támaszkodott. Szintén ő volt, aki először dolgozott ki módszert a mondák gyűjtésére.
Az anyagi kultúra kutatása csak késve indult meg. 1872-ben a Magyar Nemzeti Múzeumon belül Néprajzi Osztály jött létre, de ez csak 1896-tól fejlődött, a millenniumi kiállítás néprajzi tárgyú anyagát kapta meg.
Herman Ottó (1835-1914) 1887-ben jelentette meg a Magyar halászat könyvét; ezt fejlesztette tovább Jankó János (1868-1902) A magyar halászat eredete címmel.
A magyar néprajztudomány testületeként alapult meg 1889-ben a Magyar Néprajzi Társaság. Kiadásában jelenik meg 1890-től megszakítás nélkül központi folyóirata, az Ethnographia. Ehhez csatlakozott 1900-tól a Néprajzi Múzeum Értesítője. E két folyóiratban jelennek meg a tudományág eredményeit közlő esszék, tanulmányok, terepgyűjtések eredményei.
A magyar néprajztudomány csak 1929-től rendelkezik egyetemi tanszékkel. Szegeden Solymossy Sándor (1864-1945) kapott katedrát, majd 1934-ben Györffy István (1884-1939). A két világháború közti korszak legkiemelkedőbb teljesítménye A magyarság néprajza című vállalkozás. Négy kötetben gyűjtötték össze a magyarság néprajzát, ebből két kötet a tárgyi, két kötet a szellemi hagyatékkal foglalkozik. 1933-tól 37-ig jelent meg.
A néprajzi kutatáshoz hozzátartozik a népzenegyűjtés és -kutatás. 1895-től lendült fel Vikár Bélának köszönhetően, aki fonográffal gyűjtötte a dallamokat. Az ő nyomdokain indult el Kodály Zoltán (1882-1967) és Bartók Béla (1881-1945).
A második világháború előtt Ortutay Gyula új irányú népmesekutatást indított el, mely figyelt az előadó egyéniségére, életútjára és előadásmódjára is.
A szocialista időkben újból összegezték a magyar néprajztudományt, új kiadványok, szakkönyvek és periodikák jelentek meg: A Magyar Népkutatás Kézkönyve (1947-48); Acta Ethnographica (1950-); Magyar Néprajzi Atlasz (1959); Magyar Népmese Katalógus; Magyar Monda Katalógus; A Népdalzene Katalógusa; A Magyar Népzene Tára; Magyar néprajzi lexikon; Népismereti Dolgozatok (1976-?).
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A magyar néprajztudomány intézményei
[szerkesztés] Egyetemi tanszékek
Az egyetemi tanszékek a szakmai utánpótlásban játszanak kiemelten fontos szerepet. Az első szegedi tanszéket az ötvenes években a budapesti egyetemen két új tanszék követte, majd a debreceni és egy újabb szegedi tanszék alakult meg.
[szerkesztés] Múzeumok
A legrégibb és legnagyobb intézmény a Néprajzi Múzeum Budapesten. Emellett vidéki múzeumok is gazdag gyűjteménnyel rendelkeznek.
Külön említést érdemelnek a szabadtéri néprajzi múzeumok, melyeket a svéd példa után skanzennek hívnak. Ilyen múzeumok a 60-as évektől kezdve épültek. 1966-tól a Balaton partján, Tihanyban két telken egy zsellér- és egy halászházat eredeti helyükön mutatnak be. A Göcseji Falumúzeum 1967-től működik. 1973-ban nyílt meg a Vasi Falumúzeum Szombathelyen. Nyíregyházán a Sóstói Falumúzeum, Szentendrén a Magyar Szabadtéri Múzeum működik.
- Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
- Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény
- Göcseji Falumúzeum, – Zalaegerszeg
- Őrségi Népi Műemlékegyüttes – Szalafő-Pityerszer
- Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark – Ópusztaszer
- Sóstói Múzeumfalu – Nyíregyháza
- Vasi Múzeumfalu – Szombathely
- Hollókői Falumúzeum – Hollókő
- Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Nagyvázsony
- Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Tihany
- Tiszaalpár
[szerkesztés] A néprajztudomány nyomtatott fórumai
Néprajzi Történeti Archívum az 1526 előtti kódexek és kéziratok néprajzi adatait tartalmazza.
Mezőgazdasági Munkaeszköztörténeti Archívum felölei a résgészeti, történeti és néprajzi tárgyak leírását.
Magyar Néprajzi Atlasz 1959-ben kezdődtek el a munkálatai. Magyarországi kutatópontokon kívül Szlovákiában és Szerbiában végeztek gyűjtést hozzá. Egy-egy táj, vidék néprajzi atlaszát helyi múzeumok készítik elő.
Magyar Népmese Katalógus; Magyar Monda Katalógus; Népdalszövegek katalógusa csaknem teljesnek mondható.
Sámánhit Archívum tartalmazza az eurázsiai samanizmusra voantkozó adatokat, tárgyak fényképeit és leírását. Az archívumot Diószegi Vilmos (1923-1972) alapította.
Magyar néprajzi lexikon ötkötetes hatalmas vállakozás, a kortárs néprajztudományhoz való felzárkózás, illetve annak bemutatása is megtörtént a lexikon cikkeiben.
MTA Néprajzi Főizottsága a Magyar Néprajz c. munkával a néprajz új összefoglalását készítette el. Közvetlenül a MTA-hoz tartozik a Néprajzi Kutató Csoport. Munkáját három osztály végzi, a Szellemi Kultúra Osztálya, Anyagi Kultúra Osztálya, Társadalmi Kultúra Osztálya.
A néprajztudomány publikációs lehetőségei folyóiratok (Ethnographia, Acta Etnographica, Néprajzi Értesítő, Néprajzi Hírek) és évkönyvek (Népi Kultúra - Népi Társadalom 1966-tól; Műveltség és Hagyomány 1960-tól).
1950-től a Magyar Tudományos Akadémia irányításával megindult a rendszeres és a néprajz minden területére kiterjedő kutatási és gyűjtési munka. Ennek eredményeit a külföld számára az Acta Ethnographica közvetítette angol, német, orosz, francia nyelven 1950-től.
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Forrás
- Magyar néprajzi lexikon I–V. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977–1982. ISBN 963-05-1285-8 Online elérés
- Balassa - Ortutay: Magyar néprajz. Bp, 1979, Corvina Kiadó.
- Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában Bába Kiadó,, Szeged, 2004. ISBN 963-9511-93-5
- Csapody Miklós: "Nehéz útra keltem..."- Beszélgetések Bálint Sándorral. Bába Kiadó, Szeged 2004. ISBN 963-9511-76-5
- Péter László: Néprajz, népműveltség. Bába Kiadó, Szeged 2005. ISBN 963-7337-49-0
- Péter László: Kálmány Lajos. Bába Kiadó, Szeged, 2008. ISBN 978-963-9881-22-8
