Györffy István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Györffy István 1984-ben leleplezett szobra Karcagon. Györfi Sándor szobrászművész alkotása

Györffy István (Karcag, 1884. február 11.Budapest, 1939. október 3.) néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr lett. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a félbeszakadt Lénárt-féle kisázsiai expedícióban. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1934-től a néprajz első nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen.[1] 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője lett.

Kutatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Györffy István volt a budapesti egyetemen a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kiváló monográfiákat írt. Bizonyos mértékig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Nagykunság és környékének népes építkezése (Néprajzi Értesítő, 1908–09);
  • A feketekörösvölgyi magyarság települése. Az erdélyi magyarság eredete (Földrajzi Közlemények 1913);
  • Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta (Földrajzi Közlemények 1915);
  • Nagykunsági Krónika (Karcag, 1922);
  • Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Néprajzi Értesítő 1926);
  • Hajdúböszörmény települése (Föld és Ember, 1926);
  • Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927);
  • A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927);
  • A szilaj pásztorok (Budapest, 1928);
  • A matyókról (Népünk és Nyelvünk, 1929);
  • A cifraszűr (Budapest, 1930);
  • Gazdálkodás. Viselet (A magyarság néprajza, I–II. Budapest, 1933–34);
  • A magyar tanya (Földrajzi Közlemények 1937);
  • A néphagyomány és a nemzeti művelődés [1] (Budapest, 1939);

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fia Györffy György (1917-2000) történész.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Györffy Istvánról nevezték el, halála után, a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát (1940). Az ő nevét viseli Karcagon a Györffy István Nagykun Múzeum és a Györffy István Általános Iskola, Budapesten pedig a Népligettel szemközti oldalon, a Könyves Kálmán körútról az Üllői út és az Elnök utca között futó egyik utca, a korábbi Pénzverde épülete mögött.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Solymossy Sándor szegedi státusát szervezték át Budapestre.

Györffy István emlékét őrzi a Györffy István Általános Iskola Karcagon.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Györffy István témájú médiaállományokat.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Györffy István témában.