Lunohod–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lunohod makett

Lunohod–2 a szovjet a Luna-program keretében, a Holdra juttatott első ember alkotta automata, a tudományos kutatást segítő technikai eszköz, a holdjármű. A Lunohod–2-et a Luna–21 juttatta el a Hold felszínére, 1973. január 15-én.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az automatikus, helyzetváltoztató holdjárművel kívánták elősegíteni a Hold geológiai (anyagvizsgálat), mánesezettségi, sugárterhelési és „időjárási” viszonyainak további tudományos megismerését.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Méretei: a leszálló egység és a holdjáró együttes tömege 1814 kilogramm, a holdjáró tömege 840 kilogramm, alváz szélessége 2160, magassága 1600 centiméter, hossza 2218 centiméter, 8 kerekének egyenkénti átmérője 0,51 méter.

Felépítése: könnyűszerkezetű vázra épített kerekek-, lengéscsillapítók-, rúdantennák, tükör a laser kapcsolathoz és a fotóelemek feltöltéséhez-, mozgató motorok és automatikájuk, környezeti kockázatvizsgáló-, mintavevő eszközök-, hermetikusan zárt üst formájú műszertartály-, hőmérséklet mérő- szabályzó eszközök-, kémiai akkumulátorok-, rádióizotópos hőforrás-, rádió adó-vevő egység-, rúdantenna.

Tudományos- és műszaki eszközei: talajsűrűség mérő röntgen készülék-, röntgen-spektrométer anyagvizsgáló berendezés-, talajmechanikát vizsgáló berendezés-, laser tükör-, 4 darab (új) televíziós fotóberendezés (jármű-, környezet ellenőrzés, fotózása). Új programok voltak, a helyi mágnesesség és a holdi égbolt fényességének megfigyelése.

Mozgatása: kis szakaszokra bontott haladásokat terveztek, illetve végeztek, amit a Földről vezéreltek. A jelsebesség Föld-Hold és Hold-Föld között 2,6 másodpercig tart, ezért nem lehet a holdjármű veszélyeztetettségével folyamatos mozgást végezni.

Hőszigetelése: a Lunahod tervezői számoltak a Holdon uralkodó szélsőséges hőmérsékleti különbségekkel, nappali hőmérséklet, általában 50 fok, néhány óra alatt200 fokot csökkenve, mínusz150 fokos hidegbe vált. Egy hőpalck megoldást választottak, melynek belsejében közel állandó hőmérsékletet tartottak fenn. Az akkumulátorok újratöltését napelemek alkalmazásával segítették. Az akkumulátorok teljesítményét egy polonium-210 izotópos hőforrással mentesítették. A holdbéli éjszaka közel 170 órán át tart. Az energia ellátást, energia veszteséget biztonságosan kellett megoldani. A hőveszteséget az ezüst szín alkalmazásával, kettős fallal, többrétegű anyaggal illetve az üst az alsó részének a talaj hőmérsékletének szintjére történő beállításával hőegyensúlyozták. A műszerek energiafelhasználásánál keletkezett hőt a belső hőmérséklet biztosítására hasznosították. A rövid idejű kapcsolatfelvételekkel – kétszer sugárzott telemetrikus és hőmérsékleti adatokat – a belső hőmérséklet igyekeztek elősegíteni. A kapott belső hőmérsékleti adatok alapján megállapították, hogy sikerült +18 fokot tartani.

Program[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1973. január 15-én háromnapos, 40 fordulatos keringés után előbb szabadeséssel, majd a fékező rakéta segítségével simán leszállt a Mare Serenitatis kráter északkeleti partvidékén. A hatalmas medence mintegy 600 kilométer átmérőjű, a Taurus-hegység határán helyezkedik el. A leszálló egység az univerzális szállító egységből és annak tetején elhelyezett, 840 kilogramm tömegű holdrobotból, a holdjárműből állt.

Január 16-án a Lunohod–2 legördült a szállító egység vezetősínjein, 30 méter távolságra a leszálló egységtől. Megkezdődött a holdjármű és berendezéseinek teljes körű ellenőrzése. A leszállást követő ellenőrzésen átesve 2,5 órával önállóan folytatta a Lunohod–1 által megkezdett kutatási programokat.

Január 24-ig bejárt 1260 métert, majd felkészült az első Hold éjszakára. Becsukta a tükröt, egyben lézer reflektort.

Február 8-án megkezdte a második holdnapi programját. Felnyitották a tükör fedelét, a napsugárzás a napelemek segítségével feltöltötte az elemeket. Az űrjármű távvezérelt ellenőrzése egy órát vett igénybe. Az üstben elhelyezett berendezések nappali hőmérséklet emelkedését az éjszakai módszer segítségével oldották meg. A fotóelemek tartósságát úgy oldották meg, hogy a napenergiát az állítható tükör segítségével vetítették a napelemtáblára. A tükröt olyan anyagból készítették (berilliumból), amely az ultraibolya sugárzást az infravörösnél jobban tükrözi. Ezáltal a fotóelemek nem igazán a hőt, hanem a fényhullámokat juttatta el, ez által javítva az energiaátalakítás folyamatát. Megindították a Lunohod-ot, ellenőrizve az elektromos motorok használhatóságát. A televíziós fotóberendezés kifogástalan képeket sugárzott.

Február 23-ig bejárt 9086 métert, majd felkészült a második Hold éjszakára. Becsukta a tükröt, egyben lézer reflektort.

Március 11-én megkezdte a harmadik holdnapi programját.

Március 23-ig bejárt 16 533 métert, majd felkészült a harmadik Hold éjszakára. Becsukta a tükröt, egyben lézer reflektort.

Április 9-én megkezdte a negyedik holdnapi programját.

Április 22-ig bejárt 8600 métert, majd felkészült a harmadik Hold éjszakára. Becsukta a tükröt, egyben lézer reflektort.

Április 9-én megkezdte a negyedik holdnapi programját.

Május 8-án megkezdte a ötödik holdnapi programját. Valamilyen technikai ok miatt (valószínű az áramforrások meghibásodása) megszakadt vele a kapcsolat. Június 3-án bejelentették a program befejezését. A lézer reflektor nyitott helyzetben maradt, elősegítve a földi kutató objektumokkal végzett méréseket.

Öt Hold-nappalon át (körülbelül 4 hónapon keresztül) üzemelt, a tudományos információk megszerzésén-továbbításán kívül 37 kilométeres utat tett meg a Holdon felszínén, 86 panorámaképet és 80 000képet készített a Hold-térkép kidolgozásához. 700 talajvizsgálatot végzett különböző helyszíneken.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lunohod–2. zarya.info. (Hozzáférés: 2013. február 5.)
  • Lunohod–2. ib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. február 5.)
  • Lunohod–2. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. február 5.)

Elődje:
Lunohod–1

Lunahod-program
1970–1973

Utódja:
Program vége