Luna–16

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luna–16
Luna-16.jpg

Ország  Szovjetunió
Küldetés típusa anyagminta visszahozás
NSSDC ID 1970-072A
Küldetés
Célégitest Hold
Indítás dátuma 1970. szeptember 12. 13:25:53 UTC
Hordozórakéta Proton
Leszállás 1970. szeptember 20. 05:18 UTC
Felszállás a Holdról 1970. szeptember 21. 07:43 UTC
Leszállás a Földön 1970. szeptember 24. 05:25 UTC
Időtartam 12 nap
Az űrszonda
Tömeg 5600 kg
Leszállás helye 0°41'D, 56°18'K

A Luna–16 (E-8-5-406-, Луна-16) (oroszul: Hold) harmadik nemzedékű szovjet automatikus holdszonda. A Luna-program első űreszköze, amely földön kívüli anyagot sikeresen visszahozott a Földre.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A program célja, automatikus leszállás a felszínre, mintavétel és visszaindulás. Összetett elektronikát, navigációs berendezést, hajtóműrendszert és robot mechanikát tartalmazott, hogy megvalósíthassa a Hold megközelítését, a sima leerszkedést, a mintavételt és a Hold elhagyását, elősegítve a Földre történő visszatérést.

Jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Építette és üzemeltette az OKB–1 (oroszul: Особое конструкторское бюро №1,- ОКБ-1), később Lavocskin-tervezőiroda.

1970. szeptember 12-én a Bajkonuri indítóbázisról, a négylépcsős, az emelkedést segítő szilárd hajtóanyagú segédrakéták párhuzamos elrendezésével, egy Proton-K/D hordozórakétával (8K78K) állították Föld körüli parkolópályára. Az indítás napja megegyezik a 11 éve pályára állított Luna–2 holdszonda fellövésének idejével. Felépítése, szerkezete megegyezett a Luna–15 űrszondával. Az orbitális egység pályája 88.7 perces, 51.53 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya adatai perigeuma 185 kilométer, az apogeuma 241 kilométer volt. Indítást követő 70 perccel, az utolsó fokozat hajtóművének újraindításával segíették elérni szökési sebességet. Három ponton stabilizált (Föld, Hold és Nap központú) űreszköz. Hasznos tömege 5600 kilogramm.

Szeptember 13-án pályakorrekciót hajtottak végre a hideggázfúvókák segítségével.

Szeptember 16-án Hold körüli pályára állították. Pályaadatok: 70 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 110 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 119 kilométer).

Szeptember 18-án a leszállást elősegítve további pályamódosítás történt. Pályaadatok: 70 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 15 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 110 kilométer).

Szeptember 19-én a leszállást elősegítve újabb pályamódosítás történt. Pályaadatok: 71 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 15 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 106 kilométer).

Leszállás közeben mikróhajóművekkel két alkalommal módosították helyzetét. A manőver során 600 méterre csökkentették a leszállási pályamagasságot. A fékezőrakéták a holdfelszíntől 20 méterre hagyták abba működésüket. A másodlagos hajtóművek 2 méter magasságban álltak le, a szonda szabadeséssel érkezet a felszínre. A leszállás biztonságának elősegítése érdekében a manővert biztosító földi állomások folyamatosan látták (lézeres kapcsolat) a szondát.

Szeptember 20-án a leszálló egység 1,5 kilométerre a tervezett ponttól, a (Foecunditatis Mare) Termékenység-tenger területén landolt. A leszálló egység tömege 1880 kilogramm volt.

A leszálló egység részei a fékező-leszálló, az állványzat és a visszatérő egység. Minden egység energiaellátását kémiai akkumulátorok biztosították. A fékező-leszálló egység: üzemanyagtartályokból-, fékező rakétajatóműből-, vezérlő-ellenőrző egységből-, rádió adó-vevő berendezésből-, antennából-, állványzatból (lengéscsillapítókkal)-, stabilizáló egységből (giroszkóp)-, magasság és sebesség mérőből állt. Az állványzat biztosította az üreges mintavevő fúró stabilitását. Tetején egy nagy nyomásnak és hőnek ellenálló tartály volt elhelyezve, ide helyezte mintát az automatika. A kapcsolatot 4 rúdantennán keresztül biztosították. Visszatérő egység hajtóanyagból és rakétahajtóműből, a hozzá tartozó rádió-adó berendezésből-, vezérlő-ellenőrző egységből-, korrekciós hideggáz fúvókákból, stabilizáló (giriszkóp) egységből tevődött össze.

Vizsgálta a Hold éjszakai körülményeit, adatokat gyűjtve egy hosszú időtartamú holdfelszíni állmás berendezéseinek kidolgozásához. Üreges fúrógépével, 7 perc alatt, 35 centiméterre behatolt a Hold talajába. A gépi kar segítségével 101 gramm kőzetmintát helyeztek el egy hermetikusan záródó tartályba, amely a visszatérő egység szerves részeként a leszálló egység tetejére volt telepítve. A leszálló egység egyben a Hold-Föld rakéta startállványa volt.

Szeptember 21-én a visszatérő egység elstartol az állványzatról. Tömege 512 kilogramm volt.

Szeptember 23-án a Földtől 185 000 kilométerrel minimális pályakorrekciót végeztek.

Szeptember 24-én 50 000 kilométerre a visszatérő gömbtartály elvált a műszerrekesztől. A földfelszíntől 14,5 kilométer magasságban kinyílt a fékezőernyő, majd 11 kilométeren a főernyő is bekapcsolódott a fékezésbe. A leszálló egység Dzsezkazgan városától 80 kilométerrel délkeletre ért földet.

Adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leszálló egység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magasság: 4,95 méter;
  • Szélesség: 5,14 méter;

Visszatérő tartály[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tömeg: 1 tonna;
  • Magasság: 3,4 méter;
  • Szélesség: 1,8 méter;

Szakmai sikerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) az alábbi világcsúcsokat hitelsítette:

  • a leszálló egység súlya lett a legnagyobb, ami a Hold felszínére a Földről felemelve simán leszállt,
  • a felszálló egység súlya lett a legnagyobb, ami a Hold felszínéről felemelkedve a Földre visszaérkezett,
  • a holdkőzet mintaanyag lett a legnagyobb, amit a Földre visszahoztak,

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elődje:
Luna E–8–5–405

Luna-program
1969–1976

Utódja:
Luna–17