Luna–18

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luna–18
Luna-16.jpg
A Luna–18-al megegyező felépítésű Luna–16 holdszonda

Ország  Szovjetunió
Küldetés típusa Űrszonda
NSSDC ID 1971-073A
Küldetés
Célégitest Hold
Indítás dátuma 1971. szeptember 2.
Indítás helye Bajkonuri űrrepülőtér
Hordozórakéta Proton–K

A Luna–18 (oroszul: Луна–18) harmadik generációs szovjet E–8–5 típusú automatikus holdszonda. A Lavocskin vállalat fejlesztette és építette.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A program célja a Hold megközelítése, automatikus leszállás a felszínére, mintavétel és a Hold elhagyása, majd visszatérés a Földre.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az NPO Lavocskin tervezte és gyártotta. Felépítése és szerkezete megegyezett a Luna–16 űrszondáéval.

1971. szeptember 2-án a Bajkonuri űrrepülőtér 81. sz. indítóállásából egy DM rakéta végfokozattal ellátott Proton–K (8K78K) hordozórakétával állították Föld körüli parkolópályára. Az orbitális egység pályája 88,6 perces, 51,6 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya adatai perigeuma 193 kilométer, az apogeuma 227 kilométer volt. Az utolsó fokozat hajtóművének újraindításával segíették elérni szökési sebességet. Három ponton stabilizált (Föld, Hold és Nap központú) űreszköz. A repülési idő 4,4 nap volt. Hasznos tömege 5600 kilogramm.

Szeptember 3-án az Azerbajdzsánban lévő Shamakhin Obszervatóriumból a 100 000 kilométer távolsági méréseket végeztek.

Szeptember 4-én és szeptember 6-án pályakorrekciót végezte.

Szeptember 7-én Hold körüli körpályára állították. Pályaadatok: 1 óra 52 perces keringési idő, 35 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 101 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 101 kilométer).

Szeptember 11-én 54 keringésig 85 rádiókapcsolatott létesített a földi központtal. Holdra szállási pályaadatok: 35 fokos hajlásszög, periszelénium (a Holdhoz legközelebb eső pontja, első forgásnál: 18 kilométer) és az aposzelénium (a Holdtól legtávolabb eső pontja, első forgásnál 100 kilométer).

A Mare Foecundatis hegyes terepére történő érkezéskor valamilyen technikai ok, esetleg bonyolult talajviszonyok miatt megszakadt vele a hírösszeköttetés.

A leszálló egység részei a fékező-leszálló, az állványzat és a visszatérő egység. Minden egység energiaellátását kémiai akkumulátorok biztosították. A fékező-leszálló egység: üzemanyagtartályokból-, fékező rakétajatóműből-, vezérlő-ellenőrző egységből-, rádió adó-vevő berendezésből-, antennából-, állványzatból (lengéscsillapítókkal)-, stabilizáló egységből (giroszkóp)-, magasság és sebesség mérőből állt. Az állványzat biztosította az üreges mintavevő fúró stabilitását. Tetején egy nagy nyomásnak és hőnek ellenálló tartály volt elhelyezve, ide helyezte mintát az automatika. A kapcsolatot 4 rúdantennán keresztül biztosították. Visszatérő egység hajtóanyagból és rakétahajtóműből, a hozzá tartozó rádió-adó berendezésből-, vezérlő-ellenőrző egységből-, korrekciós hideggáz fúvókákból, stabilizáló (giriszkóp) egységből tevődött össze.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Luna–18. zarya.info. (Hozzáférés: 2013. február 2.)
  • Luna–18. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. február 2.)
  • Luna–18. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. február 2.)

Elődje:
Luna–17

Luna-program
1969–1976

Utódja:
Luna–19