Kritón (dialógus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Kritón Platón egyik korai korszakában írt rövid de annál erőteljesebb dialógusa. A mű az antik politikafilozófiai irodalom egyik legérdekesebb darabja, melyben Platón a politikai rendszer legitimációját, a politikai kötelezettséget és a polgári engedetlenség problémáját vizsgálja. A mű központi gondolta szerint azt nevezhetjük csak jónak ami törvényes, ezért a jogtalanságra sohasem lehet jogtalanság a válasz. A város életbemaradásának az egyik feltétele a törvények betartása; a magánembereknek mindig alá kell vetniük magukat a törvényeknek. Ezt az engedelmességre való kötelezettséget „szavakkal és tettekkel” kell szerződésbe foglalni.

A Kritón című mű egyben választ is szolgál arra a kérdésre, hogy Szókratész miért vállalta a halált a szökés helyett.

A dialógus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dialógus Kritón látogatásával kezdődik, aki mesterének és barátjának Szókratésznek rossz híreket hozott: megérkezett a szent hajó Délosz szigetéről, ezért másnap – a hagyományoknak megfelelően – végre fogják hajtani a kivégzést.[1] Kritón személyét ismerhetjük korábbi dialógusokból is: a Szókratész védőbeszédében(33 d) ő helyezte el az óvadékot Szókratész elítélése és kivégzése közötti időre, annak biztosítékaként, hogy a filozófus nem fog megszökni a börtönből (Phaidon 115b). Kritón nevét Diogenész Laertiosz is megemlíti, két ízben is.[2]

A dialógusbon bemutatott jelenet körülbelül egy hónappal Szókratész elítélése után játszódik. Ugyancsak egy platóni dialógusból tudjuk (Phaidon 59 d1 skk.), hogy Szókratész barátai minden reggel a börtön közelében levő bíróság kapuja előtt találkoztak és ott beszélgettek mindaddig míg az őrök ki nem nyitották a kapukat a látogatók előtt. Kritón, ebben a dialógusban órákkal a többiek megérkezése előtt érkezik. Szókratész elmeséli Kritónnak az imént látott álmát. Szókratész nagy jelentőséget tulajdonított az álmoknak, mivel egyrészt útmutatást adnak (lásd Szókratész védőbeszéde 33c), másrészt felfedik a jövőt (lásd Phaidón 60e – 61b). Az álom szerint Szókratésznak nem másnap, hanem rákövetkező napon kell bevégezni az életét. Kritón arra kéri Szókratészt, hogy szökjön meg a börtönből indokként azt hozza fel, hogy az emberek azzal fogják vádolni őt és Szókratész barátait, hogy fukarságból és hanyagságból elmulasztották barátjuk megmentését. Szókratész arra próbálja rávenni Kritónt, hogy ne foglalkozzon a tömeg véleményével, mivel az nem képes, hiszen az nem képes sem jó sem rosszat cselekedni, s mindig azt teszi, ami éppen az eszébe jut.

Kritón nem adja fel Szókratész győzködését, ugyanakkor biztosítja őt, hogy a sikeres szökés esetén nem kell tartani attól, hogy az ellenségei a barátain állnak bosszút mivel mindannyian készek az áldozatokra. Kritón szerint Szókratész halála csak az ellenségeinek lenne jó, ráadásul gyerekeit is árván hagyná az élet viharaiban. Szókratész válasza az, hogy ő egész életében mindig arra az érvre hallgatott, ami a leghelyesebbnek tűnt a számára, most sem kíván másképpen cselekedni. Nem a sokaságra kell hallani, hanem csak annak a véleményére, aki szakértője az adott témának. Például a tornász gyakorlata közben nem törődik a közönség (hozzá nem értő sokaság) bekiabálásaival, hanem kizárólag az edzőjére (szakértő egy) hallgat, mert tudja, hogy csak az tudja mi jó neki. Azonban nemcsak a testi dolgok területén kell a hozzáértők tanácsát követni, hanem a lelki dolgok területén is:

Akkor viszont, drága barátom, nem arra kell figyelnünk, mit mond majd rólunk a többség, hanem arra, hogy mit mond az az egy, aki ért az igazságossághoz, és hogy mit mond maga az igazság. Így aztán nem volt jó az a javaslatod, mikor azzal kezdted, hogy a többség véleményével kell törődnünk, ami az igazságosat, szépet, a jót és ezek ellenkezőjét illeti. Csakhogy erre joggal mondhatná valaki: „Igen de a többség képes lenne megölni minket!”.[3]

A tömeg akár meg is ölheti az embert, de nem az élet a legfontosabb hanem a „jó élet”. A „jó élet” gondolata a görög filozófia, különösen a szókratikusok egyik alaptétele. Platón és Arisztotelész is kiemelkedően kezeli, a hellenisztikus korban pedig központi kérdéssé válik a „jó élet” problémája.

Szókratész érvei arról, hogy miért lenne helytelen dolog kitérni a város törvényei elől[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szókratész szerint az az ember aki helyesen szeretne élni, soha senkivel szemben nem követhet el igazságtalanságot, még akkor sem ha ő igazságtalanságot szenvedett el. Ha az ember tisztában van azzal mi igazságos, de mégsem ez szerint cselekszik akkor elveivel szemben cselekszik. Ezt követően Szókratész vizsgálat alá veti azt, hogy igazságtalanságot követne-e el megszökne a börtönből. Mi lenne – kérdi Szókratész – , ha szökés közben egyszer csak elébe állnának a város megszemélyesített törvényei, és azt kérdeznék tőle:„Mond csak, Szókratész, mit forgatsz a fejedben? Vajon mi más lenne a szándékod ezzel a tettel, mint elpusztítani bennünket, törvényeket és az egész várost, amely rajtad áll? Vagy azt hiszed fennmaradhat a város, és elkerülheti a teljes felfordulást, amelyekben a meghozott ítéleteket nem lehet végre hajtani, mert a magánemberek semmibe veszik és lábbal tiporják azokat?[4]

Szókratésznak élete során csak előnye származott az athéni törvényekből, ezért tartózkodnia kell attól, hogy megkísérelje tönkretenni azokat. Szókratész gyermeksorból való kilépése után is Athénban maradt, tehát tudatosan is elfogadta a város törvényeit. A törvények soha nem parancsolnak hanem csak kérnek, de alternatívát is adtak: vagy engedelmeskedik nekünk, vagy győzze meg őket, hogy valamiről rosszul rendelkeztek.[5] Mindezek mellett egy másik lehetőség is van: akinek nem tetszenek a város törvényei annak lehetősége van családostól kivándorolni, a város törvényei ezt nem tiltják. Aki azonban marad az azt jelenti, hogy elfogadja a törvényeket és aláveti magát nekik. Szókratész nem hagyta el szinte soha várost, külföldre sem ment, hogy megismerjen más törvényeket.[6] Ráadásul Szókratész a bírák előtt nem kérte azt a lehetőséget, hogy a halálbüntetést változtassák meg száműzetésre. Milyen jogon tehetné meg akkor most titokban, hogy a város akarata ellen megszökjön? „Még a mostani peredben is kérhetted volna, ha akarod, hogy száműzetésre ítéljenek, és akkor azt amire most a város akarata ellen készülsz, a város jóváhagyásával tehetted volna meg!.”[7] Gyalázatos, rabszolgához méltó dolog lenne, ha most a törvények megszegése, tönkretétele árán szerezné vissza a szabadságát ugyanis ezzel nemcsak a hazáját árulná el hanem barátait és elveit is.[8] Továbbá ha Szókratész ezt az utat választaná nemcsak az e világi törvények neheztelnének rá, hanem a Hadészbeliek sem bocsátanának meg, hogy hit és szerződésszegően tönkretette világi testvéreiket.[9]

Szókratész közli Kritónnal, hogy az előbb neki előadott beszédet ő úgy hallja mint ahogyan a Körübiász-papok hallják a fuvolaszót.[10] Végül, Kritón elnémul Szókratész érveinek súlya alatt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A „szent hajó” Thészeusz, Athén legendás első királya krétai útjának emlékére (ezen a napon ölte meg Thészeusz Minótauroszt) minden évben megtette az utat Délosz szigetére és vissza.
  2. Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete II, 60; III, 35
  3. Kritón 48 e
  4. Kritón 50 b
  5. Uo. 50 b7 – 8
  6. Uo. 52 a – 53 a
  7. Uo. 52 c5
  8. Uo. 54 c2 –5
  9. Uo. 54 c5 – 9
  10. A Korübaszok (Korübantesz) a kis-ázsiai Kübelé papjai, kultuszukat, melynek célja a lélek megtisztítása volt a szenvedélyektől, vad zene és eksztatikus tánc jellemezte. „…a korübaszként tombolók is csak arra a dallamra figyelnek élesen, amely azé az istené, amely őket megszállta.” (Ión 536 c). Szókratész maga is beavatott volt. Platón erre több művében is hivatkozik.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Platón: Euthüphrón; Szókratész védőbeszéde; Kritón. (In. Platón összes művei kommentárokkal) Atlantisz Kiadó 2005. ISBN 963-9165-69-7

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]