Törvények (dialógus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Törvények (görögül Νόμοι, latinul Leges) Platón utolsó és egyben leghosszabb dialógusa. A műben számos olyan politikafilozófiai, etikai, és teológiai kérdés merül fel, amelyek a korábbi műveiben is foglalkoztatják Platónt, a dialógus nagy részét mégis egy alapítandó állam törvényhozásának és jogi szabályainak ismertetése teszi ki.

A mű címe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A νόμοςt törvénynek, szokásnak, vagy hagyománynak szokták fordítani. Kerferd szerint a szónak a leíró jelentése helyett inkább egyfajta normatív, előíró kicsengése van, ezért inkább a „norma” szóval lehetne visszaadni értelmét.[1] A szó tehát egy jogilag szankcionált vagy a közmegegyezés által szentesített és megkövetelt viselkedési mintát jelöl. A dialógusban a νόμος-t mindkét értelemben használja Platón.

A mű keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókor óta konszenzus, hogy a Törvények az Állam után keletkezett,[2] Diogenész Laertiosz szerint ez élete utolsó műve, a haláláig ezen dolgozott.[3] A legújabb, stilisztikai vizsgálatok szerint is a Törvények Platón legutolsó művei közé tartozik.[4] Emellett felhozható érvként a mű kései voltára az, hogy itt is, csakúgy, mint a többi kései dialógusban, Szókratész szerepe kezd jelentéktelenebbé válni (itt egyáltalán nem is szerepel, sőt a dialógus még csak nem is Athénban játszódik, hanem Krétán), a korai dialógusokra jellemző különböző vélemények ütköztetés helyett a mű egyetlen vélemény kifejtése, valamint a középső korszak ideaelmélete itt egyáltalán nem játszik jelentős szerepet, mint az etika és a politikafilozófia megalapozója.

A dialógus szereplői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű három szereplője egy athéni férfi, a spártai Megillosz és a krétai Kleiniász. A spártai és krétai militarista berendezkedésű államokkal Platón valamennyire szimpatizál, az ő általa jónak tartott politikai nézeteket azonban a szerző szócsöve, az athéni férfi fejti ki. A bevezető könyvekben a két mellékszereplő is leírja saját államának gyakorlatát, az athéni pedig korrigálja ezen nézeteket.

A mű szerkezeti felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1. könyv
  • 2. könyv
  • 3. könyv
    • 676a-693d: Az állam eredete, fejlődése
    • 693d-702b: Az államformák keverésének fontossága
  • 3-4 könyv
    • 702b-716a: Új krétai állam alapítása
  • 4-5 könyv
    • 716a-734e: Beszéd az új állam polgáraihoz: bevezetés a törvényekhez
    • 734e-750d: A földbirtok- és tulajdonkérdés szankcionálása
  • 6. könyv
    • 751a-769a: A hivatalok meghatározása
    • 769a-785b: A családi kapcsolatok és a társas viszonyok rendezése
  • 7. könyv
  • 8. könyv
    • 828a-828d: Vallási szabályok
    • 829a-835c: Versenyek, testgyakorlatok szabályozása
    • 835c-842c: Férfiak és nők viszonya
    • 842c-850c: Mezőgazdaság és piac
  • 9. könyv
  • 10. könyv
    • 884a-887d: Állam és a vallás kapcsolata
    • 887d-899d: Az ateista nézet és ennek cáfolata
    • 899d-905d: Az epikureista nézet és cáfolata
    • 905d-907b: A homéroszi istenkép és cáfolata
    • 907b-910d: Az eretnekeket sújtó törvények
  • 11. könyv
    • 913a-918a: Tulajdon
    • 918a-920d: Kereskedelem szabályozása
    • 920d-922a: Szerződések
    • 922a-926d: Végrendeletek
    • 926d-928d: Árvák helyzete
    • 928d-932e: Rokoni kapcsolatokra vonatkozó törvények
    • 932e-933e: Varázslással és méregkeveréssel foglalkozó törvény
    • 933e-942ac: Lopás, koldulás szabályozása
  • 11-12 könyv
    • 942a-945b: Hadügyek
    • 945b-969c: A tisztviselőket ellenőrző felügyelők megválasztása; az Éjszakai tanács feladatai

Témák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mű nagy részét törvények részletes leírása és magyarázatuk teszi ki, amit a mai értelemben semmi esetre se mondanánk filozófiának, azonban a szó ókori értelme tágabb volt, így a törvényhozást is filozófiának tekintették. Ennek ellenére számos olyan filozófiai kérdéssel foglalkozik Platón a Törvényekben, amik a korábbi műveiben is érdekelték

Államformák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demokráciáról, arisztokráciáról és monarchiáról szóló fejtegetések, erényeik és hátrányaik bemutatása helyet kap a Törvényekben. A téma iránt a szélesebb, nem filozófus olvasóközönség is érdeklődött, lásd Hérodotosznak az államformákról elmélkedő perzsáit.[5] Bár az Államban az arisztokráciát,[6] az Államférfiben pedig az egyeduralmat tartotta a leghelyesebb államformának,[7] itt a monarchiának és a demokráciának keverékét tartja kívánatosnak, elkerülvén így a tiszta, zsarnoki monarchia (pl a perzsa királyság) és az athéni demokrácia tévelygéseit.[8] A kevert államformát leggyorsabban egy türannikus rezsimből lehet kialakítani, feltéve, ha az egyeduralkodó mellé egy kiváló képességekkel rendelkező államférfi társul.[9]

Törvények vagy egyeduralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori politikafilozófia másik klasszikus kérdése a következő: Melyik a helyesebb berendezkedés, ha a törvények uralkodnak egy államban, és azokat senki se szegheti meg, vagy ha rendkívüli képességekkel rendelkező államférfi, aki a belátása szerint áthághatja a törvényeket az állam érdekében? Platón az Államban és az Államférfiben is a törvények nélküli uralmat tartja kívánatosabbnak, a változatlan leírt szabályokkal szemben a szakértelemmel bíró, a változó világhoz dinamikusan alkalmazkodó uralkodó képét festi elénk.[10] Meglepő módon Platón koncepciója a Törvényekben se változik, de mivel nem ismerünk a platóni mércét megütő képességekkel rendelkező államférfit, ezért a második legjobb állapot a törvények uralma, mely törvények részletes kifejtése a dialógus.[11]

A kétféle erény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középső korszak etikájának egyik markáns eleme a filozófusok és a nem-filozófusok erénye közötti megkülönböztetés. A nem-filozófusok erényeiket megszokás és gyakorlat révén alakítják ki magukban, és cselekvésük mögött valamilyen motiváció rejlik.[12] A filozófusok erényének az alapja metafizikai: az ideák ismerete.[13] Ezzel a felosztással szemben úgy tűnik, a Törvények valami teljesen új koncepciót vázol fel: itt nyomát se láthatjuk az erények megkülönböztetésének. Az ötödik könyvben található, az erényekről szóló beszédben (726a-tól), melyet az alapítandó állam leendő polgárainak címez az athéni férfi, nem láthatjuk a kétféle erény megkülönböztetését. Úgy tűnik, hogy Platón ebben a művében az erényt, tehát a boldogságot elérhetővé tette mindenki számára és így egyfajta egalitárius etikát alapozott meg.

Teológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A X. könyvben található a Törvények istentana, a racionális teológia egyik legfontosabb fejtegetése. Az istenekkel kapcsolatban 3 téves nézet van forgalomban:

  1. Nincsenek istenek. Ennek a nézetnek a képviselőinek tévedése abban rejlik, hogy a lelket másodlagosnak tartják az elemekhez, vagyis a természethez képest, holott a helyzet épp az ellenkezője: a lélek az oka a testek változásának. (887d-899d)
  2. Vannak istenek, de nem törődnek az emberekkel. Ennek a nézetnek a cáfolata abból indul ki, hogy még akik az istenek közömbösségét vallják is, azt elismerik, hogy az istenek erényesek. A restség, és elpuhultság márpedig az erény ellentéte, tehát következésképpen az istenek gondoskodnak a dolgokról, és nem csak a nagyokról, hanem a kis, emberi dolgokról is (899d- 905d)
  3. Vannak istenek, de ajándékokkal megvehető a jóindulatuk. Ezt a homéroszi és hésziodoszi istenképet Platón a korábbi műveiben is támadja, így az Államban is. Ennek a nézetnek a hívei az isteneket, az igazságosság és a legfőbb javak őrzőit a középszerű, megvesztegethető emberekhez hasonlítja, ami felér egy istenkáromlással. (905d-907b)

Pszichológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Törvényekben a lélek természetére vonatkozó fejtegetés a X. könyv teológiai, ateisták világnézetét cáfoló részébe épül bele. Platón a mozgásnak 8 + 2 fajtáját különbözteti meg. A kilencedik mozgás az, amikor valami úgy mozgat, hogy saját magát mozgásra bírni nem képes, és a mozgását is csak mástól kapja. A tizedik fajta pedig, ami mind önmagát, mind másokat képes mozgatni.[14] Kétségtelen, hogy ez a mozgás a leghatalmasabb, mivel ez önmagát is képes mozgatni. Ami önmozgásra képes, az él (ζῆν),vagyis lelke van. A lélek definíciója tehát: olyan mozgás, amely önmagát képes mozgatni.[15]

Hatástörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államformák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón a Törvényekben a demokráciából és monarchiából összekevert államforma bevezetését javasolja. Arisztotelész Politikájában szintén felmerül az államformák keverésének lehetősége: ő a politeiát, a demokrácia és az oligarchia keverékét javasolja mint ideális állapotot, amelyben a meglehetősen nagy számú középosztály hozza létre a kiegyensúlyozott állapotot.[16] A történetíró Polübiosz művében a legjobb államformának a demokrácia, arisztokrácia és monarchia keverékét látja, és ennek megvalósulására szerinte a spártai berendezkedés a legjobb példa.[17] Cicero is a három államforma egyfajta keverékét tartja a legjobb államformának.[18]

Etika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Saunders szerint azzal, hogy a boldogság, az eudaimónia megvalósulását Platón a Törvényekben – valamilyen szinten – az egész államra nézve lehetségesnek tartja, Platón utat nyit a későbbi sztoikus és keresztény etikáknak.[19]

Kortárs viták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Törvények lehetséges értelmezései a következő kérdésre adott válasz alapján különböztethetőek meg: Mi a helye a Törvényeknek a Platón-életműben?

Bobonich szerint Platón kései művei politikafilozófiai, etikai, episztemológiai és pszichológiai értelemben új gondolatokat tartalmaznak, olyanokat, amelyek felváltják Platón középső korszakában keletkezett nézeteket.[20] Így a Törvények által leírt államot nem nevezhetjük az Állam utópiájához képest második legjobb államnak, hiszen Platón már nem tartja azt az álláspontját, hogy az Állambeli polisz lenne a mintakép.[21]

Saunders szerint a Törvények állama egy olyan állapotra alkalmazható, amelyben nincsenek a platóni értelemben vett filozófus-királyok, akik az Államban leírt módon, metafizikai tudásuk révén uralkodnának.[22] Ezen értelmezés szerint tehát a Törvényekkel Platón nem adta fel a középső korszakban kifejtett gondolatait, és amikor a műben a Törvények poliszát a második legjobb államnak mondja, akkor az ideális állapot az Állam koncepcióját jelöli.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kerderd: A szofista mozgalom. 140.
  2. Arisztotelész: Politika 1264b, Diog Laer III. 37
  3. Diog Laer uo.
  4. Ezzel kapcsolatban bővebben: Brandwood, Leonard: Stylometry and chronology. 109.
  5. Görög-perzsa háború III. 80-83.
  6. Állam 544e
  7. Államférfi 302b-303c
  8. Törvények 693d-től
  9. Törvények 710a-711a
  10. Állam 425a-426b, 425d-425e, 458b-c; Államférfi 292b-től
  11. Törvények 875a-d
  12. Phaidón 82b, 68e-69c
  13. Lakoma 212a, Állam 505a
  14. αὖ, τήν τε ἑαυτὴν κινοῦσαν καὶ ἕτερον – 894c4-5
  15. τὴν δυναμένην αὐτὴν αὑτὴν κινεῖν κίνησιν – 896a1-2
  16. Arisztotelész: Politika. IV.7-11
  17. Polübiosz: Történeti könyvei. VI.3
  18. Cicero: Az állam. I.45(69)
  19. Saunders, Plato’s later political thought. 481.
  20. Bobonich: Plato’s Utopia recast. 9.
  21. Bobonich 11.
  22. Saunders 483.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón: Törvények (angol, online olvasható)

Bobonich: Plato on utopia

Plato: Laws. A Loeb Classical Library kiadásában

Platón: Törvények. Atlantisz kiadó