Hangűr

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A hangűr, hangrés vagy hiátus (latinul hiatus) a kettőshangzó ellentétje, vagyis két egymás melletti magánhangzó olyan kapcsolata, amelyben azok két különböző szótaghoz tartoznak. Az elnevezés onnan ered, hogy ezekben az esetekben a két magánhangzó között egy rövid szünet („rés”) keletkezik a kiejtésben, amelyet általában egy átmeneti hanggal oldanak fel a kiejtés megkönnyítése érdekében. Így például nyelvünkben, ahol – a néhány görög–latin szóban szereplő au és eu kivételével – nincsenek kettőshangzók, a hiátus helyén gyakran rövid, j-szerű hangot ejtünk (pl. a tea kiejtése [teja]).

Különböző nyelvekben, olyan szomszédos magánhangzók esetében, amelyek rendszerint kettőshangzót alkotnának, a hiátust a helyesírás általában trémával – a magánhangzó fölé helyezett kettősponttal – jelöli. A trémát mindig arra a magánhangzóra kell kitenni, amely egyébként félhangzó lenne, jelezvén azt, hogy az adott esetben külön szótagalkotó hangként ejtendő (pl. a latin poëta „költő” szó e-jén lévő tréma azt jelzi, hogy az e külön szótagban ejtendő, és nem úgy, mint az oe [oj] kettőshangzóban).

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]