Grigorij Jefimovics Raszputyin
| Grigorij Jefimovics Raszputyin | |
 | |
| Ifjú szerzetes (1910) | |
| Született | Grigorij Jefimovics (Григо́рий Ефи́мович) 1869. január 22. Pokrovszkoje, Szibéria, Orosz Birodalom |
| Elhunyt | 1916. december 29. (47 évesen) Szentpétervár, Orosz Birodalom |
| Beceneve | Őrült pap |
| Állampolgársága | orosz |
| Nemzetisége | orosz |
| Házastársa | Praskovia Fyodorovna Dubrovina[1] |
| Gyermekei | Maria Rasputin |
| Foglalkozása | |
| Halál oka |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Grigorij Jefimovics Raszputyin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Grigorij Jefimovics Raszputyin (oroszul: Григо́рий Ефи́мович Распу́тин) (1869. január 22. (régi naptár szerint január 10.) – 1916. december 29.) orosz szerzetes, aki életének utolsó éveiben nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre.
Családneve a raszputnyik szóból ered, jelentése züllött, csavargó, szoknyavadász.[2]
Életútja
Fiatalkoráról nem lehet sokat tudni, egyes feltételezések szerint egy szibériai faluban, a Tobolszki kormányzóságban fekvő Pokrovszkojében született, majd kicsapongó kamaszkora után vándorló szerzetesnek állt. Egy útja során jelent meg előtte látomás formájában Szűz Mária, aki Szentpétervárra küldte őt a cári család megsegítésére. Szentpéterváron hamar hírnévre tett szert a város – főleg az arisztokrácia – miszticizmus iránti fogékonysága miatt.
Befolyását azzal alapozta meg, hogy tünetileg kezelni tudta a cárevics betegségét (hemofília, vérzékenység): megnyugtatta és lecsendesítette a beteget, így csillapította a vérzést.
Raszputyint gyakran hívták az „őrült pap”-nak, annak ellenére, hogy sosem állt az egyház szolgálatában. Az udvarban sokan (főleg a nők) varázslatos erőt tulajdonítottak neki, a pletykákra építve különös szexuális vonzóereje miatt, míg a ma történelemírása őt tekinti a Romanov-dinasztia és vele a cári Oroszország összeomlása egyik kiváltójának, mivel erőteljesen rontotta a család tekintélyét.
Karrierjének csúcspontján hatalmas rajongótáborra tett szert (maga Raszputyin csak bolondokként emlegette őket), kik mindenhová követték „mesterüket” – a bűnbe is. Szentpétervár fürdőiben az orosz nemesség megrontója mágikus szertartásoknak titulált orgiákat szervezett, az általa bűnösnek talált nőket például úgy szabadította meg a gonosztól, hogy miközben ütötte-verte testüket, magáévá is tette a gyengébb nem tagjait.
Vándorlásai során eljutott Görögországba, az Athosz-hegy kolostoraiba és Jeruzsálembe is, ahol az egyházi méltóságok elismerését is kivívta képességei bemutatásával. Meg is alapozta végleg a hírnevét, mint önjelölt szentember, gyógyító és látnok.
Szexuális devianciája, amellyel negatív hírét is kiérdemelte, bőségesen termett számára ellenségeket is. Egyre gátlástalanabb magatartása elborzasztotta a papságot és a nemesek többségét. A rá régóta neheztelő Iliodor szerzetes és Germogen szaratovi és caricini püspök voltak az elsők, akik tettlegességig menően fordultak szembe ellene 1911-ben. Miután szemébe mondták, hogy a Gonosz ő maga, kézzel és feszületekkel verték, majd esküt kényszerítettek ki belőle, amely szerint életmódot változtat. Az eset után Raszputyin mind Germogent mind Iliodort bepanaszolta a cárnénál, aki tüstént intézkedéseket tett az érintettekkel kapcsolatban: Germogent megfosztották püspöki rangjától és a Zsiroveckij-kolostorba küldték. Iliodort szintén klastromba parancsolták, ám az „Átkozódó”, az „orosz Savonarola” megtagadta az engedelmességet. Sőt, ekkor juttatta ki külföldre a cárné Raszputyinhoz írt leveleit. Csak ezek után tartóztatták le és zárták kolostorba. Miután a Szent Szinódus kiközösítette, ő maga is megtagadta az ortodoxiát, majd nemsokára külföldre szökött.[3] Raszputyint három évvel később egy Hionyija Guszeva nevű nő – aki Iliodor követője volt, amint azt a nyomozás megállapította – kísérelte meg meggyilkolni szülőfalujában. Tette ugyan nem járt sikerrel, de a támadáshoz használt tőrrel életveszélyes sérülést okozott a sztarecnak.[4]
Amíg ő Pokrovszkojében lábadozott, kitört az első világháború.[4] Lábadozása közben rengeteg levelet küldött Miklós cárnak és feleségének, hogy Oroszország ne vegyen részt a háborúban, azonban a cár nem hallgatott rá, hiszen a háború közben a népe egyre jobban kezdte megszeretni, és minden városban ünneplő tömeg fogadta.[5] Miklós cár távollétében Raszputyin egyre nagyobb politikai hatalomra tett szert, olyannyira, hogy már a miniszterek kijelölésébe és kinevezésébe is bevonták. Szentpétervárra ekkor ragadt „az ördög városa” gúnynév.
1916. december 7-i keltezéssel levelet küldött a cárnak, melyben megjósolta, hogy hamarosan gyilkosság áldozata lesz és nem fogja megérni az újévet. A levelében többek között azt is kijelentette, hogy ha a gyilkosa közrendű személy lesz, a cári család túléli, de ha nemes kezétől éri a halál, a cári család minden tagja két éven belül halott lesz, és huszonöt év múltán nem marad egyetlen nemes sem Oroszországban.
1916. december 16-án Feliksz Felikszovics Juszupov herceg – a cár Irina nevű unokahúgának biszexuális férje – meghívta Raszputyint palotájába azzal az ürüggyel, hogy a város legszebb nője látni kívánja egy vacsora keretében. A pincébe vitték ahol szépen meg volt terítve, és úgy látszott, mintha valakik már ettek volna ott, mert még ételmaradékok is voltak a tányérokban. Ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták. Először nem fogadta el, de később annyira unatkozott, amíg várt, hogy elkezdte falni a süteményeket és jóízűen itta a bort. Annyi cián volt a süteményekben, hogy már egytől meg kellett volna halnia, és amikor a herceg észrevette, hogy az nem használt, rálőtt a vendégre. Raszputyin megakadályozhatta volna ezt, de nem tette, csak állt a herceg előtt. Aztán a herceg fölment, hogy megünnepeljék Raszputyin halálát, de nem hagyta nyugodni, hogy miért nem halt meg a ciántól, ezért lement, hogy megnézze. Ekkor Raszputyin kinyitotta az egyik szemét. A herceg úgy megijedt, hogy felfutott a többiekhez. A misztikus eközben kivánszorgott az udvarra, ahol találkozott a szintén a halálát kívánó Dmitrij Pavlovics nagyherceggel és a politikus Vlagyimir Puriskeviccsel. Az utóbbi rálőtt, majd mindketten botokkal rontottak rá, végül a folyóba vetették.
Egy legenda szerint a boncolás során vizet találtak a tüdejében (ez valószínűsítené, hogy még a vízbe dobásakor is életben volt, ám ez téves).[6][7]
Andrew Cook történész elmélete szerint a brit titkosszolgálat két tagja, Stephen Alley százados és Oswald Rayner lőtte agyon Raszputyint egy dum-dum golyóval töltött Webley típusú revolverrel. Ezt a típust abban az időben és helyszínen csak a brit titkosszolgálat használta.[8] Más forrás: egy 1916. január 27-ei keltezésű számlát egy bizonyos Poljakov alezredes nevére állították ki, a számla tárgya a 26313 gyári számú Webley-Scott revolver volt. E tény szerint nem csupán az angolok használták ezt a fegyvertípust.[9]
Három hónappal Raszputyin halála után a polgári forradalmi erők megdöntötték a cári rendszert. További nyolc hónap múlva a bolsevik terror vette át a hatalmat. 1918 augusztus végéig a cári család 24 tagját gyűjtötték össze és végezték ki. Ugyanakkor Raszputyin életmódjával olyan mély gyűlöletet keltett maga iránt az orosz népben, hogy sírját felbontották és maradványait nyilvánosan elégették.
Érdekesség
A Boney M. együttes egyik legismertebb slágere, a Rasputin Raszputyin életét veszi sorra diszkóstrófákba szedve.[10]
Jegyzetek
- ↑ p64178.htm#i641777, 2020. augusztus 7.
- ↑ Paléologue (1982), 78;
- ↑ Harmat (1969), 134–137;
- ↑ a b Harmat (1969), 168;
- ↑ Harmat (1969), 181–184;
- ↑ Smith 2016, 611. o.
- ↑ Fuhrmann 2012, 217–19. o.
- ↑ Bebesi György: A Raszputyin-gyilkosság; Rubicon történelmi magazin 2013/1. szám, 26. oldal
- ↑ Douglas Smith: Ki ölte meg Raszputyint?, fordította Győrffy Iván. A cikk a BBC History 2016. decemberi számának 67-70. oldalán jelent meg.
- ↑ Rasputin-Boney M. (Lyrics) YouTube-video
Források
- Kronstein Gábor: „Barátunk” – Raszputyin
- Tarján Tamás: Raszputyin meggyilkolása
- Raszputyin
- Páll Andrea – Frank N. Stein:: Raszputyin. Szerzetescsuhába bújt ördög
- Lucy Doncaster, Andrew Holland: 84 újabb rejtély, 2006.
- Harmat Endre. Gyilkosság a palotában / A Raszputyin-rejtély. Gondolat Könyvkiadó (1969)
- Maurice Paléologue.szerk.: Antal László: A cárok Oroszországa az első világháború alatt. Európa Könyvkiadó. 963-07-2420-0 (1982)
.svg){kind=small}
