Endemikus élőlény
Endemikusnak vagy bennszülöttnek az élőlények azon fajait és egyéb rendszertani egységeit nevezzük, amelyek természetes állapotban csak egy adott elterjedési terület (area) határain belül élnek. Az endemizmus kifejezés nagy kiterjedésű terület, így egy kontinens, szuperkontinens esetén is alkalmazható. Így például:
- az övesállatok Amerika endemikus állatcsaládja,
- a sarkantyúkafélék (Tropaeolaceae) az Újvilág endemikus növénycsaládja,
- az álkaktuszfélék (Didieraceae) Madagaszkár endemikus növénycsaládja.
A legérdekesebbek azok az endemikus fajok, amelyek csupán egyetlen országban vagy azon belül is csak egy kisebb térségben, esetleg mindössze néhány négyzetkilométernyi területen fordulnak elő.
Szubendemikusnak azokat a fajokat szokás nevezni, melyek elterjedése korlátozott, de nagyobb az endemikus fajokénál (egy-két flóra-, illetve faunatartomány).
Az endemikus fajoktól megkülönböztetjük a kozmopolita élőlényeket, amelyek az egész Földön, vagy annak nagyobb részén megtalálhatóak (pl. mind az Óvilágban, mind Amerikában, mind pedig Ausztrália és Óceánia térségében).
Típusaik
Az endemikus fajoknak két fő típusát különböztetjük meg:
1. A paleoendemikus fajok korábban nagyobb területen éltek, de kis versenyképességük (konkurencia-képességük) miatt visszaszorultak. A paleoendemikus fajok a reliktumfajokból jönnek létre több százezer, esetenként több millió év alatt, amíg azok elszigetelt populációi egymástól függetlenül (a géncsere lehetősége nélkül) fejlődnek, és eltérő körülményekhez alkalmazkodnak. A paleoendemikus élőlények igen érzékenyek a környezeti tényezőkre, ezért a fajkeletkezés után sem képesek terjeszkedni (azok a fajok, amelyek erre képesek, a neoendemizmus rövid szakasza után szét is terjednek; endemikus jellegük megszűnik). Elterjedési területük tehát továbbra is kicsiny, megmaradnak kialakulásuk helyén. Fokozottan védett növényeink többsége paleoendemikus faj.
Tipikusan ilyenek a szigetek és egyéb, elszigetelt élőhelyek fajai, amelyeknek nagyon hosszú időn át nagyon kevés más fajjal kellett konkurálniuk, és ezért nagyon ritka kivételektől eltekintve alulmaradnak a betelepülő (betelepített) új fajokkal vívott versenyben. Az endemikus taxonok részaránya az életterek korával és izoláltságával nő.
Nagyon izolált, közismerten öreg paleoendemikus növényfajok:
- páfrányfenyő (Ginkgo biloba),
- Óriás mamutfenyő hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum),
- velvícsia (Welwitschia mirabilis).
Kevésbé elszigetelt és kevésbé öreg például a harangvirágfélék (Campanulaceae) közé tartozó és a Déli Alpokban élő sziklai varjúköröm (Physoplexis comosa).
2. A neoendemikus fajok a gyors fajképző nemzetségek kis fajai. Közös jellemzőjük, hogy a rokonságuk köre nagyon szűk. Tipikusan ilyen taxonok Európában:
- Kerner-mák (Papaver alpinum subsp. kerneri, az északkeleti mészköves Alpokban élő alfaj),
- galíciai nyírfa (Betula oxycoviensis, Délkelet-Lengyelországban élő faj),
- repcsény (Erysimum, az Égei-tenger környékén élő nemzetség).
A Kárpát-medence endemikus fajai
A magas hegyekkel körülvett, tehát viszonylag elszigetelt Kárpát-medencében viszonylag sok az endemikus faj. Ilyen a Magyarországon honos puhatestűek 40%-a, a kaszáspókok 28%-a, a rákok, tegzesek, futóbogarak jelentős része.
Magyarországon endemikus virágos növények
|
|
Magyarországon endemikus gerinces alfajok
A rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) egy kizárólag hazánkban előforduló, rendkívül ritka és veszélyeztetett hüllő alfaj.
A szikipacsirta magyar alfaját (Calandrella brachydactyla hungarica) hagyományosan endemikus alfajnak szokták tekinteni, azonban a hazai állomány alfaji rangját ma már a legtöbb szakértő elveti.
Magyarországi endemikus halfajok
Halismereti szempontból kiemelten értékesek az endemikus halfajok, melyek magyarországi képviselői a tiszai ingola, a dunai ingola, a leánykoncér, a petényi-márna, a felpillantó küllő, a homoki küllő, a dunai galóca, a lápi póc, a széles durbincs, a selymes durbincs, a magyar bucó és a német bucó.[1]
Jegyzetek
- ↑ Dr. Györe Károly: Magyarország természetesvízi halai. HAKI Halászati és Öntözési Kutatóintézet, 1995 [2011. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. november 4.)
Irodalom
- SOÓ R. (1945): Növényföldrajz, Magyar Természettudományi Társulat, Budapest
- Simon T. (2000): Magyarország edényes flóra határozója - Harasztok, virágos növények - Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
- BARANEC, T.–KERÉNYI-NAGY V. (2008): Galagonya-taxonómia és galagonya élőhelyek a Kárpát-medencében –Hawthorn (Crataegus) - taxonomy and habitats in the Carpatian Basin – Kitaibelia 13. (1.), Debrecen
- KERÉNYI-NAGY V. (2008): Galagonya-taxonómia a Kárpát-medencében – Tudományos Diákköri Dolgozat, BCE Kertészettudományi Kar Könyvtár
- KERÉNYI-NAGY V. (2008): A Pomázi Majdán-fennsík (Majdan Pole, Száraz.mező) különleges rózsái I. – XXVII. Vándorgyűlés Előadások összefoglalói, Magyar Biológiai Társaság, Budapest, pp. 85–89.