Állkapcsilábas rákok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Maxillopoda (Állkapcsilábas rákok)
Evolúciós időszak: Középső kambrium - Holocén
Cyclops (Copepoda: Cyclopoida)
Cyclops (Copepoda: Cyclopoida)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Rákok (Crustacea)
Osztály: Maxillopoda
Dahl, 1956
Alosztályok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Maxillopoda (Állkapcsilábas rákok) témájú kategóriát.

Az állkapcsilábas rákok (Maxillopoda) a rákok (Crustacea) altörzsének sokféle csoportot magában foglaló osztálya. Ide tartoznak az Ostracodák (Kagylósrákok), Copepodák (Evezőlábú rákok), Branchiurák (Haltetvek) a Tengeri makkok, és számos más csoport. A Maxillopoda monofiletikus származása erősen kétséges, és nem igazán van közös jellemző, ami alapján indokolt lenne egy csoportba sorolni ezeket az állatokat[1]. Egy hipotézis szerint a Maxillopodák nagyobb testméretű rákok lárva stádiumban történő ivaréretté válásával (pedomorfózis)[2] alakultak ki. Így ezek az állatok már nem érték el teljes fejlettségüket, ezzel magyarázható a kevesebb szelvény és végtag, illetve a kis testméret. Az újebb rendszertani kutatások szerint azonban a Maxillopoda nem egységes csoport, mely az ősi Malacostracákból vált ki, hanem korábban, a rákok evolúciójának kezdetén, az ősi rákokból. A Maxillopodákra a 5-6-5 szelvényes testfelépítés jellemző, az 5 feji szelvény öt pár végtagot visel, a 6 torszelvény szintén hat párat, a potrohszelvények pedig végtag nélküliek[3]. A test végét a telson zárja le, melyen farokvilla, függelék lehet.

Pár kivételtől eltekintve, a Maxillopodák aprók,[2] ide tartozik a legkisebb ismert ízeltlábú is, a Stygotantulus stocki.[1]. Testük gyakran rövid, csökevényes potrohhal, sokszor egyáltalán nincsenek végtagjaik[2]. A kacslábú rákoktól eltekintve, melyek lábaikkal szűrögetnek, a legtöb Maxillopoda a maxillájával (állkapcsával) táplálkozik.

A fosszíliák alapján a kambriumig nyúlik vissza a Maxillopodák eredete, amikorról kacslábú rákok[4] és féregatkák (Pentastomidae)[5] kerültek elő.

Rendszerezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában hat alosztályt sorolnak a Maxillopodák osztályába, és egyes rendszerek ide sorolják az Ostracodákat (kagylósrákok) is[1]. A hat alosztály közül csak a Mystacocarida kizárólag szabadon élő; a többi csoport közül a Tantulocaridák, Pentastomidák és a Branchiurák paraziták, és az Copepodák, illetve a Thecostracák közt is akadnak élősködők.

Alosztály Csoportok Kép
Copepoda (Evezőlábú rákok) Calanoida
Cyclopoida
Gelyelloida
Harpacticoida
Misophrioida
Monstrilloida
Mormonilloida
Platycopioida
Poecilostomatoida
Siphonostomatoida
Haeckel Copepoda Calocalanus pavo.jpg
Calocalanus pavo
(Calanoida: Calocalanidae)
Thecostraca Cirripedia (Kacslábú rákok)
Facetotecta
Ascothoracida
Chthamalus stellatus.jpg
Chthamalus stellatus
(Sessilia: Chthamalidae)
Branchiura (Haltetvek) Arguloida Argulus.jpg
Argulus egy pikón
(Argulidae)
Pentastomida (Féregatkák)
Cephalobaenida
Porocephalida
Armillifer armillatus.jpg
Armillifer armillatus
(Porocephalidae)
Mystacocarida Ctenocheilocaris
Derocheilocaris
200px
Ctenocheilocaris
(Derocheilocarididae)
Tantulocarida Basipodellidae
Deoterthridae
Doryphallophoridae
Microdajidae

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Joel W. Martin & George E. Davis. An Updated Classification of the Recent Crustacea (PDF), Natural History Museum of Los Angeles County, 132. o (2001) 
  2. ^ a b c Introduction to Maxillopoda. University of California, Berkeley. (Hozzáférés: 2010. július 5.)
  3. Phil Myers: "Maxillopoda". Animal Diversity Web, 2001. (Hozzáférés: 2010. július 5.)
  4. B. A. Foster & J. S. Buckeridge.szerk.: A. J. Southward: Barnacle palaeontology, Crustacean Issues 5: Barnacle Biology, 41–63. o (1987) 
  5. Dieter Waloszek, John E. Repetski & Andreas Maas (2005.). „A new Late Cambrian pentastomid and a review of the relationships of this parasitic group”. Transactions of the Royal Society of Edinburgh: Earth Sciences 96, 163–176. o. DOI:10.1017/S0263593300001280.