Ezen a lapon azokat a szócikkeket gyűjtjük, melyek már tartalmilag elérték a kiemelt szócikk szintet. A vastaggal jelöltek már szerepeltek a kezdőlapon is. Jelenleg 541 397 szócikk van a magyar Wikipédián, melyből 1055 rendelkezik kiemelt státusszal, azaz körülbelül minden 500. cikk kiemelt.
Ha találsz olyan szócikket (vagy te magad írtál egyet), mely szerinted megfelel a kritériumoknak, és szeretnéd, hogy a legjobb lapok listájára kerüljön, javasold a Javaslatok kiemelt szócikkekre lapon, ahol a többi szerkesztő is látja, bírálhatja, jobbá teheti és szavaz rá. A kiemelt státuszt egy kis bronz csillag () jelzi a szócikk címe mellett balra.
A legújabb kiemelt szócikkek alcím alatti úgynevezett „vitrinekben” találhatod a legfrissebben minősített cikkek rövid, képes ajánlóját. A vitrinek tartalmát a jobb alsó sarokban található „frissít” link segítségével lehet cserélni. (A kiemelésen lévő cikkeket itt találod: Javaslatok kiemelt szócikkekre.)
A tematikus listában megtalálhatod az összes kitüntetett cikket a megfelelő kategóriák szerinti ABC-rendben. A félkövérrel jelöltek már szerepeltek a kezdőlapon. (Részleteket lásd: Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon.)
Munkácsy Mihály 1879-ben, Ferdinand Mulnier fényképe
Munkácsi Munkácsy Mihály született: Lieb Mihály Leó, németül Michael von Munkácsy, frankofón nyelvterületen Michel Léo de Munkacsy(Munkács, 1844. február 20. – Endenich, Németország, 1900. május 1.) magyar festőművész, a 19. század magyar festészetének nemzetközileg is elismert mestere.
Békéscsabai asztalosinasként kezdett dolgozni, de festőművész vált belőle, aki hatalmas vásznaival az egész világot meghódította. Művészi tudásán és tehetségén kívül, az európai és a magyar társadalom életének falusi és városi közösségeinek kiváló ismerőjeként érzékeny „szociológus” is volt egyben, hiszen életképfestészete mind szociológiai, mind pedig eseménytörténeti vonatkozásában pontos képet rajzolt kortársairól. Tanulmányozta és nagy műgonddal festette korának jellegzetes karaktereit. Európai és magyarpolgárként vált neves festőművésszé, Krisztus-trilógiája és számtalan méltán világhírűvé vált képe missziót teljesített, amellyel keresztény magyarként az egész művelt világ előtt megbecsülést szerezett. Ahhoz, hogy hatalmas életművét létrehozza, tehetség, szorgalom, megfeszített szellemi és fizikai munkára volt szükség.
Romantikusanrealista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott. Szorosan kötődött a Gustave Courbet által képviselt realista ábrázoláshoz. A fájdalom megértése és átélése Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb eleme. A romantika egyik forrása a polgári társadalmak születésével együtt kifejlődő nemzeti tudat. Nagyméretű vásznain hatalmas kompozícióit karakteres embertípusokkal, impozáns eszköztárral alkotta meg. Életére és munkásságára is jelentős befolyást gyakoroltak a nőkkel folytatott kapcsolatai. Az özvegy Cécile Papier de Marches bárónéval kötött házassága biztosította az anyagi hátteret számára.
Híres trilógiájának képeit sokáig senki, még maga az alkotó sem látta együtt. Erre a nagyközönségnek csak 1995-ben nyílt először lehetősége, amikor a debreceni Déri Múzeumban kiállították a trilógiát.
A Beauregard parancsnoksága alatt álló csapatok a nyugati hadszíntéren részt vettek a shiloh-i csatábanTennesseeben és Corinth ostromában Észak-Mississippiben. Ezt követőben visszatért Charlestonba és megvédte a várost az Unió 1863-as partraszállási kísérletei és szárazföldi támadásai ellen. Legkimagaslóbb katonai eredménye Petersburg fontos ipari városának megvédése volt az 1864. júniusi csatában, amellyel közvetve a közeli konföderációs fővárost, Richmondot is védte a nyomasztó uniós túlerővel szemben.
A Konföderáció általános katonai stratégiájára való befolyását csökkentette az elnökkel, Jefferson Davisszel és más vezető beosztású tábornokokkal való rossz viszonya. 1865 áprilisában Beauregard és közvetlen parancsnoka, Joseph E. Johnston tábornagy meggyőzte Davist és a megmaradt kormánytagokat, hogy a háborúnak véget kell vetni. Johnston és a konföderáció megmaradt haderejének többsége, soraiban Beauregard katonáival, letette a fegyvert William Tecumseh Sherman tábornok előtt.
Katonai pályafutása végeztével Beauregard hazatért Louisianába és vasúti tisztviselő lett. Később a Louisiana Lottery szerencsejáték népszerűsítésével szerzett vagyont magának.
Csoszon vagy Csoszon-dinasztia (hangul: 조선, handzsa: 朝鮮, RR:Joseon?; 1392–1897) egységes állam volt a Koreai-félszigeten, melyet I Szonggje(I Seong-gye) tábornok hozott létre, miután puccsal megdöntötte a Korjót(Goryeót) uraló Vang(Wang)-dinasztia hatalmát. Saját dinasztiát alapított, amely több mint ötszáz évig uralkodott, és ezzel a leghosszabb életű koreai dinasztia volt. A kínai dinasztiák hűbéri alárendeltként tekintettek Csoszon(Joseon)ra, melynek államberendezkedése átvette a kínai modellt, állami ideológiája és társadalmi szabályai pedig a neokonfucianizmuson alapultak. Csoszon(Joseon)ban virágzott a tudományos élet, 1443-ban pedig elkészült a saját, koreai ábécé, a hangul, amelyet azonban a jangban(yangban), a nemesi réteg nem használt.
1592-ben japán támadássorozat indult, mely romba döntötte az országot. 1627-ben mandzsuk támadták meg, ugyancsak jelentős pusztítást okozva, a központi hatalom pedig jelentősen meggyengült. Az 1700-as évekre Csoszon(Joseon) felvirágzott, jelentős fejlődésnek indult a mezőgazdaság és a monetáris gazdaság. Az 1880-as évekig az ország a külvilágtól elzárkózva létezett, emiatt „remetekirályságnak” is szokás nevezni.
A modern koreai kultúra, etikett, társadalmi berendezkedés és szokások alapjainak nagy része Csoszon(Joseon)-kori örökség.
Ez a porcos hal egy ritka, a mélytengeri cápák kevéssé ismert faja. Néha élő kövületnek is nevezik, mivel ez az egyetlen élő képviselője úgy a nemének, mint a családjának is, amely már 125 millió éve jelen van a Földön.
A koboldcápa kevéssé tanulmányozott, rózsaszínes bőrű, különleges megjelenésű cápafaj. A többi, jól ismert cápától a megnyúlt és egyben lapított orra, valamint az előreugró állkapcsai teszik különlegessé. A szájában jól fejlett szegszerűfogak ülnek. A kifejlett példányok általában 3–4 méter hosszúak, de egyesek ennél jóval nagyobbra is megnőhetnek. A koboldcápa a kontinentális lejtők felsőbb szintjeit, a tenger alatti kanyonokat és a tengeri hegyeket választja élőhelyül, világszerte előfordul ezeken a helyeken. A 100 méternél mélyebb vizeket kedveli; a felnőttek a fiataloknál mélyebben tartózkodnak.
Testfelépítéséből ítélve a koboldcápa lassú mozgású állatnak tűnik. Nagy tömzsi teste és kicsi úszói miatt nem lehet valami gyors. Tápláléka a csontos halak, fejlábúak és rákok, amelyeket vagy a tengerfenéken vagy a felsőbb szinteken kap el. Megnyúlt orrán helyezkednek el Lorenzini-ampullák; ezek a leggyengébb, állatok által kibocsátott elektromos mezőket is érzékelik, ez a tulajdonság pedig igen jól jön a mély vizek sötétségében. Amikor zsákmány közelbe ér, ez a porcos hal gyorsan előre dobja az amúgy is előreugró állkapcsait.
Kis számban, mellékfogásként belekerül a mélytengeri halászhálókba, de a fajt alapvetően nem veszélyezteti a halászat. Éppen ezért, továbbá nagy elterjedése miatt, a Természetvédelmi Világszövetség(IUCN)nem tartja fenyegetett fajnak a koboldcápát.
Korábban 1950-ben rendeztek Brazíliában világbajnokságot. Akkor egy körmérkőzéses négyes döntőt rendeztek, a világbajnokságot Uruguay nyerte. Az 1978-as labdarúgó-világbajnokság után először volt dél-amerikai ország a rendező. A Magyar labdarúgó-válogatott sorozatban már a nyolcadik alkalommal nem tudott kijutni a világbajnokságra. A 32 fős játékvezetői keretben ezúttal nem kapott helyet magyar játékvezető sem.
A 32 csapatot nyolc csoportba sorsolták, ahonnan az első két helyezett jutott tovább. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna. A döntőt Németország hosszabbítás után 1–0-ra nyerte Argentína ellen, Mario Götze góljával. Németország története negyedik vb-címét szerezte, és első alkalommal fordult elő a vb-k történetében, hogy európai csapat az amerikai kontinensen nyert világbajnokságot. Németország emellett részvételi jogot szerzett a 2017-es konföderációs kupára.
Karl Marx, elterjedt magyaros formában Marx Károly (Trier, 1818. május 5. – London, 1883. március 14.) német filozófus, közgazdász, szociológus, a kommunista munkásmozgalom teoretikusa és a marxizmus névadója. A modern társadalomtudomány és a szociológia alapítója. A történelem egyik legnagyobb befolyást elérő gondolkodója, ideológiája jelentős hatást gyakorolt a baloldali munkásmozgalomra és az ahhoz kapcsolódó filozófiai irányzatokra. Élete során számos írást publikált, melyek közül kiemelkedik a Kommunista kiáltvány (1848) és A tőke (1867–1894).
A Porosz Királyság Trier városában született módos középosztálybeli kikeresztelkedett német zsidó családba. A Bonni Egyetemen és a Humboldt Egyetemen tanult, ahol az újhegelianizmus filozófiai irányzat iránt érdeklődött. Tanulmányai befejezése után radikális újságokban jelentette meg írásait, melyek a történelmi materializmus elveit fektették le. 1842-ben találkozott először Friedrich Engelsszel, akivel később életre szóló barátságot kötött. 1843-ban Párizsba költözött, és itt is szélsőséges újságokban publikálta nézeteit. 1849-ben politikai tevékenysége miatt száműzték Poroszországból és Franciaországból, ezért feleségével és gyermekeivel együtt Londonba költözött, ahol azután egészen haláláig háborítatlanul folytathatta munkásságát.
Marx tanai társadalomelméleti, gazdasági és politikai ideológiák együttese, melyet róla marxizmusnak neveztek el. A Kommunista kiáltványban kijelentette, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”. Azt gondolta, hogy az ellentétes érdekű társadalmi osztályok közötti osztályharc a nincstelenek osztálya, a proletariátus győzelméhez vezet, és ezáltal létrejöhet az osztály nélküli társadalom. Azt hirdette, hogy a kapitalista társadalmi rendszert felváltja majd a szocialista. Az oda vezető utat a forradalomtól várta, és azt is gondolta, hogy megszüntethető a magántulajdon.
