Vadjak

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Vadjak
Evolúciós időszak: Kora pliocén - jelen, 5–0 Ma
Kitömött példány
Kitömött példány
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Bovoidea
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Tulokformák (Bovinae)
Nemzetség: Tulkok (Bovini)
Alnemzetség: Bovina
Nem: Tulok (Bos)
Linnaeus, 1758
Faj: B. mutus
Tudományos név
Bos mutus
Przewalski, 1883
Szinonimák
  • Bos mutus mutus (Przewalski, 1883)
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vadjak témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vadjak témájú kategóriát.

A vadjak (Bos mutus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó faj.

A házi jak (Bos grunniens) őse, viszont manapság - 2003 óta - külön fajnak tekintik.[1][2]

Neve[szerkesztés]

Az állat neve, a „jak” a tibeti nyelvből származik. A tibetiek yag-nak nevezik ennek az állatnak a bikáját, a tehenét pedig bri-nek vagy nak-nak. Azonban a nem tibetiek számára a jak mindkét nemű állatra utal.

1766-ban, Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus Bos grunniens tudományos név alatt írta le az állatot; magyar jelentése: „hörgő ökör”; manapság viszont ezt a taxonnevet főleg a házi állományra használják. A vadjak, a Bos mutus = „néma ökör” megnevezést kapta.

Rendszertani helyzete[szerkesztés]

A szóban forgó állat a Bos-fajok egyike, tehát rokonságban áll a szarvasmarhával (Bos taurus). A mitokondriális DNS-vizsgálatoknak nem sikerült kimutatniuk a jaknak a pontos evolúciós történetét.

Egyik feltételezés szerint a vadjak és az őstulok (Bos primigenius) - a szarvasmarha őse -, körülbelül 5-1 millió éve divergálódtak; más feltételezés szerint a jakoknak a legközelebbi rokonai a bölények (Bison).[1] Oroszország keleti részén talált csontok, melyek a fosszilis Bos baikalensishez tartoztak és igen hasonlítanak a mai vadjakéra, arra utalnak, hogy közeli rokonok voltak. Ebből egyes kutatók arra következtetnek, hogy a kezdetleges bölények egy ilyen jakszerű, talán éppen a Bos baikalensisból fejlődhettek ki.[3]

2003-ban, a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (ICZN) elhatározta, hogy a vadjak esetében használható a binomiális név, a Bos mutus; ez pedig egyre elterjedtebbé vált.[3][4] Azokat a helyeket kivéve, ahol a vadjakot alfajnak tekintik, a jaknak nincsen elismert alfaja.

Előfordulása[szerkesztés]

A vadjak főbb állományai Tibet északi, valamint Csinghaj (Kína egyik tartománya) nyugati részein fordulnak elő. Egyes állományok megtalálhatók a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület legdélebbi részein, valamint az indiai Ladakban. Nagyon kis csordáit megtalálták Nyugat-Tibetben, Kelet-Csinghajban, egészen a szecsuani Huanglongig. Korábban Nepálban és Bhutánban is élt, viszont ezekben az országokban kiirtották. Nepálban az 1970-es évektől vélték kihaltnak, azonban 2014-ben újra felfedezték Humla régióban.[5][6][7]

A 2008-as évi felmérés szerint ebből az állatfajból körülbelül 10 000 példány maradt. A legfőbb veszélyforrásai az orvvadászat, a házi jakkal való kereszteződés, valamint ettől az állattól és a szarvasmarhától átvett betegségek.[3] A vadjak a lépfene, a botulizmus, a tetanusz és a gümőkór nevű betegségek hordozója.[8]

Megjelenése[szerkesztés]

A vadjak élőhelyének a legnagyobb állata, továbbá a világ egyik legnagyobb tulokfaja. A fej-testhossza 2,5-3,4 méter, marmagassága 1,6-2,2 méter, farokhossza 60-100 centiméter és testtömege 305-1200 kilogramm.[9] A tehén méretben és tömegben körülbelül egyharmaddal kisebb a bikánál. A házi jak átlagosan kisebb a vadon élő rokonánál. Az erős testfelépítésű állatokat tömzsi lábak hordják, ezek széles párosujjú patákban végződnek. Hengeres szarva először kifelé, azután előre és felfelé, illetőleg a vége ki- és hátrafelé hajlik; a bika szarvhosszúsága 48-99 centiméter közötti, míg a tehéné 27-64 centiméter közötti. Fülei kicsinyek. A hosszúszőrű farka inkább a lóéra emlékeztet, nem pedig a többi Bos-fajéra. Szőrzete hosszú fürtökben lóg alá, majdnem a földet éri; ez lehet fekete vagy sötétbarna; a bikák esetében az alsó szőrszálak szoknyaszerű megjelenést kölcsönöznek.[10][11][12][13]

Életmódja[szerkesztés]

Ez az állat a 3000-5000 méteres tengerszint feletti magasságokban él; a fahatár fölött. A perjefélékkel és palkafélékkel sűrűn benőtt alpesi tundrákat kedveli. Főleg Carex-, Stipa- és Kobresia-fajokkal táplálkozik. Télen ezek hiányában a cserjéket, mohákat és zuzmókat sem veti meg.[14] A vadjakra, főleg a borjakra és sebesült felnőttekre a szürke farkas (Canis lupus), a barna medve (Ursus arctos) és a hópárduc (Uncia uncia) vadászik. A vadjak csordák főleg tehenekből és borjakból tevődnek össze, de néha bikák is csatlakozhatnak hozzájuk. A tehenek és borjak általában magasabban, rosszabb terepeken legelnek; valószínű, hogy a biztonsági okok miatt. A bikák legfeljebb hat fős csordákban járnak. Nyáron a vadjak magasabbra vándorol, míg télen alacsonyabban fekvő területekre húzódik.[15]

Szaporodása[szerkesztés]

A félénk állat a szaporodási időszakban agresszívé válik. A tehén kétévenként ad életet egy borjúnak. A párzás nyáron van, és az ellés a következő év tavaszán történik meg.[16][3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Guo, S. (2006). „Taxonomic placement and origin of yaks: implications from analyses of mtDNA D-loop fragment sequences”. Acta Theriologica Sinica 26 (4), 325–330. o.  
  2. International Commission on Zoological Nomenclature (2003). „Opinion 2027. Usage of 17 specific names based on wild species which are predated by or contemporary with those based on domestic animals (Lepidoptera, Osteichthyes, Mammalia): conserved”. Bulletin of Zoological Nomenclature 60, 81–84. o.  
  3. a b c d (2009) „Bos grunniens and Bos mutus (Artiodactyla: Bovidae)”. Mammalian Species 836, 1–17. o. DOI:10.1644/836.1.  
  4. (2004) „The naming of wild animal species and their domestic derivatives”. Journal of Archaeological Science 31 (5), 645. o. DOI:10.1016/j.jas.2003.10.006.  
  5. Extinct Wild Yak found in Nepal
  6. Raju Acharya, Yadav Ghimirey, Geraldine Werhahn, Naresh Kusi, Bidhan Adhikary, Binod Kunwar, 2015, Wild yak Bos mutus in Nepal: rediscovery of a flagship species
  7. Josua Learn, 2019, Snapping the Yak: How an Iconic Photo Ended Up on Nepal's Currency
  8. Dubal, Z: Bacterial and Viral Zoonotic Diseases of Yak, 2013 (Hozzáférés: 2018. szeptember 18.)
  9. Wild Yak Bos mutus by Melbourne Museum
  10. Nowak, R. (1999). Walker's Mammals of the World, 6th Edition, Volume II. Baltimore: Johns Hopkins University Press (quoted in Oliphant, M. 2003. "Bos grunniens" (On-line), Animal Diversity Web. Accessed 4 April 2009)
  11. Boitani, Luigi (1984). Simon & Schuster's Guide to Mammals. Simon & Schuster/Touchstone Books, ISBN 978-0-671-42805-1
  12. Bos grunniens (Linnaeus). zsienvis.nic.in. [2009. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 3.)
  13. Wild yak photo – Bos mutus – G13952 . ARKive. Retrieved on 2012-12-19.
  14. (1996) „Distribution, status, and conservation of wild yak Bos grunniens”. Biological Conservation 76 (1), 1–8. o. DOI:10.1016/0006-3207(96)85972-6.  
  15. Berger, Joel (2014. június 26.). „Sex differences in ecology of wild yaks at high elevation in the Kekexili Reserve, Tibetan Qinghai Plateau, China” (en nyelven). Journal of Mammalogy 95 (3), 638–645. o. DOI:10.1644/13-MAMM-A-154. ISSN 0022-2372.  
  16. Wiener, Gerald; Jianlin, Han; Ruijun, Long (2003). "4 The Yak in Relation to Its Environment", The Yak, Second Edition. Bangkok: Regional Office for Asia and the Pacific Food and Agriculture Organization of the United Nations, ISBN 92-5-104965-3. Accessed 8 August 2008.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Wild yak című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]