Skorpiók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Skorpiók
Androctonus crassicauda
Androctonus crassicauda
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Csáprágósok (Chelicerata)
Osztály: Pókszabásúak (Arachnida)
Rend: Skorpiók (Scorpiones)
C. L. Koch, 1837
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Skorpiók témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Skorpiók témájú kategóriát.

Modern skorpió testrészei. Jelkulcs angolul: 1 = Cephalothorax or Prosoma; 2 = Abdomen or Mesosoma; 3 = Tail or Metasoma; 4 = Claws or Pedipalps 5 = Legs; 6 = Mouth parts or Chelicerae; 7 = pincers or Chelae; 8 = Moveable claw or Manus; 9 = Fixed claw or Tarsus; 10 = Sting or Telson; 11 = Anus. 12= Openings for book lungs

A skorpiók (Scorpiones) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsében a pókszabásúak (Arachnida)) osztályának egy rendje, közel 1500 ismert fajjal.

Származásuk, elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Őseik már a paleozoikumban kifejlődtek a tengerekben. Alakjuk hasonlított a tengeri skorpiókéhoz, de utótestük nem lapos evezővel végződött, hanem tövisben. testhosszuk megközelíthette az 1 m-t. Az oxigént a vízből az utótest hasoldalán kialakult felszívó hártyák vonták ki; ezeket kitines lemezek vették körül. A lemezeknek csak elülső, harántos része ízesült az utótesthez, így a lemezekkel előre-hátra csapkodva hajthatták a friss vizet a hártyák fölött kialakult kamrákba. Ragadozók voltak, a zsákmányt nagy összetett szemükkel vették észre.

Mintegy 320 millió éve jelentek meg azok a fajok, amelyek szájszerve egy kis teret zár közre a szájnyílás előtt — ilyen fajok ma is élnek. Az ilyen szájszervű fajok a széttépett zsákmány darabjait ebben kis kamrában helyezik el, majd emésztő folyadékot fecskendeznek az üregbe, és az így elfolyósított táplálékot szívják fel. Mivel efféle külső emésztés vízben nem lehetséges, tudhatjuk, hogy az első skorpióknak már ez előtt ki kellett lépniük a szárazföldre.

A szárazföldi skorpiók jelentősen különböznek tengeri őseiktől. 300 millió éve a legnagyobb fajuk még mintegy 30 cm hosszú volt; azóta méretük tovább csökkent. Szemük kisebb és egyszerűbb let; már csak körülbelül negyven lencséből állt össze. Külső vázuk mikroszkópos vizsgálata kimutatta, hogy testükből számos érzékszőr állt ki — ezek a jelek együttesen arra utalnak, hogy éjszakai életmódra tértek át.

A fajok többsége trópusi; gyakoriságuk a sarkkörökhöz közelítve csökken. A legnagyobb faj, a császárskorpió Nyugat-Afrika párás esőerdeiben (nyugat-afrikai faunatartomány) él. Kinyújtott teste akár 21 cm hosszú is lehet — egyes sivatagi fajok azonban csak pár milliméteresek.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Légzőszervük jelentősen különbözik tengeri őseikétől. Az utótest alatti légzőhártyák száma négyre csökkent, és az őket körülvevő kitinlemezek már körben rögzülnek az állat testéhez, azaz nem mozgathatók.

Fejlett érzékszerveik komplex rendszere lehetővé teszi, hogy pontosan azonosítsák kiszemelt zsákmányuk helyzetét, és hirtelen, a legalkalmasabb pillanatban rohanhassák meg egyúttal a potenciális ellenségekre is figyelmeztet. Nemcsak a homlokukon található összetett szemekkel látnak: látásukat a hátpajzs két szélén hat pár, a hátsó szegély közelében még egy pár egyszerű szem teszi körkörössé. Ezek részletes képalkotásra nem alkalmasak, de észlelik a fényerő egészen csekély változásait, és ezzel a mozgásokat. Szemeikkel nem csak a fény számunkra látható hullámhosszait érzékelik, hanem az ibolyántúli sugárzást is. Mivel az érzékeny szemeket a közvetlen napfény zavarhatja, vagy akár károsíthatja is, szemeik valamennyi szemcséjében olyan festékanyagot termelnek, amely erős fénybe felúszik a szem felszínére, és védi, árnyékolja a látószervet.

A homok, illetve talaj rezgéseit a lábuk felső részén kialakult résszervekkel érzékelik. Ezek annyira érzékenyek, hogy a skorpió már a tőle egy méterre haladó bogár lépéseit is észleli, és a különböző lábait érő ingereket egybevetve azok forrását térben be is határolja. A levegőben terjedő hangokat az ollójukon növő apró szőrökkel „hallják”; ezekkel akár a rovarszárny csapásait is képesek felismerni.

Utolsó lábpárjukon található az az alakja után „fésűnek” nevezett, sajátos érzékszerv, aminek analógját nem ismerjük az élővilágban — részben ezért, egyelőre még azt sem tudjuk, hogy mit is érzékelnek vele — erről rendkívül különböző elméletek vannak (2005-ben) forgalomban (tapintás, hallás, egyensúlyérzékelés, kémiai érzékelés, a páratartalom, illetve a talaj szemcseméretének észlelése stb.). Annyi bizonyos, hogy a skorpiónak a lába alatti felület valamilyen minőségét jelzi. Egyes fajoknál a hímek fésűi nagyobbak a nőstényekéinél, ami arra utal, hogy a szexuális viselkedésben is lehet szerepük.

Első pár lábuk ollóvá alakult, mögötte nyolc járóláb következik. Megnyúlt potrohuk végén a méregtövisben erős mérget tárolnak. A pókokhoz hasonlóan egy pár csáprágójuk van, ez azonban második, az áldozat feldarabolására szolgáló ollópárrá alakult át.

Ultraibolya fényben fluoreszkálnak; ennek okát még nem tudjuk. Ezt a ragyogást a többi skorpió még az éjszaka szokásos gyenge világításban is érzékeli.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Utótestük megnyúlt tövisben végződő részét a fejük fölé görbítve járnak.

Pókokkal, rovarokkal és apró gerincesekkel táplálkoznak (a kannibalizmus sem idegen tőlük); zsákmányukat karmos tapogatólábaikkal kapják el. A vékonyabb tapogatólábú skorpiók ezután ollóikkal ragadják meg zsákmányt, amit megszúrnak tüskéjükkel. A vastag tapogatólábú skorpiók ollóikkal lefogják a zsákmányt, és csak akkor szúrnak, ha az túlzottan ficánkol. A méreggel ugyanis takarékoskodniuk kell, mert lassan termelik. A méregtüskét ezért főleg védekezésre használják. Általános szabály, hogy minél nagyobb és erősebb a skorpió ollója, annál gyengébb a mérge.

A veszélyt észlelő skorpió annak forrása felé fordul és fenyegetően rázza méregtövisét. Egyesek — így például egy dél-indiai, zöldesfekete faj — még sziszegnek is: ehhez az ollójuk tövén nőtt kis, tüskés foltot a járólábuk belső oldalán lévő kerek dudorokhoz dörzsölik.

Bár nagy többségük a meleg vidékeken él, az időjárás szélsőségeit rendkívül jó viselik: akár két napig is életben maradnak a víz alatt, és hetekig bírják a fagyasztást. Külső vázuk annyira hatékonyan gátolja a folyadékvesztést, hogy a legforróbb sivatagokban is megélnek. Olyan keveset esznek, hogy egyes fajok akár egy kerek évig is elvannak táplálék nélkül.

Élettartamuk elérheti a 30 évet.

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendkívül ellenállóképesek; jelentős radioaktív sugárzást is kibírnak.

Veszélyük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legveszélyesebb skorpiók a Szaharában, Arizonában és Mexikóban élnek. Az 1500 faj közül csak néhány szúrása lehet halálos, főként a gyerekekre. A skorpió általában csap egyet méregtövisével, ha egy csupasz lábú ember halad el mellette. Főleg akkor veszélyes, ha bebújik a cipőbe, aludni ugyanis a meleg, sötét helyeken szoktak. A legtöbb skorpió csípése inkább fájdalmas, mint veszélyes. A Horvátországban élő példányok az emberre nem veszélyesek nem veszélyesek.

Rendszertani felosztásuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]