Ormándy Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ormándy Jenő
Eugene Ormandy.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Blau Jenő
Született 1899. november 18.
Budapest
Elhunyt 1985. március 12. (85 évesen)
Philadelphia
Iskolái Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Pályafutás
Műfajok klasszikus zene
Hangszer hegedű
Díjak Knight Commander of the Order of the British Empire
Tevékenység karmester
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ormándy Jenő témájú médiaállományokat.

Ormándy Jenő, Eugene Ormándy (született Blau Jenő) (Budapest, 1899. november 18.Philadelphia, 1985. március 12.) magyar származású amerikai hegedűművész, karmester. Számos hanglemezt készített, repertoárján elsősorban késő romantikus és impresszionista művek szerepeltek.

Korai élete[szerkesztés]

Blau Jenőként, zsidó családban, Budapesten született. Szülei (Ormándy?) Rozália és Blau Benjámin (fogorvos), apja amatőr hegedűművész volt.[1] Ötévesen (!) kezdett hegedülni tanulni a Magyar Királyi Zeneakadémián. Hétévesen adta első koncertjét, miközben Hubay Jenőnél 14 mesterfokozatot abszolvált. 1920-ban egyetemi diplomát szerzett filozófiából. 1921-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Ekkortájt változtatta a nevét Ormándy Jenőre (Eugene Ormándy, egyes források szerint anyja családi neve után már eleve Ormándy volt a középső vezetékneve).

Pályája[szerkesztés]

Pesti barátja, Rapée Ernő, az Akadémia egykori végzős zongoristája New Yorkban, a Capitol Theatre-ben játszott. A 77-tagú zenekar némafilmekhez vett fel zenei aláfestést. Ormándy a zenekar koncertmestere, majd hamarosan egyik vezetője lett. 1923 és 1929 között hegedűsként 16 felvételt készített velük.

Arthur Judson, az 1930-as évek amerikai klasszikus zenéjének vezető impresszáriója Ormándyt először akkor hallotta, amikor az szabadúszóként beugrott egy balettestre, a Carnegie Hallban, Isadora Duncan fellépésén. Judson később azt mondta: „Azért jöttem, hogy egy táncost lássak, és helyette egy karmestert hallottam.”[2] Nagyban segítette Ormándy karrierjét, amikor 1931-ben Arturo Toscanini betegsége miatt Judson felkérte a Philadelphia Orchestra vezénylésére. Ezzel mutatkozott be karmesterként Minneapolisban.

A Minneapolisi Szimfonikusoknál[szerkesztés]

1936-ig karmesterként működött a Minneapolisi Szimfonikus Zenekar (jelenleg Minnesota Orchestra) élén. A nagy gazdasági világválság alatt az RCA Victor szerződtette egy sor népszerű zenedarab felvételre. A záradék szerint a muzsikusokat „a szerződés kötelezi a kifizetés ellenében heti bizonyos számú órát teljesíteni (próbák, koncertek, műsorok, vagy felvétel során). Mivel Victornak nem kellett fizetni a zenészeket, megtehette, hogy a legjobb szakembereket és berendezéseket küldje Minneapolisba. A felvételek 1934. január 16. és 1935. január 16. között zajlottak. Néhány bemutató hanglemez is készült akkor: John Alden Carpenter Egy gyermekkocsi kalandjai; Kodály Zoltán: Háry János Szvitje; Arnold Schoenberg: Megdicsőült éje és külön megbízás alapján Roy Harris Amerikai Overture-je a When Johnny Comes Marching Home polgárháborús induló főoldalára. Ormándy felvételein szerepelnek Bruckner 7. és Mahler 2. szimfóniája közismert darabok is.

A Philadelphia Orchestránál[szerkesztés]

Ormándy 44 éves hivatali ideje a Philadelphia Orchestra zenekar élén 1936-ban kezdődött, és forrása lett sok, tartós hírnevét öregbítő előadásnak. Két évvel azután, hogy kinevezték Leopold Stokowskit az egyetem rektorává, ő lett a zeneigazgató. (Stokowski 1941-ig folytatta a koncertezést Philadelphiában; 1960-ban tért csak vissza mint vendégkarmester.) Zenei rendezőként Ormándy évi 100-180 koncertet dirigált. 1980-ben onnan is vonult nyugalomba.

Gyorsan tanulta be a számokat, jellemzően kívülről, pálca nélkül vezényelt. Gyakran bizonyította kivételes zenei és személyes integritását, rendkívüli vezetői készségeit. Formálisan és a pódiumon is stíluspéldaképe barátja, Arturo Toscanini volt. Egy zenekari zenész így gratulált neki: „Ön nem úgy tart ki minden egyes hangot, mint néhány karmester teszi.” Ormándy a Philadelphia Zenekarral folytatta azt a termékeny, legato stílust, amelyet Stokowski révén a zenekar jól ismert, elismerték a pazar hangzást, csak azt bírálták, hogy hiányzik a személyes kontaktusteremtő készsége a zenészeivel. Dinner Lenny utolsó interjúiban Leonard Bernstein Ormándyt bírálja, hogy ugyanazon a buja hangon szólaltatja meg minden darabját, akkor is, ha a zeneszerző a darabjában a szóban forgó hangzást nem írja elő. A kritika is ezt szajkózta akkoriban.

Ormándy különösen alkalmas volt a késő romantikus és a 20. század eleje zenéjének interpretálására. Különösen kedvelte Bruckner, Debussy, Dvořák, Ravel, Richard Strauss, Csajkovszkij, Sibelius, és Bach műveinek átiratait. Teljesítményét Beethoven, Brahms, Haydn és Mozart tekintetében kevésbé tartották sikeresnek egyes kritikusok, különösen amikor a buja, úgynevezett "Philadelphia Sound" stílusában adta elő őket. Másrészt, Donald Peck, a Chicagói Szimfonikusok fuvolaszólistája számol be arról, hogy amikor Ormándy vezényelte a Chicagót Beethoven Kilencedik szimfóniájában, az volt a legnagyobb kilencedik, amit valaha is hallott. Különösen avatottan dirigálta Szergej Rahmanyinov zenéjét a Szimfonikus táncok premierjén és a zeneszerző három zongoraversenyét, 1939–40-ben. Ő rendezte Dmitrij Sosztakovics több szimfóniájának amerikai bemutatóját. Ő készítette az első felvételt Deryck Cooke-kal a teljes Mahler 10. szimfóniájáról, amelyet számos kritika méltatott. Ő rögzítette Camille Saint-Saëns Harmadik szimfóniájának csillagot kapott, és nagy megbecsülésnek örvendő előadását is. Ezenkívül a nagy amerikai zenészek sok-sok műve ősbemutatóját, úgymint Samuel Barber, Paul Creston, David Diamond, Howard Hanson, Walter Piston, Ned Rorem, William Schuman, Roger Sessions, Virgil Thomson és Richard Yardumian.

Kenneth Woods​Ormándyt a 14. helyre rangsorolta a karmesterek Real Top 20 versenyében, mondván, a kritikusok utálják őt. Meg kell lennie az első „ténynek”, amit tanítanak a kritikusiskolában – amely mindig működik, ha egy Ormándyhoz csapódott cikket írunk. Szerinte a gyűjtők is utálják. Csak azt nem érti, hogy filmen lenyűgöző, klasszikus és ízléses vezénylési technikája egyáltalán nem érvényesül. A Philadelphia Orchestra egyetlen igazi riválisa Karajan Berlini Szimfonikus zenekara volt az 1950-es, '70-es években, egy még szigorúbb és még sokoldalúbb zenekar.

Vendégszereplései[szerkesztés]

Ormándy Finnországba több alkalommal is ellátogatott. A kép 1951-es látogatásán, Jean Sibelius ainolai otthonában készült (balról a házigazda, középen Nils-Eric Ringbom, jobbról Ormándy)

A Philadelphia Zenekarral gyakran turnézott székhelyükön kívül is, New Yorkban és más amerikai városokban, de vállalt számos külföldi fellépést is. 1955-ös Finnország-beli turnéja során, Ormándy és a zenekar más tagjai meglátogatták Jean Sibeliust birtokán. A Sibeliusszal készült képet a zeneszerző Első szimfóniája 1962-es sztereó felvétele borítóján publikálták, öt évvel az idős mester halála után. 1973-ban a Nixon elnök '72-es látogatását követő enyhülő légkörben Kínában turnézott, a lelkes közönségnek olyan darabokat bemutatva, amelyektől az már évtizedek óta el volt zárva, mint nyugati klasszikus zenétől általában (az ún. kulturális forradalom alatt).

Ormándy a Philadelphia Zenekarral, valamint kisebb együttesek tagjaiból alakított saját zenekarával gyakran muzsikált Richard P. Condie-val (később meg Jerold Ottley-vel), és a Mormon Tabernákulum Kórussal, hogy több felvételt készítsenek a már véglegesnek tekinthető, de ma leginkább a Grammy-díjas Peter Wilhousky vezényletével ismert A Köztársaság harci himnuszából.

Miután Ormándy 1980-ban hivatalosan visszavonult zenei rendezői állásából a Philadelphia Orchestrától, más zenekarokkal is készített még jó pár felvételt.

Vendégkarmesterként már korábban sok más zenekarral dolgozott, pl. 1966 novemberében Antonín Dvořák 9., Új világ szimfónia című művét a London Symphony Orchestra közreműködésével vette fel, 1952 júliusában pedig a Prades Fesztiválzenekarral, amelyben Pablo Casals névtelenül játszott, Robert Schumann Cselló Koncsertóját rögzítették. Egyetlen az Egyesült Államokon kívüli kereskedelmi felvételként, 1950 decemberében a New York-i Metropolitan Opera ifj. Johann Strauss: A denevérje angol változata készült. 1978-ban, élőben rögzítette a New York-i Filharmonikusok élén Szergej Rahmanyinov 3. zongoraversenyét, Vladimir Horowitz-cal.

Filmen[szerkesztés]

1947-ben, Ormándy cameoszerepben megjelent a Night Song c. filmen, amelyben Leith Stevens Zongoraversenyét, szólistaként Arthur Rubinstein játszotta.

Díjak és kitüntetések[szerkesztés]

  • 1970-ben Richard Nixontól megkapta az Elnöki Szabadság Érdemrendet
  • Hatalmas befolyása volt az amerikai zenére és a philadelphiai előadóművészek közösségére, ezért 1972. december 15-én elnyerte a rangos University of Pennsylvania Glee Club nívódíját.[3] 1964 elején ezt a díjat azért hozták létre, hogy minden évben elismerésüket nyilvánítsák annak a személyiségnek, aki jelentős mértékben hozzájárult a zene világához, és segített olyan légkört létrehozni, amelyben a tehetségeket fel lehet fedezni.
  • 1976-ban II. Erzsébet brit királynő megtisztelte a Brit Birodalom Lovagja címmel
  • 1977-ben megkapta a Ditson Karmesteri díjat, mert síkra szállt az amerikai zenéért
  • A Rádiózás Úttörői Philadelphia [1] jelölte az év emberének 1979-ben és 2003-ban bekerült a Hall of Fame-be is
  • 1982-ben kitüntették a Kennedy Center Honorsszal
  • A Yale Egyetem Sanford Medalját is megkapta

Hangfelvételei[szerkesztés]

A stúdióban, 1973-ban

Számos felvétele készült mind az akusztikus, mind az elektromos, mind a digitális korban. 1936-tól haláláig több száz a Philadelphia Orchestra közreműködésével, amelyek felölelik szinte az összes klasszikus zenei műfajt.

Thomas Frost, számos Ormándy Columbia-felvétel Grammy-díjas producere mondta, az úgynevezett Ormándy-stílusról: „… a legegyszerűbb karmester, akivel valaha dolgoztam – akinek kevesebb az ego problémája, mint bármelyikünknek … Minden szabályos, profi, szervezett. Óránként több számot vettünk fel, mint bármely más zenekar valaha is.” 1962. március 11-én Ormándy és a Philadelphia rögzítette Sibelius Első szimfóniáját. A Szemjon Bogatirjov-rendezte Csajkovszkij 7. szimfóniáját a nyugati féltekén ő mutatta be először, Delius A tavasz első kakukkszavát hallvához hasonlóan.

A zenekar a philadelphiai zeneakadémián ritkán készített felvételt, mert a gyártók úgy gondolták, hogy száraz akusztikája nem ideális. Sőt, Ormándy úgy érezte, hogy az akadémia 1950-es évek közepén történt felújítása tönkre is tette az akusztikáját. Ahelyett inkább a Philadelphia Broadwood Hotel báltermében, az Athletic Club Broadon, a Városházán, és a North Broad Street-i, skót rítusú katolikus templomban, a Franklin Parkway közelében dolgoztak. Utóbbi helyszín mellett szólt 1692 ülőhelyes nézőtere mellett ragyogó rezonáns akusztikája, amelyben lenyűgöző hangzású hifi felvételeket készítettek. Negyedik helyszínként még a régi (philadelphiai) Metropolitan Operaházat használták a későbbi EMI-felvételekhez.

Ormándy következő lemezkiadóknak dolgozott: RCA Victor Red Seal (1936-1942; 1968-1980), Columbia Masterworks Records (1944-1968), és a EMI / Angel Records (1977-ben). Három albumot is rögzített a Telarc (1980) és Delos (1981) kiadókkal. Első digitális felvétele a Bartók: Concerto volt, az RCA-nél, 1979-ben.

RCA-s minneapolisi 1934 és 1935-es sorozata 1942-ig folytatótott, amikor is az amerikai Federation of Musicians tilalmat rendelt el a felvételekre a Philadelphia Orchestra vs. Columbia ügy miatt. Utóbbi már 1944-ben megállapodott a felvételekről, mielőtt az RCA tette volna. A Columbia szellemi termékeként Borogyin Poloveci táncokját Ormándy vezényelte először sztereó felvételen, 1957-ben. Ezek azonban nem a zenekar első sztereó felvételei voltak, mert Leopold Stokowski már folytatott kísérleteket az 1930-as években a többsávos felvételekkel Walt Disney 1940-es filmje, a Fantasia kapcsán. 1968-ban, Ormándy és a Philadelphia Orchestra visszatért az RCA-hez. Az első projektek között újdonság Csajkovszkij Hatodik szimfóniája, a Pathetique volt.

Camille Saint-Saëns 3. szimfóniája Orgonára felvételét a legjobb valaha gyártott felvételnek nyilvánította a Fanfare Magazinban a neves orgonista, Virgil Fox mondván: Ez a gyönyörű előadás a szimfónia legjobb verziója. A Telarc felvételén Michael Murray orgonaművész is nagyon dicsérte.[2]

Ormándy arról is híres, hogy csalhatatlanul érzékeny concerto-zenész volt. Lemezfelvételei utolérhetetlen öröksége Arthur Rubinstein, Claudio Arrau, Vladimir Ashkenazyval, Vladimir Horowitz, Rudolf Serkin, David Oistrakh, Isaac Stern, Leonard Rose, Itzhak Perlman, Emil Gilels, Van Cliburn, Emanuel Feuermann, Robert Casadesus, Yo-Yo Ma, Szergej Rahmanyinov szólistákkal és másokkal történt együttműködésének.

Lemezfelvétel-premierek[szerkesztés]

Világpremier felvételeket készített a Philadelphia Orchestrával, mégpedig:

1968-ban Paul Hindemith: Mathis a festő, Carl Orff: Carmina Burana felvételeivel elnyerte a Grammy-díjat, Sosztakovics szimfóniája 4., 13., 14., és 15., Carl Nielsen 1. és 6. Anton Webern Im Sommerwind és Krzysztof Penderecki Reggel c. műve mellett.

Ormándy is megbízást kapott Muszorgszkij: Egy kiállítás képei egyik változatára, amelyben a Philadelphia Orchestrával saját verziójukban ment volna, mert a Ravel-féle hangszerelés abban az időben még Szergej Kuszevickij tulajdona volt, aki már megbízást adott a Boston Symphony Orchestra számára, és tőlük meg is jelent a szám. Így Ormándy Lucien Cailliet-t (1891-1984) kérte fel a Philadelphia házi szerzőjének, aki tagja volt a fafúvós szekciónak, hogy újra hangszerelje és vezényelje az 1937. február 5-i bemutatón. A felvétel is elkészült az RCA Victornál még ugyanebben az évben. (Azóta a Biddulph már újra kiadta CD-n.) Ormándy végül visszatért a Ravel-hangszereléshez és három ízben felvette (1953, 1966 és 1973).

Más említésre méltó felvételek[szerkesztés]

Ormándy Philadelphia-felvételei (a felvétel évével):

Méltó újrakiadásban[szerkesztés]

  • Az eredeti Jacket Gyűjtemény: Ormándy Jenő [10 lemez] (2008, Sony / RCA)
  • Ormándy Jenő Teljes Csajkovszkij (2013, Sony / RCA) – 12 db-os CD-szett

Filmográfia[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • A Philadelphia Orchestra: A Century of Music. Temple University Press 
  • Azok Mesés Philadelphians. New York: C. Scribner Fiai 
  • American Record Guide: Ormándy Jenő. Washington: Heldref Publications, 68. o 

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Eugene Ormandy című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
  1. [https://books.google.com/books? Id = wZczV8ZxgL4C 2014-12-12}}
  2. [Herbert Kupferberg megjegyzései egy 1981-es Csajkovszkij 6. szimfónia felvételéről: A Philadelphia Orchestra és Ormándy, Delos 3016]
  3. University of Pennsylvania Glee Club Award for Excellence