New York-i Filharmonikusok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
New York-i Filharmonikusok
NYP Logo Red RGB.png
Információk
Eredet Amerikai Egyesült Államok
Alapítva 1842
Műfaj klasszikus zene
Karmester Alan Gilbert

A New York-i Filharmonikusok weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz New York-i Filharmonikusok témájú médiaállományokat.

A New York-i Filharmonikusok, hivatalos nevén Philharmonic-Symphony Society of New York, Inc. rövid neve (NYPO), a világ élvonalába tartozó szimfonikus zenekar. Az 1842-ben alapított New York-i Filharmonikusok egyike az USA legrégebbi zenei intézményeinek, a 19. század végétől már a világ zenei életének jelentős részese, Antonín Dvořák IX. Újvilág szimfóniájának ősbemutatóját a zenekar játszotta, több mint százötven éves fennállásuk alatt a legnagyobb művészekkel léptek fel. A standard koncert repertoár mellett a zenekar fennállásától támogatta kortárs kompozíciók bemutatását, köztük Csajkovszkij g-moll zongoraversenye 1881-ben, Sergey Rachmaninov d-moll zongoraversenye 1909-ben, Gershwin F-dúr zongoraversenye 1925-ben, és Stravinsky három tételes szimfóniája, a Symphony in Three Movements 1946-ban.[1]

A New York-i Filharmonikusok otthona a 19. század végétől a Carnegie Hall volt, jelenleg 1962 óta Manhattanben, a Lincoln Centerben levő David Geffen Hall.[2]

Története[szerkesztés]

A New York-i Filharmonikusok 1842-ben Philharmonic Society of New York néven alakult zenei társaság volt,[3] a New Yorkban alkalmanként fellépő együttes évente alig több mint tíz koncertet adott. Az önálló társaságként működő zenekar maga döntött a koncertek műsora, a karmesterek személye felett, az évad végén a bevételről is. New Yorkban a 19. század második felében formálódó újabb zenekarok néha a New York-i Filharmonikusok riválisai is lettek. A zenekar működése is folyamatosan átalakult, 1909-től már egy felügyelő testület váltotta fel az addigi közös vezetést, a New York prominens személyeiből álló Guarantors Committee. A 20. század elejére New York első számú zenekaraként már évi több mint ötven koncertet adtak, majd a zenekar két másik szimfonikus zenekarral való egyesülése után - 1921-ben a New York's National Symphony Orchestraval[4] majd 1928-ban a New York Symphony Societyval - valamint az 1930-as Arturo Toscanini által vezetett európai turnéjuk óta a világ élvonalába tartozó együttesének számít.

Alapítás[szerkesztés]

A New York-i Filharmonikusokat 1842-ben Ureli Corelli Hill amerikai hegedűs-karmester és William Vincent Wallace ír zeneszerző alapította. Alapításkori neve Philharmonic Society of New York lett, az amerikai kontinens harmadik zenei intézményének célja a hangszeres zene megsegítése volt. Bemutatkozó koncertjüket 1842. december 7-én, a Broadway elején lévő Apollo Hallban adták, a programon Beethoven V. szimfóniájával Ureli Corelli Hill vezénylete mellett. A vegyes összeállítású program további műveit két másik karmester vezényelte, a háromórás koncerten a szimfonikus zeneműveken kívül kamaradarabokat és opera részleteket is előadtak. Az önálló társaságként működő zenekar tagjai többségi szavazással döntöttek a koncertek műsora és a karmesterek személye felett, az évad végén a bevételről is.

A zenekar az 1860-as évektől koncertjeinek többségét az Academy of Music koncerttermében, később az 1883-ban megnyílt a Metropolitan Operában adta.

Beethoven IX. szimfónia, 1846[szerkesztés]

Alig négy éves fennállásuk után a zenekar egy alapítványi koncertet szervezett 1846-ban, melynek célja új koncerttermük létrahozása volt. A koncert legnagyobb eseménye Beethoven: IX. szimfóniájának amerikai premierje volt, melyen négyszáz zenekari zenész és kórustag vett részt George Loder vezényletével. Az angolra fordított kórusrészt a világon először adták elő angolul. Ugyanakkor a magas 200 $-os helyárak mellett a várt nagyszámú közönség elmaradt, így az új koncertterem váratott magára.

A Filharmonikusok első hét évében a karmesterek egymást váltva léptek fel az együttessel, ez viszont 1849-ben megváltozott, ebben az évben már egyedüli karmesterként Theodore Eisfeld vezényelt az évadban.[5] 1865-ben szintén Theodore Eisfeld vezénylete mellett az abban az évben lelőtt Abraham Lincoln elnök emlékére adott a zenekar koncertet, a koncert különössége volt, hogy Beethoven IX. szimfóniájából az "Öröm ódát” kihagyták, mivel nem tartották a szomorú eseményhez illőnek.[6]

Versengés[szerkesztés]

A zenekar 1876/77-es évadjában a Filharmonikusok vezető karmestere, Leopold Damrosch, aki korábban Liszt mellett Weimarban koncertmester is volt, elveszítvén a támogatottságot elhagyta az együttest és 1878-ban egy új zenekart alapított Symphony Society of New York néven. Az új zenekar a Filharmonikusok riválisa lett. Leopold Damrosch 1885-ben bekövetkezett halála után pedig az alig 23 éves fia, Walter Damrosch vette át a Filharmonikusokkal versengő zenekar vezetését. A versengés a két együttes között tovább folytatódott, Walter Damrosch sikeresen meggyőzte Andrew Carnegie-t New York zenei élete számára egy új koncertterem szükségességéről, melyet Carnegie végül kifejezetten az új zenekar, a Symphony Society of New York számára építtetett. A két együttes között hosszú ideig tartó versengés több mint negyven évig folytatódott, és csak 1928-ban zárult le, amikor a két zenekar egyesült.

Carnegie Hall[szerkesztés]

Az 1891-ben átadott Carnegie Hall 1962-ig a zenekar otthona volt

Andrew Carnegie támogatása mellett felépült új koncertterem ünnepélyes megnyitóján vendég karmesterként Csajkovszkij is vezényelte a New York-i Filharmonikusok riválisaként létrejött zenekart, a New York Symphony Society zenekarát. Az új koncertterem, első nevén a Music Hall nyitó koncertje 1891. május 5-én volt, s csak később kapta Andrew Carnegie tiszteletére a Carnegie Hall nevet, a kiváló akusztikájú terem a New York-i Filharmonikusok állandó fellépésinek színhelye lett, majd egészen 1962-ig a New York-i Filharmonikusok otthona maradt.

1891-től a magyar-amerikai karmester, Anton Seidl, azaz Seidl Antal, korábban Wagner asszisztense, irányítása alatt a zenekar anyagi helyzete és zenei jelentősége fellendült. A zenekar az ő vezetése alatt lépett fel először 1892-ben a Carnegie Hallban. A New York-i Filharmonikusok felkérésére komponálta Antonín Dvořák a IX. szimfóniáját, az Újvilág szimfónia ősbemutatója 1893. december 16-án volt a Carnegie Hallban, a koncerten a New York-i Filharmonikusokat Anton Seidl vezényelte.[7] A zenekar népszerű karmestere, Anton Seidl 47 éves korában, 1898-ban bekövetkezett váratlan halála után a Metropolitan Operában tartott búcsúztatóján tizenkétezer ember vett részt, a 39. utca és a Broadway találkozásánál álló Metropolitan Opera akkori épülete körül az utcákat a búcsúztatók tömege lepte el.[8]

20. század[szerkesztés]

The orchestra and its instruments (1917) (14595767200).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14595839188).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14759490666).jpg
The orchestra and its instruments (1917) (14595817949).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14595821579).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14595849298).jpg
The orchestra and its instruments (1917) (14595827179).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14595827789).jpg The orchestra and its instruments (1917) (14595988967).jpg
A zenekar tagjai az 1910-es években


Az elkövetkező időszakban 1903 és 1906 között a New York-i Filharmonikusok vezető karmester nélkül működött. Európa élvonalába tartozó karmesterei vendég karmestereként léptek fel a zenekarral, mint Victor Herbert, Édouard Colonne, Willem Mengelberg, Fritz Steinbach, Richard Strauss, Felix Weingartner és Henry Wood.

1909-ben átalakult a zenekar működése, az addigi zenekari tagok által irányított vezetést egy felügyelő testület váltotta fel, a Guarantors Committee, melynek elnöke Mary Seney Sheldon lett, immár az ő megbízásukra került Gustav Mahler a zenekar élére. Mahler életének ez az időszaka nem kapcsolódott operai tevékenységhez, így zeneszerzőként és karmesterként is a szimfonikus zenekari feladatokra tudott koncentrálni. Az 1909/10-es évadban Mahler 46 koncerten vezényelte a zenekart, magas igényei szerinti próbái mellett ugyanakkor a színvonalas programja financiális veszteséget is jelentett részben a társaságnak,[9] Mahler I. szimfóniájának amerikai bemutatóját a szerző vezénylete mellett tartották 1909. december 16-án.[10] Ebben az időszakban a 20. századi zenekarrá formálódott New York-i Filharmonikusok évi koncertjeinek száma 18-ról 54-re emelkedett, a zenekari tagok fizetése biztosított volt, valamint koncerteket adtak New Yorkon kívül New Englandben is. Mahler 1911-ben bekövetkezett váratlan halála után Josef Stránský lett az új művészeti vezető, az ő vezénylete mellett készítették első lemezfelvételüket 1917-ben.

1921-ben a New York-i Filharmonikusok és egy másik New York-i szimfonikus zenekar, a New York's National Symphony Orchestra egyesüléseként átformálódott zenekart uraló Willem Mengelberg mellett vendég karmesterként helyt kapott Bruno Walter, Wilhelm Furtwängler, Igor Stravinsky, és Arturo Toscanini is.

A maesto, 1930[szerkesztés]

1928-ban a zenekar történetében egy újabb jelentős egyesülés történt, ezúttal is egy másik kiváló New York-i zenekarral, a korábban a Carnegie Hall megnyitásakor Csajkovszkij vezénylete alatt fellépő New York Symphony Society-val. A két zenekar összeolvadása Toscanini írányítása mellett történt, aki az előző években többször volt a Filharmonikusok vendégkarmestere. Az amerikai zenekritikus, Winthrop Sargeant szerint ez inkább egy műtétre emlékeztetett, amely során a Filharmonikusok húsz zenekari tagját elküldték, helyüket a New York Symphony Society megmaradt zenészei váltották fel. Ugyanakkor a két zenekar vezetése optimistán látta az egyesült szimfonikus zenekar jövőjét, melyet nem csak az ország, hanem a világ egyik legjelentősebb zenekarává kívánták tenni. 1930-ban a zenekar egyedüli vezető karmestere Arturo Toscanini lett, akinek vezényletével európai turnén vettek részt. Még ugyanabban az évben, 1930-ban kezdte el a CBS a Carnegie Hallban adott vasárnap délutáni koncertjeik rádió közvetítését, a közvetítéseket 38 éven át megszakítások nélkül megtartották. Toscanini 1936-ig maradt az együttes élén, de vendégkarmesterként 1945-ig fellépett a New York-i Filharmonikusokkal.

A világszintű zenekar a legkiválóbb karmestereket, szólistákat tudta megnyerni, mint Bruno Walter, Arthur Rubinstein, Sir Thomas Beecham, Leopold Stokowski és Dimitri Mitropulosz.

David Geffen Hall[szerkesztés]

David Geffen Hall, 1962-től a New York-i Filharmonikusok otthona a Lincoln Centerben

Leonard Bernstein, akit a zenekar híres, 1943-as próba nélküli beugrásakor ismert meg, 1958 és 1969 között a zenekar vezetője lett. Bernstein vezetése alatt indultak el 1958-ban a New York-i Filharmonikusok és a CBS együttműködésében a televíziós közvetítések is, az élő koncertközvetítések és ismeretterjesztő programok a televíziózás történetét is átalakították. A zenekar történetében az egyik legjelentősebb változás ugyancsak Bernstein vezetése során történt, a zenekar új koncertterme, az 1962-ben átadott Avery Fisher Hall lett, New York zenei életének új korszakát is jelentő nyitó koncert karmestere Leonard Bernstein volt.[11] Az 1962-től kiépült Lincoln Centerben többek között a Metropolitan Opera is és a New York-i Filharmonikusok is új épületet kapott, a zenekar koncertterme, az Avery Fisher Hall neve 2015 óta a David Geffen Hall lett.

21. század[szerkesztés]

2001-től Lorin Maazel lett a zenekar új zenei igazgatója, aki 1942-ben 12 évesen karmester-csodagyerekként lépett fel először a New York-i Filharmonikusokkal.[12] A zenekar 2008-ban észak-koreai túrnén vett részt Lorin Maazel vezetésével, a koncertek az Egyesült Államok és Észak-Korea kapcsolatának javítását célozták. Zenei tevékenysége mellett 2003-ban felmerült a David Geffen Hall, a zenekar koncerttermének felújítása a Lincoln Center felújítása keretén belül, a felújítás időszaka alatt az együttes otthona újból a Carnegie Hall lett volna. A felújítást elhalasztották, Lorin Maazel 2008-ig töltötte be a zenekar vezetői posztját.

2007-től Alan Gilbert lett a zenekar új zenei igazgatója, majd 2017-től Jaap van Zweden. A zenekar bejelentése szerint David Geffen Hall felújítása alatt elhagyják a koncerttermet, két évig New York más koncerttermeiben lépnek majd fel.[13]

Felvételeik[szerkesztés]

Az 1920-as évek elejétől kezdtek lemezfelvételeket készíteni. Willem Mengelberg és Arturo Toscanini irányítása alatt a New York-i Filharmonikusok két lemeztársaság, a Victor Talking Machine Company és a Brunswick Records számára készített lemezeket.

A Victor Talking Machine Company akusztikai lemezfelvételeit stúdió körülmények között rögzítette Mengelberggel, majd az elektronikus lemezfelvétel kifejlesztésétől már a Carnegie Hallban. Szinte az összes korai elektronikus lemezfelvételt pusztán egy, a karmester felett elhelyezett mikrofon segítségével rögzítették, magát a felvételi szisztémát a Victor Talking Machine Company "Orthophonic"-nak nevezte el.

A Brunswick Records saját, szabadalmaztatott elektronikus eljárásával rögzítette Toscanini lemezfelvételeit, a felvételek 1926-ben kezdődtek a Carnegie Hall próbatermében. 1936-ban a Victor Talking Machine Company - melynek tulajdonosa ekkor immár az RCA volt – már több mikrofonos felvételi technikát kísérletezett ki a zenekari hangzás tökéletesítésére.

1971 és 1977 között Pierre Boulez a Columbia lemeztársasággal közösen készített quadrofon felvételsorozatán többek között Maurice Ravel művei hallhatók.

Nem klasszikus tevékenység[szerkesztés]

A New York-i Filharmonikusok vonósai hallhatók John Lennon 1971-ben megjelent Imagine albumán.

Zenekar vezetői[szerkesztés]

A zenekar fennállása során többféle formációban működött, vezetői eltérő címet kaptak, vezető karmesterként, zenei tanácsadóként vagy zenei igazgatóként álltak a zenekar élén.

Archívuma[szerkesztés]

New York-i Filharmonikusok archívuma képi- és nyomtatott anyaga a zenekar történetét 1842-es alakulásától kezdve dokumentálja. A Lincoln Centerben lévő gyűjtemény anyagát jelenleg alapítványi támogatással, a Leon Levy Foundation alapítvány segítségével digitalizálják.

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Encyclopædia Britannica - New York Philharmonic
  2. Smith, Jennifer (September 24, 2015). "Lincoln Center Concert Hall Renamed for David Geffen". The Wall Street Journal. Retrieved October 11, 2015.
  3. Original Constitution of Philharmonic Society of New York, April 1842, New York Philharmonic Archives
  4. "REORGANIZING ORCHESTRAS" February 06, 1921. The New York Times
  5. Ritter (1883), p. 348
  6. Dwight's Journal of Music, May 13, 1865.
  7. A The New York Times cikkében Dvořák V. szimfoniájaként emlitik DR. DVORAK'S LATEST WORK; HIS FIFTH SYMPHONY PRODUCED BY THE PHILHARMONIC. "From the New World" a Study in National Music -- How a Famous Composer Has Utilized the Material Found in America -- A Vigorous and Beautiful Work Founded on Characteristic Themes -- A Lesson for the American Composer. December 17, 1893 The New York Times
  8. "ANTON SEIDL'S FUNERAL;" April 01, 1898. The New York Times
  9. Carr, pp. 172–73
  10. SCHUBERT SYMPHONY AT PHILHARMONIC; Beethoven's Coriolanus and Mr. Mahler's First Symphony at Third Concert of the Season. CONCERT WITH NO SOLOISTS Conductor's Composition. New York Times, 1909. december 17.
  11. "Lincoln Center Assumes Role in City Cultural Life; Philharmonic Hall's Opening Marks Beginning of New Era in Cultural Life of City BERNSTEIN LEADS AT FIRST CONCERTSeptember 24, 1962 The New York Times
  12. PHILHARMONIC LED BY LORIN MAAZEL, 12; 8,500 Present as Youngster Directs New York Orchestra at Lewisohn Stadium PLAYERS JOIN IN APPLAUSE Mozart Overture, Beethoven Fifth and Two Tchaikovsky Works on Program. New York Times, 1942. augusztus 6.
  13. Michael Cooper and Robin Pogrebin (2015-10-25). "New York Philharmonic Discusses Temporary Home at Hunter College". New York Times. Retrieved 2016-04-05.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a New York Philharmonic című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap