Henry Wood
| Henry Wood | |
_b.1908.jpg) | |
| Született | 1869. március 3.[1][2][3][4][5] London |
| Elhunyt | 1944. augusztus 19. (75 évesen)[1][2][3][4][5] Hertfordshire |
| Álneve | Paul Klenovsky |
| Állampolgársága | |
| Élettársa | Jessie Wood |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Royal Academy of Music |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | St Sepulchre-without-Newgate, Holborn |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Henry Wood témájú médiaállományokat. | |
Sir Henry Joseph Wood (London, 1869. március 3. – Hitchin, Anglia, 1944. augusztus 19.) világhírű angol karmester. Neve a londoni zenei fesztiválhoz, a Promshoz kötődik leginkább, melynek társalapítója és 50 éven át vezető karmestere volt. Halála után tiszteletére hivatalos neve Henry Wood Promenade Concerts lett. A Royal Academy of Music professzora, valamint hazáján kívül is világszintű zenekarokkal fellépő dirigens, mint a New York-i Filharmonikusok, a Berlini Filharmonikusok vagy a Bostoni Szimfonikus Zenekar. Ötvenéves pályafutása alatt a 19. századvégtől a 20. század közepéig hazai és külföldi szerzők jelentős művei premierjének hatalmas sora fűződik nevéhez.
Művészi pályája
[szerkesztés]Kezdetek
[szerkesztés]Tanulmányait 1886 és 1889 között a londoni Royal Academy of Music növendékeként végezte orgona és zeneszerzés szakon.[6] Pályáját orgonistaként kezdte, magán énekórákat adott, valamint korrepetitor, 1889-től pedig már karmester az Arthur Rousbey Operánál, majd több kisebb operatársulattal turnézott Anglia-szerte. Ezután jelentős megbízatást kapott a Carl Rosa Operánál, Csajkovszkij Anyeginjének angliai premierjét ő vezényelte 1892-ben.
Proms
[szerkesztés]A huszonhat éves Wood 1895-től a Robert Newman által a londoni Queen’s Hallban elindított promenádkoncertek vezető karmestere lett, a klasszikus zenét szándékozták a szélesebb közönség számára is elérhetővé tenni. A minden évben nyolc héten át tartó fesztivál koncertjeire a Queen's Hall Orchestra-val ugyancsak kevés próba jutott, Wood a hét hat napján megtartott koncertekre összesen csak heti 9 órát próbálhatott, ennek ellenére folyamatosan emelni tudta a koncertek színvonalát. A fesztivál programján minden hétfőn Wagner-művet, pénteken Beethovent játszottak, a hagyományt hosszú idők óta megtartják. A népszerű darabok, romantikus szerzők művei mellett Wood később barokk és kortárs szerzők – pl. Richard Strauss, Debussy, Schoenberg – műveivel szélesítette a programot.
A Queen's Hallban adott koncerteken kívül vezényelt Anglia más fesztiváljain (Sheffield, Norwich, Birmingham, Wolverhampton, Westmorland), valamint koncertezett Anglia-szerte (Cardiff, Manchester, Liverpool, Leicester). Anglián kívül is szívesen fogadták, koncertezett a Berlini Filharmonikusokkal, a tengeren túl fellépett többek között a New York-i Filharmonikusokkal, Mahler halála után 1911-ben felkínálták számára a New York-i Filharmonikusok vezető karmesteri posztját is, de az ajánlatukat visszautasította.[7] 1915-ben felkérték a Bostoni Szimfonikus Zenekar vezető karmesteri posztjára, de ezt a felkérést sem fogadta el, inkább Nagy-Britanniában folytatta karrierjét.[8]
Bár Wood zeneszerzést is tanult, művészi tevékenysége mégis karmesterként ismert, ugyanakkor zenekari átiratokat, miséket is komponált. 1921-ben egy zürichi zenekari fesztiválon Purcell színpadi műveinek témáiból készült saját átiratát vezényelte, a Purcell Suite-et, valamint Albéniz- és Vivaldi-átiratokat is. Muszorgszkij zongoraciklusának, az Egy kiállítás képeinek néhány részét saját átiratában a Columbia lemeztársasággal lemezre is vette 1920-ban, ugyanakkor megismerve Maurice Ravel átiratát, továbbiakban nem járult hozzá saját átdolgozásának előadásaihoz. Művei feledésbe merültek, kivéve a Proms zárókoncertjén hagyományosan elhangzó rendkívül népszerű fantáziáját, a Fantasia on British Sea Songst, melyet angol tengerészdalokból a trafalgari csata 100 éves évfordulójára komponált 1905-ben.
1923-ban kinevezték egykori alma materének, a Royal Academy of Music professzorának.[9] Továbbra is koncertezett az USA-ban is, 1925-ben nagy sikerrel vezényelte a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekart Hollywoodban, vissza is hívták 1926-ban és 1934-ben is.
Miután 1927-ben a BBC vette át a promenádkoncertek feletti kontrollt a fesztivál vezető karmestere maradt. Ahogy a II. világháború kitörésekor, 1939-ben a BBC megvonta támogatását a rendezvénytől, magánbefektetőket kért fel, hogy segítségükkel a koncertsorozatot folytatni tudják, majd 1942-től felújította a fesztivál és a rádiótársaság közti kapcsolatot.
Egészen 1944-ben bekövetkezett haláláig a Proms vezető karmestere maradt. Emlékére minden évben a fesztivál idejére bronz mellszobrát átszállítják a Royal Academy of Music épületéből a Royal Albert Hallba, ahol babérkoszorúval díszítve a terem központi helyén áll.
Premierek
[szerkesztés]Életrajzírója, Arthur Jacobs könyvében a Wood által bemutatott művek listája 18 oldalt tesz ki.[10] Világpremierjei között főleg angol szerzők, Britten, Delius, Elgar, Vaughan Williams művei szerepelnek. Angliai bemutatói számos külföldi, kortárs szerző kompozícióját tették ismerté hazájában, köztük Bartók Táncszvitje, Debussy Egy faun délutánja, Janáček Glagolita mise, Kodály Galántai táncok, Mahler 4., 7. és 8. szimfóniája, Dal a Földről, Prokofjev I. zongoraversenye és II. hegedűversenye, Ravel Spanyol rapszódia, La valse, Rimszkij-Korszakov Seherezáde, Saint-Saëns Állatok farsangja, Sosztakovics I. zongoraversenye, 7. és 8. szimfóniája, Sibelius 1., 6. és 7. szimfóniája, Hegedűversenye, Stravinsky Tűzmadár szvit, Csajkovszkij Manfréd szimfóniája, Diótörő szvit.[11]
Magánélete
[szerkesztés]1898-ban korábbi növendékével, az orosz származású énekesnővel, Olga Urusovával kötött házasságot, akivel számos közös koncertet adtak, majd halála után, 1911-ben Muriel Greatorex lett második felesége.
Lemezei
[szerkesztés]1908-ban készítette első lemezfelvételeit a His Master’s Voice (HMV) égisze alatt, a lemezeken feleségét, Olga Urusovát kísérte. Majd 1915 és 1925 között 65 lemezt rögzített a Columbia lemeztársasággal, 1925-től 9 év alatt további 36 lemeze született immár jobb technikai körülmények között szintén a Columbia égisze alatt, 1935-től a Decca számára is készített felvételeket.
Lemezfelvételei halála után a katalógusokban már nem nagyon szerepeltek. A The Record Guide – egy, az ’50-es években megjelenő angol lemezkatalógus – katalógusában 1956-ban egyetlen lemeze sem szerepelt. Néhány felvételét jelenleg CD-n újra kiadják, köztük a Decca és a Columbia által 1936 és 1938 között készített Vaughan Williams műveinek felvételeit, valamint az 1929-ben a Columbia égisze alatt Albert Sammonsszal felvett Elgar Hegedűversenyét.
Művei
[szerkesztés]Wood közreadott Handel- és Purcell-átiratokat, valamint Paul Klenovsky álnév alatt J. S. Bachtól a d-moll toccata és fuga zenekari átiratát.
Több könyvet is megjelentetett:
- H. Wood: The Gentle Art of Singing, 4 köt. (1927–28)
- H. Wood: My Life of Music (1938)
- H. Wood: About Conducting (1945)
Díjai
[szerkesztés]1911-ben munkásságáért megkapta a lovagi címet, 1921-ben első angol karmesterként a legrangosabb angol zenei díjjal, a Királyi Filharmonikus Társaság Arany-medáljával tüntették ki.
Média
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Német Nemzeti Könyvtár: Gemeinsame Normdatei (német nyelven). Integrált katalógustár (Németország). (Hozzáférés: 2014. április 28.)
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). Encyclopædia Britannica Online. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). Find a Grave. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Henry J. Wood az Encyclopædia Britannica honlapján
- ↑ The New York Times, 1911. május 11.
- ↑ The New York Times, 1918. május 25.
- ↑ Royal Academy of Music honlapja
- ↑ Jacobs, pp. 442–61
- ↑ Jacobs, pp. 441–61
Források
[szerkesztés]- Boult, Adrian. My Own Trumpet. London: Hamish Hamilton (1973). ISBN 0-241-02445-5
- Cox, David. The Henry Wood Proms. London: BBC (1980). ISBN 0-563-17697-0
- Elkin, Robert. Queen's Hall, 1893–1941. London: Rider (1944). OCLC 636583612
- Jacobs, Arthur. Henry J. Wood: Maker of the Proms. London: Methuen (1994). ISBN 0-413-69340-6
- Kennedy, Michael. Adrian Boult. London: Hamish Hamilton (1987). ISBN 0-333-48752-4
- Shaw's Music – The Complete Music Criticism of Bernard Shaw, Volume 2. London: The Bodley Head (1989). ISBN 0-370-31271-6
- Music and Friends: Letters to Adrian Boult. London: Hamish Hamilton (1979). ISBN 0-241-10178-6
- Morrison, Richard. Orchestra – The LSO. London: Faber and Faber (2004). ISBN 0-571-21584-X
- Orga, Ateş. The Proms. Newton Abbot: David & Charles (1974). ISBN 0-7153-6679-3
- Orchestra. London: Macdonald and Janes (1979). ISBN 0-354-04420-6
- Reid, Charles. Malcolm Sargent. London: Hamish Hamilton (1968). OCLC 603636443
- Reid, Charles. Thomas Beecham. London: Victor Gollancz (1961). OCLC 52025268
- Sackville-West, Edward. The Record Guide. London: Collins (1956). OCLC 500373060
- Shore, Bernard. The Orchestra Speaks. London: Longmans (1938). OCLC 499119110
- Wood, Henry J.. My Life of Music. London: Victor Gollancz (1938). OCLC 30533927
További információk
[szerkesztés]- Henry J. Wood az Encyclopædia Britannica honlapján
- Henry Wood a Proms karmestere Archiválva 2013. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben és zeneszerző Archiválva 2013. március 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, a BBC Proms honlapján
- Sir Henry Wood két CD-n kiadott lemeze
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Henry Wood című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
