Pau Casals
| Pau Casals | |
 | |
| 1922-ben | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Pau Carles Salvador Casals i Defilló |
| Született | 1876. december 29. El Vendrell[1] |
| Elhunyt | 1973. október 22. (96 évesen) San Juan[1] |
| Sírhely | Cementiri del Vendrell |
| Házastársa |
|
| Élettárs | |
| Szülei | Pilar Defilló Amiguet Carles Casals i Ribes |
| Iskolái |
|
| Pályafutás | |
| Műfajok |
|
| Hangszer | cselló |
| Díjak |
|
| Tevékenység | zenész, zeneszerző, karmester |
| Kiadók |
|
 | |
| Pau Casals aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pau Casals témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Pau Carles Salvador Casals i Defilló (El Vendrell, 1876. december 29. – San Juan, 1973. október 22.) közismert művésznevén Pablo Casals, katalán származású spanyol csellóvirtuóz, karmester, komponista.
Életrajza[szerkesztés]
El Vendrellben született, Katalóniában. Édesanyja előkelő katalán családból származott, édesapja, Carles Casals i Ribes (1852–1908) szegény templomi orgonista volt.[4] Fiát zongorázni, hegedülni és orgonálni tanította. 11 éves korában először hallott csellót vándorzenészektől. 1888-ban anyja Barcelonába vitte, ahol a Escola Municipal de Músicán tanult csellózni, zongorázni és szolfézst. 1891. február 21-én szóló csellókoncertet adott 14 évesen, már ekkor őstehetségnek tartották. Két évvel később kitüntetéssel elvégezte az iskolát. 1905-ben Jacques Thibaud hegedűssel és Alfred Cortot zongoraművésszel megalakította a hamarosan világhíressé váló trióját. 1919-ben Barcelonában Orquestra Pau Casals néven szimfonikus zenekart hozott létre. A spanyol polgárháború alatt a köztársaságiakat támogatta, ezért a polgárháborút követően a franciaországi katalán településre, Prades-ba költözött, ahol 1950-ben létrehozta a Prades-i Pablo Casals Fesztivált. 1956-ban Puerto Ricóban telepedett le, ahol megalapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat. Búcsúhangversenyét 1967-ben, kilencvenegy évesen adta, de három évvel később még New Yorkban száz csellistával a tiszteletére adott hangversenyen elvezényelte egyik saját művét.[5]
Előadóművészete[szerkesztés]
Mind a kamarazene, mind a versenyművek tolmácsolása terén a 20. század egyik, ha nem a legjelentősebb gordonkaművészének számít. 1936 és 1939 között lemezre rögzítette Johann Sebastian Bach szólószvitjeit, amelyeket a mai napig a ciklus referencia-felvételeiként tartanak számon. Karmesterként is jelentős, híresek a Brandenburgi versenyek, illetve Beethoven szimfónia-felvételei.
Zeneszerzői tevékenysége[szerkesztés]
Komponistaként kevésbé ismert, mint előadóművészként. Jelentősebb szerzeményei: La vision de Fray Martin szimfonikus költemény, az El pesebre oratórium és a Miserere.
Magyarországi vonatkozások[szerkesztés]
Casals hosszú pályafutása alatt több ízben megfordult Magyarországon. 1910. decemberi, budapesti hangversenye alkalmából – amelyről a Nyugat is közölt kritikát[6] – összeismerkedett Czigány Dezső festőművésszel, aki több portrét készített róla.[7] Tóth Árpádot versre ihlette gordonkajátéka.
Osztrák–magyar udvari művész, a Ferenc József-rend kitüntetettje volt.[8]
Emléke[szerkesztés]
Nevét az EN 274 számú, "Pau Casals" márkanevű EuroNight járat őrizte, mely Zürich és Barcelona között közlekedett.
Magyarul[szerkesztés]
- Öröm és bánat. Pablo Casals emlékei; feljegyezte Albert E. Kahn, ford. Báti László; Zeneműkiadó, Bp., 1973
Lásd még[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
- ↑ https://cat.elpais.com/cat/2021/11/24/cultura/1637766882_924274.html
- ↑ https://aviagemdosargonautas.net/2012/04/23/o-amor-pelo-violoncelo-pau-casals-e-guilhermina-suggia-por-clara-castilho/comment-page-1/
- ↑ Albert E. Kahn: Öröm és bánat. Pablo Casals emlékei. Ford. Báti László. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. 9-10.
- ↑ Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983, 297.
- ↑ Jász Dezső: Casals Pablo. In: Nyugat, 1910. 24. szám: Figyelő
- ↑ Rockenbauer Zoltán: A muzikális Nyolcak. Múzsák randevúja a pesti kávéházakban. In: Kieselbach Tamás (szerk.): Magyar zene és kép. Zene, ritmus, hangzás, kép, fotó, látvány. Budapest: Corvina, 2007. 58-71.
- ↑ Molnár Piroska: Pablo Casals művészete és életének magyar vonatkozásai: Doktori (DLA) értekezés. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (2008) (Hozzáférés: 2022. december 7.)
Források[szerkesztés]
- J. Ma Corredor: Beszélgetések Pablo Casalsszal. Budapest, Gondolat, 1960
- Albert E. Kahn: Öröm és bánat. Pablo Casals emlékei. Ford. Báti László. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. ISBN 9633304067
- Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983, 297.
- Jász Dezső: Casals Pablo. In: Nyugat, 1910. 24. szám: Figyelő[1]
- Tóth Árpád: Casals Pablo gordonkázik – Tóth Árpád válogatott művei. Vál. Kardos László. Szépirodalmi, 1976. pp. 757–759. ISBN 9631504476
