Nagy-sóstó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy-sóstó
(Great Salt Lake)
A Nagy-sóstó az Antilop-szigetről fotózva
A Nagy-sóstó az Antilop-szigetről fotózva
Ország(ok) Amerikai Egyesült Államok
HelyUtah, Nagy-medence
Vízgyűjtő terület55 685 km2
Típuslefolyástalan sós tó
Elsődleges forrásokBear River,
Jordan River,
Weber River
Elsődleges lefolyásoknincs lefolyása
Hosszúság120 km
Szélesség45-80 km
Felszíni terület4400 km2
Átlagos mélység5 m
Legnagyobb mélység10 m
Víztérfogat18,92 km3
Tszf. magasság1283 m
Elhelyezkedése
Nagy-sóstó (USA)
Nagy-sóstó
Nagy-sóstó
Pozíció az USA térképén
é. sz. 41° 10′, ny. h. 112° 35′Koordináták: é. sz. 41° 10′, ny. h. 112° 35′
Térkép
A tó és vízgyűjtő területe (sötétzölddel)
A tó és vízgyűjtő területe (sötétzölddel)
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy-sóstó témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A Nagy-sóstó[1] (angolul: Great Salt Lake) egy sekély vizű az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén, a Nagy-medencében, a Wasatch-hegységtől nyugatra. Utah államban, annak fővárosa, Salt Lake City közelében, attól északnyugatra fekszik. Egy átlagos évben a tó mintegy 4400 km2, de területe jelentős ingadozást mutat. 1963-ban rögzítették a legalacsonyabb szintet, akkor 2460 km2-t mértek, a legnagyobb kiterjedése 1987-ben volt, akkor 8500 km2-t fedett le az egybefüggő víztükör.

A negyedkorban a Nagy-Sóstó helyén jelentős beltenger volt (Bonneville-tó 52 000 km2), amelynek a nyomai most is látszanak.[2] A Sóstónak sokkal nagyobb a sótartalma, mint a tengervíznek. A Jordan, a Weber és a Bear (a három fő mellékfolyó) évente 1.1 tonna ásványi anyagot hord ide,[3] és mivel a víz folyamatosan párolog, (az ásványi anyagok nem tűnnek el) a víz koncentrációja egyre nő. MIvel a só koncentráció igen magas a legtöbb ember könnyedén lebeg a tó felszínén, mert nagyobb a víz sűrűsége, különösen az északi Gunnison-öböl.[4]

Annak ellenére, hogy a tó az úgy nevezett "amerikai Holt-tenger", életteret nyújt milliónyi őshonos madár-, sós rák, parti- és vízimadár fajoknak, köztük talán a legnagyobb populációban előforduló Wilson-víztaposónak[5]

Földrajz[szerkesztés]

A Nagy-Sóstó a Salt Lake Cityfeletti légtérből

A Nagy-Sóstó egy sokkal nagyobb őskori tónak, a Boneville-tó őskori maradványa. A Bonneville-tó legnagyobb kiterjedése 58.000 km2, amely majdnem olyan nagy, mint a mai Michigan-tó, és nagyjából tízszerese a mai Nagy Sós-tó területének. Bonneville a legmélyebb pontján[6] 281 m volt, és a pleisztocén korszak jégkorszakai alatt a mai Utah nagy részét, valamint Idaho és Nevada kis részeit lefedte.

A Bonneville-tó mintegy 16 800 évvel ezelőtt létezett, amikor a tó nagy része szabadon áramolhatott az Idaho-i Red Rock Passon keresztül, túlfolyóként működve. Az éghajlat melegedése miatt a tó medre száraz maradt, így kisebb-nagyobb tavakat hagyott maga után. Így keletkezett a Nagy-Sóstó, a Utah-tó, a Sevier-tó és a Rush-tó is. A hegységekből lefutó patakok törmeléke és az egyre szárazabbá váló éghajlat a tó felszínét egyre összébb zsugorította. Sekély öblei feltöltődtek, vize elpárolgott. Egykori kiterjedését ma a sósivatag is jelzi. A zsugorodó tó hajdani turzása ma hosszú töltésként, sóbevonatként fut a parton.

A tó sótartalma meghaladja a tengerekét, 5-27%.[7] Lefolyása nincsen. Területe a beleömlő folyók vízhozamától függően változik. Átlagos kiterjedése 4400 km². Legnagyobb kiterjedését 1988-ban érte el, akkor 8500 km² volt, legkisebb kiterjedése 1963-ban: 2460 km². Átlagos mélysége 4,5-5 méter. A tóban 8-15 sziget fekszik, függően a víz szintjétől. Legnagyobb szigetei, az Antilop-sziget (Antelope) és Stansbury-sziget a déli végében fekszenek.

A tó öt megye területén fekszik, ezek: Weber, Box Elder, Davis, Tooele és Salt Lake county. Salt Lake City és külvárosai a tótól délkeletre és keletre, a tó és a Wasatch-hegység között találhatók, de az északi és nyugati partok körül szinte lakatlan a föld. A Bonneville sós síkságtól nyugatra az Oquirrh és délen pedig a Stansbury-hegység emelkedik.

A Nagy Sóstavat három nagyobb folyó és több kisebb patak táplálja. A három nagy folyó mindegyike közvetlenül vagy közvetve az Uinta-hegységből táplálkozik Utah északkeleti részén. A Medve-folyó az Uintas északi lejtőjén kezdődik, és északra folyik a Medve-tó mellett, amelybe a Medve-folyó vizének egy része ember alkotta csatornán át terelődött[8] a tóba, de később visszafolyik a folyóba. A folyó ezután délnek fordul Idaho déli részén, és végül a Nagy Sóstó északkeleti ágába ömlik. A Weber folyó szintén az Uinta-hegység északi lejtőjén indul, és a tó keleti szélébe ömlik. A Jordán folyó nem közvetlenül az Uintastól kapja vizét; inkább az édesvizű Utah-tóból folyik, amelyet magát elsősorban a Provo folyó táplál. A Provo folyó valóban az Uintasból ered, néhány mérföldre a Webertől és a Medvétől. A Jordán-folyó a Utah-tó északi részéből folyik a Nagy Sós-tó délkeleti sarkába.


Élővilág[szerkesztés]

A tóban nincs halélet, de a környéke rengeteg sós vízi ráknak, őshonos parti- és vízimadárfajoknak nyújt életteret, köztük talán a legnagyobb populációban előforduló Wilson-víztaposónak.[9]

Története[szerkesztés]

A soson, Ute és paiute indiánok évezredek óta éltek a Nagy Sóstó közelében. Salt Lake City alapításakor a völgy az északnyugati soson területén volt; [10] a terület birtoklása azonban szezonális volt, a kanyonokból a Sóstó-völgybe ömlő patakok közelében. Az egyik helyi soson törzs, a nyugati gosut törzs Pi'a-pa néven emlegette a tavat, ami "nagy vizet" jelent, vagy Ti'tsa-pa, ami "rossz vizet" jelent. [11][12]

A Nagy Sóstó Silvestre Vélez de Escalante feljegyzésein keresztül lépett be az írott történelembe 1776-ban. Akkoriban nem adtak neki európai nevet, és Bernardo Miera y Pacheco, az expedíció térképésze sem mutatta be a térképen. 1824-ben, látszólag függetlenül, Jim Bridger és Etienne Provost figyelte meg. Nem sokkal ezután más csapdázók is meglátták és megkerülték. Vannak azonban olyan térképek, amelyek egészen 1575-ig nyúlnak vissza, és a Nagy Sós-tavat a megfelelő szélességi és hosszúsági fokon, mindössze néhány fokos pontossággal mutatják. A legszembetűnőbb példa Nicolas Sanson 1650-ben készült térképe.[13]

A legtöbb csapdázó azonban írástudatlan volt, és nem jegyezték fel felfedezéseit. Ahogy a megállapításaikról szóló szóbeli jelentések eljutottak azokhoz, akik feljegyzéseket készítettek, néhány hibát követtek el. Escalante a Utah-tó partján járt, amelyet Laguna Timpanogosnak nevezett el. Miera térképén a két tó közül a nagyobb volt. Más térképészek követték példáját, és a Timpanogos-tavat a régió legnagyobb (vagy nagyobb) tavaként jelölték meg. Ahogy az emberek tudomást szereztek a Nagy Sóstóról, úgy értelmezték a térképeket, hogy a "Timpanogos" a Nagy Sós-tóra utal. Egyes térképeken a két név szinonimaként szerepelt. Idővel a "Timpanogos" lekerült a térképekről, és feledésbe merült a Utah-tóval való eredeti kapcsolata.

1843-ban John C. Frémont vezette az első tudományos expedíciót a tóhoz, de a tél beköszöntével nem fordított időt az egész tó felmérésére. Ez 1850-ben történt Howard Stansbury vezetésével (Stansbury felfedezte és elnevezte a Stansbury-hegységet és a Stansbury-szigetet).[14] John Fremont túlságosan lelkes jelentéseit a területről nem sokkal expedíciója után tették közzé. Stansbury hivatalos jelentést is közzétett felmérési munkájáról, amely nagyon népszerűvé vált. A területről szóló jelentése tartalmazta a mormon vallási gyakorlatok megvitatását, amely Stansbury és a Great Salt Lake City-i mormon közösség közötti interakción alapult, amelyet három évvel korábban, 1847-ben hoztak létre.[15]

Zsugorodás[szerkesztés]

A szárazság és a túlzott hóolvadás miatt a Nagy Sóstó jelentősen összezsugorodott.[16] 2022 júliusában a Nagy Sóstó körülbelül 950 négyzetmérföldet foglal el.[17] 1987-ben mintegy 3300 négyzetmérföldet foglalt el.[16]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. MHSz, 385. o.
  2. http://www.kislexikon.hu/nagy-sosto.html
  3. http://www.britannica.com/EBchecked/topic/243671/Great-Salt-Lake (angol)
  4. http://geology.utah.gov/online/PI-39/pi39pg9.htm Archiválva 2010. augusztus 15-i dátummal a Wayback Machine-ben (angol)
  5. http://ut.water.usgs.gov/greatsaltlake/birds/(angol)
  6. Arnow, T. Water-level and water-quality changes in Great Salt Lake, Utah, 1847–1983. Washington, DC: United States Geological Survey (1984) 
  7. Archivált másolat. [2010. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 8.)
  8. Bear Lake. Utah Division of Water Quality. [2006. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. július 24.)
  9. http://ut.water.usgs.gov/greatsaltlake/birds/
  10. Madsen, Brigham. The Shoshoni Frontier and the Bear River Massacre. University of Utah Press, 6. o. (1985). ISBN 978-0-87480-494-2 
  11. (1913. április 20.) „Place and Personal Names of the Gosiute Indians of Utah, Page 12”. Proceedings of the American Philosophical Society 52 (208), 1–20. o.  
  12. (1913. április 20.) „Place and Personal Names of the Gosiute Indians of Utah, Page 9”. Proceedings of the American Philosophical Society 52 (208), 1–20. o.  
  13. File:Insel Kalifornien 1650.jpg
  14. Encyclopedia Britannica (1971) 
  15. Stansbury, Howard. Exploration and survey of the valley of the Great Salt Lake of Utah. Lippincott, Grambo & Co, 1. o. (1852) „stansbury survey great salt lake.” 
  16. a b Salt Lake City Confronts a Future Without a Lake”, Bloomberg.com, 2022. július 8. (Hozzáférés: 2022. július 14.) (angol nyelvű) 
  17. Carlowicz, Michael: Record Low for Great Salt Lake. NASA Earth Observatory, 2021. augusztus 18.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Great Salt Lake című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.