Koldulórendek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az egri minorita templom

A kolduló (mendikáns) rendek katolikus szerzetesrendek, melyeknek közös jellemzője, hogy a monasztikus rendektől eltérően nem vonulnak ki a társadalomból a tökéletességet keresve, hanem a világiak között élnek és tevékenykednek. A kolduló jelző arra utal, hogy a rendek szabályzata alapításuk idejében megtiltotta számukra a jelentős tulajdonszerzést, így saját munkájukból és (egyre növekvő arányban) adományokból biztosították megélhetésüket.[1] Később a szabályt mindegyik rendben enyhítették, vagy teljesen el is hagyták.[2]

A ma működő rendek közül a következőket sorolhatjuk ide[2]:

Kialakulásuk és szerepük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 12. században már Európa-szerte jelentkeztek a szegénység eszményét hirdető eretnek mozgalmak (bogumilok, patarénusok, katharok és valdensek), melyek részben a fennálló társadalmi rend (így többek között az egyház hatalma) elleni mozgalmak voltak[4], így a katolikus egyház hagyományos eszközeivel (a gazdag papsággal és kolostorokban élő szerzetesekkel) nem tudta megakadályozni további térnyerésüket.[3] A kor eretnek mozgalmainak egyházon belüli megfelelői az első kolduló rendek voltak, melyek részben az eretnek eszmék hatására, részben épp azok elfojtására jöttek létre.[3] A főpapság kezdetben gyanakodva szemlélte őket[5], de gyorsan rájöttek, hogy a szegény szerzetesek könnyebben eljutnak a köznéphez, és így hatékonyabban védhették meg és terjeszthették körükben a hivatalos tanításokat.[3]

Az első rend megalapítása 1210-re tehető[2], amikor Assisi Szent Ferenc III. Ince elé terjesztette elképzelését a szegények közötti lelkipásztorkodásról. Ince hozzájárult a rend működéséhez[6], a nem sokkal később elé járuló Szent Domonkos rendjének megerősítését azonban megtagadta, az csak III. Honorius hagyta jóvá 1216-ban.[3]

A két nagy rend alapítását azután később követte több kisebb mozgalom létrejötte. Számos rend kezdetben más elvek szerint működött, a például karmeliták 1226, a szerviták 1233 óta működtek, azonban csak a 15. században váltak kolduló rendekké.[3]

Kolduló rendek ma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kolduló szerzetesek nem a püspök, hanem egyenesen (mint később a jezsuiták) a pápa joghatósága alá tartoztak. Jelenleg Rómában székelő rendfőnökök (generális) állnak élükön, anélkül, hogy a megyés püspök hatósága alól ki lennének véve.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szerk.: Halász György, Széky János: Britannica Hungarica Világenciklopédia, elektronikus kiadás, Budapest: J.I.T. LEXIKON (2005) 
  • Gergely, Jenő. A pápaság története. Kossuth Kiadó (1999). ISBN 963 09 4105 8 

Jegyzetek és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szent Ferenc eredetileg nem a koldulást, hanem a munkát szánta megélhetésük forrásának. (lásd Britannica Hungarica)
  2. ^ a b c Britannica Hungarica Világenciklopédia (2005) 
  3. ^ a b c d e f A pápaság története, 95-96. o 
  4. A pápaság története, 93. o 
  5. Ennek jele, hogy a Negyedik lateráni zsinaton megtiltották további rendek alapítását. (lásd A pápaság története, 95-96. o )
  6. Ince csak szóban járult hozzá a ferencesek működési szabályzatához, azt hivatalos formában III. Honorius rögzítette 1223-ban. Ennek oka talán az volt, hogy Szent Ferenc nem is akart egy szabályozott rendet alapítani. (lásd A pápaság története, 96. o )