Jak–23

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jak–23
Múzeumban kiállított Jak–23 lengyel felségjelzéssel
Múzeumban kiállított Jak–23 lengyel felségjelzéssel

Funkció vadászrepülőgép
Gyártó Tbiliszi Repülőgépgyár
Tervező Jakovlev
Sorozatgyártás 1949–1950
Gyártási darabszám 310 db
Fő üzemeltetők Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Bulgária

Első felszállás 1947. július 8.
Háromnézeti rajz
Jak-23.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jak–23 témájú médiaállományokat.

A Jak–23 (NATO-kódja: Flora) a Szovjetunióban az 1940-es évek közepén kifejlesztett könnyű sugárhajtású vadászrepülőgép.

Története[szerkesztés]

A repülőgépet Jakovlev saját kezdeményezésére kezdték el fejleszteni a korábbi Jak–15 és Jak–17 gépek alapján. Szokatlan aerodinamikai kialakításában (orr-részbe épített hajtómű, fúvócső a törzs alatt) követte azokat, de belső szerkezeti kialakítását tekintve teljesen új konstrukció. Az egyenes szárny a Jak–19-től származik. Jakovlev a korábbi sugárhajtású vadászrepülőgépeiben a második világháborús német hajtóművek alapján készült szovjet másolatokat építette be, de az 1940-es évek végére azok hamar elavulttá váltak és a tolóerejük is alacsony volt. Emiatt új hajtóművet kellett keresni. Lehetőségként kínálkoztak a brit Rolls-Royce-tól vásárolt hajtóművek, illetve ezek szovjet másolatának az alkalmazása. A repülőgép orr-részébe így a brit Rolls–Royce Derwent V gázturbinás sugárhajtómű szovjet másolata, a Klimov RD–500-as került. A Jak–23-as az első repülését 1947. július 8-án hajtotta végre. Ezután egy évig tartott a berepülési program. A tesztek során a repülőgép jó manőverezőképességűnek bizonyult, melyet a viszonylag magas tolóerő–tömeg aránynak köszönhetett. Hátrányos tulajdonsága volt a 0,86 Mach sebességnél jelentkező hossz-stabilitási probléma, valamint a túlnyomásos pilótafülke hiánya, mely jelentősen korlátozta a gép szolgálati csúcsmagasságát. Annak ellenére, hogy a fejlettebb újabb típusok, mint a MiG–15 és a La–15 erre az időszakra már elkészültek, mégis a sorozatgyártás mellett döntöttek. A korai, egyenes szárnyú sugárhajtású szovjet vadászrepülőgépek között ugyan az egyik legjobban sikerült konstrukció volt, azonban hamar kiszorították az aktív szolgálatból a később egyre nagyobb mennyiségben gyártott, nagyobb teljesítményű, nyilazott szárnyú modellek, mint pl. a MiG–15.

Az első sorozatgyártású példányok a Tbiliszi Repülőgépgyárban készültek el 1949-ben, és még az év végén szolgálatba álltak a szovjet légierőben. 1949–1950-ben export céljára újabb sorozatot gyártottak. A sorozatgyártás 1950-es befejezéséig összesen 310 db-ot építettek. Az együléses vadász-változat mellett kis darabszámban (a pontos mennyiség nem ismert) kétüléses oktató–gyakorló változat, a Jak–23UTI is készült.

A Szovjetunió – a későbbi rendszeresítés reményében – egy példányát tesztelési céllal átadta Jugoszláviának. Az időközben megromlott jugoszláv–szovjet kapcsolatok miatt a gép jugoszláviai rendszeresítésére nem került sor, sőt, Jugoszlávia 1953 novemberében a teszt-példányt átadta az Egyesült Államoknak. A gép amerikai festést és jelzéseket kapott, majd a Wright–Patterson repülőtéren teszteknek vetették alá. A gépet később visszaadták Jugoszláviának és visszakapta eredeti festését is.

Alkalmazása[szerkesztés]

Kis mennyiségben exportálták. Csehszlovákia 1949-ben S–101 jelzéssel rendszeresített 20 db-ot. Lengyelország 1950-ben 100 db-ot, Románia 1951-ben 62 db-ot rendszeresített. Bulgária 1949-ben ismeretlen számú példányt állított rendszerbe. Csehszlovákia és Lengyelország a gép gyártási jogát is megkapta, de a sorozatgyártásra végül nem került sor, helyette mindkét országban a MiG–15 licenc-gyártása kezdődött el.

Szerkezeti kialakítása[szerkesztés]

A Jak–23 konstrukciós zsákutcának bizonyult. Kialakításában a második világháborús Jak–3 dugattyús motoros vadászrepülőgépen alapuló Jak–15 és Jak–17-et követi, csupán erősebb hajtóművel felszerelve. A hagyományos aerodinamikai elrendezésből adódóan a hajtóművet kedvezőtlen pozícióban, az orrba építették be. Ez kedvezőtlen tömegeloszlást eredményezett, a hajtóműnek jelentős volt a vibrációs hatása a pilótafülkére. A Jak–15-be és Jak–17-be épített axiálkompresszoros RD–10 helyett a nagyobb átmérőjű, centrifugálkompresszoros RD–500 került a Jak–23-ba, mely ettől nagyobb átmérőjű orr-részt kapott.

Műszaki adatok (Jak–23)[szerkesztés]

A varsói Lengyel Haditechnikai Múzeumban kiállított Jak–23
A repülőgépen alkalmazott RD–500 gázturbinás sugárhajtómű

Méret- és tömegadatok[szerkesztés]

  • Fesztáv: 8,73 m
  • Hossz: 8,12 m
  • Magasság: 3,31 m
  • Szárnyfelület: 13,70 m²
  • Üres tömeg: 1902 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 3389 kg

Hajtómű[szerkesztés]

  • Hajtóművek száma: 1 db
  • Típusa: Klimov RD–500 sugárhajtómű
  • Maximális tolóereje: 15,6 kN

Teljesítményadatok[szerkesztés]

  • Legnagyobb sebesség: 923 km/h (nagy magasságban)
  • Emelkedőképesség: 41,4 m/s
  • Szolgálati csúcsmagasság: 14 800 m
  • Hatótávolság: 785 km (üzemanyag póttartályokkal 1475 km)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]