Afrikai vadkutya

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Afrikai vadkutya
Lightmatter African painted dog.jpg
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Nem: Lycaon
Faj: L. pictus
Tudományos név
Lycaon pictus
(Temminck, 1820)
Elterjedés
Az afrikai vadkutya elterjedése.Vörös: biztos előfordulásRózsaszín: lehetséges előfordulásAz afrikai vadkutya elterjedése.
Vörös: biztos előfordulás
Rózsaszín: lehetséges előfordulás
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Afrikai vadkutya témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Afrikai vadkutya témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Afrikai vadkutya témájú kategóriát.

A nap legmelegebb óráit a hiénakutyák pihenéssel töltik
Lycaon pictus pg.jpg

Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) egy feltűnő, tarka színezetű afrikai kutyaféle, amely falkákban él. A faj példányszáma vészesen csökken, a legveszélyeztetettebb ragadozók közé tartozik.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hajdan a hiénakutya széles körben elterjedt volt a Szaharától délre eső szavannákon, félsivatagos területeken és ritkás erdőkben. Mára gyakorlatilag kipusztult Nyugat-Afrikából (számottevő állománya csak a szenegáli Nikolo-Koba Nemzeti Parkban van), de Közép- és Kelet-Afrikában is vészesen lecsökkent példányszáma (keleten a legtöbb vadkutya Tanzánia déli vidékein él, Kenyában és Etiópiában kisebb populációk fordulnak elő, míg Közép-Afrikában Kamerun büszkélkedhet a legtöbb példánnyal).

Ma elsősorban Dél-Afrika országaiban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbia, Botswana, Mozambik, Szváziföld és Zimbabwe egyes részein találkozhatunk falkáival, de populációi mindinkább elszigetelődnek egymástól.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A faj latin nevében a pictus kitétel is utal a faj különleges színezetére. Az afrikai vadkutya rövid bundája ugyanis a barna, a sárgás, a fehér, a fekete és a vörös rapszodikus egyvelege, amely egyedenként változik. Az elmondható, hogy a hason, a lábon és a bozontos farkon gyakoribb a fehér mintázat, míg a pofa körüli szőrzet rendszerint barnás. Lábai meglehetősen hosszúak, fülei nagyok.

A nemek egyformák, még méretbeli különbség sincs köztük. A hiénakutyákra 61–78 centiméteres marmagasság és 75–110 centiméteres átlagos testhossz jellemző, amihez 30–40 centiméteres farok csatlakozik; testtömegük 18–36 kilogramm között változhat.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az afrikai vadkutyák falkákban élnek, amelyek átlagos létszáma 7–15 példány. Régebben, amíg a faj gyakoribb volt, akár 100 egyedből álló csapatokról is készültek feljegyzések. A hiénakutya szociális élete rendkívül fejlett: a kölyköket közösen nevelik és etetik a tagok, de gondoskodnak a sebesült és beteg társaikról is. A falkákban szinte sosem tapasztalni agressziót.

A csapatokat egy-egy domináns pár vezeti, a kanok és szukák között független hierarchia uralkodik. Mivel a felnövő nőstények gyakrabban hagyják el szülőfalkájukat, hogy újat keressenek, mint a hímek, ez utóbbiak vannak többségben az egyes csapatokban.

Félelmetes és gyors vadász. Nappal aktív faj lévén a zsákmány felkutatásában látására hagyatkozik, majd az alfahím vezette falka halálos üldözésbe kezd. A hiénakutyák kilométereken keresztül képesek tartani az akár 55 km/h-t is elérő sebességet áldozatuk nyomában. Stratégiájuk a kifárasztáson alapszik. Ahogy a menekülő vad egyre lassul, a vadkutyák mind többször tépnek a húsába, gyakran már futtában kizsigerelve azt. A végzetes kitartásra utalva írja Kittenberger Kálmán, hogy „Ha egyszer az elkerülhetetlen végzetet kellene megfestenem, valószínű, hogy a nyomot leszegett fejjel loholva követő vadkutya-falkát ábrázolnék…

A zsákmányból az otthon maradottak, kölykök, sérült vagy gyenge egyedek is részesülnek, ugyanis a visszatérő vadászok a már félig megemésztett táplálék felöklendezésével ellátják szükségleteiket. A faj elsősorban különféle közepes termetű antilopokat fogyaszt, így például impalát és duikert. Olykor nagyobb termetű, legyengült patásokat is megtámad, például zebrát vagy gnút. Bár neve erre utal, dögöt sosem fogyaszt. A dögevőket megtűri, kivéve a foltos hiénát, amelyet olykor el is pusztít.

A hiénakutyák nem tartanak fenn territóriumot, bár a kutyafélékre jellemző vizeletjelzések megfigyelhetőek a domináns pár esetében, ezek célja azonban nem a területhatárok kijelölése.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kölykök

A falkák békéjét egyedül a szaporodással kapcsolatos konfliktusok szokták felkavarni, de ekkor is kizárólag a nőstények között, az életre szólóan monogám domináns páron kívül ugyanis egy csapattag sem párosodhat. Nagy ritkán egy-egy alárendelt nőstény is fialhat. A párzási időszak területenként változik. A vemhesség kb. 10 hétig tart, a kölykök száma 2 és 20 között változhat (fogságban rendszerint kevesebb születik), de általában 10–11-en vannak egy alomban.

A szuka egy mélyedésben, gyakran földimalac üregében hozza világra kicsinyeit, és kb. három hónapon át itt is marad velük, miközben a falka táplálja őt. Miután a kölykök elhagyták a szülőgödröt, az egész csapat gondoskodik róluk, anyjukon kívül más nőstényektől is szopnak. Elválasztásra rendszerint tízhetes korban kerül sor, ezt követően a kölykök a vadászok által hazahozott, felöklendezett hússal táplálkoznak.

Az afrikai vadkutya 12–18 hónaposan éri el az ivarérettséget, de ritkán kerül sor párzásra kétéves kor előtt. A fiatal nőstények ekkortájt hagyják el falkájukat, hogy egy új csapathoz csatlakozzanak. A kanok mintegy fele a szülőfalkával marad, a többiek rendszerint egyszerre távoznak, hogy új csapatot alapítsanak.

Mivel ellésre 12–14 hónap eltéréssel kerül sor és egy-egy egyed ritkán éri meg tízéves kort, egy nőstény életében legfeljebb 8 almot hoz a világra.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

African wild dog - melbourne zoo.jpg

Az afrikai vadkutya vadon élő állományát körülbelül 3000-5500 példányra becslik (2004), amely szám folyamatosan csökken. A visszaszorulás oka az emberi tevékenység kiterjesztése, a vadon mezőgazdasági művelés alá vonása, a nyájakat pusztító kutyák vadászata, illetve a különféle behurcolt betegségek (például szopornyica). A helyzetet nehezíti, hogy az egyes populációkat elválasztják az emberi művelés alá vont térségek.

A faj jövőjét elsősorban nagy kiterjedésű, vadon számára fenntartott védett területek kialakítása biztosíthatja, a kisebb területeket benépesítő, csekélyebb létszámú populációk hosszú távon nem életképesek. A visszatelepítést sok esetben nehezíti, hogy a helyi genotípusok nem állnak rendelkezésre. Az afrikai kormányok sokat tehetnek a hiénakutyák megőrzéséért védett területek kialakításával, illetve az okozott károk felmérésével és a lakosság tájékoztatásával.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]