Észak-moldvai kolostorok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Észak-Moldva templomai szócikkből átirányítva)
Észak-Moldva templomai
Világörökség
A voroneți kolostor egyik külső freskója
A voroneți kolostor egyik külső freskója
Adatok
Ország Románia
Világörökség-azonosító 598
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, IV
Felvétel éve 1993
Elhelyezkedése
Észak-moldvai kolostorok (Románia)
Észak-moldvai kolostorok
Észak-moldvai kolostorok
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 44′, k. h. 25° 56′Koordináták: é. sz. 47° 44′, k. h. 25° 56′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Észak-moldvai kolostorok témájú médiaállományokat.
Sucevița

Észak-Moldva kolostorai Európa-hírüket azoknak az egyedülálló templomoknak köszönhetik, amelyek esetében nemcsak a belső falakat, hanem a külső homlokzatokat is festményekkel díszítették. A templomok harmonikusan illeszkednek táji- és szűkebb kolostor-építészeti környezetükbe. Ezek a kolostortemplomok – mint a következő felsorolások is mutatják – lényegében Ștefan cel Mare (14571504), Petru Rareș (15371538 és 15411546) és Alexandru Lăpușneanu (15521561 és 15641568) fejedelmek uralkodása idején jöttek létre.

Általános jellemzés[szerkesztés]

A Világörökség részét képező templomokat azok keletkezését és működését a térség teljes kolostor- illetve templomépítési folyamatába illesztve célszerű bemutatni. Ezért a következő felsorolások egyrészt a már jelenleg is világörökségi felvételt kívánókat, másrészt kronologikus sorrendben az észak-moldvai középkori templomépítési folyamat egészét (történeti és művészettörténeti szempontból) reprezentáló létesítményeket foglalja össze, egyúttal jelezve azt is, hogy az észak-moldvai kolostor- és templomépítészet feltárása és értékelése napjainkban még nem lezárt folyamat, hiszen feltárások napjainkban is folynak és újabb szakmai felismerések is várhatók még.

A templomok alapításának körülményei[szerkesztés]

A templomok földrajzi elhelyezkedése

Észak-Moldva Románia északkeleti szegletében található. Ez a térség a történelem változékony korszakaiban mindenkor európai – legalábbis közép- és kelet-európai – jelentőséggel bírt, mind hatalmi-stratégiai-, mind gazdasági-kulturális-, illetve szellemi-vallási tekintetben is. A tatárjárás s a mongol uralom elmúltával kialakuló, fejedelemségbe szerveződő államalakulatban különleges jelentőséggel bírt az ortodox egyház, elsősorban a szerzetesség, amely a kezdeti remeteségből kolostori közösségi formába, kolostorokba tömörült. Ezeknek a kolostoroknak, mint közösségeknek és mint létesítményeknek, különlegesen nagy – vallási, egyházi szerepüket messze meghaladó – jelentőségük egyrészt a feudális társadalmi rend és hierarchia kialakításában, ideológiai támogatásában nyilvánult meg, másrészt a fejedelemség gazdasági és kulturális rendszerében betöltött szerepük miatt. Az ortodox egyház és kolostori szervezeteinek uralkodót támogató magatartása a középkor feudális társadalmi körülményei közt elengedhetetlen és meghatározó.

Ennek köszönhetően a középkori moldvai egyház – elsősorban kolostori közösségei – saját jövedelmeik mellett a mindenkori uralkodói hatalom és gazdagság jelentőségének megfelelő uralkodói támogatásokat élvezve – képessé váltak olyan vallási, kulturális, művészeti vagyonok, értékek létrehozására és koncentrálására, amelyek a középkor technikai, szellemi és művészeti hagyatékát szemlélve, még napjainkban is elismerést és csodálatot váltanak ki.

Történelmi helyzetkép[szerkesztés]

Moldva térségének 10. századi történelmi képét a nagy folyók mentén megtelepült virágzó mezőgazdálkodást folytató népek kultúrája jellemezte. E kultúrára délről a bizánci-bolgár, északról a Kijevi Fejedelemség politikai és egyházi befolyása érvényesült. Véres korszakot nyitott a 13. században a tatár (mongol) hódítás és 1299-ig tartó uralmuk, amely lényegében eltörölt minden korábbi hatalmi-, kulturális- és gazdasági körülményt.

Kedvező fordulatot hozott a 14. század kezdete, amikor Anjou (Nagy) Lajos király seregei a lakosság segítségével legyőzték a tatárokat, s ez alapvető politikai változás lehetőségét hozta meg. Először 1352-1353-ban – a magyar király főhatóságával – körvonalazódott a feudális államszerveződés: megalakult a moldvai fejedelemség. A fejedelem udvari kancelláriáiban ekkortájt középbolgár színezetű ószláv nyelv honosodott meg; ez volt a területen missziós tevékenységet kifejtő ortodox egyház hivatalos nyelve.

Később a fejedelmek szembefordulva a magyar királyság főhatóságával, a nemzeti függetlenség és hatalom megteremtését jelölték célul. Az ország fővárosa 1352-ben Baia (Moldvabánya), majd 1359-től Siret lett. Amikor az ország lengyel fennhatóság alá került, a megerősödő katolikus befolyást jelzi a Siretben alapított püspökség. Moldva esetében politikai fontosságú volt az ország vallási kötődésének kérdése. A magyar és lengyel befolyással szembeszálló uralkodó osztály a keleti egyházat támogatta, s végül a halicsi ortodox metropolita főhatósága erősödött meg.

Moldva államszervezete a 14. század végére megszilárdult. Petru Mușat fejedelem (1375-1391) már maga is pénzt veretett. Székhelyét Siretből Suceavába tette át, és a város két évszázadra az ország fővárosa maradt. A területet átszelő jelentős kereskedelmi utak mentén megindult néhány nagyobb város – Baia és Siret (magyarul Szeret), továbbá Romanow torg (Románvásár) mezővárosának, valamint a fővárossá váló Suceava (régi magyar szóhasználattal Szücsi) – fejődése.

A feudális államot az ország földjének nagy részét birtokló fejedelem irányította. Hadsereget tartott fenn, támogatta a városokat, a kibontakozó kereskedelmet és kézműipart. A városoknak vámszedésből származó jövedelme és az átmenő kereskedelem is jelentős gazdasági forrást biztosított. Jelentős gazdasági-, politikai- és szellemi hatalom összpontosult az ortodox egyház kolostoraiban. A szerzetesi befolyás a kolostorok vidékén széles körben kiterjedt.

A fejedelemség fejlődése Alexandru cel Bun (1400 -1432)uralkodásával kezdődött. Hatalma támaszaként megszilárdította a keleti egyház befolyását: püspökségeket és kolostorokat alapított. Ștefan cel Mare (1457-1504) idején Moldvát létében fenyegette már a törökök európai előrenyomulása: Konstantinápoly eleste (1452) az egész bizánci/ortodox orientációjú térséget sokkszerűen érte. A pánikhangulatból való kilábalást csak a központi hatalom erősítésével (középnemességre, városokra, egyházra támaszkodva) és a környező népekkel szövetkezve lehetett elérni. Az egyházat gazdag adományaival, kolostor- és templomalapításaival állította maga mellé. Így eredményesen bontakozott ki a törökök elleni harc is, s 1475-ben magyar királyi csapatokkal karöltve legyőzte a törököket.

A török behatolási törekvéseket nagymértékben gátolta az Oroszországgal kötött szövetség. Ám a folytonosan fenyegető iszlám veszély elhárítására 1489-ben a fejedelem II. Mohamednek már háromezer velencei forint évi harácsra kötelezte magát. Fia, III. Bogdan (1504-1517) pedig már elismerte a szultán fennhatóságát, s így megmaradt az ország önkormányzata és fejedelemválasztó joga. Petru Rares (1537-1538 és 1541-1546) Buda mellett hódolt be II. Szulejmánnak 1529-ben. Mint később Alexandru Lápusneanu (1552-1561 és 1564-1568), ő is harcolt Erdély ellen a szultán parancsára. 1565-ben a fejedelem székhelyét Suceavából Jasi-ba helyezte át.

A 16-17. század fordulóján átmenetileg nagyszabású, közös politikai tervek érlelődtek (Mihai Viteazul : magyarul Vitéz Mihály, 1593-1601) havasalföldi fejedelem kísérlete során. Törekvése nem járt eredménnyel.

Moldvában a török uralom befolyása a XVII. század idejétől folytatódott. Ilyen körülmények között lelassult, sőt megakadt a fejedelemség gazdasági, társadalmi fejlődése. A kulturális élet is csak a kolostorok falain belül virágzott. Gazdaságát tekintve a fejedelemség a török birodalom keretébe épült be. Ezt használták ki az egyre jelentősebb befolyáshoz jutó görög kereskedők. Az ellentét a moldvai lakosság és a görög kereskedők között hamarosan kiéleződött.

Mint általában mindegyik kis közép-európai nemzet esetében, Moldva további nemzeti létét és sorsát is az európai nagypolitika eseményei, annak mellékpályáján alakították. Észak-Moldva – Bukovina néven – egy időre az osztrák birodalom része lett, 1861-ben pedig a nagyhatalmak támogatásával Moldva és Havasalföld egyesült és létrejött a román állam: Románia.

A keleti ortodox egyház és jelentősége Moldvában[szerkesztés]

Ahogyan Moldva tatárjárás előtti történelme, ugyanúgy a lakosság hitvilága s vallási élete sem rendelkezik bőséges helyi emlékanyaggal. Ismereteink egyrészt a térség bizánc- és népvándorláskori körülményeinek európai ismerettárából származnak. Ezek közt kiemelt szerepe van a területi kapcsolataiban egyre behatároltabb Bizánc északra forduló politikai-gazdasági érdeklődésének. Az orosz (normann/varég, szláv) területek felé fokozódó kereskedelmi és politikai aktivitást kifejtve kulturális, vallási exportot is bonyolított. Másrészt, a helyi hitvilágban tért nyerő ortodox keleti kereszténység jelenlétét bizonyítja, hogy a középkori templomépítészetről szóló szócikkünkben szereplő templomok jóformán kizárólag korábban meglevő, (zömében fatemplomok) helyén, vagy helyett létesültek.

Moldva meghatározott történelmi pillanatokban, korszakokban hatalmi, politikai események következtében (magyar királyokkal a tatárok kiverése, török elleni harcok során, vagy a lengyel-, osztrák fennhatóság) kapcsolatba került a nyugati kereszténység vallási- és eszmevilágával, azonban ezekre a nemzeti önállóságot veszélyeztető történelmi helyzetekben került sor, aminek következtében a nemzetet reprezentáló helyi arisztokrácia szemében veszélyt és bizalmatlanságot váltottak ki, s mindez végül is a már meggyökeresedett ortodox keleti keresztény valláshoz való vonzódást erősítették. Ennek következtében a moldvai terület kezdetben a halicsi- később pedig a kijevi patriarkhátus vallási szervezeti keretébe integrálódott.

A fokozódó nemzeti öntudat és önállósági törekvések fejlődési folyamatában a moldvai egyház közéleti jelenlevőségét potenciálisan fokozta Bizánc 1453-as elvesztését követően a Balkánon kiterebélyesedő oszmán uralom menekültjeiből felbővülő vallási-, szakmai ismeretanyag és szellemi vagyon. Egyrészt mint hozadék, másrészt mint a helyben maradottakkal (kiemelten az Athosz-hegyi kolostorok szerzeteseivel) való, s a templomépítészetben kézzel kitapintható, bizonyosan intenzív kapcsolat fenntartása. Ez esetenként bolgár áttételekkel mehetett végbe.

A helyi egyház tevékenységével a korszak feudális hatalmi berendezkedésének megteremtését és legalizálását (az égi és földi hierarchia megfogalmazásával és propagálásával) ideológiai szinten biztosította. Az aktuális fejedelmi hatalom támogatásával a mindenkori politikai központosítási törekvéseket szolgálta, s ez végül is nemzeti a önállósodás célját szolgálta.

Az ortodox egyház – szervezetei közt elsősorban kolostoraival – tevékeny részt vállalt a térség gazdasági életében (részben mint nagy területekkel rendelkező földbirtokosok, részben mint a kolostori szervezeten belül működő árutermelők, vagy mint a kereskedelmi utak mentén felállított vámhelyek (pl. Moldovita). Ilyen módon jelentős vagyonok koncentrálódása valósult meg, egyes kolostorok egyházi-, vagy fejedelmi kincstárakká (pl. Putna) váltak. Mindez pedig lehetővé tette, hogy az anyagi értékteremtésből felszabadultan szellemi értékteremtőkké váljanak, mint a napjainkban is nemzeti kincsnek számító, műalkotásokkal ékesített templomaik, kézírásos kódexeik, ikonjaik, stb. bizonyítják.

A Világörökség nyilvántartásában szereplő kolostortemplomok[szerkesztés]

Az észak-moldvai templomok közül jelenleg hét található a Világörökség nyilvántartó jegyzékén, bár egyes szakmai vélemények szerint még legalább további hat nyilvántartásba vételére lenne szükség (mint például a sucevițai kolostor-együtteshez tartozó templom is).

Név Hely Építés éve Építtető
Keresztelő Szent János fejevétele-templom Arbore 1503 Luca Arbore
Istenszülő elszenderedése-templom Mănăstirea Humorului 1530 Toader Bubuiog
Angyali üdvözlet-templom Moldovița 1532 Alexandru cel Bun
Szent Kereszt-templom Pătrăuți 1487 Ștefan cel Mare
Szent Miklós-templom Probota 1531 Petru Rareș
Szent György-templom Szucsáva 1522 III. Bogdán és Ștefăniță
A voroneți kolostor Szent György temploma Voroneți 1487 Ștefan cel Mare

A Világörökség közé nem került, de figyelemre méltó moldvai templomok listája[szerkesztés]

Név Hely Építés éve Építtető
A dragomirnai kolostor, a Szentlélek eljövetele templom Dragomirna 1609 Anastasie Crimca
A slatinai kolostor Az Úr színeváltozása temploma Slatina 1554-61 Alexandru Lăpușneanu
A sucevițai kolostor Feltámadás-temploma Sucevița 1583 Movilă-család
A putnai kolostor Putna 1466 Ștefan cel Mare
Szentháromság-templom Siret 1354
Szent Miklós-templom Rădăuți 1359
Humor
Voroneț
Dragomirna
Slatina
Putna

Moldva templomai és kolostorai[szerkesztés]

A korábbi fejezetek állításait részletesen szemlélteti a következő felsorolás, amely a kolostorokat és templomokat keletkezési időpontjuk sorrendjében szerepelteti. Ezek a létesítmények politikai-, gazdasági és kulturális (kiemelten művészeti) szempontból híven tükrözik születésük idejének társadalmi körülményeit (melyek a hivatkozott szócikkekben részletezve szerepelnek), továbbá a templomépítés történelmi-, technikai, művészeti fejlődési folyamatát. E kronológiai vázlat egyúttal lehetővé teszi az észak-moldvai szakrális építészet sajátosságainak és fejlődésének beazonosítását, összehasonlítását a hasonló, korabeli európai (esetenként közel-keleti) gyakorlattal, módszerekkel és folyamatokkal.

Észak-moldvai templomok, alapításuk/építésük időrendjében[szerkesztés]

(kiemelten szedve a világörökségben szereplők)

Források[szerkesztés]

  • A világ természeti csodái és kultúrkincsei, 1. (Délkelet-Európa) kötet, 8. számozat: p. 60-66. (UNESCO) Alexandra Kiadó (1997), ISBN 963-367-245-7
  • A művészet története: A korai középkor. Corvina Kiadó, 1986, ISBN 963-13-2393-5
  • Kádár Zoltán: Művészettörténet 14. sz. Ókeresztény és kora bizánci művészet. Gondolat K. 1959.
  • Kádár Zoltán: Művészettörténet 15. sz. Bizánci művészet. Gondolat K. 1959.
  • Beza, M.: Byzantine Art in Romania. London, 1940.
  • Grabar, A. Die mittelalterliche Kunst Osteuropas. Baden-Baden, 1968.
  • Nicolescu, C.: Die alte Kunst Rumäniens und ihre Beziehungen zu Byzanz, Kunst und Geschichte in Südeuropa. Recklingshausen, 1973.
  • Vatasianu, V.: Wall Painting in Northern Moldavia. Bukarest, 1974.
  • Vatyehovszkij, V.A.: Pamjatnyiki arhityekturi Moldavii XIV-XVIII. vekov, Akademii Nauk Sz.Sz.Sz.R. Kratkie Szoobsenia, 56. Moszkva, 1954.
  • Duroselle, J.B.: Európa népeinek története. Officina-Nova K.1990.(ISBN ???)
  • Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. ISBN 963-8185-87-2
  • Britannica Hungarica DVD változat, 2005.
  • Nagy szovjet enciklopédia "Város" címszó.
  • Esztétikai kislexikon. Főszerk. Szerdahelyi István, Zoltai Dénes. 2. bőv. kiadás. Budapest: Kossuth. 1972.
  • Művészettörténeti ABC. Terra-Akadémiai K. Bp.1961.(ISBN nincs)
  • Kiss Tamás: Településeink múltjából a jövő felé (település-elméleti tanulmány) MTA VeAB.Kiadványa (IX.k.: Város-Mezőváros-Városiasodás). Veszprém, 1992.ISBN 963 010441 5 ö.
  • Szentkirályi Zoltán – Détshy Mihály: Az építészet rövid története I-II., Műszaki Könyvkiadó, 1964/2000, ISBN 963-16-3059-5
  • Cs. Tompos Erzsébet – Czellár Katalin: Moldvai utazások. Panoráma K. 1978.ISBN 963-243-099-9
  • J.M. Roberts: A szétváló hagyományok kora. Képes világtörténelem IV. k. Officina Nova-Magyar Könyvklub 1999. ISBN 963-548-774-6.

További információk[szerkesztés]