Hector Berlioz

Berlioz 1863-ban

Hector Berlioz (La Côte-Saint-André, 1803. december 11. – Párizs, 1869. március 8.) francia romantikus zeneszerző, író, kritikus.

Élete

Fájl:Berliozpaint.gif

A fiatal Hector Berlioz. Emile Signol 1832-ben, Rómában készült festménye

Berlioz szülőfaluja Grenoble közelében, a francia Alpokban fekszik. Apja orvos volt, fiát is annak szánta, a gyerek zenei érdeklődését csak kedvtelésnek tartotta. Hector már a gimnáziumban komponált, pedig még nem is kapott rendszeres zenei képzést. A középiskola után Párizsban tanult az orvosi fakultáson, de sokkal jobban érdekelte az opera. Partitúrákat olvasott és másolt, dalokat írt. Gluck Iphigenia Taurisban című operáját látva határozta el: zeneszerző lesz. Lesueur támogatta ebben (hatására misét komponált), de szülei ellenezték szándékát. Apját végül sikerült meggyőznie (anyja megátkozta), így beiratkozhatott a Conservatoire-ba. Berlioznak elismerték a tehetségét, noha hatalmas zenekari apparátusi igénye miatt előadhatatlan műveket komponált. 1828-ban hangversenyt adott saját műveiből (nem túl nagy sikerrel), megírta a Faust elkárhozása nyolc jelenetét és Cleopátra halála című kantátáját.

Közben – bár személyesen nem is ismerte – szerelmes lett a Shakespeare-társulat színésznőjébe, Harriet Smithsonba, ám a hölgy nem vett róla tudomást. 1830-ban megkomponálta első igazán jelentős művét, a Fantasztikus szimfóniát. Az öttételes „programzené”-ben szerelmi bánatát fogalmazta meg.

Ugyanebben az évben – többszöri próbálkozás után – elnyerte a Római nagydíjat (Prix de Rome) a Sardanapal utolsó éjszakája című kantátájával. Rómában találkozott Mendelssohnnal és Glinkával, és megkomponálta Lear király és Rob Roy nyitányait. 1832-ben tért vissza Párizsba. Harriett – meghatódván attól, hogy ő ihlette a nevezetes szimfóniát – szerelmes lett szerzőjébe, és hozzá ment feleségül.

Ettől kezdve zeneírói, kritikusi munkák biztosították jövedelmét, lapok zenei rovatát vezette. 1834-ben saját szerzői estjét vezényelte, ahol Paganini is jelen volt. A hegedűs elismeréssel szólt Berliozról, és megbízta a Harold Itáliában szimfónia megírásával. A kompozíció jelentős alkotás, brácsaszólóval, de Paganini nem adta elő, mert kevesellte a neki szánt szereplési lehetőséget. Berlioz 1837-ben bemutatta Requiemjét (200 fős zenekarral és ugyanekkora kórussal), 1838-ban pedig Benvenuto Cellini című operáját. Miközben kinevezték a Konzervatóriumi könyvtár tisztviselőjének, tovább komponált. A forradalom évfordulójára 1840-ben megírta Gyász és Diadal-szimfóniáját.

Az öreg, megtört Berlioz utolsó fotója 1868-ból

Magánélete válságba került, felesége alkoholista lett, közben ő is új kapcsolatot talált Marie Recio énekesnő személyében. Már vele utazott el hosszú (1842-1843) európai hangversenykörútjára (Mainz, Karlsruhe, Mannheim, Weimar, Lipcse, Drezda, Berlin stb.).

1844-ben jelent meg első prózai írása (Voyage musical en Allemagne et en Italie) és hangszereléstana (Traité d'Instrumentation et d'Orchesration). Bemutatta a Faust elkárhozását, majd újabb hangversenykörútra indult: Bécs, Prága, Pest, majd Moszkva és Pétervár a diadalmas körút állomásai.

1854-ben meghalt a felesége, és elvette Marie-t. Nagy bánata volt, hogy míg külföldön szeretettel fogadják műveit, hazájában sokkal mérsékeltebb a siker. Azért tovább komponált, és újabb hatalmas munkába fogott: A Trójaiak címmel ötfelvonásos operát tervezett. Hogy az előadhatóságot biztosítsa, két részre osztotta: I. Trója bevétele, II. A Trójaiak Karthágóban. Közben találkozott Wagnerrel, Liszt a barátja lett. 1862-ben meghalt második felesége is, A Trójaiak bemutatójával kapcsolatosan jelentős problémák adódtak, nem sokkal később fia is meghalt. Berlioz 1869-ben fáradtan, betegen, csalódottan halt meg. A párizsi Montmarte-on temették el.

Hector Berlioz elismert karmester volt. Zenekari műveiben nem lehet nem észrevenni a bravúros és érzékeny, hangulatfestő hangszerelést. Hangszereléstana máig alapvető kézikönyv. Művei súlyponti részét szimfóniák, nyitányok és operák alkotják. Zenéjének magyar vonatkozása is van: a Faust elkárhozásába belefoglalta a remekül hangszerelt Rákóczi-indulót.

Zenéje

Berlioznak jelentős szerepe volt a francia romantizmus körvonalazásában. Zenei stílusának kialakulása egybeesik a francia irodalom és festészet nagy romantikus nemzedékének feltűnésével (Victor Hugo, Vigny, Nerval, Merimée, Delacroix). Környezete, tanulmányai, rapszodikus egyénisége, életének alakulása romantikus művésszé érlelték. Drámai és programtörekvéseinek megfelelően elsősorban a színház és a nagyzenekar érdekelte. Nála jelenik meg először az, hogy a komponista saját életét önti zenébe, a művész legbensőbb érzéseit, szenvedéseit zenei vallomássá, programzenei alkotássá formálja (pl. a Fantasztikus szimfóniában, a Lelióban stb.). Megjelennek műveiben irodalmi élményei, utazásainak emlékei is (pl. Faust elkárhozása, Rómeó és Júlia).

Zenéjében sok az illusztratív anyag, hatalmas hangzattömegeket kezel, a monumentalitás a legjellemzőbb kompozícióira, vonzódott a hatalmas zenekari apparátusokhoz is. Ezzel szemben az árnyalás finomsága, az intim hatások nem jellemzők rá. Harmóniavilága kortársaihoz képest visszafogott, igazán szép, ívelő dallamot alig lehet találni műveiben. Zenéje elsősorban remek hangszínérzékének és hangszerelő tudásának köszönhetően hat, kivonatban elvész hatása. Sokkal gazdagabb viszont a ritmusban. Szereti a zenei aszimmetriákat, helyenként váratlan szüneteket iktat be.

Művei

A Fantasztikus szimfónia kéziratának első lapja

• Messe solennelle, [(1825)].
• Herminie, kantáta, 1828.
• Faust elkárhozása, 1828 - 1845.
• Francs Juges, nyitány, 1828.
• Cleopátra halála, kantáta, 1829.
• Fantasztikus szimfónia, 1830.
• Sardanapal utolsó éjszakája, kantáta, 1830.
• Lear király, nyitány, 1831.
• Rob Roy, nyitány, 1831.
• Lelio, mélologue, 1831.
• Harold Itáliában, szimfónia, 1834.
• Requiem, 1837.
• Benvenuto Cellini, opera, 1838.
• Római karnevál, nyitány, 1838.
• Rómeo és Júlia, szimfónia 1839.
• Gyász és Diadal szimfónia, 1840.
• Krisztus gyermekkora, 1854.
• Te Deum, 1855.
• A Trójaiak, opera, 1855 - 1858.
• Béatrice et Bénédict, opera, 1862.

Források

• Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon. Zeneműkiadó, Budapest, 1965.
• John Stanley: Klasszikus zene. Kossuth Kiadó, Budapest, 2006.
• Classic Cat -Berlioz mp3s