Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala/Archív 139

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Személyes adatok eltávolítása

Kérem, hogy egy admin legyen szíves eltávolítani a törlésre került Dén Mátyás András vitalapjának laptörténetéből a 2020. október 9. és november 6. közötti bejegyzéseket, amelyek személyes adatokat tartalmaznak. Köszönettel – Dodi123 vita 2020. november 7., 09:23 (CET)

Amerikai elnök

Kérnék egy védelmet vagy valamit a következő cikkekre:

Ok: bár úgy tűnik, Biden lesz az elnök, ez még nem hivatalos, de egyes (anon, frissen regisztrált, kevés szerkesztéssel rendelkező) szerkesztők ezt tényként kezelik, és folyamatos a harc köztük és köztem, aki még nem kezelem tényként. Magyarán: visszaállítom a szerkesztéseiket, amikben dátumokat írnak be, utódokat írnak az infoboxba, sorszámozzák Melania Trumpot (ráadásul rosszul) stb. Lásd még az Egyéb Kocsmafalra írt szövegem a témában. - Tündi vita 2020. november 7., 18:46 (CET)

Biden (és az USA) szócikkére már reggel félvédelmet tettem. Nem vagyok abban biztos, hogy szigorúbb védelem helyénvaló lenne, de ha sokan úgy gondolják, felőlem mehet, hogy csak megerősített szerkesztők szerkeszthessék. Csigabiitt a házam 2020. november 7., 18:51 (CET)

Nem tudom, ez mit segít, de fura, hogy hirtelen sok frissen regisztrált szerkesztője lett a huwikinek, akik mind kötelességüknek érzik Biden bevésését... Mindenesetre én unom a visszaállítgatást. - Tündi vita 2020. november 7., 18:58 (CET)
Sajnos megerősített szerkesztő is van, aki nem gondolkodik. Pagony foxhole 2020. november 7., 19:13 (CET)

Személyes adat elrejtése

Kérem, hogy Kunhalmi Ágnes szócikkéből ezt a forrás nélküli személyes adatot valaki legyen szíves elrejteni a laptörténetből. – Dodi123 vita 2020. november 7., 19:00 (CET)

"Miskolc megszűnt viszonylatai" törlése

Szeretném töröltetni a Miskolc megszűnt viszonylatai nevű lapot, mivel már van ilyen név (csak át van nevezve "Miskolc viszonylattörténete" névre). – SZD vita 2020. november 8., 23:57 (CET)

"Pokoli Szomszédok" VS "Pokoli szomszédok" lap

Üdv! Mivel már létezik egy Pokoli szomszédok nevű lap, amire eredetileg a Pokoli Szomszédok nevű lap irányít át, ezért szeretném a Pokoli Szomszédok lap törlését (mivel egy betűnyi különbség miatt felesleges az átirányítás). Mellékes megjegyzés: a Pokoli Szomszédok lapra semmi nem hivatkozik – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 90David19 (vitalap | szerkesztései)

A nagybetűsnek is van laptörténete, ezeket pedig fontosnak tartjuk. Enni nem kér, miért ragaszkodsz a törléséhez az átirányítás helyett? – Pagony foxhole 2020. november 9., 22:56 (CET)
Hát a Pokoli szomszédok lapon (kicsi sz-szel) a bevezetőben levő "Pokoli szomszédok" szövegben kicseréltem az átirányító hivatkozást a rendes céllaphivatkozásra, ha érted, mire célzok. De ha ilyen fontos, akkor hagyom. Sose erőszak a disznótor, és persze nem ragaszkodok feltétlenül a törléshez. SZD vita 2020. november 9., 23:03 (CET)
Ennek örülök. Pagony foxhole 2020. november 9., 23:05 (CET)

A hajthatatlan ember

Sziasztok! Az utóbbi időben figyeltem Marsos (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) munkáját és hát a vitalapján is, meg az utóbbi időben létrehozott, talán még gyatrább szócikkeiből is azt szűrtem le, hogy semmi foganatja nem volt a WT-határozatnak, így szeretnék blokkot kérni nevezett szerkesztőre, miután az továbbra sem működik együtt a közösséggel, az építő jellegű kritikát ignorálja. Legutóbbi alkotása az Adrian Negrău (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikk. Szeretném ha végre valami érdemleges intézkedés születne, ami ténylegesen védi a projekt színvonalát nevezett szerkesztő tevékenységétől. – Gerry89 vita 2020. november 10., 07:34 (CET)

Csak kérdezem halkan, mit lehetne ehhez még írni? Az angol és a francia is kb ugyanilyen, azok az információk, amiket egy focistáról tudni kell annak, akit ez érdekel, benne vannak - mi a probléma? Viröngy vita 2020. november 10., 07:42 (CET)
Hadd ne reagáljak. – Gerry89 vita 2020. november 10., 07:46 (CET)
De, reagálj nyugodtan, mert nem értem. Viröngy vita 2020. november 10., 07:48 (CET)
@Viröngy: Szerintem ez a konkret eset túlmutat azon, hogy milyenek a szócikkek, jóval fontisabb hogyan áll az illető a dolgokhoz. De nem akarom túlmagyarázni, persze, hogy nem érted, sokkal régebbi probléma ez, mint mióta te itt tevékenykedsz, így lehet nem is látod át a szitut teljes egészében. Amúgy ha máséet nem, hát létezik az ún only write blokk, nyugodtan ki lehetne osztani, debez meg már nem az én tisztem eldönteni, ezért írtam ide. Gerry89 vita 2020. november 10., 09:55 (CET)

A WT-határozat nem az volt, hogy Marsos nem írhat cikkeket, hanem az, hogy ha ír, és ilyen színvonallal, azokat a feljavítóba kell tenni. Ogodej vitalap 2020. november 10., 09:46 (CET)

@Ogodej: És ha valaki semmibe veszi a WT-határozatot, akkor széttárjuk a karunkat, hogy "Ez van!" és megy minden tovább? Ha igen, akkor én megértem, hidd el én unom a legjobban, hogy latszólag az efajta magatartás csak szerintem vérlázító, de nem az én hatarozatomat veszik semmisnek, és nem az én döntésem bizonyul súlytalannak. Gerry89 vita 2020. november 10., 09:55 (CET)
@Gerry89: A WT-határozatnak érvényt szerezhetsz Te magad is azzal, hogy feljavítóba teszed azokat a szócikkeket, amik odavalók. Nyilván tudod, hogy egyrészről ehhez nem szükséges adminbit, másrészről viszont szükséges hozzá némi szakterületi kompetenecia, ami nekem például nincsen meg, mert totál tök vagyok a focihoz, Neked meg igen. PallertitcoC 2020. november 10., 19:10 (CET)
Mindenesetre aki a feljavítóba mozgatja a cikket -- bármilyen cikket -- az legyen szíves jelölje meg, hogy milyen konkrét javításokat kell elvégezni, mielőtt a cikk visszakerülhet a szócikknévtérbe. Malatinszky vita 2020. november 10., 19:49 (CET)

A szócikkhez forrásokat adtam, már nem kell a feljavítóba mozgatni. (Két percet vett el az időmből.) Talán egy picit hátrább kellene lépni, és nem folyton Marsos nyomában járni. Mindenki lelki nyugalmának sokat jelentene. Csigabiitt a házam 2020. november 10., 20:02 (CET)

De azért az továbbra is kérdés, hogy Marsos miért nem képes ugyanerre. Az általános nyugalmat lehet, hogy az ő kipenderítése szolgálná jobban. Ha valaki rendszeresen semmibe veszi a WT-határozatot, nincs más út. Pagony foxhole 2020. november 10., 21:09 (CET)

@Gerry89: írod, hogy létezik valamiféle "only write blokk", akármit is jelentsen ez az öszvérnyelvű megoldás. Tudnál nekem erre forrást mutatni? Mármint az általad kitalált blokk indokra? – Burumbátor Súgd ide! 2020. november 10., 21:45 (CET)

@Burumbátor: Érdekes, hogy mintha ilyen nem is létezne, úgy csinálsz. De készséggel, pl nézz bele az én blokkolási naplómba. Tök mindegy amúgy, mit fortyongok itt, úgy látom, csak szerintem nonszensz dolog, hogy valaki ilyen magatartast mutat egy elvileg közössegi projektben. Megnyugtat a tudat azonban, hogy a való életben az ilyen emberkéket, a tiszteletlen, a többséget semmibe vevő magatartásával és a nívótlan munkájával kiveti magából minden magára valamit is adó közösség. Gerry89 vita 2020. november 10., 22:30 (CET)

@Gerry89: tehát rögzítem: nem mutattál forrást. Akkor tájékoztatlak: ilyen blokkolási indok nem létezik, ezt egyes admin kollégák nagyon helytelenül alkalmazzák, úgy gondolva, hogy a kommunikációt ezzel az eszközzel IS jogukban áll kikényszeríteni. Nos, nem így van. De készséggel revideálom álláspontom, ha mutatsz az irányelvekben bármilyen forrást erre. – Burumbátor Súgd ide! 2020. november 11., 08:37 (CET)

@Burumbátor: Egyfelől nem nagyon volt most időm erre, hogy ez után kutassak, másrészről mivel nem vagyok/voltam admin, nem tudom, hogy ilyen helyzetben milyen szokás vagy megegyezéés szerint jártok el/járnak el most vagy korábban az adminok. Az biztos, hogy például az én esetemben ez előrelépést jelentett aztán, azaz a célját elérte, pl itt még kezdő voltam, ezt követően kezdtem kommunikálni, a WP alapjait áttanulmányozni. – Gerry89 vita 2020. november 11., 15:02 (CET)
Elfelejtettem. Plusz bár több évvel ezelőtti dolog, a mai napig nem érzem úgy, hogy hűha akkor engem micsoda hátrány ért, sőt csak tanulltam belőle. De csak azért tettem fel a kérdést, mert ha ezt sem lehet, de igazából a WT-határozat sem használt úgy, mint más hasonló esetben pl, akkor mit lehet tenni? Semmit? Ezt kérdeztem? Mert ha szerinted semmit sem lehet tenni ebben a konkrét esetben, akkor az a helyzet, hogy bárki bármilyen döntést ezentúl semmibe vehet, értsd ezt úgy, ha teszem azt most ellenem valaki beadna egy indítványta WT-hez mert én valamit nem jól csinálok és a Wt hozna egy határozatot, én azt simén semmibe vehetném, max én sem reagálnék semmire és ennyi. De ezentúl akkor ezt megteheti bárki, szimplán majd nem válaszol semmire, aztán kész. Remélem érted, sőt biztos vagyok benne, hogy érted mire akarok rávilágítani. Magát a WP-t és a WT-t teszi komolytalanná ez az egész szitu, amiről sokan azt állítják, hogy hát nem lehet tenni semmit. Tudom, hogy esetlegesen valaki ezen megsértődik, nem a sértés ezzel a szándékom, én egyszerűen eképpen látom ezt a helyzetet, ez róla a véleményem. – Gerry89 vita 2020. november 11., 15:13 (CET)

A probléma ott van, hogy Marsos cikkei többségére tényleg pár perc alatt lehet forrást találni, azonban olyan mértékben ontja a gyenge minőségű forrástalan cikkeket, hogy már az irritáló, hogy direkt szórakozik azzal, hogy "nesztek a cikk, keressetek hozzá forrást". Nem hiszem, hogy ilyen hozzáállás után a járőröknek járőrködés helyett Marsos cikkeinek feljavításával kellene foglalkozni. Ezért született a WT-határozat, hogy (persze megfelelő indokkal) a cikkeit 24 óra után feljavítóba kell helyezni, ha nem módosít. Nekem egyébként gyorsbillentyűm van a feljavítóba helyezéshez, egyszerűbb mint a forráskeresés, ez utóbbit olyan szerkesztőknél alkalmazom, akik legalább kommunikálnak. Érdekes, hogy az általa létrehozott cikkek nagy része az enwikin sok esetben kétszer háromszor bővebb és jócskán forrásolt. Szerintem egyszerűen lusta onnan áthozni forrásokat, egyszerűbb odabiggyeszteni, hogy a cikk az enwikiből lett fordítva. Persze van olyan is, hogy az enwikin se több a cikk, ezért nem is tudom, mik azok a követelmények, amik akár műhelyszinten is le vannak írva, hogy miket kell tartalmaznia egy focistáról szóló cikknek. Ogodej vitalap 2020. november 11., 09:44 (CET)

Én is egyetértek azzal, hogy Marsos viselkedése általában káros a Wikipédiára. Konzekvensen figyelmen kívül hagyja az értékeinket, gyorsítja azt az általános minőségromlást, ami nélküle is sajnos folyamatos. Ezzel ugyan nincs egyedül, de a kommunikáció megszüntetésével - a közösség egészének ignorálásával - nyilván nem teszi magát azzá a szerkesztővé, akivel gazdagodna a wikipédisták tábora. Palotabarát vita 2020. november 14., 22:08 (CET)

Nukawarrior

NukaWarrior (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Nem tudom mit kellene csinálni ezzel a szerkesztővel, de azt látom hogy hasznos szerkesztéseket is visszavonogat. Botox HU vita 2020. november 13., 15:14 (CET)

túlbuzgó, az igaz. Megesik, hogy hibákat vét, ha napi több tucat szerkesztést von vissza Nepos0475 vita 2020. november 13., 15:21 (CET)
Példák? Pagony foxhole 2020. november 13., 15:25 (CET)

Elnézést ha szerintetek sok hasznos szerkesztést vonok vissza. Általában azért, mert nem találom enciklopedikusnak. Üdv, NukaWarriorposta 2020. november 13., 20:13 (CET)

NukaWarrior nyilván nem a mennyiséggel van a gond, ha az indokolt. Nem ezért kell elnézést kérned. A gond azzal van, ha nem nyilvánvaló vandalizmusról szól, nem esett szó erről korábban kettőtök kapcsolatában, és nem írsz szerkesztési összefoglalót (indoklást), és azt a szerkesztőt sem tájékoztatod a vitalapján, akinek visszavontad a szerkesztését. Ez például szerintem ilyen. Nagyon fontos, hogy tájékoztasd a szerkesztőt a visszavonás okáról - hacsak nem nyilvánvaló vandalizmus, vagy már leírtad neki korábban, hogy milyen szerkesztést fogsz visszavonni a jövőben. Palotabarát vita 2020. november 13., 23:04 (CET)

Vagy épp ezek:

Szerintem minden 2. napjára jut 1-1 hasznos szerkesztés visszavonása. Arra jó, hogy az új szerkesztőket elriassza. Botox HU vita 2020. november 14., 06:49 (CET)

Legközelebb írok szerkesztési összefoglalót, és csak vandalizmust fogok visszavonni. Ügy ezennel szerintem lezárva. Üdv, NukaWarriorposta 2020. november 14., 08:37 (CET)

Vandál

2A02:AB88:6ABD:6F80:51C9:2B2D:3FEB:4C27 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) – Klaci0327 vita 2020. november 14., 17:58 (CET)

Még egy:

Utóbbinak mehet egy örökblokk is. Az összes megnyilvánulása vandalizmus volt. Botox HU vita 2020. november 14., 19:13 (CET)

Elfogadatlan felhasználónév

Gyurcsány egy geci (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)– Fromiadrian vita 2020. november 15., 13:24 (CET)

Anon vitalapja

Elég furán néz ki, a friss változtatások oldalt is átalakítja kicsit, nézzetek rá ha lehet. [1] Viröngy vita 2020. november 15., 15:51 (CET)

Ez a "hekk" hogyan történhetett? A böngészőm, vagy a Wikipédia hibája, hogy kilógtak a karakterek a nekik szánt helyről? - Assaiki vita 2020. november 15., 16:39 (CET)
Nagyon furcsa volt, a friss változtatások-oldalon is négy sort elfoglalt Viröngy vita 2020. november 15., 16:44 (CET)

Sparhelt

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaEgy hét blokk.– Pagony foxhole 2020. november 11., 14:05 (CET)

Sziasztok! Sparhelt TMB-kezdeményezései és szubcsonk jelölései kapcsán nekem most ebben a pillanatban fogyott el a türelmem. Lép-e valamit a közösség vagy hagyjuk, hogy egy egyértelműen trollkodó szerkesztő szétzilálja a közösséget. – Csurla vita 2020. november 11., 13:27 (CET)

Én ma már sztorníroztam egy abszurd tmb-jét. Ha láttok még egyet, már repül is a blokk. Pagony foxhole 2020. november 11., 13:56 (CET)

Szerintem ezzel ő maga döntötte el a jövőjét... Whitepixels vita 2020. november 11., 14:01 (CET)

Whitepixels szemérmesen nem írta ki, hogy mi az, amivel Sparhelt "maga döntötte el a jövőjét", úgyhogy én most megteszem helyette: Sparhelt itt a Szeptember 11. cikkben lecserélte a "Terrortámadás éri New Yorkot: két eltérített utasszállító repülőgép csapódik a World Trade Center ikertornyaiba, melyek később összeomlanak. Egy harmadik gép az arlingtoni Pentagon épületébe csapódik. Hivatalos adatok szerint 2819-en halnak meg." szöveget arra, hogy "2819 ember grillezett hússá válik a Nagy Repülőtámadások Éjszakáján."
Az ilyen "sok ember meghalt, testüket elégették, haha" típusú viccek célpontjai tipikusan a zsidók (ritkábban a cigányok) szoktak lenni; most túlnyomórészt amerikai emberekről szottyant kedve ilyen tréfát gyártani a szerkesztőtársunknak. Az ilyen teljesen elégő áldozatokkal kapcsolatos vandalizmusoknak tipikusan azonnali örökblokk szokott lenni a következménye, és szerintem ennek most sem kéne másképp lennie. Egy kicsit meg is lep, hogy mintha egyedül én lennék meghökkenve azon, hogy Sparhelt mindössze egy hétre lett eltiltva a szerkesztéstől. Persze szokva vagyok ahhoz, hogy az amerikai emberek sértegetése a tűrt kategóriába tartozik a Wikipédián, de mégis remélem, hogy alaposabb belegondolás után ti is úgy gondoljátok, a Wikipédia érdekei azt kívánják, hogy Sparhelt örökblokkot kapjon. --Malatinszky vita 2020. november 14., 14:17 (CET)
Tudod, András, megfordult a fejemben az örökblokkolás, már akkor, amikor beírta azt a dolgot a szócikkbe, de a mostani állapotokban az adminisztrátorok kétszer-háromszor is meggondolják, hogy meglépjenek-e egy ilyen lépést anélkül, hogy megtudják élvezik-e a közösség támogatását egy ilyen akcióban. Én nem hiszem, hogy az amerikai (vagy bármilyen más) emberek sértegetése tűrt lenne (ha mégis, az szomorú), de azt viszont rendre látom és tapasztalom, hogy az adminisztrátorok elleni támadások rendszeresek és megtűrtek. Még csak nem is kell adminisztrátori közreműködés ahhoz, hogy az adminisztrátort adminisztrátorsága miatt vegzálják, elég ha csak olyasmit vagy úgy szerkeszt, ami X-nek vagy Y-nak nem tetszik. Persze én csak a saját nevemben beszélhetek, de érzésem szerint van még jócskán más olyan adminisztrátor rajtam kívül, aki szintén így érez. Úgyhogy nem vagy egyedül azzal, hogy meghökkentett a dolog, én viszont ezért nem léptem meg a dolgot. Nem mentegetőzésként mondtam mindezt el, csak azért, hogy tudd. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 14., 20:22 (CET)
Nagyon nagy tévedés, hogy egy admin egymagában örökre blokkolhat bárkit. – Pagony foxhole 2020. november 14., 20:37 (CET)
Erre nem akartam már külön kitérni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 14., 20:41 (CET)
@Malatinszky: Tudod, Malatinszky, nem mindig akarunk olyan "meggondolatlanok, elhamarkodottak" lenni (idézet tőled), hogy visszafordíthatatlan dolgot tegyünk, azután kapjunk érte hideget meleget, elsősorban tőled és az elvbarátaidtól. – Burumbátor Súgd ide! 2020. november 14., 20:44 (CET)
Burum, szerintem ez az elvbarát egy kicsit erős volt. Nem méltó a Wikipédia szellemiségéhez. A meggondolatlanság vádját elkerülendő, Sparhelt szerkesztőt határozatlan időre blokkoltam. Ha valaki úgy érzi, hogy nem érdemel ennyit, felőlem le is rövidítheti, vagy akár fordulhat a WT-hez is. Csigabiitt a házam 2020. november 14., 21:01 (CET)
Egy ilyen minősíthetetlen alak esetében szerintem itt már megvan a közösségi támogatás, úgyhogy jól tetted. De amíg valaki nem kér ilyet, addig az admin nem intézkedhet. Pagony foxhole 2020. november 14., 21:40 (CET)

Ezt a szakaszt csak most olvastam el alaposan. Sparhelt szerkesztő blokkját határozozatlan idejűre változtattam. Ilyen emberre nincs szüksége a Wikipédia közösségének. Csigabiitt a házam 2020. november 14., 20:32 (CET)

Köszönöm Csigabinak az intézkedést, és köszönöm a többi hozzászólónak az indítványom támogatását. Pagonynak persze abban igaza van, hogy nem jó az, ha adminisztrátorok egyszemélyi döntéssel zárnak ki felhasználókat. Sajnálom, hogy az eredeti megfogalmazásomnak olyan éle volt, mintha én Pagony intézkedését kifogásolnám, miközben jobban belegondolva a csalódottságom igazi oka az volt, hogy úgy tűnt, a közösség tűri azokat a beírásokat, amiket Whitepixels és később Csurla szóvá tettek. (Szerencsére most már világos, hogy nem tűri, csak valakinek el kellett kezdeni a tiltakozást.)
Két további reflexió a fentiekre:
  • Burumbátornak és HuFinak: Továbbra is számíthattok arra, hogy túlnyomórészt rendkívül hasznos és köszönetet érdemlő munkátokat (személyesen a tiéteket, de a többi adminét is) építő kritikával segítem abban a néhány szórványos esetben, amikor úgy látom, hogy valamit rosszul csináltok. Szeretném, ha ezt nem személyes támadásként élnétek meg, és ha úgy érzitek, hogy nincs igazam (nyilván nincs mindig igazam) vagy bántón fogalmaztam (sajnos nem mindig érzem pontosan ennek a határát), szóljatok bátran. Remélem, észre lehet venni, hogy értelmes érvek fényében kész vagyok revideálni az álláspontomat. Remélem, azt is észre lehet venni, hogy gyakran mondok köszönetet az adminoknak ezért-azért, és igyekszem kiállni mellettük, amikor támadják őket. Remélem, sok olyan elvbarátom van, aki a fentieket osztja.
  • Aki kétli, hogy az amerikai emberek sértegetése tűrt lenne, annak a figyelmébe ajánlom a {{Userbox/USA-i fogyasztói társadalmat és szubkultúrát ellenző}} sablont, amelynek segítségével 22 szerkesztőtársunk (köztük egy admin) parancsol megálljt a szerkesztői lapján az USA "értékromboló szubkultúrájának". (Lehet persze, hogy sokan gondolják úgy, hogy ezt nem kéne, csak valakinek el kellene kezdeni a tiltakozást.)
-- Malatinszky vita 2020. november 15., 14:20 (CET)
András, itt nem a jogos (vagy jogosnak vélt) és normálisan kifejtett kritikákról van szó, hanem arról, hogy amikor egy normális szerkesztést követően az ember ilyen vagy ehhez hasonlót kap, akkor azért egy idő után kétszer, háromszor, többször is meggondolja, hogy egy olyan kényes kérdésben, mint például valaki kitiltása, önhatalmúlag eljárjon-e. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ha bármelyik adminisztrátor megtette volna azt, hogy önhatalmúan, némi támogatottság nélkül blokkolja ezt az illetőt, lett volna itt olyan hozzászólás, hogy az illető adminisztrátor visszaélt a hatalmával (hiszen, mint az látható, nem is kell adminisztrátori közreműködés ahhoz, hogy ilyesmi előkerüljön).
Ami pedig az amerikai emberek sértegetésének a tűrtségét illeti. Egyrészt én például ezzel a sablonnal eddig nem találkoztam. Ugyanakkor gondolatolvasó sem vagyok (gyanítom, más adminisztrátorok, szerkesztők sem), hogy tudhassuk, ez téged zavar. Ezelőtt jelezted valahol, hogy problémád van a sablonnal? Jelezted a sablont használók felé, hogy problémád van a használatával? Korábban volt egy megbeszélés, amelynek során ki lettek takarítva és dobva azok a sablonok, amelyek a párthovatartozást jelezték a szerkesztők szerkesztői lapján. Nem látom akadályát, hogy ugyanilyen megbeszélés lefusson erről a sablonról is. Ha ez megtörténik, nyilván ki lehet majd dobni a sablont. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 16., 09:23 (CET)
@Malatinszky: Ne itt beszéljük meg, mert ez már nem Sparheltre és nem az adminisztrátorokra tartozó dolog, de jelezném, hogy ha egy TMB indulna a szóban forgó sablonnal kapcsolatban, akkor én a törlése mellett foglalnék állást. PallertitcoC 2020. november 16., 09:29 (CET)

 megjegyzés Az adminok elleni támadások valós problémák, de én azt is megfigyeltem több esetben, hogy az egyszerű mezei felhaszálókra zúdított személyeskedéseknek se vagyunk híján. És ezek egy része szintén "eltűrt", vagy finomabban fogalmazva "nem vonzottak elég figyelmet". - Assaiki vita 2020. november 15., 14:54 (CET)

Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal

Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonal (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Egy kis időre szeretnék védelmet kérni a lapra, anonnak rögeszméje egy sebességérték átírása, amit semmivel sem tud alátámasztani, illetve vitalapon nem reagál. Kemenymate vita 2020. november 16., 20:55 (CET)

Egy hónap félvédelmet kapott. Csigabiitt a házam 2020. november 16., 20:56 (CET)

Hű de gyors vagy, köszönöm! :) Kemenymate vita 2020. november 16., 20:57 (CET)

A vandálszűrő nem engedi átirányítás megfordítását megerősítetlen szerkesztőknek

A kettes vandálszűrő célja megfogni azokat a megerősítetlen szerkesztőket, akik teljes cikkeket törölgetnek ki. Viszont a jelenlegi szűrő letiltja az átirányítás megfordítását is (olyan esetekben, amikor egyébként nem kell hozzá adminjog), mivel ennek első lépése, hogy az átnevezés célját (a korábbi átirányítást) a MediaWiki az illető nevében törli, ezt a törlést viszont a Vandálszűrő úgy érzékeli, hogy az oldal mérete nulla bájtra csökkent, így nem engedi. A szűrő készítője erre nyilvánvalóan nem gondolt, így egy teljesen értelmetlen szöveg jelenik meg átnevezéskor („Szócikk teljes tartalmának eltávolítása” – de hát a szerencsétlen szerkesztő csak átnevezni akart, nem akart semmit eltávolítani). Ha az átirányítások megfordításának tiltására tényleg szükség van megerősítetlen (nem feltétlenül újonnan regisztrált!) szerkesztőknek, akkor pontosítani kellene a hibaüzenetet, ha viszont semmi bajunk nincs az átirányítások megfordításával, akkor módosítani kéne a szabályt. (Én utóbbit támogatom.) Van esetleg valaki, akinek hozzáértése és jogosultsága is van a szűrő módosításához? Utoljára OrsolyaVirág szerkesztette. – Tacsipacsi vita 2020. november 14., 13:18 (CET)

article_namespace == 0 & helyett action == 'edit' & article_namespace == 0 & lenne a kézenfekvő megoldás. --Tgrvita 2020. november 15., 20:43 (CET)

@Tacsipacsi, Tgr: átírtam, majd azért figyeljük, hogy az elvártaknak megfelelő -e a működése. --PallertitcoC 2020. november 16., 06:36 (CET)

Közben ma délelőtt érkezett egy pozitív visszajelzés a vitalapomon: már nem tiltja le a felülírásos átnevezést. – Tacsipacsi vita 2020. november 17., 20:44 (CET)

Global ban proposal for Kubura / Globális blokkolási javaslat Kubura szerkesztőre

Segíts lefordítani a saját nyelvedre.

Hello. This is to notify the community that there is an ongoing global ban proposal for Kubura who has been active on this wiki. You are invited to participate at m:Request for comment/Global ban for Kubura. Thank you.

Hello, Ez egy értesítő üzenet arról, hogy jelenleg folyamatban van egy globális blokkolási javaslat Kubura szerkesztőről, aki aktív volt ezen a wikin. A javaslat megbeszélésén a m:Request for comment/Global ban for Kubura oldalon lehet részt venni. Köszönjük az együttműködést.

— regards, Revi, delivered by MediaWiki message delivery vita 2020. november 17., 17:39 (CET)

Szűcs Anna Viola (szinkronszínésznő)

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Nem adminisztrátori hatáskör. Nem adminhatáskör:adminisztrátori közreműködésre nincs szükség. A névváltozattal kapcsolatos dolgokat legyetek szívesek a szócikk vitalapján megvitatni, egyrészről, hogy az adminisztrátorok ezen a helyen a feladataikat átlátható formában tudják tartani, másrészről, hogy a későbbiekben visszakövethető legyen az esetleges átnevezés miértje – az AÜ archívumában nem fogjuk megtalálni. --PallertitcoC 2020. november 19., 02:18 (CET)

Szűcs Anna Viola (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

A szinkronszínésznő nevében ü betű van, ezért átneveztem a lapot "Szücs Anna Viola" névre. Az ű betűs lapon töröltem az átirányítást, s kérdem, maradni fog-e az átirányítás vagy törlődik a lap? https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1cs_Anna_Viola

(Megjegyzem, mint múltkor, nem ragaszkodok a törléshez, csak a törlendő lapnak nincs egyéb előzménye, csak az, hogy én átneveztem a lapot "Szücs Anna Viola" névre. De, ha ez a kicsi előzmény is fontos lenne, akkor nem szóltam.) – SZD vita 2020. november 16., 23:54 (CET)

Pillanatnyilag 166 lapról mutat link a hosszú Ű-s változatra, úgyhogy egyelőre semmiképp se töröljük. De én hosszú távon is meghagynám, nehogy valaki tévedésből újra létrehozza a lapot. --Malatinszky vita 2020. november 17., 00:05 (CET)

Húú, 166? Azt nem tudtam, bocsi. Jól van akkor. SZD vita 2020. november 17., 00:07 (CET)
Meg azért, mert kereshetik úgy is. Viszont @90David19: (mellesleg nem értem, miért kell más nevet feltüntetni az aláírásodban), légy szíves javítani azon a 166 lapon. Pagony foxhole 2020. november 17., 00:10 (CET)
Igyekszek, @Pagony. (Bocsi a 'más név' feltüntetése miatt.)SZD vita 2020. november 17., 00:12 (CET)
@90David19: annyit azért hozzátennék, hoyg a létező összes forrás hosszú ű-vel írja a nevét: a port.hu, az active stúdiós adatlapja és az iszdb is. Jelenleg semmilyen forrás nem támasztja alá ezt a rövid magánhangzót, ellenben három is alátámasztja, hogy hosszú ű van a nevében. Ezért fontos a Wikipédia:Tüntesd fel forrásaidat! szabály. Mielőtt átnevezed, írd be, hogy mi az a forrás, ami hitelesen felülírja a három másikat. Enélkül könnyen lehet, hogy visszanevezi valaki a szócikket a hosszú ű-s változatra. Palotabarát vita 2020. november 18., 13:09 (CET)
@Palotabarát Az odáig rendben is van. Láttam a zömében ű-s változatokat, de azt gondolom, hogy az IP-s, mobilos szerkesztő (bizonyára a szinkronszínész valamelyik szülője) kihangsúlyozta a laptörténetben, hogy az ü-vel írandó.
2 bizonyítékom is van az ü betűs változatra:
https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sz%C3%BCcs_Anna_Viola&action=history (az IP szerkesztő megjegyzése)
https://mentrum.hu/2019/01/a-babi-kavezoja-szinkronhangjai (Babi kávézója magyar szinkronhangjai)
De mindegy, mindezek ellenére summa summarum én hagyom az oldalt. SZD vita 2020. november 18., 17:25 (CET)
@90David19: Legyen az egy nagy tanulság: forrásolni kell. Ha az egyetlen bizonyíték egy állításra az, hogy egy anon beleszerkesztett a cikkbe, az ide kevés. Ha egy rajongói oldal a másik forrás, akkor ez a kettő együtt sem üti meg azt a mércét, hogy komolyan vegyük. És ezzel nem azt állítom, hogy igaz, vagy hamos az állítás, hanem azt, hogy nem tudjuk hitelesen alátámasztani a rövid ü-s írásmódot. Ha hozzátartozóról van szó (amit csak tippelünk, de nem tudunk), akkor egész biztos oda fog hatni, hogy a Port.hu és az Iszdb oldalakon is javítsák a nevét rövid ü-s változatra, és ha majd ez megtörténik, akkor lesz nekünk is forrásunk az írásmódra. Alkalmazd úgy ezt a forrásolási szabályt, hogy minden szerkesztésedhez tudj adni egy független forrást. Ha nincs ilyen forrásod, akkor inkább ne írd bele a Wikipédiába, már csak azért se, mert ha az ellenkezőjére is van forrás, előbb-utóbb valaki vissza fogja javítani. Élő személyek szócikkeinél ez kiemelten fontos: legyen forrás arra, amit állítasz. Lehetnek kivételek, de abban inkább a közmegegyezés döntsön, mint egy forrás nélküli átnevezés. Szívem szerint visszanevezném ezt a cikket, mert a világon egyedül mi állítjuk, hogy rövid ü-vel írja a nevét az illető. Palotabarát vita 2020. november 18., 17:49 (CET)
Ne hagyd az oldalt, hanem nézz utána, és azután hozd rendbe. Akár úgy, hogy visszacsinálod mindenhol. Erről szól a Wikipédia. Pagony foxhole 2020. november 18., 17:54 (CET)
@Pagony Akkor szimpla dolgot csinálok: átnézem és átnevezem vissza ű-re (ha nagyon szükséges lesz) a szempont mérvadója alapján. Jó lesz? SZD vita 2020. november 18., 18:11 (CET)
És mellesleg ígérem, hogy nemcsak egy levegőbeszéd lesz, hanem helyrehozom. Idő kell csak... SZD vita 2020. november 18., 18:23 (CET)
Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk a helyes írásmódot. Utána, ha kell, bottal nem egy nagy ügy megcsinálni a visszanevezést, és szívesen segítek is. Nem lehet esetleg magát Sz. Anna Violát megkeresni és megkérdezni? --Malatinszky vita 2020. november 18., 19:08 (CET)
@Malatinszky Igyekszek majd rákérdezni valahogy, ha tudok. Mindenesetre az ü betűs változatú lapra egy lap se hivatkozik többé, ugyanis minden az ű-sre mutat most már. SZD vita 2020. november 19., 01:43 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Lezárandó törlési megbeszélések

Sziasztok! A következő törlési megbeszéléseket ajánlom figyelmetekbe: Disney XD Németország] és a hozzájuk kapcsolódó oldalak. Itt október 28 óta senki nem szólt hozzá a megbeszléshez. Mike Phiromphon októer végén átírtam az angol alapján, szerintem lassan lezárható lenne. A Heist with Markiplier. Lefordítottam, az angolt, nincs törlési szavazata, EOS (kriptopénz) a kiíró is maradjonnal szavaz már. Ksanyi vita 2020. november 19., 09:42 (CET)

Szahír

Szahír (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd)

Különböző, részben trágár, felahsználóneveken folyamatban van a vandalizálás.--Linkoman vita 2020. november 19., 18:34 (CET)

ListeriaBot elszabadult

ListeriaBot (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) minden általa kezelt listát megdupláz, kb 1 lap/perc sebességgel halad. – B.Zsolt vita 2020. november 20., 20:42 (CET)

@B.Zsolt: Két órára blokkoltam. Mivel nekem fogalmam sincs, hogy mire is kell ő nekünk, kérlek beszéld meg, vele hogy mi is a gond. Csigabiitt a házam 2020. november 20., 20:51 (CET)

Globálisan fut és így nem tudom, hová vagy kinek írhatnék ez ügyben. Az automatikus listákat tartja karban, rendkívül hasznos, de az utóbbi időben vagy nem működik vagy rosszul működik. – B.Zsolt vita 2020. november 20., 20:55 (CET)

Az üzemeltető Magnus Manske. Németül vagy angolul írhatsz neki:
en:User talk:Magnus Manske
de:Benutzer Diskussion:Magnus Manske
Sok sikert!
-- Malatinszky vita 2020. november 20., 23:57 (CET)

legalább egy napos blokkot kérnék neki! – B.Zsolt vita 2020. november 20., 23:34 (CET)

Hagytam neki üzenetet a dewikin, és egy napra blokkoltam a botot. Reméljük, reagál majd a gazda. – Pagony foxhole 2020. november 21., 00:47 (CET)

Én meg nyitottam neki egy új ticketet a Githubos oldalán: https://github.com/magnusmanske/listeria_rs/issues/20 Remélem jól írtam le a problémát Palotabarát vita 2020. november 21., 09:28 (CET)

Úgy tűnik megjavult, most a romokat takarítja maga után. – B.Zsolt vita 2020. november 22., 17:29 (CET)

Ennek örülök, bár reagálni nem óhajt. A mai szerkesztései rendben vannak? Pagony foxhole 2020. november 23., 16:54 (CET)

Én úgy látom, hogy igen. Már korábban is javasolni szerettem volna, de most itt teszem meg: szerintem Listeriabotnál az alapértelmezett egy napos frissítést nyugodtan emelhetnék egy hetesre. akkor legalább nem minden perjel meg vessző miatt módosítaná a lapokat, hizlalva a laptörténeteket. És lehet, hogy ez a kis hiba is elkerült volna minket. – B.Zsolt vita 2020. november 23., 17:43 (CET)

Ezt már én is rég szorgalmazom: van olyan szócikkünk, amit bőven elég lenne tízévente frissíteni, sőt, nem is kellene hozzá ListeriaBot, legfeljebb a táblázat első összeállításánál. Ehhez képest szinte mindegyik napira van állítva. A paraméterek között a freq adhatja meg a frissítés gyakoriságát napban. A hetenkénti frissítésűnél például így:

|freq=7 De sok táblázatnál simán el tudok képzelni havi frissítést is. Palotabarát vita 2020. november 23., 21:26 (CET)

Helytelen jószócikk-jelölés maradványa

Wikipédia:Javaslatok jó szócikkekre/Penny Market (Magyarország) (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) Sziasztok, szeretém kérdezni, hogy az itt található perjel miatti helytelen jószócikk-jelöléssel mi a teendő, adminnak kell törölnie a lapot, vagy elég ha a forrásszöveget eltávolítom, vagy archiválni kell a jelölést, vagy hagyjuk úgy ahogy most van? - Assaiki vita 2020. november 21., 18:45 (CET)

@Assaiki: A jelölő, miután észrevette, hogy hibás néven hozta létra az allapot, ugyanezzel a tartalommal létrehozta helyes néven is, ennek meg valahogyan elfelejtődött a törlése. Összefésültem a laptörténetüket. --PallertitcoC 2020. november 23., 06:29 (CET)
Köszönöm. - Assaiki vita 2020. november 23., 07:58 (CET)
Ki nézte volna ki egy perjelből, hogy bajt kavar... Alensha 2020. november 25., 20:35 (CET)

United Torrent Society átirányítás visszaállítása

Kérem szépen a redir megszüntetését és a szócikk visszaállítását eredeti állapotára, a szócikk törlési megbeszélésen van, erre a létrehozója redirt csinált belőle egy nulla tartalommal rendelkező lapra. Köszönöm. – Xia Üzenő 2020. november 25., 10:58 (CET)

Afrika zenéje

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaValóban volt illetve van több szakaszhoz/bekezdéshez is forrásmegjelölés. Ezek törlésre nem indokolt és nem jogszerű. A forrásolatlan részeket is inkább forráskérőzni kellett volna, semmint törölni. Mindenesetre a forrásolt részeket visszatettem a szócikkbe, a forrás nélkülieket kikommenteltem. Ezeket forráshozzáadás után szintén elő lehet hozni. A források nem megadása nem minősül vandalizmusnak, így arra hivatkozva, hogy valaki nem tesz forrásokat, nem blokkolható. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 28., 16:13 (CET)

A cikk szerkesztésében nem vesz részt, segíteni semmit nem segít, csak kritizál, aztán törli az egész lapot - hogy nincs forrás. Pedig volt, csak szerinte nem elég. De ez még nem ok az egész lap törlésére. Az ilyen embereknek miért vannak megengedve, hogy mások több órás munkáját egy gombnyomással tönkretegyék?? Botox HU vita 2020. november 28., 14:03 (CET)

Afrika zenéje (másik fél)

Kérem blokkolni BTXLL-HU-10234 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) szerkesztőt többszörös vandalizmus miatt. Az Afrika zenéje szócikk bővítéséhez a többszöri kérés ellenére nem ad meg külső forrást. A visszavonásomat visszaállítja. Kommunikációjában bunkó paraszt módon viselkedik, személyeskedik, valószínűleg egy korábbi kitiltott szerkesztő lehet. Nem egy "kezdő, tapasztalatlan szerkesztő". misibacsi*üzenet 2020. november 28., 14:07 (CET)

Ismétlem forrás volt.. De pont ő beszél, aki elkezdett hülyézni. Kérem a járőri engedélyének a visszavonását a sorozatos törlések miatt. Botox HU vita 2020. november 28., 14:13 (CET)

Botox HU, javaslom, tegyél ki egy {{építés alatt}}(?) sablont, amíg dolgozol a szócikken. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. november 28., 16:13 (CET)

Czigány Judit wikioldal

Kedves Adminisztrátorok,

Azért írok, mert nem olyan régen nyom nélkül eltűnt Czigány Judit (1991 -) oldala a Wikipédiáról. Nem én hoztam létre és nem is tudom a hivatkozási linkjét csak az egyértelműsítő lap van fenn, mivel két színművész Czigány Judit van.

Az oldal visszaállításával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.

Előre is köszönöm. Terjék Gábor

Kedves Gábor, a Czigány Judit (színművész, 1991) lapot azért töröltük nemrég, mert úgy láttuk, nem éri el a bekerülési alapkövetelményünket: azt, hogy legyen több, Czigány Judittól független, őróla részletekbe menően szóló, megbízható forrás. Ha te találtál ilyeneket, írjál a vitalapomra, és segítek a helyreállítási procedúrában. --Malatinszky vita 2020. december 1., 12:40 (CET)

Vitalapi blogolás

Miután *feridiákot eltiltották a Kezdőlap vitalapjának szerkesztésétől, az ottani spammelős-blogolós tevékenységét áthelyezte más szócikkek és sablonok vitalapjára. Jól gondolom-e, hogy az ilyen értelmetlen és esetenként zavarba ejtő tartalmak simán törölhetők a vitalapokról, vagy ez egy megbeszélést igényelne?

Ld. pl. a Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2020-47-1 vitalap „Saturn V” ajánlásától „Wernher von Braun” ajánlásái és Angol-Magyar Win-Win közös győzelem szakaszokat. – VargaA vita 2020. december 4., 03:26 (CET)

@VargaA: a nem odavaló tartalmakat nyugodtan reverteld, *feridiákot semmilyen ilyen irányú megbeszélésbe nem kell, nem érdemes bevonni, keresztül néz a teljes szerkesztőközösségen. --PallertitcoC 2020. december 4., 04:01 (CET)
Rendben, köszönöm. A jövőben így fogok eljárni. – VargaA vita 2020. december 4., 07:41 (CET)
Arra vigyázz, hogy mindez neked ne vegye el több energiádat, mint amibe neki kerül ez a -- nevezzük nevén -- trollkodás. -- Malatinszky vita 2020. december 4., 16:08 (CET)

‎Ary

Ary jelzett szócikkben megsértette a WP:3VSZ-t. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. december 4., 15:26 (CET)

Mielőtt felmerülne, hogy én is megsértettem, jelzem, hogy én háromszor is forrást adtam meg, amit Ary többször is visszavont indoklás nélkül, én pedig az indoklás nélküli törlésről állítottam vissza. Az indoklás nélküli törlés vandálkodás, aminek visszaállítása nem számít bele a 3VSZ-be. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. december 4., 15:29 (CET)

Ráadásul Ary az egyik visszaállításában ezt írta: „Attól, hogy kitalálták maguknak ezt a hülye stílusmeghatározást, ők ugyanúgy csak egy punk zenekar.” én pedig kompromisszumos megoldásként ekként módosítottam az általa kivett szöveget: Saját meghatározásuk szerint megteremtői és az egyetlen hazai képviselői a cloaca-wave stílusnak. Ary ezt szintén indoklás nélkül törölte, pedig ha ők találták ki, ahogy Ary állítja, akkor az a saját meghatározásuk. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. december 4., 15:35 (CET)

@Hungarikusz Firkász:. @Ary:: a WP:3VSZ „Intézkedések a szabályt megsértőkkel szemben” szakasza szerint: :Ha megsérted a három visszaállítás szabályát, akkor a 24 órán belüli negyedik visszaállításodat követően egy adminisztrátor 24 óráig terjedő időszakra blokkolhat. Azokban az esetekben, amikor több részt vevő fél is megsérti a szabályt, az adminisztrátoroknak mindkét oldalt azonos elbánásban kell részesíteniük. Én most két régi, megbecsült szerkesztővel szemben azonos bánásmódot alkalmazva mindkettőtöket arra kérlek, hogy december 5-én 16:00-ig ne szerkesszetek. Tekintsétek úgy, hogy a blokk most indult. Köszönöm. Csigabiitt a házam 2020. december 4., 16:02 (CET)

Blokk kérése

89.132.134.142 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás) sorozatban hozza létre a néhány szóból + infoboxból álló cikkeit, majd ezekben rögeszmésen cserélgeti a szubcsonksablont lektor és részben nincs forrás sablonra. Köszönöm, – Vépi vita 2020. december 5., 10:18 (CET)

De valamelyik cikkét pár nappal később továbbírta. Botox HU vita 2020. december 5., 10:38 (CET)
Öt napja van rá, addig marad a sablon. – Vépi vita 2020. december 5., 10:55 (CET)

Blokk kérése: Gagyi Balazs

Gagyi Balazs (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) folytatja a vandálkodást tegnapról, nagyon kéne már neki egy jó hosszú blokk. Köszönet. Xia Üzenő 2020. december 7., 10:27 (CET)

Az érvénytelennek nyilvánított szócikk törlése.

Miután a rendszer megakadályozta, hogy az érvénytelennek nyilvánított Thai masszázs (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikkemet eltávolítsam, kérem egy erre feljogosított adminisztrátor, a szócikk visszavonását illető kérésemet tiszteletbe tartva, távolítsa el. Tisztelettel: Joó György vita 2020. december 8., 12:37 (CET)

Senki sem nyilvánította érvénytelennek mint szócikket. Amikor felküldted, egyben lemondtál a szócikk fölötti rendelkezésről, ezért nem törölhetjük. Pagony foxhole 2020. december 8., 12:44 (CET)
szerk. ütk. után:
Kedves Joó György! A Wikipédián közzétett szócikkekkel kapcsolatban két alapvetéssel kell tisztában lenni. Az egyik, hogy amikor a Wikipédián bármit szerkesztesz (akár az is, amit ide írtál, vagy fogsz írni). akkor a szerkesztőablak alatt olvasható jognyilatkozatot a szöveg beküldésével elfogadod. Ez a nyilatkozat így szól (kiemelés tőlem): a szöveg elküldésével visszavonhatatlan engedélyt adsz annak felhasználására. A másik, hogy a Wikipédián szócikket törölni csak úgynevezett törlési eljárással lehet (vagy automatikusan töröljük, ha jogvédett a szöveg, vagy hoax vagy értelmetlen stb). Ami ezekből kiderülhet: csak azért, mert ideírod, hogy töröljük, biztos, hogy nem fogjuk megtenni. Ha van olyan okod, ami az imént linkelt törlési eljárás leírásábanban is szerepel, akkor kérlek cselekedj az ott megfogalmazottak szerint. Palotabarát vita 2020. december 8., 12:49 (CET)

Wikipédia:Ázsia-hónap 2020 A beküldött szócikkek közül ez az egyetlen amelyet értékelhetetlennek nyilvánítottak. Miután értékelhetetlen nyilván semmi keresnivalója a továbbiakban itt. Kérem teljesítsék kérésemet. Joó György vita 2020. december 8., 13:49 (CET)

Kedves György, ahogy Palotabarát fentebb eléggé részletesen elmagyarázta, a Thai masszázs cikket pusztán a kérésedre nem fogják törölni az adminisztrátorok. Elvileg indíthatnál róla törlési eljárást, de a tapasztalatom alapján lebeszélnélek erről is, mert úgy gondolom, a szerkesztőtársak túlnyomó többsége ellenezni fogja a cikk törlését. Ez a cikk ugyanis -- bár a thai nevek átírása terén némi apró javításokra szorul -- jól beleillik az enciklopédiába.
Nekem ráadásul úgy tűnik, az igazi probléma itt az, hogy valaki valahol az Ázsia-szócikkverseny tájékán valami olyat írt a munkádról, ami téged bánt. Ha valóban erről van szó, ezt a problémát szívesen megpróbálnám orvosolni, de ehhez elsősorban arra lenne szükség, hogy pontosan leírd (és, ha kérhetem, linkeld is be) a kérdéses minősítést. Itt fentebb egyszer azt írod, a cikk "érvénytelennek" lett nyilvánítva, másszor azt írod, "értékelhetetlennek" minősítették. Mi történt pontosan?
--Malatinszky vita 2020. december 8., 14:13 (CET)

@Malatinszky: Nincs túl eldugva: a szerkesztő vitalapján olvasható az a sor, amely kiverte a biztosítékot. – Burumbátor Súgd ide! 2020. december 8., 14:24 (CET)

Kösz, Burum, most már látom. Úgy tűnik, itt én nem tudok segíteni, hiába a jó szándékom. -- Malatinszky vita 2020. december 8., 14:51 (CET)

Egyébként @Joó György: ha ez vígasztal, az én egyik cikkemet sem fogadták el – még. Nem láttam, hogy lezáródott volna az értékelés, és a te cikkedet minimálisan kell javítani, a neveket helyesen magyarul átírni. Ez egyébként kiírási feltétel volt. Úgyhogy nem rinyálni kell, hanem nekigyűrközni és megcsinálni. – Burumbátor Súgd ide! 2020. december 8., 14:31 (CET)

Pontosan. Egyébként nem látom problémásnak a dolgot, 64 szócikk van, az egyiken tanakodunk (a zsűri nehéz helyzetben van :-) ), a másikat (ez a Thai masszázs) legalábbis én kitolom és megpróbálok keresni magyaros átírást. Először a kevésbé problémásakat nézem át, aztán, mivel thai írással nem foglalkozom, félretettem, hogy jobban ránézhessek később. Egyébként nagy szerencse, hogy a törlés nem megy olyan egyszerűen, milyen forgalom lenne itt, ha kérésre törölgethetnének az adminok cikkeket. Arról nem is beszélve, hogy ez nem Joó György felhasználó cikke, hanem mindenkié, azé is, aki később beleszerkeszt, átszerkeszt, vagy egyszerűen átfogalmazza az egészet. Ogodej vitalap 2020. december 8., 19:50 (CET)

@Ogodej, Joó György: a cikkben megjelenő egy, azaz egy thai nyelvű átírásra váró kifejezés (Wat Pho) átírása az orosz wikit is segítségül hívva Vat Pho lesz. – Burumbátor Súgd ide! 2020. december 9., 09:07 (CET)

HoMarta beírása

Szeretnék törölni egy teljes oldalt, amit elkezdtem, de akiről szól megkértem, hogy ő írja le az életét stb. Teljesen új lapot kezdenék neki, de nem tudom törölni. Ha valaki tudja hogy lehet, akkor üzenetben írja meg, mert ide nem találok többet, még azt se hiszem, hogy ezt jó helyre írtam. Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője HoMarta (vitalap | szerkesztései) 2020. december 9., 18:38‎ (CET)

@HoMarta: Olvasd el a vitalapodon lévő szövegeket, amelyek kezdőknek szólnak. Ott minden le van írva. Szócikket csak törlési eljárás kezdeményezésével lehet töröltetni. És tartózkodj az olyan dűhös hozzászólástól, amelyet azóta már töröltél a vitalapodról. Amúgy szerkesztó módban azt és annyit törölsz, amennyit akarsz, és helyébe mást írsz. Wikizoli vita 2020. december 9., 19:41 (CET)
"Tudodm nektek nem fontos, mert cskaegy szar (sic!!!!) magyar emberről van szó! Miért nem hagytok minket békén végre?" [2] mi sem vagyunk hottentották... Viröngy vita 2020. december 9., 20:33 (CET)
Azért remélem a magyar buddhista közösségekben nem ilyen választékosan beszélnek, mint itt a cikkíró, Horváthné előadta. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 193.91.82.102 (vitalap | szerkesztései) 2020. december 10., 12:20‎ (CET)

Justin Bieber

Justin Bieber szócikkében 2020 május 10. óta 28 módosítás történt 19 szerkesztő által, amelyek nem tartós beírásokat eredményeztek: le legyen védve? Május 10-én az Internetarchivebot archivált 1 forrást. Apród vita 2020. december 10., 17:24 (CET)

Átnevezés kérése

Elrontottam egy szócikk címét, Oleg Vasziljevics Lukjanov - holott mint a cikkből kiderül az orosz írót Oleg Makszimovics Lukjanovnak hívják, kérném szépen erre átnevezni a cikket. Köszönöm szépen! Viröngy vita 2020. december 11., 22:07 (CET)

Szívesen megteszem, de te is át tudod nevezni. Pagony foxhole 2020. december 11., 22:09 (CET)
Hogyan? Komolyan nem tudom Viröngy vita 2020. december 11., 22:11 (CET)
Rájöttem, köszönöm :) Miket nem tud itt az ember :) Viröngy vita 2020. december 11., 22:13 (CET)
:-) Pagony foxhole 2020. december 11., 22:18 (CET)

Önkéntesek keresése

Sziasztok! Olyan aktívan járőröző és szerkesztő adminisztrátorokat keresek, akik kísérleti jelleggel önkéntesen lemondanának a járőr és megerősített szerkesztői jogosultságuktól (pontosabban ezekről nem, csak a szerkesztői csoportban való szereplésüktől). Jelenleg azért van mindenki minden lehetséges szerkesztői csoportban, mert a fejlesztők valamit elszúrtak a jelölt lapváltozatok konfigurációs fájljában (vagy ahhoz kapcsolódóan) több mint egy éve, és eddig nem javították. Szeptemberben azonban változtattak valamit, és nem tudni, hogy most már jól működik, vagy csak azért nem tapasztaljuk a problémát, mert halmoztuk a jogokat. A „jogmegvonás” elvileg semmilyen változást nem szabadna okozzon (ha tényleg kijavították a hibát). Minél többen vagyunk a kísérletben, annál valószínűbb, hogy rájövünk, mi a helyzet (a probléma csak néha, alkalomszerűen fordult elő, nem mindig). És igazából járőröket is bevonnék, ugyanígy (a megerősített szerkesztői csoportból való kivétellel), tehát adminok mellett járőrük jelentkezését is várom! Köszönöm! Samat üzenetrögzítő 2020. december 6., 10:06 (CET)

Tacsipacsi, nyiffi és Pallerti esetén pótoltam az elmaradt jogmódosítást. Samat üzenetrögzítő 2020. december 12., 13:09 (CET)
Samat: remélem jó helyen jelzek vissza: intenzíven járőröztem, és egyszer sem fordultak elő a korábbi problémák, minden rendben volt. Palotabarát vita 2020. december 11., 21:43 (CET)
Köszönöm a visszajelzést! Ha továbbra is jónak tűnik, akkor érdemes majd itt jelezni (de inkább a szavazás végén). Samat üzenetrögzítő 2020. december 12., 13:09 (CET)

Anonok listája

Sziasztok! Csináltam egy listát a regisztráció nélkül szerkesztő közreműködőkről (röviden anon):

Érdekes lehet megnézni, honnan érkezik a legtöbb vagy legintenzívebb szerkesztés, intézkedés előtt érdemes lehet megnézni, hol volt korábban kiugróan magas vagy alacsony a visszavont szerkesztések aránya (vagy hogy ez kihez tartozik, lásd pl. a Herman Ottó Általános Iskolát), illetve hogy az illető anon mekkora részben szerkeszt szócikknévtérben. Ha hasznosnak találjátok, időnként frissíthetem. Samat üzenetrögzítő 2020. december 8., 21:11 (CET)

Az elsők között én is ott vagyok, ugyanis amíg nem voltatok hajlandók a jelölt lapváltozatok féléves kísérletéről szavazást kiírni addig szinte csak anonként szerkesztettem... JSoos vita 2020. december 10., 12:10 (CET)

Mi ezalatt végig bejelentkezve szerkesztettünk, mert nem voltál hajlandó a jelölt lapváltozatok féléves kísérletéről a szavazást kiírni... --PallertitcoC 2020. december 11., 18:52 (CET)

@Samat: javaslom, hogy az IPv6-os anonok esetében ne egyedi címeket, hanem a /64 tartományt állítsd be. Ugyanis az alatta levő cimek mind ugyanahhoz az anonhoz tartoznak. Meg fogsz lepődni, mennyire megváltozik a lista képe. Csigabiitt a házam 2020. december 11., 19:02 (CET)

+1 Csigabi. --PallertitcoC 2020. december 11., 20:13 (CET)
A lista jelenleg úgy keletkezik, hogy a szoftver végignézi a laptörténeteket, és kigyűjti az egyedi címeket. A csoportosítgatás fejlesztést igényel, amit érdemes megfontolni a jövőben. Samat üzenetrögzítő 2020. december 12., 13:11 (CET)

12akd könyves cikkei

Sziasztok! Nem tudom, jó helyre írok-e, de remélem. A téma a következő: 12akd szerkesztő létrehozta egy csomó nem nevezetesnek tűnő könyv(sorozat) cikkét, mindben csak egy honlap van feltüntetve "forrás" gyanánt: az antikvarium.hu. Ezeket a cikkeket tavaly májusban írta, Hungarikusz Firkász pedig {{nevezetesség}}(?) sablonnal látta el őket. Én is jelöltem már egy jó párat törlésre, más kollégák is, de "Az összes megkérdőjelezett nevezetességű lap" kategória még mindig tele van velük. Némelyiknél bebizonyosodott a nevezetesség (a tmb során), némelyiknél nem. Általában nem is találni ezekről semmi mást, csak könyvesboltok és antikváriumok honlapjait, illetve triviális említéseket. Namost, a kérdésem az lenne: Szerintetek ezek a könyvek nevezetesek? Nekem nem tűnnek annak, de pont azért teszem fel ezt nektek, mert kíváncsi vagyok a közösség véleményeire. Bár a könyv nyilván érték, szerintem nincs szükségünk rá, hogy egy csomó ilyen "egyantikváriumos" "forrással" ellátott cikkünk legyen. GhostDestroyer100 vita 2020. december 12., 14:20 (CET)

Tényleg nem jó helyre írsz, az adminok tartalmi kérdésekben nem illetékesek. Valamelyik kocsmafalra való a téma. Pagony foxhole 2020. december 12., 14:26 (CET)

A felvetés valóban nem admintéma, de ha már ide jöttél, meg kell jegyeznem, úgy érzem, hogy te most kompenzálsz, vagy netán túlkompenzálsz. A (már archivált) vitalapod tanúsága szerint korábban folyamatosan azt vetették a szemedre, hogy forrás nélküli vagy kevés forrással ellátott szócikkeket hozol létre. Bájos, hogy most erre te figyelmeztetsz másokat. Csigabiitt a házam 2020. december 12., 15:49 (CET)

A kompenzáció nem feltétlenül baj, például ha egy alapból rossz helyesíró az évek során megtanul helyesen írni, és ezen felbuzdulva egy csomó hibát kijavít a cikkekben, akkor az csak a Wikipédia hasznára válik. Ebben az esetben az illető szemére vetnénk a kompenzációt?
Véleményem szerint jelen esetben is azt lenne ildomos nézni, hogy ennek a kérdésnek mennyi a haszna, és ez alapján megítélni. - Assaiki vita 2020. december 12., 16:27 (CET)
egyetértek, szóval aki kezdő korában gyenge cikkeket írt, az soha az életben ne mondjon véleményt wiki cikkekről? Bájos. Whitepixels vita 2020. december 12., 16:34 (CET)

Csak fél sor, mert valóban nem ide való a téma: tedd törlésre, amelyiket úgy látod jónak, ehhez jogod van, aztán kiderül. Legalább kicsit ürül a kategória. Viröngy vita 2020. december 12., 16:26 (CET)

Én is ez utóbbit javaslom, aki úgy ítéli meg, kevés forrás miatt nem nem nevezetesek 12akd könyves cikkei, rakja fel törlésire, aztán vagy valaki talál hozzájuk forrást, nem triviális említéseket (ez a cél), vagy ha a közösség úgy dönt, törlésre kerülnek. (Zárójelben jegyzem meg, lehet, hogy a WP szabályainak a cikkek nem felelnek meg, de én még törlés előtt lementettem párat, mert nekem nagyon hasznosak, némelyikhez teljes könyv van linkelve, olvasható formában, néhány könyvsorozat, igaz, hogy hiányosan, de nekem is megvan. Ezzel nem azt mondom, hogy a cikkek megfelelnek WP szabályainak, csak örültem, hogy összegyűjtve láttam itt ezeket.) Ogodej  vitalap 2020. december 12., 17:17 (CET)

Köszönöm szépen a válaszokat! GhostDestroyer100 vita 2020. december 12., 19:09 (CET)

@Ogodej: -- Nem igazán értem, mitől félsz: 12akd könyvészeti cikkei hasznosak, ezt Te is elismered. Akkor miért nem mered felvállalni azt, hogy maradjanak? Miért sújtjuk ezeket a cikkeket olyan szempontokkal, amelyek egyszerűen nem "nevezetességi" kérdések! Miért nem merjük azt állítani, hogy egy bibliográfiai jellegű kiadvány gyakran nem teljesíti a nevezetesség olyan szabályát, amelyet ettől a műfajtól függetlenül állapított meg néhány szerkesztő?

Nem értem azt az érvelést, hogy "bár nekem megfelel, jó katonaként kénytelen vagyok azt mondani, hogy nekünk nem nevezetes"? --Linkoman vita 2020. december 12., 19:42 (CET)

Mostanában én is belefutottam egy ilyenbe (Navigátor Világatlasz, de mivel több szócikk is volt, amelyben szerepel szerintem nem árt, ha az egyes hivatkozott köteteken kívül lehet látni, milyen más kötetek tartoznak össze. JSoos vita 2020. december 12., 20:38 (CET)

Nekem általában minden olyan cikkről, ami csak adatokat tartalmaz, az a véleményem, hogy legalábbis kétséges a nevezetessége. Ha nem kapcsolódik az adathalomhoz információ, nem derül ki, hogy mi különbözteti meg más adathalomtól, nincs "története", és ami talán a legfontosabb: nincs rögzítve a cikk tárgya által kifejtett hatás, akkor szerintem az nem érdekes a Wikipédia számára. Adatokat a Wikidata őriz, ezek a könyvsorozatos elemek is odavalók (BTW:Wikidata adatlap szinte egyikhez sem készült). Szerintem egész egyszerűen rossz felületen indult be a gyártásuk, a szerző pedig kitartóan hárított minden észrevételt, így jutottunk oda, ahol vagyunk.
Személy szerint nem találkoztam olyan könyvsorozatos cikkel, aminek a meglétéhez ragaszkodtam volna, de nem is zárom ki, hogy létezik egy-kettő, ami rendesen meg van írva. Az összes többit azonban olyan listának látom, amit bármelyik könyvtári adatbázisból, könyvkereskedelmi honlapról össze lehet állítani. Ezek a könyvsorozatok a legtöbb esetben csak könyvkiadói termékek, olyanok, mint egy gyár termékei - legalábbis ezek a szócikkek ekként láttatják. (Bár nem tartozom magyarázattal, de 3000 kötetes könyvtáram van itthon, saját magam eszkábálta nyilvántartást vezetek róla, könyvet soha nem dobtam ki, tehát a könyvek felénk nagy megbecsülésnek örvendenek, de ezt a könyvsorozat-cikkzuhatagot nagyon mostohának látom a témához képest). Palotabarát vita 2020. december 12., 20:57 (CET)
@Linkoman: Félreértettél. Azt mondtam, hogy ha valakinek baja van ezekkel, az tegye törlésire, majd a közösség dönt. Ezeknek a nevezetessége nem itt fog eldőlni ezen a kocsmafalon. Természetesen én a maradásra fogok szavazni, éppen azért, mert hasznosnak tartom ezeket.
@Palotabarát: Volt már eset, hogy valaki vállalta, feljavította, például forrásokkal látta el egyiküket-másikukat, írt hozzájuk, pl. miért jöttek létre, milyen kritikát kapott annak idején, milyen témaköröket érint és miért pont azokat, így kidobod azokat már most, mert hiányosak. Azt sem értem, hogy a wikidatában parkoltatnád őket inkább, amíg nem egészítik ki őket, holott mint fentebb írtam, már most nagyon jól használhatók. Ezeknek a sorozatoknak sok esetben kultúrtörténeti jelentőségük van. Ahelyett hogy rátennénk egy csonksablont. Biztos, hogy egy kattintással összeszedheted a könyvészeti adatokat és biztosan egy kattintással (vagy kettővel) olvashatod is magát a könyvet? Ogodej vitalap 2020. december 12., 22:31 (CET)

Duplum szócikkek

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldvalaptörténetek összefésülve. --PallertitcoC 2020. december 13., 02:54 (CET)

@KerekesDora: pontosan ugyanazt a 27 ezer leütésnyi szöveget két címszó alatt is elhelyezte, az egyikből most átirányítást csináltam. Kérem, döntsétek el, hogy van-e értelme a Dunakeszi településfejlődése (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) laptörténetét átfésülni a Dunakeszi története 1910 és 1950 között (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) szócikkbe. Köszönöm. Pasztilla 2020. december 12., 10:40 (CET)

@Pasztilla: Vagy inkább Alag szócikkébe (legalább részben, vagy mittomén), mert az most csak átirányítás és önálló cikk kéne róla. Amúgyis 1910 és 1950 között volt önálló község. Szerintem az lenne a leghasznosabb választás Hókotró vita 2020. december 13., 01:49 (CET)

Blokk kérése

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaBTXLL-HU-10234 2 napra blokkolva, miután egyszer már kapott blokkot elfogadhatatlan hangnemért. – Pagony foxhole 2020. december 12., 18:42 (CET)

GhostDestroyer100 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Ennek az örjöngőnek kérnék egy kis betegszabit. Botox HU vita 2020. december 12., 17:07 (CET)

BTXLL-HU-10234 (vita | közrem. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth) Ennek az idióta trollnak kérnék örökblokkot. GhostDestroyer100 vita 2020. december 12., 17:11 (CET)

Akkor most vagy mindketten lecsillapodtok, vagy páros blokkot osztok ki. Lehet választani. Csigabiitt a házam 2020. december 12., 17:13 (CET)

@Csigabi: Ő kezdte! Egyfolytában pocskondiáz engem ma délután óta, én meg nem csináltam vele semmit! Elnézést, hogy kifakadtam, de nagyon felment bennem a pumpa emiatt az alak miatt! Mellesleg ahogy látom, a vitalapja alapján, másokkal is ilyen. Legyenek kedvesek blokkolni, örökre! Köszönöm szépen! GhostDestroyer100 vita 2020. december 12., 17:18 (CET)

Ő! Ő! Dedózunk, mi? Te meg ráraktál három lapáttal. De kérlek szépen blokkoljátok! Örökre! Anyuci! Légyszíves! Mert sírni fogok.. Köcönöm cépen. Botox HU vita 2020. december 12., 17:22 (CET)
Utolsó figyelmeztetés. Pagony foxhole 2020. december 12., 17:24 (CET)
Szerintem megvolt az utolsó utáni [3] Viröngy vita 2020. december 12., 18:30 (CET)

Itt GhostDestroyer100 lett megtalálva, sőt burkoltan megfenyegetve, hogy ha nem hagyja békén a könyves cikkeket, akkor az ő szócikkei jönnek [4]. Nem vot szép, az biztos, és én személy szerint megértem a szangvinikus reakciót. Viröngy vita 2020. december 12., 17:23 (CET)

Kedves Adminok! BTX akármicsoda... vagyis Dencey, bár letörölte vitalapjáról a sértegetésem, a szerkesztési összefoglalója ("Perbáli betegek ne írjanak ide. Biztos találnak a Németh szülők jobb terápiát a kölkük számára."), illetve a fenti megjegyzése velem kapcsolatban továbbra is tarthatatlan. Remélem, minél hamarabb blokkolásra kerül. GhostDestroyer100 vita 2020. december 12., 18:40 (CET)

Egy megjegyzést engedjetek meg: az utóbbi időben sztenderddé vált, hogy Denceyzve van mindenki, akiről, amúgy ordít, hogy nem Dencey, ezt valahogyan jó lenne mellőzni. --PallertitcoC 2020. december 13., 02:46 (CET)

Való Világ

Épp vandalizálják a Való Világ 10 cikket, visszaállítottam volna, de fogalmam sincs, melyik a helyes lapváltozat... Viröngy vita 2020. december 12., 20:01 (CET)

Egyik sem. Vigyor (Bocsánat, de ezt nem tudtam kihagyni!) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2020. december 12., 20:18 (CET)

Akkor mindegy hogy néz ki, hagyom is a fenébe Vigyor Viröngy vita 2020. december 12., 20:54 (CET)
ajj, ezt a poént én akartam beírni. Alensha 2020. december 13., 02:52 (CET)

szócikk és átirányítás cseréje – hogyan?

A Pileólus átirányít a Soli Deo szócikkre, de ennek fordítva kellene lennie, vagy a Soli Deo lehetne egyértelműsítő (vitalapon évekkel ezelőtt szó volt róla, röviden: a pileólus egyértelmű megnevezése a szócikkbeli sapkának, a Soli Deo kifejezés más jelentéssel is bír)

Ha át akarom nevezni a Soli Deót Pileólusra, azt nem tehetem meg, mert a Pileólus már létezik. Mi a helyes menete a cserének? Először jelölöm azonnali törlésre a Pileólust? Vagy…? Torzsmokus vita 2020. december 13., 08:00 (CET)

Átneveztem. – Burumbátor Súgd ide! 2020. december 13., 08:31 (CET)

cikk megjelenítése a wikipedia oldalon

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!


Megoldva, kész, ok, stb. Megoldvauser:Nahungary szerkesztési lehetőségeit – a WP:Jogi irányelv alapján – az általa felvetett jogi eljárás lezárultáig megvontam. --PallertitcoC 2020. december 14., 20:37 (CET)

Tisztelt Adminisztrátorok!

Egy új cikket jelentettem meg (https://hu.wikipedia.org/wiki/Laptop_kijelz%C5%91), a korábbi két cikkem után a laptopok működéséről. Saját írás esetén a forrás megjelölést és az OTRS nyilatkozatot is előírja a Wikipedia szabályzata, ezeket megtettem, tekintve, hogy máshogy meg sem jelenhet egy ilyen cikk a szabályzat szerint. (mint ahog arra 1 évvel ezelőtt a kollégák fel is hívták a figyelmem) A korábbi 2 cikkem (laptophűtés és laptopzsanér) kb. 1 éve megjelent, több ellenőr is jóváhagyta. A tegnap feltöltött "laptop kijelző" témakörben Viröngy szerint reklám célokra használom a Wikipédiát, holott az általam feltöltött tartalom értékes és hasznos információ, nyilván minimális reklámértéke van számomra, hiszen aki a forrást megnézi eltalála weblapomra, de nem értem, hogy ez miért jelent gondot? Amennyiben a cikk hasznosságát vitatjátok, természetesen töröljétek mindhárom cikket és a probléma megoldva, tudomásul veszem és többet nem írok a wikipediara. Ellenkező esetben kérném a Viröngy által törölt forrásmegjelölések visszaállítását.

Köszönettel, Nagy Attila – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Nahungary (vitalap | szerkesztései) 2020. december 14., 10:48‎ (CET)

Szeretném megkérdezni, hogy a laptopkijelző szócikk szövege mikor került fel a weblapodra? Az internet archívuma nem látja, ezért arra gondoltam, hogy lehet, hogy netán pár napja került oda? Az általad is említett laptopzsanér szócikk esetéhez hasonlóan, ami 2019. november 23-án keletkezett, és meglepő módon a weblapodat pont aznap archiválta a Wayback Machine. Csigabiitt a házam 2020. december 14., 11:48 (CET)


Kedves Csigabi!
A tegnapi napon került fel. Ha arra célzol, hogy szándékosan azért írtam a cikket, hogy a wikipédián is megjelentessem, akkor
nem tévedsz, ugyanis ezt az oldalt látom érdemesnek arra, hogy minőségi tartalmat feltöltsék. Vagy nem ezért vagytok?
Bármilyen szabályt megsértettem? Ne haragudj de eddig csak és kizárólag kötekedést tapasztalok tőletek pedig mindenben a
szabályaitok szerint járok el és szerintem, inkább emelik a szłnvonalat az írásaim, mint lerontják.
Amennyiben le tudjátok írni, hogy milyen szabályt sértenek az írásaim akkor utána töröljétek, ha nem akkor
kérem, hogy állítsátok vissza a forrás hivatkozásokat.
Köszönettel,
Nagy Attila Nahungary vita 2020. december 14., 13:25 (CET)

Mivel meg lettem említve, hozzászólok: elterjedt módszernek számít egy reklámlink wikibe csempészésére az, hogy sebtében összeütnek egy cikkecskét, amelynek forrása értelemszerűen a reklámozandó oldal, feltöltik a wikire -profit! Olyan elterjedt dolog ez, hogy már árulják is egyesek (azt persze nem írják le, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a link meg is marad) [5]. Az, hogy "ha a link nem maradhat, akkor a szöveghez sem járulok hozzá", valamint ahogy Csigabi észrevette, a honlapra is pont akkor került a wikibe írt szöveg, amikor a wikicikk íródott (nem csupán most, egy évvel ezelőtt is) azt igazolja, hogy ebben az esetben is egy ügyetlen reklámpróbálkozásról van szó. A wiki egyik alapelve a reklámmentesség. Én a magam részéről abszolúte megértem azokat, akik azon erőlködnek, hogy a cégüket valahogy beszuszakolják ide, mert egy wikilink igenis nagyon értékes SEO-szempontból (lásd a linkelt cikket, ahol az a bizonyos nofollowról is kiderül, hogy nem is annyira számít - lévén a wiki bizalmi szintje igen magas, és ezt a google is bizony figyelembe veszi). Rövidre zárva: reklámot ne. Az pedig, hogy csak azért állsz neki pár soros cikkeket írni a honlapodra, hogy utána itt reklámozhasd a céged, minimum tiszteletlenség úgy a wikipédiával, mint az önzetlen szerkesztőkkel szemben. Viröngy vita 2020. december 14., 16:21 (CET)

Még valami. Írod: "ugyanis ezt az oldalt látom érdemesnek arra, hogy minőségi tartalmat feltöltsék". Az nem volt járható út, hogy egyből ide töltöd fel a szöveget, és forrásnak megjelölöd a céged weboldala helyett azokat a nem reklámforrásokat (szakkönyvek, stb) ahonnan az információk származtak? Nem, te megírtad a céges honlapon, majd azonnal átcopyztad ide, a reklámlinkkel együtt, ahogy egy éve. Most pedig jössz, hogy "ha a reklámlink nem marad, a szöveghez sem járulok hozzá". Miért nem cseréled le reklámmentesre a forrásokat, s már maradhatna is, nem? Költői kérdések ezek, amelyekre mindannyian tudjuk a választ. Viröngy vita 2020. december 14., 16:26 (CET)

@Nahungary: az már kiderült, hogy nem önzetlenül írsz cikkeket, hasznot akarsz belőlük húzni. De ez önmagában még nem ütközik szabályba, hiszen sehol nincs leírva, hogy "Csak önzetlenül szabad wikipédiát szerkeszteni". Szóval lássuk, hogy tevékenységed hol ütközik a szabályokba. Nyilván ha elolvastad volna az irányelveket és útmutatókat, akkor most nem állnál értetlenkedve az előtt, hogy honlapod linkjét eltávolítottuk. Mint ahogy tesszük ezt minden nem megbízható forrással is. Hasonló említést tesz az ellenőrizhetőség útmutatója is, ami leírja, hogy "A Wikipédia-szócikkek tartalmát megbízható, hozzáférhető források kell, hogy alátámasszák", és a szócikked nem nagyon bővelkedik ilyenekben. Aztán nézzük a következőt, itt az van szabályba öntve, hogy "A Wikipédia nem való (ön)reklámozásra". Aztán még van olyan szabályunk is, ami kimondja, hogy egy wikicikk nem lehet teljes mértékben külső forrásból másolt tartalom. Akkor sem, ha jogtiszta, akkor sem, ha a szerkesztő maga a külső cikk szerzője. Ennek az az oka, hogy a wikipédián egy sajátos stílusban írunk, semlegesnek, emelkedettnek, lényegre törőnek kell lenni a megfogalmazásoknak, és legtöbb esetben a külső források nem ilyen stílussal rendelkeznek.
(Amúgy elvonatkoztatva az önreklámtól, a cikk fittyet hány rengeteg más ajánlásra is, például a bevezető kritériumaira. "Az első mondatnak alapvetően két kérdésre kell válaszolnia: „ki vagy micsoda az alany" és „miért nevezetes?”" Egyszerűbben megfogalmazva: az első mondatot általában definícióval kezdjük. A te cikkedben az első mondat nem arra válaszol, hogy "mi az a laptophűtés", hanem hogy "mi a laptopok legkényesebb pontja".) - Assaiki vita 2020. december 14., 17:17 (CET)
) ez viccnek is rossz, tényleg maradjunk annál hogy azonnal töröljétek a tartalmat Nahungary vita 2020. december 14., 17:39 (CET)
A cikk az elmúlt 15 évben a laptop szervizben megszerzett tudásom alapján és nem szakkönyvekből született, de látom teljesen felesleges vitatkozni, távolítsátok el a tartalmat, mert így forrás megjelölés nélkül a szerzői jogaimat sérti a wikipedia és gondolom pont azért van ilyen szigorú szabályozás, hogy emiatt ne kelljen pereskedni... Nahungary vita 2020. december 14., 17:35 (CET)
tartlaom alatt mindhárom cikkemet értem természetesen Nahungary vita 2020. december 14., 17:36 (CET)
Amikor a cikk elkészültekor megnyomtad a „Változatások közzététele” gombot, minden szerzői jogodról lemondtál, ezért semmi sem sértheti azt. Viszont örülök, hogy említetted a 15 éves tapasztalatodat, mely alapján a szócikket írtad, mert ezzel az ügy egy másik aspektusát világítottad meg: a Wikipédia ugyanis nem az első közlés helye. Emiatt viszont valóban törlendő a (reklám)szócikk. Csigabiitt a házam 2020. december 14., 17:44 (CET)
Ezt a hülyeséget honnan szedted? :) akkor miért az első automatikus üzenet a wikipédiától, hogy forrás megjelölése nélkül szerzői jogokat sért a szöveg? kicsit gondolkodj mielőtt írsz, de igen egyetértek, egy ilyen szennylapról jobb ha törlitek a jogtalanul megjelnített tartalmat. Nahungary vita 2020. december 14., 18:48 (CET)
Egyrészt kérlek, fogd vissza magad, ez errefelé nem elfogadott stílus, másrészt, olvasd el a saját magad által írt második mondatot, és gyorsan kérj elnézést. Te magad legitimáltad a saját magad által ide másolt szöveget az OTRS-en keresztül. Kinek is kellene gondolkodni? Csigabiitt a házam 2020. december 14., 18:53 (CET)
Elnézést nem fogok kérni, viszont amennyiben nem törlitek 24 órán belül a szócikkeket megteszem a megfelelő jogi lépéseket, ugyanis forrásmegjelölés nélkül nem járulok hozzá azok közléséhez, ezzel megsérti a wikipedia szerzői jogaimat, részemről a vita lezárva. Nahungary vita 2020. december 14., 19:03 (CET)

@Nahungary: Amikor valaki szócikkírásba kezd, előbb szétnéz a Wikipédián. Megnézi, hogy milyen szabályok és követelmények vannak. És megpróbál azokhoz igazodni. Ez nem mindig könnyű, még akkor sem, ha az illető igyekszik. De előbb-utóbb sikerülni fog, mert kérhet és kap segítséget. A te eseted nem ez, sajnos. Nem tanulsz, de követelőzöl. Így ne csodálkozz, hogy nem kapsz (mert nem is kértél) megfelelő segítséget. A szócikkeid már első rénézésre sem jók. Aztán nem értem, hogy ha a laptophűtés és a laptopzsanér egy szó (helyesen), akkor a laptopkijelző miért laptop kijelző nálad? Wikizoli vita 2020. december 14., 18:20 (CET)

okostojás, nem egy szó egyik sem hanem külön írjuk, ebben a kontextusban biztosan, a te szintén okostojás kollégáid írták át korábban át ha utánanézel
látom szép összetartó csapat, nincs jobb dolgotok, nem baj, ez is egy létforma :) Nahungary vita 2020. december 14., 18:46 (CET)
Nem akarok részt venni ebben a vitában, de a helyesírási szabályok szerint mindhárom egybeírandó. És mi ezekhez tartjuk magunkat. Pagony foxhole 2020. december 14., 18:52 (CET)
köszönöm az infot, megtennéd hogy törlöd, a silány minőségű, helyesírásilag hibás, önreklámozó, első tartlaom közlésű cikkeket (ami 1 évig minden más ellenőr szerint megfelelő volt :) ) Nahungary vita 2020. december 14., 18:54 (CET)
@Nahungary: Flamelésért, olcsó sértegetésért kényszerszünetre fognak küldeni az adminok előbb-utóbb. Nem mintha elolvasnád a szabályokat, de azért belinkelem az ide vonatkozó részt:
Ha nem tetszenek a szabályok, nem muszáj idejönnöd, csak pazarlod az időded. - Assaiki vita 2020. december 14., 19:02 (CET)
Akkor neked is: amennyiben nem törlitek 24 órán belül a szócikkeket megteszem a megfelelő jogi lépéseket, ugyanis forrásmegjelölés nélkül nem járulok hozzá azok közléséhez, ezzel megsérti a wikipedia szerzői jogaimat, részemről a vita lezárva. Nahungary vita 2020. december 14., 19:04 (CET)
@Nahungary: a cikk megírásának végeztével lemondtál a szerzői jogaidról, amikor ráklikkeltél a „Változatások közzététele” gombra.
Van egy örökérvényű megállapítás, ami oly sokszor beigazolódott már: Csak azért, mert nem ismered a szabályokat, attól még nem biztos, hogy igazad van.
Amúgy ha rajtam múlna, én a minősége, és a fentebb említett hibák miatt biztos törölném a cikket. De nem rajtam múlik, hanem egy törlési procedúrán kell végigmennie, ahol szinte bárki hozzászólhat a törlési megbeszéléshez. Az én véleményem az, hogy végül a cikk vagy törlődni fog (de nem jogi szempontok miatt), vagy pedig gyökeresen át lesz írva / fogalmazva. - Assaiki vita 2020. december 14., 19:22 (CET)
nem mondtam, hogy igazam van, kértem a cikkek törlését, ami nem megy át valamiért Nahungary vita 2020. december 14., 20:06 (CET)
Javaslom ezt is elolvasni: Wikipédia:Tartózkodj a jogi fenyegetésektől! Akela vita 2020. december 14., 19:29 (CET)

(Szerkesztési ütközés után) Szeretném felhívni Nahungary figyelmét a Tartózkodj a jogi fenyegetésektől! irányelvre, melynek értelmében – ha így folytatódik az ügy – blokkolás lesz a vége. Nyugi, nem részemről, mert én belefolytam a vitába, de van még adminisztrátor itt rajtam kívül. Csigabiitt a házam 2020. december 14., 19:30 (CET)

Szerinted engem mennyire érdekel, hogy blokkolva leszek, viszont titeket sokkal inkább, ha szólok az egyik cégemnél a jogi osztálynak és küldenek egy kereset, szóval jobban teszed, ha szabályokkal dobálózás helyett törlöd a tartalmat. NEm értem ezt a bandát komolyan, mindenki elmondja, hogy hányféle kívánalomnak nem felelnek meg a cikkek, de törlés helyett mindenki okoskodik. :) Nahungary vita 2020. december 14., 20:05 (CET)
Csak szólok, hogy este nyolc óra már elmúlt, szerintem pihenjél, Nahungary. Apród vita 2020. december 14., 20:10 (CET)
kár hogy téged senki nem kérdezett Nahungary vita 2020. december 14., 20:12 (CET)
@Nahungary: Ezúton értesítelek, hogy mindhárom cikkedet egyszerűsített törlésre jelöltem. Úgy tűnik, ez egybeesik a kívánságoddal, és ha más szerkesztő sem emel kifogást, az adminisztrátorok egy hét múlva további vita nélkül törölni fogják a tartalmakat. Remélem, ezzel véget vethetünk ennek az áldatlan vitának. --Malatinszky vita 2020. december 14., 20:23 (CET)

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!