Szuperpozíció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szuperpozíció elve lineáris egyenletekkel leírható fizikai rendszerre vonatkozó általános elv. A klasszikus fizikában valamely fizikai mennyiségek független összegződésének elve. A szuperponálódó ok hatása olyan, mintha vektoriálisan összegeznénk a külön-külön ható kölcsönhatások hatását. A kvantummechanikában nem a fizikai mennyiségekre, hanem az állapotegyenlet által leírt általában komplex állapotfüggvényekre, azaz hullámfüggvényekre vonatkozik, amelyek összegének abszolútérték-négyzete adja meg az érintett fizikai mennyiségek esetén adott érték mérésének valószínűségét. [1]

A klasszikus mechanikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szuperpozíció elve érvényesül:

Az elektronikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kvantummechanikában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kvantummechanikában a szuperpozíció elve alapvető pozitív elvvé lép elő, amely a hullámfüggvényre vonatkozik. Tegyük fel, hogy egy a  \Psi_1(q) állapotban levő fizikai rendszeren (pl. egy elektron, ahol q a koordinátákat jelöli) végzett mérés biztosan az 1 eredményre vezet, ha pedig a  \Psi_2(q) állapotban van, akkor biztosan a 2 eredményre. Ekkor a  c_1 \Psi_1 + c_2 \Psi_1 (ahol  c_1 és  c_2 tetszőleges konstansok ) függvény olyan állapotot ír le, amelyben a mérés vagy az 1, vagy a 2 eredményre vezet. [2] A két lehetséges végeredmény relatív valószínűsége úgy aránylik egymáshoz, ahogy  c_1^2 és  c_2^2 . [3] Továbbá ha az egyes állapotok időfüggését is ismerjük, akkor ezek lineáris kombinációja szintén egy lehetséges időfüggését írja le az állapotnak. A szuperpozíció elvéből következik, hogy a hullámfüggvényre vonatkozó valamennyi állapotegyenlet lineáris  \Psi -ben. [4]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]