Szerkesztő:Rakás/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

[átírónk a kelet-ázsiai nevekre https://tools.wmflabs.org/atiro/]

Csuklós autóbusznak (rövidebben csuklós busz) csuklós kivitelű autóbuszokat nevezzük. Trolibuszok is készülnek csuklós kivitelben, ezeket csuklós trolinak vagy teljesebb néven csuklós trolibusznak nevezzük.

Főbb jellemzői[szerkesztés]

Jellemzően a városi helyi és elővárosi közlekedésben alkalmazzák. Két, ritkán három, általában gömbcsuklóval összekötött egyterű buszok.

Hagyományos csuklósok[szerkesztés]

Alacsonypadlós csuklósok[szerkesztés]

Ezek a buszok főleg a nehezebben mozgó, esetleg mozgássérült utasok, különösen a kerekes székkel közlekedők igényeinek figyelemvételével kerültek kialakításra (az utóbbi csoport korábban nem is utazhatott buszon a lépcsők miatt). Az alacsony padlós kialakítás több fontos járműszerkezeti változtatást követelt meg a korábbi kialakítású csuklósokhoz képest. A motor már nem fért a padló alá, ezért általában a pótkocsi végébe helyezték át, és ezután a B-tengely helyett a pótkocsi C-tengelyét hajtja meg. Ezt tolt csuklós busznak nevezzük. A C-tengely ezzel a változtatással már jóval nagyobb terhet visel. Az útra ható tengelynyomás csökkentése érdekében dupla kerekeket szoltak rászerelni. Emiatt, valamint az alacsony padlózat miatt a kényszerkormányzó mű alkalmazása már nem lehetséges, így az alacsonypadlós csuklósok pótkocsija a kanyarokban szűkebb ívekben kanyarodik a hagyományosabb magaspadlósok pótkocsijaihoz képest. Ez esetenként az útkanyarok szélesítését is szükségessé teheti.

Két csuklós buszok[szerkesztés]

Ikarus 293

Kereszteződések, pihenőhelyek és hidak[szerkesztés]

Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
Útkereszteződés illetve útelágazás  
Útkereszteződés illetve útelágazás Egerszalók felé/ felé 24 129 /25 102
Lakott terület vége Kerecsend
Lakott terület kezdete Eger
Körforgalom 2500 felé
Útkereszteződés illetve útelágazás 8 2501 felé 25 605
Útkereszteződés illetve útelágazás 14 felé 2501
Útkereszteződés illetve útelágazás 15 Eger vasútállomás felé 25 301
Útkereszteződés illetve útelágazás 15 felé 2416
Völgyhíd Kisvölgyi viadukt
Útkereszteződés illetve útelágazás 17 felé
Útkereszteződés illetve útelágazás 2404 felé
Lakott terület kezdete 20 Balassagyarmat
21 Motel
Le a pályáról MOL
Útkereszteződés illetve útelágazás 2505
Eger–Putnok-vasútvonal
Lakott terület kezdete Szarvaskő
Útkereszteződés illetve útelágazás 25 303
Lakott terület vége 24 Szarvaskő
Útkereszteződés illetve útelágazás 2506
Útkereszteződés illetve útelágazás 24 126 94 501
Lakott terület vége 24 Balassagyarmat
Lakott terület kezdete Egercsehi
Útkereszteződés illetve útelágazás 30 2510
Lakott terület vége 31 Egercsehi
Lakott terület kezdete 39 Szúcs
Útkereszteződés illetve útelágazás 40 2414
Lakott terület vége 41 Szúcs
Lakott terület kezdete 46 Tarnalelesz
Útkereszteződés illetve útelágazás 47
Lakott terület kezdete 48 Szentdomonkos
Lakott terület vége 49 Szentdomonkos
Útkereszteződés illetve útelágazás 25 105
Lakott terület kezdete 53 Borsodnádasd
Útkereszteződés illetve útelágazás 2507
Lakott terület vége 58 Borsodnádasd
Lakott terület kezdete 58 Járdánháza
Lakott terület kezdete 59 Arló
Útkereszteződés illetve útelágazás 23 114
Lakott terület vége 65 Arló
Lakott terület kezdete 66 Ózd
Útkereszteződés illetve útelágazás 2306
Körforgalom 2508
Útkereszteződés illetve útelágazás 25 122
Útkereszteződés illetve útelágazás Ózd vasútállomás felé 25 307
Útkereszteződés illetve útelágazás 25 307
Körforgalom 2522
Lakott terület vége Ózd
Útkereszteződés illetve útelágazás 25 124
Lakott terület kezdete Sajópüspöki
Lakott terület vége Sajópüspöki
Folyóhíd Sajó
Lakott terület kezdete Bánréve
Eger–Putnok-vasútvonal
Útkereszteződés illetve útelágazás

Osztrák községek[szerkesztés]

Név Közigazgatási egység népesség tengerszint feletti magasság körzethívószám gépkocsijel Kép
Aflenz Land Aflenz 1045 03861 BM
Ahorn Rohrbachi járás
Helfenberg
505 828 07216 RO
Aibl Deutschlandsbergi járás
Eibiswald
1504 470 03466 DL
Aigen im Mühlkreis Rohrbachi járás 1898 596 07281 RO
Allerheiligen im Mürztal Bruck-mürzzuschlagi járás
Kindberg
1972 551 03864 MZ
Altenberg an der Rax Bruck-mürzzuschlagi járás
Neuberg an der Mürz
266 782 3857 MZ
Amering Murtali járás
Obdach
1079 784 03578 JU
Anthering Salzburg-Umgebung járás 3734 422 06223 SL
Attendorf Graz-környéki járás
Hitzendorf
1823 354 03137 GU
Auersbach Südoststeiermark járás
Feldbach
880 380 03152 FB
Aug-Radisch Südoststeiermark járás
Gnas
280 300 03151 FB
Bad Gams Deutschlandsbergi járás
Deutschlandsberg
2288 430 03463 DL
Berghausen Leibnitzi járás
Ehrenhausen an der Weinstraße
596 350 03453 LB
Bergheim Salzburg-Umgebung járás 5388 435 0662 SL
Bierbaum am Auersbach Südoststeiermark járás
Sankt Peter am Ottersbach
296 03477 RA
Blaindorf Hartberg-fürstenfeldi járás
Feistritztal
668 358 03386 HB
Breitenfeld am Tannenriegel Leibnitzi járás
Schwarzautal
310 03184 LB
Breitenfeld an der Rittschein Südoststeiermark járás
Riegersburg
788 281 03387 FB
Bretstein Murtali járás
Pölstal
302 1036 03573 JU
Brodingberg Graz-környéki járás
Eggersdorf bei Graz
480 03117 GU
Buch-Geiseldorf Buch-Sankt Magdalena 314 03332 HB
Bürmoos Salzburg-Umgebung járás 4899 436 06274 SL
Dienersdorf Hartberg-fürstenfeldi járás
Kaindorf
355 03334 HB
Dietersdorf am Gnasbach Südoststeiermark járás
Sankt Peter am Ottersbach
273 03477 RA
Dobl Graz-környéki járás
Dobl-Zwaring
1887 349 03136 GU
Donnersbachwald Liezeni járás
Irdning-Donnersbachtal
314 960 03680 LI
Dorfbeuern Salzburg-Umgebung járás 1547 471 06274 SL
Ebenau Salzburg-Umgebung járás 1439 623 06221 SL
Edelsgrub Graz-környéki járás
Nestelbach bei Graz
707 460 03133 GU
Edelstauden Südoststeiermark járás
Pirching am Traubenberg
367 03134 FB
Ehrenhausen Leibnitzi járás
Ehrenhausen an der Weinstraße
258
262
03453 LB
Eichberg Hartberg-fürstenfeldi járás
Rohrbach an der Lafnitz
1178 578 03338 HB
Eichberg-Trautenburg Leutschach an der Weinstraße 773 480 03454 LB
Eichfeld Südoststeiermark járás
Mureck
863 238 03472 RA
Elixhausen Salzburg-Umgebung járás 2963 545 0662 SL
Elsbethen Salzburg-Umgebung járás 5424 439 0662 SL
Eppenstein Murtali járás
Weißkirchen in Steiermark
1224 736 03577 JU
Etmißl Bruck-mürzzuschlagi járás
Thörl
479 709 03861 BM
Eugendorf Salzburg-Umgebung járás 6937 560 06225 SL
Faistenau Salzburg-Umgebung járás 3103 784 06228 SL
Feistritz bei Knittelfeld Murtali járás
Sankt Marein-Feistritz
784 647 03515 KF
Feldbaum Deutschlandsbergi járás
Fernitz Graz-környéki járás
Fernitz-Mellach
320 03135 GU
Fladnitz im Raabtal Südoststeiermark járás
Kirchberg an der Raab
310 0 31 15 FB
Flatschach Murtali járás
Spielberg
192 682 03577 KF
Frannach Südoststeiermark járás
Pirching am Traubenberg
548 316 03116 FB
Frauenberg Bruck-mürzzuschlagi járás
Sankt Marein im Mürztal
153 939 03862 BM
Freiland bei Deutschlandsberg Deutschlandsbergi járás
Deutschlandsberg
847 DL
Frojach-Katsch Muraui járás
Teufenbach-Katsch
763 03588 MU
Frutten-Gießelsdorf Südoststeiermark járás
Sankt Anna am Aigen
625 335 03158 FB
Fuschl am See Salzburg-Umgebung járás 1520 669 06226 SL
Gallmannsegg Voitsbergi járás
Kainach bei Voitsberg
Stájerország
305 700 03148 VO
Gams bei Hieflau Liezeni járás
Landl
561 539 03637 LI
Ganz Bruck-mürzzuschlagi járás
Mürzzuschlag
750 03852 MZ
Garanas Deutschlandsbergi járás
Bad Schwanberg
900
1246
03467 DL
Geistthal Voitsbergi járás
Geistthal-Södingberg
582 03149 VO
Georgsberg Deutschlandsbergi járás
Stainz
384 03463 DL
Glanz an der Weinstraße Leibnitzi járás
Leutschach an der Weinstraße
1396 440 03454 LB
Glojach Südoststeiermark járás
Sankt Stefan im Rosental
244 410 03184 FB
Gniebing-Weißenbach Südoststeiermark járás
Feldbach
2190 288 03152 FB
Gosdorf Südoststeiermark járás
Mureck
1152 234 03472 RA
Gossendorf Südoststeiermark járás
Feldbach
907 310 FB
Grabersdorf Südoststeiermark járás
Gnas
346 267 03151 FB
Graden Voitsbergi járás
Köflach
697 03144 VO
Grambach Graz-környéki járás
Raaba-Grambach
1761 345 0 316 GU
Gratwein Graz-környéki járás
Gratwein-Straßengel
3635 392 03124 GU
Greifenstein Tullni járás
Sankt Andrä-Wördern
Greisdorf Deutschlandsbergi járás
Sankt Stefan ob Stainz
580 03463 DL
Gressenberg Deutschlandsbergi járás
Bad Schwanberg
1247 03467 DL
Großgmain Salzburg-Umgebung járás 2615 520 06247 SL
Großhart Hartberg-fürstenfeldi járás
Hartl
635 420 03333 HB
Großradl Deutschlandsbergi járás
Eibiswald
520 0 34 66 DL
Großstübing Graz-környéki járás
Deutschfeistritz
356 543 03125 GU
Großsölk Sölk
Gröbmingi kirendeltség
485 941 03685 GB
Grödig Salzburg-Umgebung járás 7262 446 06246 SL
Gundersdorf Deutschlandsbergi járás
Sankt Stefan ob Stainz
492 03463 DL
Gußwerk Bruck-mürzzuschlagi járás
Mariazell
1227 747 03882 BM
Göming Salzburg-Umgebung járás 764 530 06272 SL
Gössenberg Aich
Gröbmingi kirendeltség
317 1105 03686 GB
Göß Leoben 4049 551
Hafning bei Trofaiach Trofaiach 1600 685 0 38 47 LN
Hainsdorf im Schwarzautal Leibnitzi járás
Schwarzautal
285 03184 LB
Hall bei Admont Liezeni járás
Admont
1744 682 03613 LI
Halltal Bruck-mürzzuschlagi járás
Mariazell
321 810 03882 BM
Hallwang Salzburg-Umgebung járás 4189 524 0662 SL
Hatzendorf Südoststeiermark járás
Fehring
1751 289 03155 FB
Hieflau Leobeni járás
Landl
730 503 03634 LN
Hintersee Salzburg-Umgebung járás 443 746 06224 SL
Hof bei Salzburg Salzburg-Umgebung járás 3562 739 06229 SL
Hof bei Straden Südoststeiermark járás
Straden
847 250 03473 RA
Hofkirchen bei Hartberg Hartberg-fürstenfeldi járás
Kaindorf
422 03334 HB
Hollenegg Deutschlandsbergi járás
Bad Schwanberg
430 DL
Höbenbach Paudorf
Irdning Liezeni járás
Irdning-Donnersbachtal
2749 673 03682 LI
Johnsbach Liezeni járás
Admont
153 853 03611 LI
Johnsdorf-Brunn Südoststeiermark járás
Fehring
804 270 03155 FB
Kaibing Hartberg-fürstenfeldi járás
Feistritztal
392 360 03113 HB
Kaindorf an der Sulm Leibnitz 2552 340 03452
Kapellen Bruck-mürzzuschlagi járás
Neuberg an der Mürz
429
672
703 03857 MZ
Kirchbach in Steiermark Südoststeiermark járás
Kirchbach-Zerlach
1547 334 03116 FB
Kleinlobming Murtali járás
Großlobming
616 759 03516 KF
Kleinsölk Sölk
Gröbmingi kirendeltség
585 989 03685 GB
Kloster Deutschlandsbergi járás
Deutschlandsberg
194 1050 3469 DL
Kohlberg Südoststeiermark járás 565 296 03151 FB
Kohlschwarz Voitsbergi járás
Kainach bei Voitsberg
705 700 03148 VO
Koppl Salzburg-Umgebung járás 3472 755 06221 SL
Krakaudorf Muraui járás
Krakau
614 1173 03535 MU
Kronberg Ulrichskirchen-Schleinbach
Krumegg Graz-környéki járás
Sankt Marein bei Graz
1450 463 GU
Krusdorf Südoststeiermark járás
Straden
391 270 03473 FB
Kulm am Zirbitz Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
304 1149 0 35 84 MU
Köstendorf Salzburg-Umgebung járás 2631 561 06216 SL
Lainz Bécs
Hietzing
208
Langegg bei Graz Graz-környéki járás
Nestelbach bei Graz
840 490 03133 GU
Laßnitz bei Murau Muraui járás
Murau
1039 943 0 35 32 MU
Leitersdorf im Raabtal Südoststeiermark járás
Feldbach
753 285 03152 FB
Leutschach Leibnitzi járás
Leutschach an der Weinstraße
551 352 03454 LB
Limbach bei Neudau Hartberg-fürstenfeldi járás 351 347 03383 HB
Limberg bei Wies Deutschlandsbergi járás
Wies
460 03465 DL
Lödersdorf Südoststeiermark járás
Riegersburg
710 280 03152 FB
Marhof Deutschlandsbergi járás
Stainz
460 03463 DL
Maria Buch-Feistritz Murtali járás
Weißkirchen in Steiermark
2241 660 03577 JU
Mariahof Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
1225 963 0 35 84 MU
Mattsee Salzburg-Umgebung járás 3263 505 06217 SL
Mellach Graz-környéki járás
Fernitz-Mellach
1254 340 03135 GU
Merkendorf Südoststeiermark járás
Bad Gleichenberg
273 03159 FB
Michaelerberg Michaelerberg-Pruggern 436 980 03685 GB
Mitterdorf im Mürztal Bruck-mürzzuschlagi járás
Sankt Barbara im Mürztal
2380 587 03858 MZ
Mitterlabill Südoststeiermark járás
Schwarzautal
309 03184 FB
Modriach Voitsbergi járás
Edelschrott
1009 03146 VO
Mödring Horn 341
Mönichwald Hartberg-fürstenfeldi járás
Waldbach-Mönichwald
864 574 03336 HB
Mühldorf bei Feldbach Südoststeiermark járás
Feldbach
3069 290 03152 FB
Mürzhofen Bruck-mürzzuschlagi járás
Kindberg
959 561 03864 MZ
Mürzsteg Bruck-mürzzuschlagi járás
Neuberg an der Mürz
235 782 0 38 59 MZ
Nestelbach im Ilztal Hartberg-fürstenfeldi járás
Ilz
1147 302 03385 FF
Neumarkt in Steiermark Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
1678 847 0 35 84 MU
Niederöblarn Öblarn 600 678 03684 GB
Nitschaberg Weizi járás
Ilztal
400
Oberaich Bruck-mürzzuschlagi járás
Bruck an der Mur
3243 510 03862 BM
Oberdorf am Hochegg Südoststeiermark járás
Kirchberg an der Raab
727 350 03115 FB
Obertrum Salzburg-Umgebung járás 4808 511
623
06219 SL
Oberweg Murtali járás
Judenburg
578 760 03572 JU
Oberwölz Stadt Muraui járás
Oberwölz
1001 830 0 35 81 MU
Oberwölz Umgebung Muraui járás
Oberwölz
780 1100 0 35 81 MU
Oberzeiring Murtali járás
Pölstal
915 932 03571 JU
Oppenberg Liezeni járás
Rottenmann
1006 03619 LI
Osterwitz Deutschlandsbergi járás
Deutschlandsberg
1143 03469 DL
Pack Voitsbergi járás
Hirschegg-Pack
417 1116 03146 VO
Palfau Liezen Judicial District
Liezeni járás
Landl
394 512 03638 LI
Parschlug Bruck-mürzzuschlagi járás
Kapfenberg
1735 702 03862 BM
Perchau am Sattel Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
300 1005 0 35 84 MU
Perlsdorf Südoststeiermark járás
Paldau
334 299 03151 FB
Pertlstein Südoststeiermark járás
Fehring
811 274 03155 FB
Petersdorf Südoststeiermark járás
Sankt Marein bei Graz
877 362 03119 FB
Piberegg Voitsbergi járás
Bärnbach
364 660 03142 VO
Pichl-Kainisch Liezeni járás
Bad Mitterndorf
740 803 03624 LI
Pichl-Preunegg Schladming
Gröbmingi kirendeltség
905 799 06454 GB
Pirka Graz-környéki járás
Seiersberg-Pirka
3288 350
346
0316 GU
Pistorf Leibnitzi járás
Gleinstätten
1402 312 03457 LB
Pitschgau Deutschlandsbergi járás
Eibiswald
355 03466 DL
Plainfeld Salzburg-Umgebung járás 1237 629 06229 SL
Predlitz-Turrach Muraui járás
Stadl-Predlitz
971 03534 MU
Probstdorf Groß-Enzersdorf
Puchegg Hartberg-fürstenfeldi járás
Vorau
502 740 03337 HB
Pyhrn Liezen 293
Pöls Murtali járás
Pöls-Oberkurzheim
2367 790 03579 JU
Pürgg-Trautenfels Liezeni járás
Stainach-Pürgg
910 645 03682 LI
Raaba Graz-környéki járás
Raaba-Grambach
2427 350 0316 GU
Raabau Südoststeiermark járás
Feldbach
595 282 03152 FB
Rabenwald Hartberg-fürstenfeldi járás
Pöllau
607 520 03335 HB
Rachau Murtali járás
Sankt Margarethen bei Knittelfeld
613 760 03512 KF
Radkersburg Umgebung Südoststeiermark járás
Bad Radkersburg
1734 210 03474 RA
Raggendorf Matzen-Raggendorf
Rassach Deutschlandsbergi járás
Stainz
388 03464 DL
Ratsch an der Weinstraße Leibnitzi járás
Ehrenhausen an der Weinstraße
331 352 03454 LB
Ratschendorf Südoststeiermark járás
Deutsch Goritz
603 240 03474 RA
Reifling Murtali járás
Judenburg
376 815 03572 JU
Reisstraße Murtali járás
Weißkirchen in Steiermark
166 842 03516 JU
Retznei Leibnitzi járás
Ehrenhausen an der Weinstraße
393 261 03453 LB
Riegersberg Hartberg-fürstenfeldi járás
Vorau
981 693 03337 HB
Rinegg Muraui járás
Ranten
143 1049 03536 MU
Rohrbach in Oberösterreich Rohrbach-Berg 2552 605 07289 RO
Rohrbach-Steinberg Graz-környéki járás
Hitzendorf
1429 405 03123 GU
Rohrmoos-Untertal Schladming
Gröbmingi kirendeltség
1383 900 03687 GB
Saifen-Boden Hartberg-fürstenfeldi járás
Pöllau
1100 560 03335 HB
Salla Voitsbergi járás
Maria Lankowitz
870 03147 VO
Sankt Blasen Muraui járás
Sankt Lambrecht
555 957 03585 MU
Sankt Gilgen Salzburg-Umgebung járás 3915 545 06227 SL
Sankt Ilgen Bruck-mürzzuschlagi járás
Thörl
275 736 03861 BM
Sankt Johann am Tauern Murtali járás
Pölstal
475 1056 03575 JU
Sankt Johann bei Herberstein Hartberg-fürstenfeldi járás
Feistritztal
381 421 03113 HB
Sankt Johann-Köppling Voitsbergi járás
Söding-Sankt Johann
1801 350 03143 VO
Sankt Katharein an der Laming Bruck-mürzzuschlagi járás
Tragöß-Sankt Katharein
971 651 0 38 69 BM
Sankt Lorenzen bei Knittelfeld Murtali járás
Sankt Margarethen bei Knittelfeld
803 610 03515 KF
Sankt Lorenzen bei Scheifling Muraui járás
Scheifling
635 795 03582 MU
Sankt Marein bei Knittelfeld Murtali járás
Sankt Marein-Feistritz
1245 698 03515 KF
Sankt Marein bei Neumarkt Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
915 830 0 35 84 MU
Sankt Martin am Grimming Mitterberg-Sankt Martin
Gröbmingi kirendeltség
764 716 03684 GB
Sankt Nikolai im Sölktal Sölk
Gröbmingi kirendeltség
1127 03689 GB
Sankt Nikolai ob Draßling Leibnitzi járás
Sankt Veit in der Südsteiermark
333 03184 LB
Sankt Oswald ob Eibiswald Deutschlandsbergi járás
Eibiswald
747 03468 DL
Sankt Oswald-Möderbrugg Murtali járás
Pölstal
1157 915 03571 JU
Sankt Ruprecht ob Murau St. Georgen am Kreischberg
Sankt Ruprecht-Falkendorf Muraui járás
St. Georgen am Kreischberg
467 900 03534 MU
Sankt Sebastian Bruck-mürzzuschlagi járás
Mariazell
1015 851 03882 BM
Sankt Ulrich am Waasen Leibnitzi járás
Heiligenkreuz am Waasen
787 394 03135 LB
Sankt Veit am Vogau Leibnitzi járás
Sankt Veit in der Südsteiermark
260 03453 LB
Schachen bei Vorau Hartberg-fürstenfeldi járás
Vorau
740 03337 HB
Schlag bei Thalberg Hartberg-fürstenfeldi járás 911 461 HB
Schleedorf Salzburg-Umgebung járás 1069 613 06216 SL
Schlägl Rohrbachi járás 1213 544 07281 RO
Schrick Gaweinstal
Schwarzau im Schwarzautal Südoststeiermark járás
Schwarzautal
298 03184 FB
Schönberg-Lachtal Muraui járás
Oberwölz
428 1038 MU
Schönegg Rohrbachi járás
Vorderweißenbach
569 852 07216 RO
Schönegg bei Pöllau Hartberg-fürstenfeldi járás
Pöllau
1376 587 03335 HB
Sebersdorf Hartberg-fürstenfeldi járás
Bad Waltersdorf
1407 295 03333 HB
Seeham Salzburg-Umgebung járás 1939 503 06217 SL
Seggauberg Leibnitz 951 360
368
03452 LB
Seiersberg Graz-környéki járás
Seiersberg-Pirka
7351 350 0316 GU
Siegersdorf bei Herberstein Hartberg-fürstenfeldi járás
Feistritztal
290 560 03113 HB
Sonnhofen Hartberg-fürstenfeldi járás
Pöllau
1030 760 03335 HB
Spielfeld Leibnitzi járás
Straß in Steiermark
992 260
277
03453 LB
St. Veit Bécs
Stainz bei Straden Südoststeiermark járás
Straden
1001 251 03473 FB
Stainztal Deutschlandsbergi járás
Stainz
1444 304 DL
Stallhof Deutschlandsbergi járás
Stainz
300 03463 DL
Stambach Hartberg-fürstenfeldi járás
Grafendorf bei Hartberg
632 609 03338 HB
Stein Hartberg-fürstenfeldi járás
Loipersdorf bei Fürstenfeld
495 268 03382 FF
Steinabrückl Wöllersdorf-Steinabrückl 312
Stocking Leibnitzi járás 1455 294 03182 LB
Stolzalpe Muraui járás
Murau
449 1200 0 35 32 MU
Straßwalchen Salzburg-Umgebung járás 7420 528 06215 SL
Strobl Salzburg-Umgebung járás 3645 542 06137 SL
Studenzen Südoststeiermark járás
Kirchberg an der Raab
686 310 03115 FB
Sulmeck-Greith Deutschlandsbergi járás
Sankt Martin im Sulmtal
1318 320 DL
Sulztal an der Weinstraße Leibnitzi járás
Gamlitz
126 505 03453 LB
Tauplitz Liezeni járás
Bad Mitterndorf
1005 896 03688 LI
Teufenbach Muraui járás
Teufenbach-Katsch
776 760 03582 MU
Thalgau Salzburg-Umgebung járás 5931 545 06235 SL
Tiefenbach bei Kaindorf Hartberg-fürstenfeldi járás
Hartl
690 371 HB
Trahütten Deutschlandsbergi járás
Deutschlandsberg
994 03461 DL
Trautmannsdorf in Oststeiermark Südoststeiermark járás
Bad Gleichenberg
877 326 03159 FB
Treglwang Liezeni járás
Gaishorn am See
366 745 03617 LI
Triebendorf Muraui járás
Murau
137 824 0 35 88 MU
Tulwitz Graz-környéki járás
Fladnitz an der Teichalm
508 650 03179 GU
Tyrnau Graz-környéki járás
Fladnitz an der Teichalm
158 616 03179 GU
Ulrichskirchen Ulrichskirchen-Schleinbach
Unterbergla Deutschlandsbergi járás
Groß Sankt Florian
382 03464 DL
Unterpremstätten Graz-környéki járás
Premstätten
3964 351 03136 GU
Veitsch Bruck-mürzzuschlagi járás
Sankt Barbara im Mürztal
2050 669 03848 MZ
Vornholz Hartberg-fürstenfeldi járás
Vorau
722 800 03336 HB
Waldbach Hartberg-fürstenfeldi járás
Waldbach-Mönichwald
698 625 03336 HB
Wartberg im Mürztal Bruck-mürzzuschlagi járás
Sankt Barbara im Mürztal
2051 584 03858 MZ
Weinburg am Saßbach Südoststeiermark járás
Sankt Veit in der Südsteiermark
276 03472 RA
Weißenbach an der Enns Liezeni járás
Sankt Gallen
483 415 03632 LI
Weißenbach bei Liezen Liezeni járás
Liezen
1137 654 03612 LI
Weng im Gesäuse Liezeni járás
Admont
608 03613 LI
Wernersdorf Deutschlandsbergi járás
Wies
381 03466 DL
Wielfresen Deutschlandsbergi járás
Wies
620 03468 DL
Winklern bei Oberwölz Muraui járás
Oberwölz
879 0 35 81 MU
Wolfsberg im Schwarzautal Leibnitzi járás
Schwarzautal
304 03184 LB
Wöllersdorf Wöllersdorf-Steinabrückl
Wörth an der Lafnitz Hartberg-fürstenfeldi járás
Rohr bei Hartberg
330 03332 HB
Zerlach Südoststeiermark járás
Kirchbach-Zerlach
1690 337 03116 FB
Zeutschach Muraui járás
Neumarkt in der Steiermark
210 1043 0 35 84 MU
Zwaring-Pöls Graz-környéki járás
Dobl-Zwaring
1587 312 03136 GU
Übersbach Hartberg-fürstenfeldi járás
Fölöstöm
1146 265 03387 HF
Automatikusan generált lista vége