Szepesi György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szepesi György
Bundesarchiv Bild 183-R78453, 10.Welt-Universitäts-Sommerspiele, Csik im Interview.jpg
Szepesi György (balról) a Budapesten rendezett X. nyári Universiadén Csík Tibor ökölvívóbajnokkal (1949. augusztus 21.)
Születéskori neve Friedländer György
Született 1922. február 5. (92 éves)
magyar 1919-1946 Budapest
Nemzetisége magyar magyar
Foglalkozása rádiós sportkommentátor

Szepesi György (eredeti neve: Friedländer György) (Budapest, 1922. február 5. –) magyar rádiós sportkommentátor, az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, 1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja, aki annak 2012-es budapesti kongresszusán a szervezet legrangosabb kitüntetését, a FIFA Érdemrendet vehette át.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szepesi György 1922-ben Friedländer György néven született Budapesten Friedlander Miklós és Rajkovits Irén gyermekeként[1]. Később, 10-11 éves korában Angyalföld és Újpest határára költözött. Édesapja Szepesváralján született, ezért vette fel a Szepesi nevet. [2]

1945-től lett a Magyar Rádió munkatársa. 1946-tól kezdett lapokban publikálni. 1951-1954 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt. 1967-1975 között a Magyar Rádió szakszervezeti bizottságának elnöke volt. 1975-1978 között bonni tudósítóként dolgozott. 1978-1986 között az MLSZ elnöke volt. 1981-1992 között a szórakoztató és sportfőosztály osztályvezetője volt. 1982-1994 között a FIFA vezető testületének tagja volt. 1996-1997 között a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

Az angyalföldi grundokon került legelőször kapcsolatba a futballal. Mint majd minden fiúgyermek, nagy focista szeretett volna lenni. Későbbi vallomásaiból megtudhatjuk, már akkoriban belátta, hogy kortársai azirányú tehetsége jóval felülmúlja az övét. Megemlít pár nevet – például Puskás Ferenc, Szusza Ferenc – akik szerinte korának legnagyobbjai voltak. Baráti kapcsolata ezen személyekkel még 60 év után is igen intenzív volt.

1944-ben Ukrajnában és Kelet-Magyarországon volt munkaszolgálatos. Apja a buchenwaldi koncentrációs táborban halt meg.

Stílusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jó szívvel felismerte mások talentumát, és úgy döntött, hogy ő a pálya széléről, nem pedig a pályáról próbálja meg előrevinni a magyar sportot. Első szerelme, a futball mellett más sportágakat is kedvelt, és a sport majdnem minden téren jelen volt életében. Legendás közvetítései hallgatók millióinak szereztek mérhetetlenül nagy örömöt. Mindenhol jelen volt, ahol a magyar sportsikerek felbukkantak. Egyedi lelkesedése, sajátos közvetítési stílusa kiemelték a többiek közül. Egy beszélgetés során megkérdezték tőle, hogy miért nem észlelhető már a régi idők szívből fakadó közvetítése napjainkban. Így felelt: „Ma a legtöbb riporter nem hivatásként éli meg és végzi a munkáját, hanem kenyérkeresetként, és ez bizony érződik”. [3]

Leghíresebb pillanatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden bizonnyal rádiós-közvetítő munkájának legemlékezetesebb pillanata az „évszázad mérkőzése” volt. Bátran mondhatjuk, hogy az akkori angol–magyar mérkőzés ideje alatt ő volt a tizenkettedik játékos, hisz lelkes, szívből fakadó közvetítése hozzájárult az Aranycsapat történelmi győzelméhez. Mindig közel állt a csapathoz, győzelmekkor együtt ünnepelt, vesztes mérkőzések után pedig együtt sírt Puskásékkal. A következő idézetből megismerhetjük, mennyire tisztelte a magyar sportot, illetve a sportolókat: „Mikor például Gyarmati Dezső gólt dobott, tehát a bal kezéről a hálóba került a labda, úgy beszéltem erről – azt súgtam a mikrofonba – hogy ilyen balkéz nincs már több a világon, ez olyan, mint Puskás bal lába. Vagyis ez a hasonlat azt jelentette, hogy én nem magamat emeltem Gyarmati mellé – tehát nem azt mondtam, hogy én még ilyen dobást nem láttam – hanem egy másik világklasszis játékost, Puskás Öcsit, pontosabban annak is a bal lábát. Sokszor láttam Gyarmati kezét, tudtam, mit tud az a kéz. Az Öcsi bal lábát pedig százszor, ezerszer láttam az öltözőben, ahogy féltették, ahogy masszírozták, ahogy a világbajnokságokon két orvos, három orvos is körülállta.”.[4] És ennek a hatalmas tiszteletnek és elismerésnek megtudhatjuk a forrását is: „aki nem érezte a kispályák öltözői levegőjét, aki nem mosdott lavórban – én most a harmincas, negyvenes évek környékéről beszélek – aki nem tudta, milyen az a kérges cipő, vagy fűzős labda, az nem is érezhette és nem is érthette azt, ami a pályán a fiúkkal történik. Az nem is tudta közvetíteni azt a hangulatot.”[4]

A magyar sportéletre gyakorolt befolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nemzeti Sport szerint ő volt az „Aranycsapat tizenkettedik játékosa”. Minden idők legnagyobb sportbemondójának tartják, akinek a rádió-közvetítéseit használták fel a televíziós közvetítésekhez is: alámásolták a hangját, a kép és a hang pedig tökéletesen megegyezett. [5] Emellett a magyarországi televíziózás kezdetén a nézőknek is szokásuk volt, hogy ha a televízió és rádió ugyanazt a mérkőzést közvetítette, lehalkították a tévét és Szepesi rádióközvetítését hallgatták hozzá, mert így élvezetesebb volt a mérkőzés.

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Galambos”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Élet és Irodalomban Paul Lendvai, megpróbálta Szepesit befeketetíteni azzal, hogy az ötvenes és hatvanas években a titkosszolgálat III/II, majd III/III osztályának ügynöke volt. [11][12] Beszervezése 1950-ben történt. Mint nagy kaliberű ügynöknek, a tartótisztje a későbbiekben személyesen Harangozó Szilveszter állambiztonsági főcsoportfőnök volt. A forradalom 1956. október 23-i kitörése utáni napokban, rádióműsoraiban a forradalmárokat a fegyver letételére buzdította.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Civil a pályán (társszerző, 1951)
  • 25 sportoló elmondja (1954)
  • Négyszemközt négy olimpiával (Lukács Lászlóval, 1959)
  • Római riport (Lukács Lászlóval, 1961)
  • Chiléből jelentjük... (Tabák Endrével, 1962)
  • Gól! Góóóól! 2000 gól! (1963)
  • Felejthetetlen 90 percek (társszerző, 1964)
  • Szerelmünk a mikrofon (Pluhár Istvánnal, 1967)
  • Tizenegyes! (1967) (társszerző)
  • Hungarian Football Rhapsody (1968)
  • A magyar olimpiai aranyérmek története (Lukács Lászlóval, 1976)
  • Sportmikrofon (1982)
  • Die FIFA Story (1989)
  • Búcsú a mikrofontól (1998)
  • Magyar olimpiai bajnokok 1896-1996 (Lukács Lászlóval és Hegyi Ivánnal, 2000)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. MTI ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
  2. 90 éves Szepesi György, sport.hir24.hu
  3. Hetek. IV. évf. 10. szám
  4. ^ a b ibid
  5. Szepesi György: egy játékos - mikrofonnal
  6. mob.hu: Fair Play-díj: Szepesi György és Mocsai Lajos is a díjazottak között. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  7. sporthir24.hu: Halhatatlan lett Szepesi György. (Hozzáférés: 2012. február 21.)
  8. A Nőtagozat díjazottjai - 2012. mszp.hu, 2012. március 5. (Hozzáférés: 2012. április 7.)
  9. MOB-ünnepség: Átadták a Nők a Sportban és Média díjakat. mob.hu, 2012. március 14. (Hozzáférés: 2012. március 15.)
  10. FIFA-érdemrendet kapott Szepesi György. SportGéza, 2012. március 5. (Hozzáférés: 2012. április 7.)
  11. Élet és Irodalom
  12. Paul Lendvai állítja, Szepesi György ügynök volt A rádióriporter nem kommentálja a bejelentést, nol.hu

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szepesi György témájú médiaállományokat.
  • Ki kicsoda a sportéletben (Babits kiadó, 1995) ISBN 963-495-014-0
  • Reményi Gyenes István: Ismerjük őket? Zsidó származású nevezetes magyarok (Ex Libris Kiadó, Budapest, 2000) ISBN 963-85530-3-0
  • MTI ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]