Sió
| Sió | |
 | |
| A siófoki Sió-zsilip | |
| Közigazgatás | |
| Országok |  Magyarország |
| Megyék | Somogy, Fejér és Tolna megye |
| Földrajzi adatok | |
| Hossz | 120,8 km |
| Vízgyűjtő terület | 14 953 km² |
| Forrás | Balaton (Siófoknál) |
 é. sz. 46° 54′ 28″, k. h. 18° 02′ 44″ | |
| Torkolat | Duna (Bogyiszlónál) → Fekete-tenger |
| é. sz. 46° 20′ 21″, k. h. 18° 53′ 32″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sió témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Sió vagy Sió csatorna jelentős folyó a Dunántúlon. Hossza 120,8 km. Eredetileg természetes vízfolyás, ma a Balaton vízszintjének szabályozását biztosítja és összeköttetést teremt a Balaton és Európa víziút rendszere között.
A pécsi püspökség alapítólevelében 1009-ben Ozora néven szerepel.[1]
Földrajz
A Sió csatorna Siófoknál, a kikötőnél ágazik ki a Balatonból, majd 120,8 km hosszan folyik tovább, míg el nem éri a Dunát a gemenci erdő mellett, annak 1497,1-es folyamkilométerénél. A meder esése átlagosan 14,5 cm kilométerenként, szélessége 20 és 30 méter, mélysége 0 és 8,8 méter között váltakozik. A víz sebessége, függően a siófoki vízeresztéstől és a Duna visszaduzzasztó hatásától, 0,5–4 km/óra lehet.
A Sárvíz folyó Sióagárdnál, a Kapos pedig Tolnanémedinél torkollik a Sióba.
A csatorna vízállása nem egyenletes. Felső folyásában jelentősebb vízmennyiség csak akkor lehetséges, ha Siófoknál a zsilip is nyitva van és a Balatonból vízleeresztés történik. Alsó folyása főként a Kapos folyó vízhozamától függ.
Története
Galerius császár i. sz. 292-ben hatalmas erdők kiirtásával ásatta ki a Sió ősét, amely a Balatont köti össze a Dunával, valamint zsilipet építtetett.
A régebbi kutatók arról számoltak be, hogy a Sió balatoni kitorkollása még a rómaiak idejében mesterséges úton, egy zsilippel vezette le a tó magas vizeit. Virág Árpád minden lehetséges történeti forrásmunkát, régészeti eredményt újra mérlegre téve cáfolta a római zsilip létét, bizonyítván, hogy a Sió az elmúlt évezredben, a siófoki zsilip megépítéséig csak természetes módon vett részt a balatoni vízforgalomban.[2] A Balaton vízállás-változásai a történelem folyamán elég tág határok között mozogtak. A 18. század második felében kezdődtek az első lépések a tó és környékének mezőgazdasági, hajózási (víziszállítási) hasznosítása érdekében. Mária Terézia uralkodása alatt Krieger Sámuel térképész, kamarai mérnök, akinek a Balaton első, pontos térképét[3] köszönhetjük, – javaslatot tett a tó és mocsarai részleges lecsapolására. Terve nem csupán a tavat érintette, hanem összefüggést teremtett a Sárvíz-, Sió- és a Kapos folyók szabályozási munkálatai között.
Virág Árpád A Sió és a Balaton közös története (1055-2005) című művében gondos kutatómunkával számbavette a 18–19. század Balaton térképeit. A térképtörténeti kutatásai eredményeképpen rendet teremtett az eredeti mappák és különféle célú egykorú, vagy későbbi másolataik tekintetében.
A magyar reformkorban már más elképzelések születtek a Balaton hasznosítására. A mezőgazdaság extenzív fejlesztésével kapcsolatos földbirtokosi érdekek a Sárvíz, Kapos és legfőképp a Sió szabályozását eredményezték. Kimagasló szerepet játszott a sárvízi tervek megvalósításában Beszédes József, a Sárvízi Csatorna Társulat igazgató főmérnöke, aki az 1827. évi XXXIII. tc. alapján vetett papírra elképzeléseket az érintett folyók és a Balaton vízviszonyainak rendezésére.
A Siót Ozorától a Kaposig a közbirtokosok 1821-től 1835-ig szabályoztatták, aminek következtében a Balaton vize mintegy 1 méterrel apadt. 1862-ben új szabályzati munkálatok kezdődtek gróf Zichy Ferenc királyi biztos vezetése alatt, ekkor a Sió csatornázását Ozorától felfelé a Balatonig folytatták, a tó kifolyását elzáró töltést 1863. október 23-án elbontották, s ennek következtében a Balaton víztükre az 1862 decemberben megfigyelt legkisebb vízálláson alul még 0.95 méterrel alászállt, és mintegy „90 000 magyar holdnyi terület száríttatott ki, egyszersmind a vasút is biztosíttatott a tavaszi jégtorlások és kiöntések ellen.”[4]
A 19. század közepétől ismét új, addig számításba sem vett előnyöket kínált a Balaton a partjait felkereső utazóknak és kikapcsolódni vágyó helybéli társaiknak. Lassan megindult a tavon a gőzhajó forgalom, s a déli parton az 1861-ben megjelent a Déli Vasút sínpárja is.
A két erős érdekérvényesítő csoportosulás, a vasúttársaság és a birtokosok ekkor összefogtak. A Balaton vízállásának szabályozása számukra létkérdéssé vált.
Az első siófoki zsilip megépülésével állandósult a vita is. Mikor és mennyi vizet kell ereszteni, s vajon a zsilip (és ezzel összefüggésben a Sió) méretei megfelelőek-e az igényeknek. A mezőgazdasági és közlekedési érdekek mellett az elmúlt évszázadban megjelentek a turizmus igényei is.
Települések a folyó mentén
- Siófok
- Balatonkiliti
- Balatonszabadi
- Siójut
- Szabadhídvég
- Mezőkomárom
- Felsőnyék
- Ozora
- Simontornya
- Pálfa
- Sárszentlőrinc
- Kölesd
- Medina
- Harc
- Sióagárd
- Szekszárd
- Bogyiszló
Jegyzetek
- ↑ Györffy György. 14 / Térítés és egyházszervezés., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2
- ↑ A Sió-csatorna, ng.hu
- ↑ Mappa geographica exhibens situm lacus Balaton cum vicinitatibus suis una et projecto quod de derivanda aquarum copia et navigatione in partibus his institunda elaboratum est ..., maps.hungaricana.hu
- ↑ Hunfalvy János - Thirring Gusztáv: Egyetemes földrajz különös tekíntettel a néprajzi viszonyokra, mek.niif.hu
Források
- A Pallas nagy lexikona
- Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene. Eger, 1998.
- Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története 1055-2005, Közdok, 2005 , ISBN 9632291654
- Cholnoky Jenő: A Balaton hidrográfiája. Budapest, 1918.
- Dr. Nagy Sándor Alex: Hidroökológia, docplayer.hu
További információk
- Vízállások a Balatonon 1999–2002
- Sió – Csatorna
- Vajda Tamás: Adatok és észrevételek a Balaton 3–15. század közötti vízállásához; Online: Adatok és észrevételek a Balaton 3–15. század közötti vízállásához, belvedere-meridionale.hu
- Franz Entz: Das Siógebiet. Zeitschrift für Natur- und Heilkunde in Ungarn.
