Sarkantyús teknős

Sarkantyús teknős
	;
Természetvédelmi státusz
	Sebezhető;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Osztály:	Hüllők (Reptilia);
Rend:	Teknősök (Testitudines);
Család:	Szárazfölditeknős-félék (Testudinidae);
Nem:	Geochelone;
Faj:	G. sulcata;
Tudományos név
	Geochelone sulcata; (Miller, 1779)
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Sarkantyús teknős témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Sarkantyús teknős témájú médiaállományokat.

A sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) a hüllők (Reptilia) osztályába és a teknősök (Testudines) rendjébe és a szárazfölditeknős-félék (Testudinidae) családjába tartozó faj.

Akár 80 centiméteres hosszával és 80 kilogrammos súlyával a galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) és a seychelles-szigeteki óriásteknősfajok (Dipsochelys) után a következő legnagyobb faj a szárazfölditeknős-félék családjában.

Elterjedése [szerkesztés]

A sarkantyús teknős Afrikában, Csádon, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Maliban, Mauritániában, Nigériában, Szenegálban és Szudánban honos.

Élőhelye [szerkesztés]

Félsivatagok és száraz szavannák lakója.

Megjelenése [szerkesztés]

A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja. Páncélhossza akár 80 cm is lehet, súlya pedig 36-50 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, az ún. sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímeknek valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb.

Életmódja [szerkesztés]

A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maguk ásta odújukba húzódik vissza. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábukat pedig a nyálával keni be. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, reggelente pedig a napon sütkérezik, hogy teste felmelegedjen. Veszély esetén fejét behúzza páncéljába, mellső lábait pedig elé tartja, így védve azt.

Kizárólag növényekkel táplálkozik. Elsősorban szukkulens növényeket fogyaszt, így a táplálkozás során nagy mennyiségű vizet is fel tud venni.

Szaporodása [szerkesztés]

A párzás az év nagy részében, júniustól márciusig bármikor megtörténhet, de általában az esős évszak után, szeptember és november között zajlik. A hímek a párzási időszakban páncéljukkal lökdösik egymást, a győztes párosodhat a nősténnyel. A nőstény a tojásrakás előtt egyre kevesebbet táplálkozik, majd megfelelő helyet keres a tojásrakáshoz. Körülbelül 60 cm átmérőjű és 7–14 cm mély gödröt ás, ebbe rakja 15-30, néha ennél is több, fehér, gömbölyű tojását, nagyjából három percenként egyet, végül betemeti a fészket. A 4–6 cm páncélhosszúságú utódok mintegy 8 hónap után bújnak ki a tojásból.

Természetvédelmi helyzete [szerkesztés]

Fiatal sarkantyús teknős

A sarkantyús teknőst egyelőre nem veszélyezteti közvetlenül a kihalás veszélye, azonban egyes területeken egyedszámuk egyre csökken. Ennek oka elsősorban az élőhelyük elvesztése a túllegeltetés és az elsivatagosodás miatt. Az illegális állatkerteskedelem szintén csökkenti vadon élő állományát.

Egyéb [szerkesztés]

Egyes afrikai kultúrákban a sarkantyús teknősöket az emberek és istenek közötti közvetítőként tisztelik. Ezért a falvak vezetői házuknál tartják a teknősöket. Egyes törzseknél a sarkantyús teknős az erényt, a boldogságot, a termékenységet és a hosszú életet jelképezi. Éppen ezért ezeken a területeken könnyebb megértetni a lakossággal a természetvédelem jelentőségét.