Lys-völgyi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lys-völgyi csata
British 55th Division gas casualties 10 April 1918.jpg
A Lys völgyében indított támadás során a németek ismét bevetették vegyi fegyvereiket. A képen a brit 55. hadosztály katonái, akiket az április 10-i gáztámadás megvakított.

Konfliktus Nyugati front
(I. világháború)
Időpont 1918. április 9-29.
Helyszín Flandria, Belgium
Eredmény Kezdeti német sikerek után a támadást a szövetségesek megállították
Szemben álló felek
 Egyesült Királyság
 Portugália
 Franciaország
Flag of the German Empire.svg Német Birodalom
Parancsnokok
Egyesült Királyság Julian Byng
Portugália Gomes da Costa
Franciaország Philippe Pétain
Flag of the German Empire.svg Ludwig von Falkenhausen
Szemben álló erők
Portugália 2. hadosztály, kb. 20000 fő Flag of the German Empire.svg 6. hadsereg, kb. 75000 fő
é. sz. 50° 42′ 20″, k. h. 2° 54′ 00″Koordináták: é. sz. 50° 42′ 20″, k. h. 2° 54′ 00″
Az 1918. tavaszán indított nagy német támadás térképe. Az északi, sötéttel jelölt területen került sor a Lys-völgyi csata hadműveleteire

A Lys-völgyi csatát (másik elnevezése IV. ypres-i csata v. estaires-i csata) 1918. április 9-én indította a Német Birodalom 6. hadserege Ludwig von Falkenhausen tábornok vezetésével a nyugati fronton, Flandria területén, a tavaszi német offenzíva második részében. A hadművelet eredeti fedőneve Georg, majd a támadásban részt vevő csapatok számának lecsökkentése után Georgette hadművelet volt. Az április 9-én meginduló német támadás komoly kezdeti sikerekkel járt a szemben álló brit és portugál erőkkel szemben, de a francia erősítések beérkezése után, április 29-ére a támadás elakadt és május 1-re a németek védekező pozíciókat vettek fel.

Ez a csata jelentette a Portugál Expedíciós Haderő egyetlen jelentős összecsapását az I. világháborúban és a portugál hadtörténelem legjelentősebb vereségének számít, az 1578-ban Alcácer-Quibir mellett a móroktól elszenvedett vereség után.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 elején a német vezérkar a mindent eldöntő legnagyobb áttörésre készült a nyugati fronton. Miután megszűnt – vagy legalábbis kevésbé veszélyessé vált – az orosz front, a németek átcsoportosíthatták haderejük egy részét Franciaországba. A német vezérkar ezt azzal indokolta, hogy a háborút még azelőtt meg kell nyerni, mielőtt az Egyesült Államok hadserege megérkezett volna a frontra.[1] A Schlieffen-terven alapuló és a vezérkari főnökről Ludendorff hadműveletnek elnevezett áttörés célja a brit és a francia frontvonalak elszigetelése, a britek visszaszorítása a csatorna partjára, illetve a francia haderő bekerítése és felmorzsolása volt. A nagy támadás március 21-én indult meg és jelentős kezdeti sikereket aratott, mivel a németek ügyesen kombinálták a gyalogság támadását a tüzérség támogató tüzével.

Azonban a túlságosan gyors előrenyomulás miatt a gyalogság mögött lemaradt a tüzérség és egy héten belül a támadás a Somme folyó vonalán elakadt. Mivel a szövetségesek jelentős erőket vontak ki Flandria térségéből, hogy a Somme mentén megerősítsék állásaikat, a németek jó alkalmat kaptak arra, hogy újabb fronton kíséreljék meg a brit vonalak áttörését.

Szemben álló felek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német Birodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az északi hadműveletekben a német 4. és 6. hadsereg katonái vettek részt, azonban a 4. hadsereg feladata Ypres elfoglalása volt, és a Lys mentén csak a 6. hadsereg katonái harcoltak. A Ludwig von Falkenhausen tábornok parancsoksága alatt álló 6 hadosztályban összesen kb. 75000 fő vett részt a támadásban.

Szövetségesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szövetséges oldalon a következő erők vettek részt a csata első szakaszában:

 Nagy-Britannia: A német támadás főirányába eső front 55 km-es szakaszát az 1. brit hadsereg egységei védték (köztük a portugál dandár), összesen kb. 84000 fő. A szektorban tartózkodó brit csapatokat a Somme környéki csatározásokból vonták ki és Flandriába pihenés, illetve feltöltés céljából csoportosították át. Emiatt a legtöbb brit alakulat harcértéke alacsony volt, a katonák fáradtak voltak, és az alakulatok egy részét alig kiképzett újoncokkal töltötték fel.

  • XI. hadtest: 3. hadosztály, 51. hadosztály, 55. hadosztály, 61. hadosztály, az 1. hadosztály 2. ezrede, valamint a portugál erők (ld. lent)
  • XV. hadtest: 29. hadosztály, 31. hadosztály, 34. hadosztály, 40. hadosztály, 50. hadosztály, 25. hadosztály 74. ezrede[2]

A csata második részében, a Kemmel-hegy környéki harctevékenységben a brit 2. hadsereg egységei is részt vettek:

    • XXII. hadtest: 9. hadosztály, 21. hadosztály, 25. hadosztály, 39. hadosztály, 49. hadosztály, 6. hadosztály 71. ezrede, 30. hadosztály 89. ezrede

 Portugália: A Portugál Expedíciós Haderő 2. hadosztálya (4., 5. és 6. dandár), kb. 20 000 fő Gomes da Costa tábornok (később portugál köztársasági elnök) parancsnoksága alatt a front 12 km-es szakaszát ellenőrizte, a következő egységekkel:

  • Az első vonalban a 8., 20., 2., 1., 17. és 10. gyalogezredek
  • A második vonalban a 29., 11. és 4. gyalogezredek
  • Tartalékban a 3., 5. és 13. ezredek
  • A portugál szektorban található falvakat a portugál 1. hadosztály 3. dandárja, a 9., 12.,14. és 15. ezredek foglalták el.

A csata megindulása előtti napon, április 8-án vonták vissza a 3. dandárt a frontvonalból a hátországba, helyét a 6. dandár egységei foglalták el. Emiatt mind a 3., mind a 6. dandár katonái előtt ismeretlen volt a számukra kijelölt védelmi szektor. A 6. dandárt már korábban kijelölték felváltásra és éppen egy brit dandár beérkezését várták. A helyzetet súlyosbította, hogy a korábbi karcok során a hadosztály 139 tisztet és 5792 katonát vesztett halottakban és sebesültekben.

 Ausztrália: Az 1. ausztrál hadosztály erői Merris és Méteren környékén

 Franciaország: A csata második szakaszában érkező francia erősítés a francia északi hadsereg különítménye (Detachement d'armee du Nord) volt:

  • II. lovashadtest: 3. hadosztály, 28., 39. és 154. hadosztályok
  • XXXVI. hadtest: 2. lovassági hadosztály, 34. és 133. hadosztályok

Német elképzelések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lys völgyében indított támadást eredetileg Ludendorff tábornok tervezte, hogy a nagy tavaszi offenzíva során megzavarja a szövetségeseket, de a kezdeti sikerek láttán a támadást kiszélesítése mellett döntött. Az eredeti német haditerv (fedőneve: "Operation George", de később átnevezték "Operation Georgette"-re) a franciaországi St. Quentin környékére összpontosította a támadó erőket, de felkészültek arra az eshetőségre, hogy a szövetségesek jelentős erőket csoportosítanak át Flandriából a támadás megállítására. Ez március végére be is következett, a német támadás megakadt és ekkor kezdődhetett a támadás a Lys folyó völgyében.

Ez az alacsonyan fekvő terület az év nagy részében víz alatt állt és nehéz technikai eszközök számára szinte járhatatlan - normális körülmények között csak áprilisra remélhették a németek, hogy a talaj megfelelően kiszárad. Azonban a Rupprecht koronaherceg parancsnoksága alatt álló flandriai német erők arról értesítették a vezérkart, hogy a szokásosnál szárazabb tavaszi időjárás következtében a talaj március végén járható.

A haditerv szerint a 6. német hadsereg Armentières környékén törte volna át a szövetséges vonalakat, míg a 4. hadsereg Ypres elfoglalását kapta feladatul. A támadás távlati célpontja Calais és Boulogne-sur-Mer elfoglalása volt, amely súlyosan megzavarta volna a brit csapatok utánpótlási vonalait.

A csata lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Portugál katonák a Lys mentén kialakított lövészárkokban

Az első támadás április 9-én[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Április 9-én indult meg a támadás Neuve Chapelle térségében, amelyet a német gyalogság elitalakulatai, a rohamcsapatok (németül Stoßtruppen) vezettek. Az új német harcmodornak megfelelően kis számban, golyószóróval, lángszóróval és könnyű géppuskával felszerelt alegységek szűk arcvonalon támadták a 2. portugál hadosztály állásait. Hajnali 04.15-kor kezdődött a német tüzérségi előkészítés, amelyet ugyanaz a Bruchmüller őrnagy vezetett, aki korábban a Somme mellett kialakított brit állások ellen vezényelte a német tüzérség csapásait.

08.00-kor a német gyalogság aknavetői is bekapcsolódtak a támadásba, majd 45 perccel később négy német hadosztály kezdte meg a támadást. A német tüzérség és az aknavetők mozgó tüzének támogatásával hamarosan elfoglalták az első vonalakat. A jobb szárnyon egy teljes német hadosztály áttört a portugál és a brit vonalak közötti résen, majd hátulról támadva felszámolta az 5. portugál dandár állásait és elfoglalta a dandárparancsnoki harcálláspontot. A balszárnyon hasonló manőverrel áttörtek a németek, majd a mélységben elfoglalták a 3. dandár által csak részben elfoglalt védelmi állásokat.

A portugál katonák, bár helyenként elkeseredett ellenállást tanúsítottak és a bekerítésben is végsőkig harcoltak, a túlerő láttán hamarosan menekülésbe kezdtek. A portugál hadtörténelem egyik legnagyobb vereségében a 2. hadosztály a támadás első napján mintegy 327 tisztet és 7000 katonát veszített halottakban, sebesültekben és további 6000 főt hadifoglyokban. Az ezred- és századparancsnokok szinte mind meghaltak, a három dandárparancsnokból csak egy menekült meg.[3]

Armentières elfoglalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brit lövészárkok Armentières közelében, miután a németek elfoglalták

Április 10-én a németeknek lehetőségük nyílt a támadás egyik céljának elérése, a Lys folyó északi partjának elfoglalása Armentières és Ypres között. Kevesebb, mint 24 óra alatt a német áttörés arcvonala kétszeresére nőtt. Hajnali 5.30-kor az előző napi tüzérségi támadáshoz hasonló tűz alá vették a front 20 km-es szakaszát, Armentières és Ypres között, Armentières városára számos gázgránátot lőttek ki. Az 1917 júniusában nagy erőfeszítések után elfoglalt messiness-i kiemelkedés és a közeli Ploegsteert falu néhány óra alatt a németek kezére került. Wyshaete faluban elkeseredett közelharcra került sor a német támadó ékek és a falut védő dél-afrikai ezred katonái között. Északabbra, az 1917 novemberében a harmadik ypres-i csata során elfoglalt területeket hódították vissza a németek.

A Place de la Republique tér és a Notre-Dame d'Armentières templom 1918. április 10-én, a német tüzérségi támadás után

Az egész frontra nehezedő nyomás miatt a brit parancsnokság Armentières városának kiürítése mellett döntött a nap folyamán. Délen Bois-Grenier, északon Ploogsteert települések elfoglalásával a németek valóban a város bekerítésével fenyegettek. A várost védő britek visszavonulása ellenére a németek folytatták az Armentières elleni tüzérségi támadásokat. 21.30 körül az utolsó brit katonai is elhagyta a várost és Nieppe felé vonultak vissza, közben felrobbantották a Lys folyón átívelő hidakat. A német gáztámadások után a britek is mérgező gázokkal töltött gránátokat lőttek ki a városra, hogy megakadályozzák elfoglalását.

Az április 10-i harcok eredményeként a brit parancsnokság számára világossá vált, hogy fel kell adniuk az előző év novemberében elfoglalt Passchendaele falut és a körülötte kialakított védelmi állásokat, hogy a brit vonalakat lerövidítsék. A visszavonulás április 12-én kezdődött és néhány óra leforgása alatt semmissé tette az előző évi csatában részt vevő több, mint 270 000 szövetséges katonai áldozatait.

Küzdelmek a Nieppe körüli erdőben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Német katonák Armentières főterén pihennek a város elfoglalása után.

Két nappal a támadás megindulása után a német csapatok pár kilométerre közelítették meg Hazebrouck városát, amely fontos szerepet játszott a flandriai szövetséges csapatok utánpótlásában. A várost, ahol több vasútvonal is összetalálkozott, csak a Nieppe körüli erdők válaszották el az előrenyomuló német csapatoktól április 11-én. Miután kijutottak a Lys folyó északi partjára és számos hídfőállást létesítettek, a német csapatok nagy ütemben folytatták az előrenyomulást. Még 10-én elesett Estaires városa, ami miatt a brit parancsnokság Poperinghe térségéből Nieppe és Vieux-Berquin települések közelébe csoportosította át tartalékait. Az itt kialakított védelmi állásokat támadták április 10-11. folyamán a németek.

A német támadás következtében hamarosan elesett Doulieu és heves küzdelem alakult ki Vieux-Berquin birtoklásáért, amely a nap folyamán többször is gazdát cserélt. A 29. brit hadosztály kitartó védekezésének köszönhetően a front az Estaires-Cassel közötti út mentén stabilizálódik.

A következő napon a németek elfoglalták Merville települést és a nieppe-i erdőt védő katonák is hamarosan visszavonulásra kényszerülnek.

Április 12-én teljes volt a zűrzavar a brit vezérkarban, mivel az előző napok rendezetlen visszavonulása miatt a legtöbb egységgel megszakadt a kapcsolat. A Hazebrouck-ba települt vezérkari harcálláspontnak semmilyen információja nincs arról, hogy a beosztott egységek továbrra is harcolnak, visszavonulnak vagy már német fogságba estek. A rendelkezésre álló erőkkel egy újabb védelmi vonalat próbálnak megszervezni a Merris és Merville települések között húzódó úton. Az információk hiánya miatt rémhírek terjednek a katonák között a német előrenyomulásról, egyesek azt rebesgetik, hogy az ulánok már Hazebrouck elővárosában vannak. Ez azonban nem igaz: bár a németek 11-én este elfoglalták Merville-t és ezután a város kifosztásával voltak elfoglalva. Hogy a szövetséges vonalakat megerősítse, Haig tábornok a körzetbe vezényli az 1. ausztrál hadosztály egységeit.

Haig tábornok: "hátunkat a falnak vetve…"[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haig tábornok előbb a francia főparancsnokhoz, Foch tábornokhoz fordult segítségért, aki ezt kereken megtagadta, mivel a Flandriában indított német támadást csak elterelő manővernek tartotta. A tényleges támadás elleni védekezéshez saját magának tartotta fenn a francia haderő tartalékait, bár két hadosztályt átengedett Herbert Plumer brit tábornok 2. hadseregének, illetve Paul Maistre tábornok 10. hadseregét az Authie folyó völgyében, Doullens térségébe csoportosította át, hogy biztosítsák a franciák hátországát egy esetleges német áttörés esetén.

Részlet a brit erők főparancsnoka, Sir Douglas Haig tábornok 1918. április 11-i napiparancsából: Nincs más lehetőség, csak a kitartó küzdelem! Minden állást az utolsó emberig védelmezni kell: a visszavonulás nem engedélyezett. A hátunkat a falnak vetve és ügyünk igazába vetett hittel, mindegyikünknek a végsőkig kell vívnia ezt a küzdelmet.[4]

A helyzet annyira kétségbeejtő volt április 10-11-én, hogy ezen a napon a brit erők főparancsnoka, Sir Douglas Haig kiadta híres napiparancsát, amelyben "hátukat a falnak vetve" végsőkig tartó ellenállásra szólította fel a brit csapatokat.

Ausztrál ellenállás Merris-nél[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ausztrál 1. hadosztály április 8-án indult a Somme völgyébe az ottani brit csapatok támogatására, de a meginduló támadás miatt hamarosan a hadműveletek kellős közepén találták magukat. Az ausztrál szektorban található Hazebrouck városa rendkívül fontos brit logisztikai bázis volt, amelynek elesése szétzilálta volna a brit utánpótlási vonalakat. Haig brit tábornok a brit vonalak megerősítésére vezényelte az ausztrálokat és 11-én estére a brit front némileg stabilizálódott a nieppe-i erdő szélén. A britek könnyebbségére a következő napon, 12-én a német támadásokat délen Robecq, míg északon Merris és Meteren települések ellen összpontosították Azonban a korábbi napok területi nyereségei következtében Hazebrouck a német ágyúk hatótávolságába került és április 10-étől a vasúti csomópont folyamatos német tűz alatt volt. A frontra érkező erősítéseket és a katonák utánpótlásait ezután csak a 15 km-re távolabb található Aire-sur-la-Lys városig szállíthatták vonaton, onnan a katonák gyalog vagy az éppen rendelkezésre álló szállítóeszközök segítségével érték el a frontot.

Április 14-én reggel a németek támadást indítottak a Mont de Merris magaslat ellen, amelyet az ausztrál hadosztály 3. zászlóalja védelmezett. A nap során az ausztrálok számos német támadást visszavertek, de végül április 16-án a magaslat, illetve Méteren és Wijtschate elestek és a németek a Kemmel-hegyen kialakított brit állások közvetlen közelségébe kerültek.

Brit ellenállás Givenchy környékén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ekkorra a német sikerek révén a frontban egy jelentős kiszögellés alakult ki, ami együtt járt azzal, hogy a németek ki voltak téve egy esetleges szövetséges ellentámadás veszélyének. A francia és brit tartalékok már útban voltak a térségbe és hamarosan támadásba lendülhettek a németek ellen. Hogy ezt elkerülje, a német főparancsnokság újabb támadásokat indított három irányban: a belga front ellen Ypres-től északra, a Kemmel-hegy ellen, illetve Béthune ellen.

Április 18-án a németek támadást indítottak Givenchy-St. Venant térségében, a távlati célpont Béthune várost volt. Hajnalban tüzérségi előkészítés után 9 német hadosztály, kb. 137 000 német katona indított támadást a Givenchy körzetében kialakított brit állások ellen.[5] A brit csapatok, elsősorban az 55. hadosztály katonái, jelentős veszteségek árán tudták csak megállítani a németeket, akik a nap végére néhány helyen előrenyomultak. Helyenként a németek annyira megközelítették a brit állásokat, hogy a brit tüzérség ágyúi közvetlen irányzással támadták a német csapatokat. A másnap indított ellentámadások révén a britek mindenhol visszafoglalták korábbi állásaikat. Ezt követően támadások súlypontja északabbra, a Kemmel-hegy és a környező magaslatok elfoglalására helyeződött át.

A belga hadsereg harca Bixschoote környékén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Április 17-én a németek a Houthulst körüli erdőből, Ypres-től északra támadást indítottak a belga hadsereg állásai ellen Merkem és Kippe települések között. Hamarosan sikerült áttörni a belga vonalakat és a németek egy pillanatra azt hihették, hogy teljesül az 1914 óta dédelgetett álom: a szövetséges hadseregek bekerítése és felmorzsolása. Nem számoltak azonban a hazájuk utolsó szegletét védő belga katonák elkeseredettségével és kitartásával: szívósan védték a maradék állásokat és hamarosan olyan heves ellentámadásokat indítottak, hogy teljesen visszavetették a németeket és helyreállították a korábbi frontvonalat. A belgák 800 hadifoglyot és 60 géppuskát zsákmányoltak a nap során, a teljes német veszteség halottakban és sebesültekben háromszorosa volt a belga 3. hadosztály veszteségeinek. Ennél is fontosabb, hogy a belga ellenállás révén a tartalékban állomásozó brit hadosztályokat a front másik részén lehetett bevetni.

Az első Kemmel-hegyi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ypres városától délre és keletre számos magaslat található: Mont Kemmel, Mont Noir és a Mont des Cats. A flamand síkságból kiemelkedő, igazából alacsony dombok (a Kemmel-hegy legmagasabb pontja 159 m-re emelkedik a tengerszint felé) azonban rendkívül jó védelmi pozíciót jelentettek és innen remek kilátás nyílt a körben elterülő síkságra. Amennyiben a németek el tudták foglalni a hegyeket, akkor lövegeikkel tűz alá tudták volna venni a szövetséges utánpótlási vonalakat és a briteknek fel kellett volna adni Ypres városát.

A Kemmel-hegyen (ma Kemmelberg) kialakított védelmi állásokat a brit 19. hadosztály katonái foglalták el. Április 17-én reggel 08.30-kor német támadás indult a hegy ellen, amelyet a britek vissza tudtak verni, de az általuk elszenvedett veszteségek miatt a helyzet olyan válságosra fordult, hogy a francia 28. hadosztály aznap este leváltotta őket, majd április 25-éig elfoglalták a Bailleul és Spanbroekmolen közötti vonalat.

Április 19. és 24. között rövid szünet állt be a harccselekményekben, ami alatt szövetségesek nem tudták, hogy hol várják a következő német támadást.

A második Kemmel-hegyi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai hadsereg térképe az I. világháborúból, amely a Kemmel-hegyen és környékén kialakított német és szövetségesek állásokról

A Kemmel-hegy elleni támadás további folytatása, illetve a francia erősítés beérkezésének megakadályozása érdekében a németek elterelő támadást indítottak Villers-Bretonneux közelében április 24-én. Ez a támadás teljes kudarcot vallott, mert ausztrál katonák 25-én már visszafoglalták a várost, de a fő támadás északon, a Kemmel-hegyi állások ellen indult.

Április 25-én hajnali 02.30-kor 250 német löveg kezdte meg a hegyen kialakított francia védelmi állások elleni tüzérségi támadást. A támadásban a németek hagyományos és vegyi töltetű gránátokat is bevetettek, elsősorban a megerősített védelmi pontok és a francia tüzérségi állások ellen. Hajnali 5.00-kor rövid szünet után a tüzérség a francia lövészárkokat kezdte támadni, majd 6.00-kor megindult a német gyalogság támadása. A hegyet védő francia 28. hadosztállyal szemben a németek három hadosztályt vetettek be és nem is maradt el az eredmény: 07.10-re a hegyet gyakorlatilag elfoglalták és 10.30-kor a hadműveletet sikeresen befejezték. A támadásban részt vett a német légierő 96 repülőgépe is, amelyek 700 bombát vetettek ki a francia állások fölött. A németek ezután a hegy túloldalán található Scherpenberg és Loker települések irányába sorakoztak fel és várták, hogy a tüzérséget új állásaikba mozgassák át, mivel a Kemmel-hegyről a német tüzéreknek lehetősége volt a szövetséges hátországot tűz alatt tartani, illetve a csapatok manővereit megfigyelni.

Velük szemben ekkor a francia 99. sorezred egységei, illetve a Kemmel-hegyi állásokból visszavonult csapatok maradványai és a 3. lovashadosztály egységei álltak. Állásaiktól délre a francia 154. hadosztály kitartóan védekezett, északra pedig a 9. brit (King's Own Yorkshire Light Infantry) és 6. skót (King’s Own Scottish Borderers) ezredek védekeztek. A 99. francia és a 9. brit ezred között azonban rés keletkezett, amit a németek további támadásaikban kihasználtak és dél körül elfoglalták Vierstraat települést. Eddigre azonban a németek kifáradtak és beszüntették a további támadásokat.

25-én este Reningelst-hez megérkeztek a brit 25. hadosztály egységei, akiket a francia 39. hadosztállyal közös parancsnokság alá helyeztek, hogy megkíséreljék a hegy visszafoglalását.

Francia-brit ellentámadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mind Foch marsall, mind Haig tábornok az azonnali ellentámadás mellett voltak: a franciáknak a hegyet, míg a briteknek Kemmel falut kellett volna visszafoglalni. Egész éjszaka zuhogott az eső, amely feláztatta a talajt és 26-án reggel sűrű ködbe burkolta a csatateret. A szövetségesek tüzérsége olyan gyenge volt, hogy a németek nem ismerték fel a támadást előkészítő tüzérségi tüzet. A támadás egész nap folyt és csak a brit 74. ezrednek sikerült valamennyire előrenyomulnia a nap végére, máshol csak a francia állásokban tátongó rések betömése sikerült. A németek, csapataik kimerültsége miatt, nem tudtak ellentámadásba lendülni, és a Kemmel-hegy környékén álló magaslatok elleni német támadásokat mindenhol visszaverték.

Április 29-én reggel 6.00-kor német tüzérségi támadás és vegyi támadás készítette elő a hegyivadász hadosztály támadását, amely kezdetben sikeres volt és áttörte a francia állásokat Scherpenberg közelében. Azonban a francia 39. és 154. hadosztályok katonái sikeres ellentámadást indítottak és végül visszavetették a németeket kiindulási állásaikba. Északon a briteknek a tüzérségi támadás hevessége miatt ki kellett üríteni Voormezele települést, de eddigre a németek már jelentős veszteségeket szenvedtek. Április 29-én Ludendorff tábornok lefújta a további támadó hadműveleteket és a németek védekező pozíciókat vettek fel. A Kemmel-hegyi állásokat egészen 1918. augusztus végéig megtartották, amikor az amerikai 27. hadosztály és a brit 30. hadosztály támadása végleg vissza nem vetette őket a térségből.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az I. világháború utolsó német offenzívájának részeként a Lys folyó völgyében indított támadás, a kezdeti sikerek ellenére, végül alig négy hét alatt kifulladt. A német csapatok jobb felszerelésüknek és kiképzésüknek köszönhetően több helyen áttörték a szövetséges védelmi vonalakat, azonban a veszteségek, az ellátási nehézségek, a szövetséges csapatok kitartó ellenállása és a hamarosan beérkező erősítések miatt mindenhol sikerült megállítani a német előrenyomulást. A szövetséges veszteségek jelentősek voltak: 1918 áprilisában 1000 ágyú, 4000 géppuska, 200 000 puska, 70 000 tonna tüzérségi lőszer és 250 millió puskalőszer, valamint 200 harckocsi került a németek kezébe. A veszteségeket azonban bőven ellensúlyozták a beérkező amerikai csapatok: áprilisban közel 120 000 amerikai katona érkezett Európába, májusban 220 000, míg júniusban 275 000. Július 2-án Wilson elnök bejelentette, hogy 1 millió amerikai katona már a nyugati fronton állomásozik és a nyár vége előtt számuk megduplázódott.

A német oldalon viszont nem volt lehetőség a veszteségek pótlására, és bár a tavaszi offenzíva folytatódott májusban és júniusban, sehol sem sikerült elérni a régóta áhított áttörést. A júliusban indított II. marne-i csatában a szövetségesek jelentős győzelmet arattak és augusztusra a legtöbb német parancsnok tisztában volt azzal, hogy a háborút elvesztették.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of the Lys című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1918 - The March Offensive
  2. http://www.1914-1918.net/bat23.htm British Order of the Battle - The Battles of the Lys, 9th - 29th April 1918
  3. Da Costa tábornok beszámolóját a küzdelemről egy portugál napilap jelentette meg 1919-ben.
  4. Sir Douglas Haig's "Backs to the Wall" Order, 11 April 1918
  5. Haig beats off assautls - A The New York Times korabeli cikke