Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kezdőlap szócikkből átirányítva)

Üdvözlünk a Wikipédiában!
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik

A magyar változatnak 217 684 szócikke van,
ebből 687 kiemelt.
Kiemelt cikk  
Ur lyre.jpg

Sumer művészetnek nevezik ókori Mezopotámiában a korai dinasztikus korban és az úgynevezett sumer reneszánsz idején készült műalkotások összességét. A korai dinasztikus kor három fázisát különböztetik meg, első szakasza egy meglehetősen hosszú kétszáz éves időszak volt i. e. 2900 és i. e. 2700 között. A második szakasz i. e. 2700-tól i. e. 2600-ig, a harmadik i. e. 2600-tól i. e. 2340-ig tartott. A városi települések rendszere sűrűségében és mértékében megnövekedett, úgy tűnik, i. e. 2500-ra a népesség nyolcvan százaléka legalább negyven hektáros városokban lakott. A korai dinasztikus korszak gazdasági és művészi fejlődésének főszereplője az a néhány város, amely Uruk (mai nevén Varka, Irak) térségében helyezkedik el, mint például Ur (Tell el-Mukajjar, Irak), Ningirszu, Lagas (el-Hiba, Irak), Umma (Tell-Dzsóha, Irak), Nippur, és Kis (Tell al-Uhajmir, Irak) valamint a Dijála folyó völgyének néhány települése, köztük Esnunna (Tell Aszmar, Irak) és Tutub (Khafádzsa, Irak).

A korai dinasztikus korból több templom ismert. A templomokat évezredeken keresztül egymás romjaira építették. A legjelentősebb templomok maradványait Khafádzsában, Máriban (Tell-Hariri, Szíria), Eriduban (Abu Sahrein, Irak) és Ubaid városában tárták fel. Alaprajzuk a korábbi korokhoz képest továbbfejlődött, bonyolultabbá vált. A korai dinasztikus kor I. fázisában virágzásnak indult a kőmetszés művészete. A pecséthengerek egyre elterjedtebbé és a közigazgatási tisztségviselők megszokott eszközévé váltak. A II. fázisban az alakok még vonaljellegűek, a nagyobb felületeket, például az állatok testét még laposan, a térből alig kiemelkedve ábrázolták. A III. fázisban jelentek meg a plasztikusan kidolgozott figurák. A pecséteken leggyakrabban egymással harcoló állatokat és fantasztikus lényeket jelenítettek meg. A kőszobrok, amelyekről azt hitték, hogy saját életük van, kivétel nélkül a templomok számára készültek. A korai dinasztikus kor I. fázisában alakult kis a később elterjedt szokás, hogy a hívők az istenség előtt saját magukat helyettesítő szobrokat állítottak fel. A test alakját geometrikus formákra egyszerűsítették le. Ez a sematikus szobrászat elterjedt a Dijála-folyó völgyében és Mezopotámia déli részén. A kor jellemző kőszobrászati alkotásai voltak a háborús sztélék és a fogadalmi domborművek. A korai dinasztikus kor III. fázisában a kőszobrászat teljesen átalakult, a szobrászok finomítottak a kőfaragási technikájukat és naturalisztikusabb ábrázolásra törekedtek. A formák lekerekítettebbé váltak és a részleteket pontosabban kidolgozták. Az i. e. 3. évezred folyamán a fémművestechnikák is jelentős fejlődésen mentek keresztül, főleg a bronzmegmunkálás területén.


A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Halo 2 • Fiume • Innuendo • Secret Garden (televíziós sorozat) • Tarbosaurus • Franciaországi hadjárat • Gerincvelő 
A nap képe    
Gepárd (Acinonyx jubatus) a Whipsnade Állatkertben (Anglia, Dagnall)

Gepárd (Acinonyx jubatus) a Whipsnade Állatkertben (Anglia, Dagnall)

Tudtad?  

Tudtad-e, hogy…

Egy Gyűrű mind fölött
Egy Gyűrű mind fölött
  • Tolkien A Gyűrűk Ura regénye kezdetben egy jogi kiskapu és egy elmulasztott hivatali ügyintézés miatt nem számított jogvédettnek az Egyesült Államokban? Egy kiadó meg is ragadta a lehetőséget és engedély, valamint jogdíjfizetés nélkül kiadta a könyvet, de a felháborodott rajongók tiltakozása miatt végül kénytelen volt meghátrálni és fizetett az írónak.
  • Frank Herbert klasszikusának a Dűnének kiadását több mint 20 kiadó utasította vissza, mert az 500 oldalt meghaladó regényt túl hosszúnak és bonyolultnak tartották? Végül egy olyan kiadó ajánlkozott a publikálásra, amely autószerelési kézikönyveiről volt ismert és számukra nem volt szokatlan a vaskos könyvek kiadása.
  • Robert E. Howard (Conan, a barbár szerzője) és H. P. Lovecraft írók által írt könyvek zömét Magyarországon a 90-es években adták ki? Ennek egyik fő oka az volt, hogy a rendszerváltás után frissen alakult fantasy könyvkiadók szűkös költségvetésük miatt olyan külföldi műveket kerestek kiadásra, amelyeknek már lejárt a jogdíj fizetési kötelezettségük.
Aktuális  

Halálesetek a közelmúltban
Ezen a napon  

Ma 2012. május 31. van,  

Vizitáció
Vizitáció

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 217 684 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

Wikiszótár Wikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikidézet Wikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
Wikifajok Wikifajok
Rendszertani adatbázis
Wikikönyvek Wikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
Wikimedia Commons Wikimedia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
Wikiegyetem Wikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
Wikiforrás Wikiforrás
Szabad forrásmunkák
Meta-Wiki Meta-Wiki
A Wikimedia projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken