Izmael (könyv)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Izmael
Gorilla 019.jpg
Izmael, a gorilla
Szerző Daniel Quinn
Eredeti cím Ishmael
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv magyar
Téma ökológia, fenntarthatóság
Műfaj regény
Következő B története
Kiadás
Kiadás dátuma 1992
Magyar kiadó Katalizátor Kiadó
Magyar kiadás dátuma 1993, 1999, majd 2009
Fordító Trombitás Gábor
Média típusa könyv
Oldalak száma 234 oldal
ISBN ISBN 9789638778376

Az Izmael Daniel Quinn amerikai író 1992-ben megjelent regénye. A könyvnek cselekménye alig van: a mondanivaló egy tanár és tanítványa párbeszédében bontakozik ki. A történetet egyes szám első személyben elbeszélő tanítvány egy középkorú, enyhén megkeseredett férfi, a tanár – Izmael – pedig egy féltonnás gorilla. Kettejük találkozásának az előzménye egy Izmael által feladott újsághirdetés:

TANÁR tanítványt keres. Határozott vágy a világ megmentésére elengedhetetlen. Jelentkezni személyesen.

A kezdeti idegenkedésen túllépve a férfi Izmael tanítványául szegődik, aki nem tanít neki semmi új tényt – ellenben a mindenki által ismert biológiai, ökológiai, történelmi, sőt bibliai tényeket teljesen szokatlan elrendezésben gondolja és gondoltatja újra. A „tanítás” során nem csak rámutat arra, hogy mi minden rossz van a világban: feltárja, hogy a hiba gyökere az ember világhoz való hozzáállásában rejlik, és rávezeti a „tanítványt”, és egyben az olvasót, hogy mi a természettel, a Világgal összhangban élés alapja.

A könyv szándéka, hogy az olvasó ember- és világképét megváltoztassa, jelek szerint igen sok olvasónál vezetett eredményre: az Izmael világsiker lett. Eddig húsz nyelvre fordították le,[1] s az addig jószerével ismeretlen Quinn és újabb könyvei ( The Story of B, My Ishmael, Beyond Civilization) körül valóságos rajongótábor épült ki.

Az Izmael először 1993-ban, javított és bővített kiadásban pedig 1999-ben jelent magyarul Trombitás Gábor fordításában, a Föld Napja Alapítvány gondozásában. Harmadik kiadása a Katalizátor Könyvkiadó gondozásában 2008 áprilisában jelent meg.

Izmael tanítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izmael arra a banális kérdésre keres és kínál magyarázatot, hogy „hogyan lettek ilyenek a dolgok”. Értve ezalatt azt, hogy az evolúció során hogyan fejlődött ki az ember, hogyan épített civilizációt, és miért tart most ott a világ, hogy e civilizáció és az azt hordozó Föld a pusztulás szélére került.

Terminológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Témája kifejtéséhez Izmael bevezet néhány új „szakkifejezést”, elsősorban azért, hogy elkerülje bizonyos általánosan használt és mellékzöngékkel súlyosan terhelt szavak használatát.

  • Elvevők • Szinonimája annak, amire a köznapi szóhasználatban a „civilizáltak” szót használjuk.
  • Meghagyók • Szinonimája annak, amire a köznapi szóhasználatban a „primitívek” szót használjuk.
  • Történet • Az embert, a világot és az isteneket összekapcsoló forgatókönyv, amely a világ értelméről, az isteni szándékról a világban és az ember rendeltetéséről szól.[2]
  • Előadni • Egy történetet előadni azt jelenti, hogy úgy élni, hogy az valóra váljon.
  • Kultúra • Egy történetet előadó nép.

Az Elvevők és a Meghagyók viszonya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Elvevő kultúrák önértelmezésének alapelve, hogy a Meghagyó népek kb. 3 000 000 évvel ezelőtt kezdődő története lejárt. E történet nem volt más, mint hosszúra nyúlt, unalmas bevezető az Elvevők kb. tízezer évvel ezelőtt kezdődő történetéhez. Ilyenformán az a néhány ezer vadember, akik ősközösségi szinten tengődnek szerte a világban, egyszerűen kort tévesztett, és vagy az vár rájuk, hogy elkezdjenek fejlődni és integrálódjanak az Elvevők közé – vagy pusztulás lesz a sorsuk.

Izmael homlokegyenest mást tanít. Szerinte az Elvevők története nem a második fejezete annak a történetnek, amelynek a Meghagyók története az első fejezete volt. Másként szólva: a két történet egymástól teljesen különbözik. Az egyiket a Meghagyók hárommillió éven keresztül adták elő sikeresen, és adják elő ma is. A másik kb. tízezer évvel ezelőtt jelent meg, minden előzmény nélkül – és ez idő alatt sikeresen és mind rohamosabb tempóban sodorta a katasztrófa felé a civilizációt.

Az Elvevők története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden történet egyetlen alaptétel kidolgozása. Izmael példának a következőt hozza fel: „Egymással vetélkedő családok gyermekei egymásba szeretnek” (Rómeó és Júlia).

Az Elvevők történetének alaptétele a következő: A világot az emberért teremtették. Az „istenek” úgy teremtették a világot, hogy abban létrejöhessen a mi tejútrendszerünk; a tejútrendszert úgy, hogy abban létrejöhessen a mi naprendszerünk, benne a Földdel; a Földet úgy rendezték be, hogy azon kialakulhasson az élet, és elindulhasson az evolúció folyamata, amelynek célja és csúcsa az ember megjelenése. Az Elvevők Európában, Amerikában, Ázsiában, Afrikában – tehát a világ minden táján – kimondva vagy kimondatlanul, de ezt az alaptételt fogadják el. Bármilyen kulturális vagy vallási különbség áll is fenn két nép között, abban az egyben egyetértenek, hogy a világ az emberé, következésképpen az ember azt csinál vele, amit akar. A közbeszédben ez az attitűd olyan kifejezések használatában érhető tetten, mint „Földünk”, „tengereink”, „vadvilágunk” stb.

Izmael határozott állítása: az Elvevők története mítosz. Nem „mitikus elemeket tartalmaz”, hanem egy az egyben mítosz. Tényeket rendez ugyan egymás mellé, de az elrendezés szempontja tisztán mitológiai, nem tudományos. A történet tudományos bizonyítékának azt tekintené például, ha az asztrofizika azt állapította volna meg, hogy kb. 4,5–5 milliárd évvel ezelőtt, miután kialakult a mi naprendszerünk, benne a Földdel, a világegyetem alapvető teremtő folyamatai befejeződtek. Vagy ha a biológusok és paleontológusok felfedeztek volna arra utaló jeleket, hogy az ember hárommillió évvel ezelőtti megjelenésével egyidejűleg az evolúció végállomáshoz ért, és befejeződött a fajokra tagozódás folyamata. Ilyesmiről azonban nyilván nincs szó.

Az élet „helyes útja”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izmael felhívja a figyelmet egy érdekességre: az Elvevők történetét – csaknem minden nép életében – konzekvensen végigkísérik az „Istentől küldött” emberek, vagyis a prófétaság intézménye. Ez a jelenség a Meghagyóknál szinte egyáltalán nem tapasztalható, legalábbis semmi esetre sem mondható jellemzőnek. A próféták (Buddha, Konfuciusz, Jézus, Mohamed, Marx stb.) azt mondják el az embereknek, hogy hogyan kell élni, hogy mi a helyes út. Erre azért van szükség, mert az emberek szemlátomást nem tudják, mi a helyes. Különböző kérdésekben vannak érveik pró és kontra, de úgy tartják, hogy a „hogyan kell élni?” kérdésre az objektív igazság nem ismerhető meg. A próféta megmondja, és el lehet hinni neki.

A repülőgép példája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Izmael az élet helyes útjára vonatkozóan törvényről beszél, mégpedig a legszigorúbb értelemben vett fizikai törvényekhez hasonló értelemben. Rámutat arra, hogy a természeti törvényeket nem lehet megszegni, csak látszólag. Példaként a repülőgép-készítés őskorát hozza fel, amikor egyesek – a madarak repülési módját megfigyelve és tévesen értelmezve – úgy gondolták, hogy egy ember alkotta szerkezet akkor tud majd repülni, ha csapkodó szárnyakat szerkesztenek rá, és a szárnycsapkodást pedálozással lehet előidézni. Az egyszeri pilóta beül egy ilyen szerkezetbe, és leveti magát a (példában egy nagyon magas) hegyről. Ahogy a levegőben van és pedálozik, boldogan élvezi a repülés szabadságát. Közben némi sajnálkozással elegy lenézéssel gondol azokra, akik a földön járnak. Azonban a szabadság élvezése közben észreveszi, hogy a völgy alja mind közelebb kerül hozzá. „Sebaj, majd kicsit gyorsabban pedálozok” – gondolja. A talaj azonban egyre emelkedik, és a gép menthetetlenül be fog csapódni, mert – szemben a pilóta hiedelmével – nem repül, hanem egyenletesen gyorsuló tempóban zuhan lefelé. A konstrukció egyszerűen nem alkalmas repülésre: nincs összhangban a gravitáció és az aerodinamika törvényeivel.

Az emberiség egy része – mondja Izmael – tízezer évvel ezelőtt felszállt az „Elvevő Villámcsapás” nevű gépre, és élvezi a repülés szabadságát. Az utóbbi egy-két évszázadban mind több társadalom- és természettudós hívja fel a figyelmet arra, hogy veszélyesen közel van a becsapódás, de az Elvevők erre azt mondják: „Sebaj, majd kicsit gyorsabban pedálozunk”. A tízezer éve megépített és a szikláról a mélybe vetett civilizációs szerkezet azonban nem repül, hanem zuhan, mert a konstrukció eleve hibás: nincs összhangban a természeti törvényekkel.

A korlátozott vetélkedés törvénye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha szemügyre vesszük a Földön az életközösség működését, akkor azt találjuk, hogy vannak olyan viselkedési minták, amelyeket minden élőlény követ, az Elvevőket leszámítva. A természetben nyilvánvalóan létezik vetélkedés, és olyan, hogy az egyik faj egyedeit a másik faj egyedei prédának tekintik. De a vetélkedésnek vannak korlátai. E korlátozást a könyv három úton mutatja be.

  1. Az Elvevőkön kívül egyetlen faj sem irtja ki a vetélytársait. Az állatok ölnek ugyan állatot, de vagy azért, hogy megegyék, vagy önvédelemből, ill. félelemből. Az állatvilágban is létezik a territórium védelme, de nem fordul elő pogrom vagy hajtóvadászat.
  2. Az Elvevőkön kívül egyetlen faj sem semmisíti meg a vetélytársak táplálékát, hogy helyet csináljon a sajátjának. A természetben az a norma, hogy vedd el, amire szükséged van, a többit hagyd békén.
  3. Az Elvevőkön kívül egyetlen faj sem tagadja meg a vetélytársaitól, hogy táplálékhoz jusson. Az állat védelmezi ugyan a zsákmányát, de nem tekinti sajátjának az egész populációt, amelyből zsákmányolt.
A Föld népességének alakulása 1804 és 1999 között

Az ökológia egyik alaptétele, hogy ha egy területen egy populáció táplálékkészlete növekszik, akkor növekszik a populáció is, és ahogy a populáció növekszik, úgy csökken a táplálékkészlet. És ahogy a táplálékkészlet csökken, a populáció is zsugorodik. Izmael rámutat arra, hogy ha az életközösségben csupán egyetlen faj kivonja magát a korlátozott vetélkedés törvénye (más szóval: a békefenntartó törvény) alól, az az egész életközösségre visszahat. Az adott faj ugyanis ebben az esetben nem törődik bele abba, hogy neki most épp zsugorodnia kéne, hanem kiirtja a vetélytársait, ill. azokat a fajokat, amelyek nem segítik elő a saját táplálékául szolgáló faj táplálását. Ennek a folyamatnak egyik leglátványosabb következménye a változatosság csökkenése lesz, márpedig épp a változatosság az, amely az életközösség túlélési lehetőségét biztosítja.

Izmael Peter Farb ökológiai törvényét idézi: „A termelés fokozása egy megnövekedett népesség élelmezése érdekében a népesség további növekedéséhez vezet.” [3] Izmael rámutat: ha egy éhező ország éhezését nem a születésszabályozás bevezetésével igyekeznek megoldani, hanem úgy, hogy a területre kívülről visznek be élelmiszert, annak hatása a fenti törvény értelmében egyedül a népesség (s ezzel együtt az éhezés) további növekedése lesz. Annak, hogy az Elvevők úgy gondolják, rájuk nem vonatkozik a békefenntartó törvény, ugyanannyi a jelentősége a tényleges eredmény szempontjából, mint amikor a repülésre alkalmatlan gép pilótája azt gondolta, hogy rá nem vonatkozik a gravitáció törvénye. A tényleges eredmény a demográfiai robbanás, a tartós és növekvő éhínség, a fajok pusztulása.

Romlott emberi természet?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Elvevők mitológiája szerint az embernek van valami alapvető baja. Ezért van az, hogy miközben célja a bolygó és az emberiség felvirágoztatása lenne, legjobb szándéka ellenére is csak növeli a rosszat, és amerre jár, pusztulás kíséri az útját. Ez a tétel csaknem minden (civilizált) vallásban megjelenik.

Izmael szerint az embernek az égvilágon semmi baja sincs. Hárommillió évig békében élt, összhangban a természettel. A „romlott emberi természet” teóriája érdekes módon egyidős az Elvevők történetével. Ez az emberiség történetének kevesebb mint fél százaléka. „Nem elfogadható minta ahhoz, hogy egy ilyen átfogó következtetést lehessen rá alapozni” – mondja Izmael. [4] És hozzáteszi: [5]

Ha egy olyan történet adott, mely összhangot teremt köztük és a világ között, akkor összhangban fognak élni a világgal. De ha olyan történet adott, mely a világgal szembeállítja őket, mint ahogy a tiétek teszi, akkor a világgal szemben állva fognak élni. Ha egy olyan, melyben ők a világ urai, a világ uraiként fognak szerepelni. Ha pedig olyan történet adott, melyben a világ meghódítandó ellenség, úgy fogják meghódítani azt, mint ellenséget, s egy napon, elkerülhetetlen módon, ellenségük halálos sebekből vérezve fekszik majd a lábaiknál – ahogy ma a világ.

Káin és Ábel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ádám és a tiltott tudás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Meghagyók története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Ishmael Community: Questions and Answers
  2. A könyv rendszeresen használja az „istenek” terminust, de ez nem jelent semmilyen irányú teológiai állásfoglalást.
  3. Quinn, 148. o.
  4. Quinn, 96. o.
  5. Quinn, 97. o.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Daniel Quinn: Izmael (2. kiadás), Budapest, Föld Napja Alapítvány, 1999. (ISBN 9630437430)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]