Hampel József
Hampel József (Pest, 1849. november 10. – Budapest, 1913. március 25.) magyar régész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Főként Magyarország régészeti anyagát összefoglaló alapvető munkáiról ismert, melyekben a kor fő régészeti irányzatának megfelően tárgytípusonként foglalkozott a leletanyaggal.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Német polgári családból származott, a pesti piarista gimnáziumban tanult. Középiskolai tanulmányaitól fogva Rómer Flóris oktatta és vezette. Jogi tanulmányai után az ő javaslatára a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került. Higgadt és elfogulatlan fejjel látott neki a régészeti anyag megismerésének és rendezésének, melyben nagy segítségére volt az 1876-os nemzetközi ősrégészeti kongresszus szervezése kapcsán (mint titkár) a vidéki múzeumok leletanyagának átnézése. Ezzel összefüggésben szervezett régészeti kiállítást, melynek anyagát katalógusban is megjelentette.
1877-től az Érem és régiségosztály őre, ill. a budapesti egyetem klasszikus régészet (klasszika-archeológia) szakán magántanár. 1880-tól rendes, 1890-től pedig nyilvános rendes tanár. Ekkor lett a MNM Érem és régiségtárának igazgatója. Ezen minőségében a régészeti kutatások szervezésében és a feltárt anyag feldolgozásában jeleskedett. 1883-ban feleségül vette Pulszky Polixéniát, a prominens politikus, Pulszky Ferenc lányát.
.jpg&filetimestamp=20090423162602)
Mivel az oktatás a tanárképzést szolgálta, ezért a görög és római művészettörténeten kívül a többi korral csak érintőlegesen foglalkozott előadásai során. Azonban mindig csakis tényeket közölt, feltevésektől és nem alátámasztott elméletektől tartózkodott. Az anyagot világosan tagolta a könnyű áttekinthetőség érdekében. A Rómer óta bevett gyakorlaton, miszerint a professzorok a MNM-ban is dolgoznak, nem változtatott, így míg az MNM Érem és régiségtára nemzetközi hírűvé vált, addig az egyetemen a gyakorlati oktatás háttérbe szorult.
Ő létesítette a múzeum gipszöntvény gyűjteményét, mely végül a Szépművészeti Múzeumba került, valamint a gazdag római kőtárat.
1878-ban létrehozták az Országos Magyar Régészeti és Embertani Társulatot, melynek titkárává választották. Ezt a posztot 1885-ig töltötte be, amikor is átvette Pulszky Károlytól az Archaeológiai Értesítő szerkesztését, melyet aztán 28 éven keresztül haláláig folytatott. A régészeti folyóiratot európai szintre emelte. Bibliográfiája majdnem 400 tételt tesz ki. Ezen és más munkáiért, bár kétségtelenek érdemei, érték bírálatok is. 1884-ben az MTA levelező, majd 1892-ben rendes tagja.
Tudományos munkaelve, melyet gyakran hangoztatott: “Ha az ember valamirõl valamit nem tud, elõadást tart róla, ha semmit sem tud róla, akkor cikket ír, s ha éppen fogalma sincs arról, akkor könyvet ír róla: így egész biztosan meg fogja tanulni, amit nem tud.”
Tanítványa volt többek között: Kuzsinszky Bálint (1864-1938).
[szerkesztés] Munkássága a régészet egyes területein
Előbb, nyilván Pulszky Ferenc nyomán az önálló rézkor mellett tört lándzsát, azonban később ezt külföldi kutatók nézeteinek hatására elvetette.
Az egyetemen és kutatóként is sok időt szentelt Aquincum és Pannónia történetének, azonban eme munkája befejezetlenül maradt. Csupán a régészeti leletek alapján rehabilitálta az eraviszkuszokat Pannónia történelmében.
A népvándorláskor leletanyagát népek szerint különválasztotta: germán, szarmata, avar és magyar leletkörre. Az övveretek alapján (készítési módjuk és díszítésük) elkülönített 2. (öntött) és 3. csoportot (trébelt és préselt) azonban időben fordítva helyezte el.
A honfoglalás kutatásában hangsúlyozta a keleti párhuzamok fontosságát, melyeket moszkvai és pétervári tanulmányútjai során személyesen is megvizsgált. Nagyban támaszkodott a Zichy Jenő-féle expedíció újabb eredményeire (Pósta Béla közlései nyomán), valamint a külföldi (főként orosz) szakirodalomra. A díszítő motívumok kérdéskörével is behatóan foglalkozott.
A középkori nyugati magyar származású emlékekkel, valamint az ötvösmunka kutatásával is foglalkozott. Új szakszavakat is bevezetett a szakirodalomba. A muzeológia terén is jártas és fáradozó ember volt. Állásánál fogva udvari tanácsos lett, azonban ez nem változtatott szerénységén.
[szerkesztés] Válogatás a műveiből
- 1870 Aquincum története
- 1871 A Szabolcsmegyei Muzeum
- 1886-1896 A bronzkor emlékei Magyarhonban I-III
- 1896 A honfoglalási kor hazai emlékei
- 1894, 1897, 1904 A régibb középkor (IV-X. század) emlékei Magyarhonban I-III
- 1900 Az antik szobrászat története
- 1903, 1905, 1911, 1912 A Dunavidéki lovasistenségek emlékei (Arch. Ért.)
- 1905 Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn I-III
- 1906 A Nemzeti Múzeum legrégibb pannoniai sírtáblái
- 1907 Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- ELTE Régészettudományi Intézet
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 669–670. o. Online hozzáférés
- Supka Géza írása
[szerkesztés] Irodalom
- 1913 Arch. Ért.
- 1963 Diss. Arch.
- 1964 Arch. Ért.
- Polla, B. 1996: Archeológia na Slovensku v minulosti. Martin, 176-179.
