Hampel József
Hampel József (Pest, 1849. november 10. – Budapest, 1913. március 25.) magyar régész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Főként Magyarország régészeti anyagát összefoglaló, alapvető munkáiról ismert, amelyekben a kor fő régészeti irányzatának megfelelően, tárgytípusonként foglalkozott a leletanyaggal.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Német eredetű polgárcsaládból származott, a pesti piarista gimnáziumban tanult. Középiskolai tanulmányaitól fogva Rómer Flóris oktatta és irányította. Jogi tanulmányai után az ő javaslatára a Magyar Nemzeti Múzeumhoz került. Higgadt és elfogulatlan fejjel látott neki a régészeti anyag megismerésének és rendezésének, ebben nagy segítségére volt az 1876-os nemzetközi ősrégészeti kongresszus szervezése kapcsán (titkárként) a vidéki múzeumok leletanyagának átnézése. Az ezzel összefüggésben rendezett régészeti kiállítása anyagát katalógusban is megjelentette.
1877-től az érem- és régiségosztály őre[1], ill. a budapesti egyetem klasszikus régészet (klasszika-archeológia) szakán magántanár. 1880-tól rendes, 1890-től pedig nyilvános rendes tanár. Ekkor lett az MNM Érem- és régiségtárának igazgatója. Ezen minőségében a régészeti kutatások szervezésében és a feltárt anyag feldolgozásában jeleskedett. 1883-ban feleségül vette Pulszky Polixéniát, a prominens politikus, Pulszky Ferenc leányát.
.jpg)
Mivel az oktatás a tanárképzést szolgálta, a görög és római művészettörténeten kívüli korokkal csak érintőlegesen foglalkozott előadásaiban. Mindig csakis tényeket közölt, feltevésektől és nem alátámasztott elméletektől tartózkodott. Az anyagot világosan tagolta, a könnyű áttekinthetőség érdekében. A Rómer óta bevett gyakorlaton, miszerint a professzorok az MNM-ban is dolgoznak, nem változtatott, így míg az MNM Érem- és régiségtára nemzetközi hírűvé nem vált, az egyetemen a gyakorlati oktatás háttérbe szorult.
Ő létesítette a múzeum gipszöntvény-gyűjteményét, ami végül a Szépművészeti Múzeumba került, valamint a gazdag római kőtárat.
1878-ban létrehozták az Országos Magyar Régészeti és Embertani Társulatot, ennek titkárává is választották. Ezt a posztot 1885-ig töltötte be, amikor is átvette Pulszky Károlytól az Archaeológiai Értesítő szerkesztését, amit aztán 28 éven keresztül haláláig folytatott. A régészeti folyóiratot európai szintre emelte. Bibliográfiája majdnem 400 tételt tesz ki. Ezen és más munkáiért, kétségtelen érdemei mellett is érték bírálatok. 1884-ben az MTA levelező, majd 1892-ben rendes tagja.
Gyakran hangoztatott tudományos munkaelve: „Ha az ember valamiről valamit nem tud, előadást tart róla, ha semmit sem tud róla, akkor cikket ír, s ha éppen fogalma sincs arról, akkor könyvet ír róla: így egész biztosan meg fogja tanulni, amit nem tud.”
Tanítványa volt többek között: Kuzsinszky Bálint (1864-1938).
Régészeti munkássága [szerkesztés]
Előbb, nyilván Pulszky Ferenc nyomán, az önálló rézkor mellett tört lándzsát, azonban később ezt - külföldi kutatók nézeteinek hatására - elvetette.
Az egyetemen és kutatóként is sok időt szentelt Aquincum és Pannónia történetének, azonban eme munkája befejezetlenül maradt. Csupán a régészeti leletek alapján rehabilitálta az eraviszkuszokat Pannónia történelmében.
A népvándorláskor leletanyagát népek szerint különválasztotta: germán, szarmata, avar és magyar leletkörre. Az övveretek alapján (készítési módjuk és díszítésük) elkülönített 2. (öntött) és 3. csoportot (trébelt és préselt) azonban időben fordítva helyezte el.
A honfoglalás kutatásában hangsúlyozta a moszkvai és pétervári tanulmányútjai során személyesen is megvizsgált keleti párhuzamok fontosságát. Nagyban támaszkodott a Zichy Jenő-féle expedíció újabb eredményeire (Pósta Béla közlései nyomán), valamint a külföldi (főként orosz) szakirodalomra. A díszítő motívumok kérdéskörével is behatóan foglalkozott.
A középkori nyugati magyar származású emlékekkel, valamint az ötvösmunka kutatásával is foglalkozott. Új szakszavakat is bevezetett a szakirodalomba. A muzeológia terén is jártas és szorgalmas ember volt. Állásánál fogva udvari tanácsos lett, azonban ez nem változtatott szerénységén.
Fő művei [szerkesztés]
- 1870 Aquincum története
- 1871 A Szabolcsmegyei Muzeum (k.a.: Aigner Lajos, Pest)
- 1886-1896 A bronzkor emlékei Magyarhonban I-III, Bp. (németül és franciául is)
- 1896 A honfoglalási kor hazai emlékei
- 1894, 1897, 1904 A régibb középkor (IV-X. század) emlékei Magyarhonban I-III., Bp.
- 1900 Az antik szobrászat története, Bp.
- 1903, 1905, 1911, 1912 A Dunavidéki lovasistenségek emlékei (Arch. Ért.)
- 1905 Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn (I-III. Braunschweig)
- 1906 A Nemzeti Múzeum legrégibb pannoniai sírtáblái
- 1907 Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- ELTE Régészettudományi Intézet
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 669–670. o. Online hozzáférés
- Supka Géza írása
- ↑ http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/05920.htm Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990
Irodalom [szerkesztés]
- 1913 Supka Géza: Hampel József irodalmi munkássága (Archeologiai Értesítő); Hekler Antal: Hampel József; Márton Lajos: Hampel József; Ortvay Tivadar: Hampel József (MTA Emlékbeszédek)
- 1963 Dissertationes Archaeologicae (Régészeti disszertációk)
- 1964 Oroszlán Zoltán: Hampel József (1849–1913) (Archeol. Ért., 1. sz.)
- Polla, B. 1996: Archeológia na Slovensku v minulosti. Martin, 176-179. (Régészet Szlovákiában, a múltban)
