Bijelo Brdo-kultúra

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Bijelo Brdo-kultúra egy Eszék környéki lelőhelyről elnevezett, a Kárpát-medence 10–11. századi köznépével azonosítható régészeti kultúra.

Első meghatározása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kárpát-medencét politikai-katonai szempontból birtokba vevő és ott megtelepülő magyar törzsszövetség tárgyi hagyatéka már a benepusztai lelet 1834-es előkerülésekor ismertté vált, majd a magyar régészet művelői a 19. század végén elkészítették a honfoglalás korának első monografikus igényű összefoglalásait. Mivel a 19. századi romantikus, nemzeti szemléletű kutatás leegyszerűsítő módon a gazdagabb mellékletű, fegyverrel ellátott lovassírokat vélte magyar etnikumúaknak,[1] a nagyobb sírszámú, szerényebb mellékletű, fegyver és lószerszám nélküli, un. soros temetők időrendi és etnikai besorolása lépett elő kérdésként.

A kultúra névadója egy Eszéktől 15 kilométerre keletre fekvő, Bijelo Brdo nevű község temetője lett.[2] A lelőhely etnikai értékelését nagyban befolyásolta, hogy a 19. században intézményesülő horvát történetírás a Dráva folyót tekintette a Magyar Királyság és a középkori Horvátország határvonalának[3] (figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Kelet-Szlavónia nem tartozott a történelmi horvát törzsterülethez[4]). A S-végű hajkarikák szláv etnikumjelző szerepének meghatározása, továbbá a soros temetőknek a fenti tárgytípussal való jellemzése és Hampel B csoportként való definiálása Hampel József megállapítása volt. Az a tény, hogy Hampel nevéhez fűződtek a magyarországi régészet első jelentősebb szintézisei,[5] nagyban hozzájárult elképzeléseinek térnyeréséhez és konzerválódásához.

A magyar köznép leletanyagának meghatározása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kutatás sokáig tényként kezelte a Bijelo Brdo-kultúra szláv etnikai hátterét. A szláv emlékek kutatásának előtérbe helyezését a szovjet befolyás alatt álló térségekben az 1945 utáni politikai változások is elősegítették. Ennek ellenére az 1950-es és az 1960-as évek magyarországi és külföldi régészeti irodalmában megjelent a szláv elmélet óvatos korrekciója:

  • Megemlítendő, hogy a kutatás reflexszerűen a Hampel B csoportba sorolt minden, a honfoglalás korinak gondolt leletanyagtól idegen tárgytípust. Elsősorban az délszláv területeken is megjelenő bizánci eredetű tárgyakat (pl. félhold alakú fülbevalók, gyűrűk) kötötték a szlávokhoz, mely elképzelést a bizánci importáruk kutatása cáfolta meg.
  • Elsők között Zdeněk Váňa figyelt fel arra, hogy kultúra elterjedési területe a Kárpát-medencével azonos, míg a nyugati szláv (cseh, morva) területek felé kevés kapcsolódási pontja van. A cseh régész egyes tárgytípusukat kifejezetten a magyar honfoglalókkal hozott összefüggésbe.[6] Váňához hasonló véleményre jutott Jochen Giesler német régész, aki szerint a Bijelo Brdo-kultúra kizárólag az Árpád-kori magyar királyság határain belül jelentkezett.[7]
  • Fehér Géza anyaggyűjtése, majd Szőke Béla katalógusa és több tanulmánya a letelepült köznép magyar jellegét támasztotta alá.[8] A mellékletek, viseleti elemek, ékszerek (mint a kéttagú csüngők) és kerámiatípusok összehasonlító szeriációs vizsgálata révén tudjuk, hogy a nemesfém-mellékletekkel és lovassírokkal jellemezhető elit, a középréteg, továbbá a halimbai és fiad-kérpusztai típusú köznépi temetők azonos kultúrkörhöz és népességhez tartoznak. Szőke Béla – mint kritikusai rámutattak – a hampeli kategóriákat etnikai különbség helyett szociális tartalommal töltötte fel, emellett a honfoglalás kori társadalom hármas felosztását is érték kritikák.

Demográfiai szempontok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar régészettudomány által elfogadott etnikai értékelés jogos kritikájaként merülhet fel, hogy a 10. század második felére és a 11. századra datálható köznépi kultúra feltárt sírjainak száma és leletanyaga számszerűen nagyobb, mint a 10. század első felére tehető „klasszikus” honfoglalás kori műveltség leletei. Valójában a népvándorlás korának kutatói más korszakok esetében is hasonló szabályosságokkal találkoztak: a gepida és az avar kor esetében is a nagyobb temetők megjelenése a népesség beköltözéséhez képest jóval későbbre tehető.[9] Hasonlóan összetett kérdés a Kárpát-medence 9. századi, a honfoglalás korban is jelenlévő alapnépességének problematikája, az egyes népelemek létszáma és életmódja: számos érv szól amellett, hogy az avarok megélték a 10. századot.[10]

A szláv-magyar együttélés problematikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az avar kori és a honfoglalás kori leletanyag felismerése a szomszédos országokban nem egy esetben ellentmondásba került a korábbi történeti konstrukciókkal. Ennek felismerése vezette egyes szlovák történészeket és régészeket arra, hogy kidolgozzák a szláv-nomád (szláv-avar, szláv-magyar) szimbiózis[11] elméletét. Határainkon kívül elsőként Anton Točík figyelt fel a Bijelo Brdo-kultúra és a magyar köznép megjelenésének kapcsolatára.[12] A magyar honfoglalók szlávokhoz képest másodlagos vagy párhuzamos megtelepedésének kérdését a régészeti feltárások jelentősen árnyalták: tudjuk, hogy a középkori zempléni vár előzménye egy megerősített kelta település volt, nem pedig egy morva-szláv erőd (szemben a toponímiai adatoknak elsőbbséget adó kutatással). Napjaink magyar kutatása a köznépi temetőket főként a magyar népességhez köti, míg a szlávok hagyatékát a Kárpát-medence perifériáinak hamvasztásos rítusú sírjai jelentik.

A Dunántúl-problematika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb bizonytalanság a Dunántúl betelepítésének kronológiája és tárgyi kultúrájának megítélése[13] körül forgott, hiszen a régió jóval sűrűbben lakott volt, mint a többi országrész, másrészt honfoglalás kori leletanyagot a 10. század első negyedében, jórészt csak a Dunántúl sík területein (Mezőföld, Kisalföld) tártak fel. A kutatás mindenekelőtt a Nyugat-Dunántúlon, a Zala völgyében azonosított nagyobb szláv csoportokat, amit sokáig a Dunántúl honfoglalás előtti alapnépességének szláv jellegével magyaráztak, míg az újabb kutatás a Karoling kor határokon és etnikumokon átnyúló, homogenizáló szerepét hangsúlyozza.[14] Végső soron a valamilyen szinten jelenlevő etnikai különbségek és eltérő tradíciók helyett a Dunántúl - keleti országrészhez viszonyított - magasabb civilizációs szintje[15] magyarázza a népesedési különbségeket.

Vita a régészettudomány lehetőségeiről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1997-es Századokban komoly vita zajlott Kristó Gyula középkorász, valamint Takács Miklós és Révész László régészek között. A disputa tárgya mindenekelőtt az volt, hogy Kristó Gyula kétségbe vonta a régészeti leletek etnikai interpretációban és kormeghatározásban játszott szerepét.[16] Jóllehet a nemzetközi a és a magyar régészet több alakja is az etnikai interpretáció korlátai mellett érvel,[17] a tudományos vitát az robbantotta ki, hogy Kristó A magyar állam megszületése (1995) című könyvében és hasonló írásaiban a Bijelo Brdo-kultúra Szőke Béla előtti meghatározásához tért vissza, figyelmen kívül hagyva a régészeti forrásbázis számottevő növekedését, illetve a régészettudomány elméletét és módszertanát.[18]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Langó Péter: A Kárpát-medence 10. századi emlékanyagának kutatása mint nemzeti régészet. Kutatástörténeti áttekintés. (The study of the archaeological findings of the 10th century Carpathian Basin as national archaeology. An overview of the history of research.) In: Korall 24–25. (2006 ) 95 o. Online hozzáférés
  2. "A csoport jellegéről a legjobb képet ad a bjelo-brdói XI. századi temető Szlavoniában, hol több mint kétszáz fölásott sírnak a tartalma akkor kerülhetett a föld alá, mikor azt a területet a honfoglaló magyarság még nem foglalta volt el." Hampel József: Ujabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest, MTA, 1907. 12. o.
  3. Takács Miklós: A nemzetépítés jegyében megfogalmazott elvárások. Kutatási célok az észak-balkáni államok középkori régészetében. In: Korall 24–25. (2006) 170. o. Online hozzáférés
  4. Térkép az Árpád-kori Magyarországról.
  5. Hampel József. Múlt-kor történelmi portál, 2009. május 8. (Hozzáférés: 2013. február 9.)
  6. Langó Péter: Amit elrejt a föld. A 10. századi magyarság anyagi kultúrájának kutatása a Kárpát-medencében. Budapest, L’Harmattan, 2007. 126. o.
  7. Erdély története. Első kötet. A kezdetektől 1606-ig. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1986. Online hozzáférés
  8. Fodor István: A honfoglalás kori temetők vallomása. Temetők és társadalom. In: História 30. (2008) 2. sz. 8-9. o. Online hozzáférés
  9. Gáll Ervin: Honfoglalás- és kora Árpád kori szórványleleteink elemzése az Erdélyi-medencében, a Partiumban és a Bánságban VII. fejezet. Doktori Disszertáció. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 2008. Online hozzáférés
  10. Olajos Teréz: Az avar továbbélés kérdéséről. A 9. századi avar történelem görög és latin nyelvű forrásai. PDF
  11. Szarka László: Szlovák történészek Nagymorávia kiterjedéséről. In: História 8. (1986) 1. sz. 18. o.
  12. Točik, Anton: Altmagyarische Gräberfelder in der Südwestslowakei. ArchSlov–Cat 3. Bratislava, 1968.
  13. Mesterházy Károly: Dunántúl a 10. században. Századok 136. (2002) 327-340. o.
  14. Szőke Béla Miklós: A Karoling-kor. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Szerk: Visy Zsolt. Budapest, 2003. 312. o.
  15. Engel Pál: Szent István birodalma. A középkori Magyarország története. Budapest, MTA TTI, 2001. 10. o.
  16. "Ugyanúgy megnehezíti az állásfoglalást az a körülmény, hogy a régészet 895-től 970-ig (esetenként 1000-ig) érti a honfoglalás kort, vagyis három-négy nemzedék életét foglalja bele az összefoglaló "honfoglalás kori" minősítésbe." Kristó Gyula: Honfoglalás és társadalom. Budapest, 1996. 18. o.
  17. Bálint Csanád: Az ethnosz a koraközépkorban. (A kutatás lehetőségei és problémái.) In: Századok 140. (2006) 277–347. o.
  18. Kristó Gyula módszerének kritikája: "A realista irányzat fő képviselője szintén saját maga kezdett el - természetesen csupán elméletben - régészkedni, s ennek során olyan alaposan "újraértékelte" a honfoglalás- és államalapítás korának régészetét, hogy az e különös tolmácsolásban a millecentenárium évétől a millennium korának tudományosságáig jutott vissza, csak éppen az 50-es évek szláv máza felejtődött rajta." Bóna István: Az Árpádok korai várai. Debrecen, 1998. 15. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bálint Csanád: A magyarság és az ún. Bielo brdoi kultúra. Cumania 4. (1976) 225–254. o.
  • Giesler, Jochen: Untersuchungen zur Chronologie der Bijelo Brdo-Kultur. Ein Beitrag zur Archäologie des 10. und 11. Jahrhunderts im Karpatenbecken. Praehistorische Zeitschrift 56. (1981)
  • Kiss, Attila: Zur Frage der Bjelo Brdo Kultur. Bemerkungen zu den ethnischen Verhältnissen des heutigen Slawonien und Syrmien im 10–11. Jahrhundert. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 25. (1973) 327–340. o.
  • Kralovánszky Alán: Adatok az ún. S-végű hajkarika kialakulásának és időrendjének kérdéséhez. Archaeologiai Értesítő 84. (1957) 175-186. o.
  • Szőke Béla: A bjelobrdoi kultúráról. Archaeologiai Értesítő 86. (1959) 32–47. o.
  • Szőke Béla: A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Régészeti tanulmányok 1. Budapest, 1962.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]