Európai mókus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Európai mókus
Az európai mókus tipikus testtartása rágcsálás közben
Az európai mókus tipikus testtartása rágcsálás közben
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: 25 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Csoport: Glires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Mókusalkatúak (Sciuromorpha)
Család: Mókusfélék (Sciuridae)
Alcsalád: Mókusformák (Sciurinae)
Nemzetség: Valódi mókusok (Sciurini)
Nem: Sciurus
Linnaeus, 1758
Alnem: Sciurus
Faj: S. vulgaris
Tudományos név
Sciurus vulgaris
Linnaeus, 1758
Szinonimák
  • Sciurus fuscorubens Dwigubski, 1804
  • Sciurus nadymensis Serebrennikov, 1928
  • Sciurus subalpinus Burg, 1920
  • Sciurus talahutky Brass, 1911
Elterjedés
Elterjedési területeElterjedési területe
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Európai mókus témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Európai mókus témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Európai mókus témájú kategóriát.

Ab sciurus vulgaris.jpg

Az európai mókus, közönséges erdeimókus vagy vörös mókus (Sciurus vulgaris) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a mókusfélék (Sciuridae) családjába tartozó faj. A népi nyelvben nevezik cibókának, evetnek vagy kelempájsz madárnak is.

A Sciurus emlősnem típusfaja.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élőhelye Európában és Ázsiában sávszerűen-délen a Földközi-tengerig, északon Észak-Skandináviáig, keleten pedig Kínáig és Koreáig terjed. Angliában a keleti szürkemókus kiszorította élőhelyéről. Csak Skóciában maradt egy kis európaimókus-kolónia, amely tulajdonképpen egy alfaj. Magyarországon közönséges.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sciurus vulgaris vulgaris Linnaeus, 1758
  • Sciurus vulgaris alpinus Desmarest, 1822
  • Sciurus vulgaris altaicus Serebrennikov, 1928
  • Sciurus vulgaris anadyrensis Ognev, 1929
  • Sciurus vulgaris arcticus Trouessart, 1906
  • Sciurus vulgaris balcanicus Heinrich, 1936
  • Sciurus vulgaris chiliensis Sowerby, 1921
  • Sciurus vulgaris cinerea Hermann, 1804
  • Sciurus vulgaris dulkeiti Ognev, 1929
  • Sciurus vulgaris exalbidus Pallas, 1778
  • Sciurus vulgaris fedjushini Ognev, 1935
  • Sciurus vulgaris formosovi Ognev, 1935
  • Sciurus vulgaris fuscoater Altum, 1876
  • Sciurus vulgaris fusconigricans Dwigubski, 1804
  • Sciurus vulgaris leucourus Kerr, 1792
  • Sciurus vulgaris lilaeus Miller, 1907
  • Sciurus vulgaris mantchuricus Thomas, 1909
  • Sciurus vulgaris martensi Matschie, 1901
  • Sciurus vulgaris ognevi Migulin, 1928
  • Sciurus vulgaris orientis Thomas, 1906
  • Sciurus vulgaris rupestris Thomas, 1907
  • Sciurus vulgaris ukrainicus Migulin, 1928
  • Sciurus vulgaris varius Gmelin, 1789

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai mókus fej-törzs-hossza 21-30 centiméter, farokhossza 15-25 centiméter, testtömege 250-500 gramm, az évszaktól függően (nyáron kisebb). A téli bunda a nyárinál vastagabb, sötétebb és szürkébb; a fülön levő szőrpamacs is sokkal hosszabb. Bundájában a barna árnyalatai uralkodnak, bár színezete a mély feketés-barnától az egészen világos vörösesbarnáig terjedhet. Hasi oldala mindig világos; a színváltozatok előfordulása az élőhelytől függ. Lombos erdőkben és városi parkokban, ahol a tűlevelűek aránya kicsi, a vörösesbarna típus az uralkodó, míg a fenyőerdőkben szinte kizárólag csak feketés- vagy sötétbarna példányok találhatók. Színezetük mindig a környezetbe való beleolvadást segíti elő. A sötét fenyőerdőben a sötétbarna mókus sokkal kevésbé tűnik fel, mint a rókavörös, és fordítva. Úgy tűnik azonban, hogy a színkülönbségek a mikroklímával is összefüggésben állnak. Mivel a vörös és vörösesbarna mókus elsősorban a melegebb és szárazabb, míg a sötétbarna a hidegebb és nedvesebb élőhelyekre jellemző, így nem kizárólag a ragadozók miatt alakul ki az uralkodó színváltozat. A különböző típusok néha egymás mellett is előfordulnak. A tapintószőrök hosszúak és érzékenyek; a mókusnak ezenkívül még a mellső mancsán, hasán és faroktövénél is vannak érzékeny tapintó szőrszálai. A farok az ágak közti ugráláskor és mászáskor egyensúlyozásra, éjjel „takaróként” szolgál; a farokmozgás tükrözi a mókus hangulatát. A látása nagyon fejlett; mivel a mókus elsősorban faágak között mozog, nagy látótérrel rendelkezik, színlátása is fejlett. Kis súlya lehetővé teszi, hogy a fa koronájának külső részein és a vékony gallyakon is biztonságosan közlekedjen. Kiáltása: „csukk, csukk”.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az európai mókus élőhelye a legkülönbözőbb erdőtípusok, a síkságtól egészen a hegyvidékig. Nagyobb kertekben és városi parkokban a mókus hamar barátkozik és könnyen etethető. Fán élő állat; magasan, a fatörzs közelében, ágakból készített gömb alakú fészekben alszik és hozza világra kölykeit. Mivel túlnyomórészt nappal mozog, a mókust könnyű megfigyelni. Tápláléka lehet toboz, fakéreg, növényi nedvek, bükkmakk, mogyoró, bogyók, gombák, rovarok, tojások és madárfiókák. Ősszel több helyen raktárt hoz létre mogyoróból és bükkmakkból, hogy át tudja vészelni a telet. Valódi téli álomba (lecsökkent testhőmérséklettel) nem merül, csupán felváltva alszik és pihen. Ahogy kevesebbet mozog, tápanyagigénye is lecsökken. Az állat 2-3 évig él.

Fáról fára ugrásai oly hamar követik egymást, hogy szabad szemmel nehéz megítélni ugrásainak hosszát. Ágvégről ágvégre veti magát, lehetőleg a felső csúcsra, gyakran 4–5 méter távolságra és mindig felülről lefelé.[1] Ha a fa csúcsától indul, akkor még messzebbre is elugrik. Ha a földön ugrálva halad, akkor kb. 50 centiméteres ugrásokat tesz.[2]

A mókus párzási időszakban a legaktívabb, ilyenkor a hím valóságos vadászatot rendez a nőstény után. Az év többi részében azonban inkább „egyedülállóként” él. Csak a városi környezetben fordul elő többedmagával, még viszonylag kis területeken is, ha rendszeresen etetik. Parkokban például hosszú távon is meglehetősen nagy állománysűrűség tartható fenn. Az erdőkben azonban folyamatosan és nagymértékben ingadozik a létszáma. Azokban az években, amikor bő a makktermés, vagy sok a lucfenyőtoboz, a mókusok erősen elszaporodnak, hiszen dúskálnak a táplálékban. Ezeket az időszakokat azonban rendszerint olyan hosszabb periódusok követik, amikor a fákon kevés a termés. Ilyenkor összeomlik az állomány, mert bár az állatok megpróbálnak más táplálékra áttérni, nem találnak elegendő élelmet. A bőség éveiben a mókus még megközelítőleg sem meríti ki a lehetőségeket, mivel ehhez nem tud elég gyorsan szaporodni. Ha a fákon évről évre ugyanannyi lenne a termés, a mókusállomány ahhoz igazodna. A rendszertelen, alkalmi termésbőséggel, amely egyébként területenként szabályosan, többéves időközönként léphet fel, a mókus és egyéb állatok túlzott mértékű magfogyasztása ellen védekezik az erdő.

A mókus legfőbb ellensége a héja és a nyuszt. A héja villámgyors, meglepetésszerű támadással ragadja meg, ha a mókus túlságosan a fakorona külső részeire merészkedik. A nyuszt ezzel szemben ügyességben felveszi a versenyt a mókussal. A fák ágain üldözi, és bár a mókus könnyebb, és vékonyabb ágak is elbírják, a nyuszt távolabb tud ugrani.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ivarérettséget 11 hónaposan éri el. A párzási idő rendszerint december és július eleje között van. A vemhesség 38 napig tart, ennek végén a nőstény 1-6, többnyire 4-5 utódot hoz a világra. Évente kétszer is ellik. A kölyökmókusok születésükkor csupaszok és zárt szeműek. A kölykök 7 hetesen már szilárd ételt is esznek, és 10 hetesen van az elválasztás. Mivel a vemhes nőstény általában tartalék fészkeket rak, veszély esetén gyorsan át tudja menekíteni kölykeit egy biztonságosabba. A mókusfészek bejárata rendszerint oldalt és alul látható, mert mindig alulról mászik bele. Ily módon könnyen megkülönböztethető a madárfészektől. Különböző színű példányok párosodásakor az utódok között keverékek is lesznek. A színtípusok élőhely szerinti szétválása miatt azonban ezek viszonylag ritkák.

Rokon fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közeli rokona a keleti szürkemókus (Sciurus carolinensis).

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Különösen a sötétbarna „fenyveslakó mókus” reagál nagyon a luctoboztermés évről évre igen számottevően eltérő mennyiségére. Jó tobozos évek csak hosszabb időközönként vannak. Ekkor sok utód születik, és az állománysűrűség többszörösére nő, mivel ez a mag rendkívül tápláló eleség, és ráadásul könnyen el is tartható. A mókus nagyon ügyesen bánik a tobozzal. Naponta 10-15 luctobozt fogyaszt, erdeifenyő-tobozból pedig több mint százat. Speciális harapással nyitja fel a pikkelyt, míg az eléggé kihajlik, vagy le is esik. Így fér hozzá a magokhoz. Egy erdeifenyő-tobozzal 3 perc alatt végez. Ebben körülbelül 30 mag van, ami összesen mintegy 0.2 grammot nyom. 100-150 tobozból álló napi adagja tehát testtömegének körülbelül 5 százalékát teszi ki. A mag olyan tápláló, hogy ez a mennyiség még némi zsírtartalék képzéséhez is elegendő. Tűlevélből a mókusnak súlya mintegy 20 százalékát kellene elfogyasztania ahhoz, hogy ugyanannyi tápértékhez jusson. Ebből látható, milyen nagy előnyt jelentenek a mókusok számára a rágófogak, amelyek segítségével a tobozokat vagy a csonthéjas terméseket is képesek feldolgozni. Összehasonlíthatatlanul több tápenergiához jutnak így, mint ha egyéb növényi anyagot ennének, például tűleveleket, lombleveleket, hajtásokat vagy rügyeket.

A mókus húsát nemcsak régen, de még ma is fogyasztják az emberek. Az Egyesült Királyságban manapság is kapható egyes üzletekben.[3]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Brehm
  2. Eichhörnchen im Natur Lexikon
  3. The Economist, Vol. 402 Number 8774; "Wild Meat: Squirrel nutcase" http://www.economist.com/node/21548935

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]