Bőr (anatómia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Bőr (biológia) szócikkből átirányítva)
Az emberi bőr felépítése

A bőr a valódi szövetes állatokat (Eumetazoa) kívül borító szövet, egyben a legnagyobb méretű szervük. Legfontosabb funkciója a szervezet külső behatásoktól való védelme. A felnőtt ember bőrének felülete átlagosan 1,5 m², tömege kb. 12 kg (a testtömeg 8-10%-a). A bőr felszíne, szerkezete, valamint a teljes illetve az egyes rétegeinek vastagsága testtájanként változó.[1][2]

A gerinceseknél (Vertebrata) a bőr három rétegből áll:

  • A felhám (epidermis) feladata a bőr legfelső védő rétegének fenntartása és a pusztuló szaruréteg folyamatos megújítása.
  • Az irha (dermis) szerepe a bőr rugalmasságának és tartósságának biztosítása.
  • A bőralja (hypodermis, subcutis) feladata az energiaraktározás, hőszigetelés és a nagyobb fizikai hatások tompítása.
Vastag bőr szövettani képének vázlatos rajza.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Szerkezete

Az emberi bőr a szervezetünk első védelmi vonala. Három réteg építi fel: a hám, az irha, és a bőralja.[3]

A vastag bőr többrétegű elszarusodó laphámjának sémás képe.

[szerkesztés] Felhám

A bőr hámja többrétegű elszarusodó laphám, melynek rétegei az alapréteg (stratum basale vagy germinativum), a sokszögletű sejtek rétege (stratum polygonale nagy spinosum), a szemcsés réteg (stratum granulosum), a fénylő réteg (stratum lucidum) és a szaruréteg (stratum corneum). Az alapréteg sejtjei állandó osztódással termelik az újabb és újabb sejteket, melyek kifelé tolódva egyre távolabb kerülnek a hám alatt található ereket tartalmazó, tápláló irharétegtől , ami differenciálódásuk mellett lassú pusztulásukhoz vezet. E folyamat közben ellaposodnak, és a védelmet biztosító szaru előanyag (keratohyalin) halmozódik fel bennük, majd elhalva szaruréteget képeznek, végül pedig lekopnak. A bőr középső rétege az irha. Alapja laza rostos kötőszövet, melyben számtalan vérér található. Ezek a tápanyagellátás mellett a hőszabályozásban is nélkülözhetetlen szerepet töltenek be. A hám vastagsága a különböző mechanikai terhelésnek kitett bőrterületeken erősen változó: a legvastagabb a tenyéren, talpon, ujjakon (vastag bőr), a többi területen lényegesen vékonyabb, és az elszarusodás mértéke is kisebb (vékony bőr). Az alapréteg hámsejtjei állandóan osztódnak, a képződő sejtek a felszín felé terjednek, ellaposodnak, végül leválnak. A hámban a bőr színét meghatározó pigmentszemcsék (melanin) vannak, amelyek védik a bőrt a káros sugárzásoktól. Ezeket a festéksejtek (melanociták) termelik. A hám sejtsorai között szabad idegvégződések találhatóak.

[szerkesztés] Irha

Az irha (dermis) laza rostos kötőszövet, kollagén és rugalmas rostokból és kötőszöveti sejtekből áll. Két rétege van a hám alapjába kesztyűujjszerűen benyúló finom rostos, szemölcsös rétegből (stratum papillare), és egy mélyebb durvább rostozatú hálózatos rétegből (stratum reticulare). A stratum papillaréban találhatók a hámot tápláló erek, valamint a hő-, fájdalom-, nyomás- és tapintás ingereit felfogni képes receptorok többsége. A papilláris réteg sajátos rendezettsége a felelős az ujjakon, a tenyéren és talpon lévő, egyénekre jellemző bőrlécrajzolatért is.

[szerkesztés] Bőralja

A bőralja (tela subcutanea) a bőr legmélyebb rétege, zsíros kötőszövet alkotja. Fejlettsége testtájanként változó, eloszlásában jellemző eltérések vannak a férfi és női test között.

[szerkesztés] Bőrfüggelékek

[szerkesztés] A szőr

A kültakaró különböző területein, az irhában szőrtüszőket találunk. A bőrből kiemelkedő, elszarusodó hámsejtekből felépülő szőrszálat az erekkel körülvett szőrtüsző/hajhagyma képezi. A szőrszálak anyaga elsősorban egy fehérje, a keratin. A szőrtüszők felszínközeli részébe nyílnak a faggyúmirigyek, melyek zsíros váladékukkal védik, fényezik a szőrszálakat. A szőrtüszőhöz simaizmok szőrszálfeszítő izom kapcsolódnak. Ezek a szőrmerevítő izmok képesek a bőr felszínéről megemelni a szőrt (lúdbőrösség).

A kézujjak körmei
A lábujjak körmei
A köröm alapvető anatómiája: körömlemez, körömágy széle, félholdacska (lunula), bőrredő

[szerkesztés] A köröm

Az ujjakon a hám felső rétege képezi a körmöt, ami a körömágy hámsejtjeiből kialakuló lapos szaruképződmény és egész életünkön át növekszik.

[szerkesztés] A bőr mirigyei

Ide tartoznak a faggyúmirigyek, a verejtékmirigyek, az apokrin (illat) mirigyek, és az emlőmirigy. A bőr mirigyei főleg a bőr védelmét, és részben a hőszabályozást szolgálják. Az emlőmirigynek nőknél különleges funkciója a tej termelése a laktációs periódusban.

[szerkesztés] A bőr érző végkészülékei

A bőr nagyon fontos érzékszerv. A benne levő nagyszámú és különböző típusú idegvégződés a környezet tárgyairól nem csupán a tapintás-, a hő- és fájdalomérzést továbbítja, hanem más és más típusú receptorok együttes működése révén és a bőr alatti kötőszövet, valamint az ízületek és az izmok mély-érző receptorai útján a tapintott tárgyak minőségéről (fém, fa), nedves vagy száraz voltáról stb. is tájékoztat.[4]

[szerkesztés] A bőr érző receptorai

  • Testszőrök

A szőrtüszőt körülvevő idegvégződések az emelő hatás miatt a legkifinomultabb tapintásra (légmozgásra) is érzékenyek. 3-5° szögelhajlás ingerületet eredményez

  • Vater-Pacini-test

A bőr alatti zsírszövetekben helyezkedik el, nyomásérzékeny, vibrációérzékelő. Gyorsan adaptálódik, érzékelési területe 10 mm, vibrációs válasza: 64–400 Hz. Ezek a testecskék a bőraljában, az izmokban és ízületekben helyezkednek el, gyorsan adaptálódnak. A gyors mozgások ingerlik még abban az esetben is, ha intenzitásuk gyenge.

  • Ruffini-végkészülék

A bőr mélyebb rétegében található, a bőrfelszínnel párhuzamos elmozdulást (nyújtást) érzékeli. Vibrációs válasza: 1–16 Hz. Érzékelési területe kiterjedt.

  • Meissner-test

A bőr felszíni rétegeiben a nyomást érzékeli. Érzékelési területe 3–4 mm. Vibrációs válasza: 8–64 Hz.

  • Merkel-korong

A bőr felszínéhez közel, nyomás (élek, alakzatok) érzékelését végzi. Vibrációs válasza: 2–32 Hz, receptív területe: 3–4 mm.

  • A bőr nyomásérzékenységi küszöbe:

0,5 mikrométer (5×10−7 m). 100-150 ms-ig tartó bőrdeformáció ingerületet vált ki

  • Szabad idegvégződések

Magas ingerküszöbű, nem specifikus ingereket, túl erős - szövetkárosodás veszélyével járó - ingereket fájdalomként érzékelő receptorok.

[szerkesztés] Szőr nélküli vastag és szőrrel borított vékony bőr szerkezeti képe

A bőr rétegei szőr nélküli és szőrrel borított bőrterületen.

[szerkesztés] A bőr (védő) funkciói

  • A szervezetet elhatárolja a külvilág felé
  • A szervezet védi a külvilág káros behatásaitól, - többek között - ilyenek az alább felsoroltak:

[szerkesztés] Fizikai

[szerkesztés] Mechanikai károsodások

[szerkesztés] Sugárzás

[szerkesztés] Túlzott lehűlés és felmelegedés

[szerkesztés] Kémiai

[szerkesztés] Kiszáradás ill. túlzott vízbeáramlás

[szerkesztés] Savak, lúgok és más mérgező anyagok behatása

[szerkesztés] Biológiai ártalmak

[szerkesztés] Kórokozó vagy más idegen (mikro)organizmusok behatolása

[szerkesztés] A bőr egyéb funkciói

[szerkesztés] A bőr sajátos területei

Bár a bőr rétegződésére, járulékos képződményeire általában érvényes a fenti leírás, sok terület azonban speciális jellemzőkkel bír. Például a tenyér és a talp, ahol a szőrtüszők hiányoznak, viszont sajátos bőrlécrajzolat van. Sajátos szerkezete van az arc bőrének is, ahol a arcizmok (mimikai izmok) közvetlenül a bőr kötőszövetébe sugároznak, és nincs meg a fent leírt rétegeződés.

Különleges szerkezetű a hajas fejbőr (fejsisak; galea aponeurotica) is. Emellett a testszőrzetben és a testszőrzet jellegében is alapvető különbségek vannak a két nem között (legnyilvánvalóbb a férfiak bajusza és szakálla).[3]

[szerkesztés] További információk

  • Blue Histology (angolul) (Large Image, thumbnails, integumentary system (skin), Search, L, N, S

[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bőr (anatómia) témájú médiaállományokat.
Wiktionary-logo-hu.png
Keress rá a(z) bőr (anatómia) címszóra a Wikiszótárban!

http://borapolas.lap.hu

Tárczy Éva: Bőr (magyar nyelven). Patika Magazin Online. (Hozzáférés: 2009. január 1.)

[szerkesztés] Jegyzetek

  1. Cormack H. David : Ham's histology (Lippincott, Philadelphia 1987)
  2. Donáth Tibor: Anatómiai nevek (Medicina Kiadó 2005) ISBN 963-243-178-7
  3. ^ a b Szentágothai János - Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia (Medicina Kiadó 1989) ISBN 963-241-789-5.)
  4. Henry Gray: Anatomy of the human body (Bartleby.com; Great Books Online)
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken