Zsidók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Zsidóság szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zsidók
יְהוּדִים (Jehudim), ייִדן (Jidn)
Júdás Makkabeus • Iosephus Flavius • Akiba ben Jószéf • Maimonidész • Baruch Spinoza • Sigmund Freud • Sólem Aléchem • Albert Einstein • Emmy Noether • Dávid Ben-Gúrión • Marc Chagall • Natalie Portman
Júdás MakkabeusIosephus FlaviusAkiba ben JószéfMaimonidészBaruch SpinozaSigmund FreudSólem AléchemAlbert EinsteinEmmy NoetherDávid Ben-GúriónMarc ChagallNatalie Portman
Teljes lélekszám
14-17 millió [1][2]
Régiók
 Izrael 6 milliónál több
Más, nagyobb zsidó népességgel rendelkező országok:
Lélekszám régiónként
Régió
 USA5 700 000
 Oroszország194 000-500 000
 Franciaország480 000
 Kanada375 000
 Nagy-Britannia291 000
 Argentína182 000
 Németország119 000
 Ausztrália107 000
 Brazília95 000
 Magyarország75 000 - 100 000 [3]
 Dél-afrikai Köztársaság70 800
 Ukrajna67 000
 Mexikó39 400
 Olaszország28 400
 Törökország26 000
 Irán25 000
Nyelvek
héber, jiddis, ladino és más zsidó nyelvek
Vallások
zsidó vallás
Rokon népcsoportok
Arabok, asszírok és más sémi nyelvű népek
Commons

A zsidók (más néven héberek vagy izraeliták; héberül: יְהוּדִים, Jehudim; jiddisül: ייִדן, Jidn) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettől a néptől származtató, illetve a zsidó vallást követő, kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételű emberek közössége a világ minden részén.

A név eredete, használata[szerkesztés]

A zsidó név végső soron a héber Júda vagy Jehuda törzsnévre vezethető vissza (lásd: Júda). A népnév héber megfelelője jehudi, יהודי. Egyéb nyelveken szintén e szó különböző alakváltozataival jelölik a zsidó népet, például görög: judaiosz, Ιουδαιος, latin iudeus (azaz Iudaea tartománybeli), német Jude, angol Jew, francia juif, spanyol judío.

A zsidókat az ókorban hébereknek is nevezték, egyes nyelveken a mai napig a héber népnév alakváltozataival jelölik őket (például olasz ebreo, orosz еврей, jevrej, román evrei). A 19. századtól a 20. századi rendszerváltásig a magyarországi zsidók gyakran inkább az izraelita, mintsem a zsidó névvel jelölték önmagukat.

Meghatározása és kialakulása[szerkesztés]

A zsidó hagyomány szerint - amit nagy részben a régészeti leletek[4] és a nyelvészeti kutatások[5] valamint genetikai vizsgálatok[6] is alátámasztanak - a zsidóság a Közel-Keletről, pontosabban Levante térségéből származik.

Ebben a térségben laktak az ókori héberek, majd első és később második száműzetésük alatt is maradt folytonos jelenlétük.[7] Ma Izrael állama is nagyrészt az ókori héberek által lakott területen fekszik. Izrael a zsidó államként ismert ország. A zsidók az ókori héber népességtől származtatják magukat. Ez a hagyomány a lehető legteljesebb mértékben bizonyított a legújabb kori kutatások eredményeképp.

Izrael mint népnév első történeti említése Merneptah fáraó sztéléjén olvasható.[8] Ez az ún. egyiptomi kivonulás feltételezett időszaka utánra datálható.

Külön érdekesség, hogy bár a héber népesség öröksége több téren is mutat kulturális folytonosságot az azt megelőző kánaáni kultúrával[9] - ami a környező nyugatsémi kultúra szerves része - eredete mind a zsidó hagyomány szerint, mind a szakterület kutatói szerint szoros rokonságot mutat az ókori mezopotámiai civilizációval.[10]

Ezen rokonság igen sokrétű és összetett. Ennek több oka is lehet. Az egyik lehetséges oka, hogy a zsidó hagyomány szerint Ábrahám - a zsidóság első ősapja - Mezopotámiából származik,[11] s feltehetőleg, amennyiben történeti személyként létezett, kizárásos alapon legkésőbb az óbabiloni kor idején hagyhatta el a fejlett mezopotámiai világot.[12] Ennek nyoma maradt a héber törvénykezésben, ami számos egyezést és párhuzamot mutat a nyugatsémi amurrú törvénykezéssel.[13] Az amurrú törvénykezési hagyományok a nagy babiloni uralkodó Hammurapi babiloni király törvénygyűjteményébe is belekerültek.[14]

A rokonság második rétege a héberek első száműzetése, az ún. babiloni fogság jelentős időszakának terméke. A zsidóság történetének ezen, talán legjelentősebb fejezetében alakult ki a területi identitástól jóval függetlenebb, életképes diaszpóra-lét. Ez alapozta meg a ma ismert zsidóság szerkezeti és ideológiai felépítését. Ezen fejlődés legjelentősebb eseménye a Szóbeli Tan írásba foglalásának igénye és kezdete, ami csak jóval a második száműzetés kezdete után fejeződött be.[15]

A Szóbeli Tan[15] az Írásbeli Tan - a tulajdonképpeni Tóra - sokszor gyakorlati, magyarázó jellegű, de igen sokrétű, és folytonosan bővülő kiegészítése. Ez a zsidó hagyomány szerint a mózesi tóraadás idejétől kezdve öröklődött nemzedékről nemzedékre. Ez a hagyomány a Talmud tartalmának és témainak alapja is.[16]

Mindezzel párhuzamosan, meg kell említeni, hogy a zsidó hagyomány a héber nép létrejöttét az ún. egyiptomi kivonulástól számítja. Amint az a Biblia történeteiből is ismert, a héber nép keletkezésének legmeghatározóbb időszakának az ún. egyiptomi fogság, és az azt követő kivonulást tartja. Ezen esemény történeti szempontból vitatott a korabeli egyértelmű írásos bizonyítékok hiányában. Ennek ellenére jogos lehet Josephus Flavius feltételezése, mely szerint az ókori héberek jelenléte ókori Egyiptomban nem más, mint az ún. hükszosznak nevezett közel-keleti sémi nyelvű népesség uralmának időszaka,[17] vagy részben hatással lehetett a zsidó nép kialakulására, illetve a Teremtés és a Kivonulás történetéhez is alapmotívumokkal szolgált.

A zsidóság története igen igen hosszú az emberiség történetének egészéhez viszonyítva. Ha beleszámítjuk az ókori héberek történetét - amely az ősi mezopotámiai kultúrában gyökerezik - akkor a zsidó nép története az egyik legrégebb óta folytonos és mai napig fennmaradt etnovallási csoport. Egyedi népcsoport, közös identitással, és saját, speciális vallással. A zsidóság mint népcsoport jórészt genetikai rokonságot mutat a többi levante térségéből származó népesség leszármazottaival. A zsidóság mint vallás pedig az első egyistenhit az emberiség történetében. Hiedelemvilágának és szertartásainak több tétele a kereszténység és az iszlám alapja.[18]

A héber nyelv, melynek klasszikus változata a zsidó liturgia nyelve, és modernizált változata Izrael államának hivatalos nyelve, sémi nyelv, rokonságban áll az arab, arámi és egyéb sémi nyelvekkel. A zsidóság száműzetései során a hébert a hagyomány átörökítésére és liturgiai célokra használta. Párhuzamosan érdekes keveréknyelvek alakultak ki a helyi diaszpóra nemzsidó nyelve, és a héber/arámi szókészlet és kifejezésmódok keveredéséből. Ennek leginkább fennmaradt és ezért legjobban tanulmányozható példája a jiddis nyelv.

A héber írás ma ismert formája az ún. birodalmi arámi alfabetikus írásrendszer.[19] Ezen ábécé először az Újasszír Birodalom idején került hivatalosan használatba.[14] Formailag a zsidóság babiloni diaszpórája óta gyakorlatilag változatlan, a mai napig. Elődje, az ún. föníciai ábécé, minden ismert alfabetikus írásrendszer őse.[20] Az ókori héberek a föníciaihoz igen hasonló, azzal gyakorlatilag megegyező ábécé-t használtak a babiloni fogság időszakáig.

Történelem[szerkesztés]

A történelmi Izrael területén[szerkesztés]

A diaszpóra[szerkesztés]

A diaszpóra görög szó, szétszóratást jelent. Héberül galut. A zsidóság Bár Kochba király nevével fémjelzett szabadságharcának (i. sz. 132-135-ig) leverése után Róma kegyetlen megtorlásba kezdett. A felkelés kirobbantásában nagy szerepe volt rabbi Ákivának, akinek nagy számú követője volt, és Bár Kochbáról kijelentette, hogy ő a messiás. Az életben maradt zsidók és akiket nem hurcoltak el rabszolgának, kénytelenek voltak elhagyni az ősi földet. A Földközi-tenger partvidékén már jelentős létszámban éltek közösségek (Törökország, Itália, Dél- Spanyolország, Görögország). A zsidók azért telepedtek le itt, mert ezek jelentős kereskedelmi helyek voltak. Itt kereskedtek is, nem csak pásztorkodtak.

Rómában, Görögországban, Alexandriában voltak a nagyobb zsidó kulturális központok. Az Alexandriai Philón ennek a korszaknak az egyik legnagyobb zsidó tudósa volt, és Tóra (Mózes könyve) kommentárjairól, értekezéseiről vált híressé.

I. sz. 200-500 körül Babilonba kerül át a szellemi élet jelentős része. Talmud: Nem szent könyv. Jelentése tanulás. Sokszor egymásnak ellentmondó párbeszédek, naplószerű gyűjteménye. Központi része a Misna, melyet i. sz. 219 előtt zártak le. Keletkezése a javnei főiskola megalakulásától eredeztethető, i. sz. 69 körül. A második jeruzsálemi Szentély lerombolása (i. sz. 70) után megszűntek az áldozatbemutatások és zarándok ünnepek (4 volt évente), ezek helyét az imádságok vették át. Új szabályelveket kellett a rabbiknak felállítani, egy új zsidó életforma alapjait kellett lerakni. Ezek a szabályrendszerek az élet minden területét átfogták és gyakorlati útmutatásként szolgáltak, szolgálnak. Mindenben az Írott Tanra (Tauró sebiszkáv) a Tórára és a hagyományokra támaszkodik.

Európa[szerkesztés]

Az európai zsidóság két nagy csoportra oszlik: a szefárdok a nyugati, míg az askenázik a keleti részén (pl. Galícia). Utóbbiak a németre alapuló jiddis nyelvet használják.

A zsidók már az ókortól kezdve, de különösen a kora középkorban tömegesen telepedtek az európai államokba. [21]

Az 5. században a mai Franciaország területének lakói felvették a kereszténységet, és az első frank uralkodó erőszakos térítésbe kezdett. Zsidókkal is fel akarták vetetni a keresztény vallást, azért kikötötték, hogy addig nem érintkezhettek keresztényekkel, míg maguk is azzá nem váltak. Erőszakkal kereszteltek meg gyerekeket. A zsidók nem voltak hajlandóak feladni hitüket, így beszűkült a kereskedelem. Dagobert 623-ban a zsidókat kitiltotta a Frank Birodalom területéről, aki az akkor még lazán kapcsolódó Dél-Franciaország területére menekültek, ahol a közösségek virágzásnak indultak. Nagy Károly (768-800) - a Karoling-dinasztia képviselője német-római császár lett. Helyre akarta állítani a Nyugatrómai Birodalmat. Meghódította a mai Németország területét, Itáliát, Belgiumot, Spanyolországot, a Kárpát-medencét, az egykori római Pannoniát, a Duna határáig. Erőszakos keresztény hittérítést folytatott. A zsidóság létszáma megnövekedett ezen az összevont területen. Károly felismerte ennek hasznát. Kereskedelmi kapcsolataik révén - a rádhániták által - a zsidók kapcsolattartókká lettek az egyes területek között. A gazdasági helyzet jobb lett. Kiváltságként a zsidó települések települési autonómiát kaptak, melyeknek élén a zsidó magister állt. Nagy Károly fia Jámbor Lajos uralkodásának ideje alatt újra elkezdődött a zsidó üldöztetés, mivel az uralkodó erős katolikus befolyásolás alatt állt. Halála után 3 részre szakadt szét a Frank Birodalom:

Ezeken a területeken tartományurak uralkodtak, a hatalom nem volt centralizált, erősödött a klérus befolyása. A zűrzavaros helyzetből Németország területére indult meg a zsidók menekülése, különösen azután, miután I. Ottó itt megerősítette a központi hatalmat. Ők voltak az askenázi, Kelet Európából elszármazott zsidók, akik kezdetben németül, majd e nyelv elferdítéséből származó jiddis nyelven beszéltek. I. Ottó országában is viszonylagos szabadságot élveztek a zsidó közösségek. Általános önvédelmi okokból gettókban (olasz szó) telepednek le. Köln, Worms, Mainz a virágzó szellemi élet központjai. Híres talmud iskolák jöttek létre. Gersom rabbi munkássága kiemelkedő. A keresztes háború idején veszélyben voltak ezek a virágzó közösségek, mert nagy számban indultak meg ezek ellen a csapatok. Remete Péter végig fosztotta Németországot.

A 8-9. században az iszlám és a kereszténység szorításában a kelet-európai sztyeppéken élt kazárok népe testületileg a zsidó vallást vette fel. Ez némi genetikai rokonságot is eredményez a mai zsidók bizonyos ága és közöttük.

A 11. századtól kezdve a zsidóság szellemi központja a keresztény Európába tevődött át. A keresztények Jézus gyilkosait látták bennük, s mivel a zsidók állhatatosan kitartottak ószövetségi hitük mellett, Európa-szerte gyakoriak voltak az üldözések. Amikor a keresztények kiűzték a Pireneusi-félszigetről a mórokat, megváltozott a zsidók helyzete is. A 14. században már erőszakkal igyekeztek keresztény hitre téríteni őket. Ekkor jött létre az ún. marranók csoportja, a színleg katolikus vallásra tért zsidóság rétege. 1492-ben a spanyolok minden meg nem keresztelt zsidót kiűztek az országból. [21]

A szefárdok (ibériai zsidók) ekkor Észak-Afrikában, a Török Birodalom nyugati részén kerestek menedéket, mert a muszlimok jobban megtűrték őket, mint a keresztények.[22] Tömeges kivándorlás indult meg Spanyolországból Franciaország, főleg annak déli vidékei felé is. Ott a közösségek ekkor viszonylagos szabadságot élveztek. Ebben az időszakban terjedt a Zóhár, a kabbala leghíresebb műve. [21]

Közép- és Kelet-Európában az askenázi zsidók éltek. Német és osztrák területen ők is gyakori üldözéseket szenvedtek. Helyzetüket a 16. századi reformáció sem változtatta meg. [21]

A zsidók Európa minden országában külön városnegyedekben (gettókban) voltak kénytelenek élni. Csak meghatározott foglalkozásokat űzhettek, nem utazhattak szabadon. Ruházatukon megkülönböztető jelet voltak kötelesek viselni. Az elnyomás azonban csak tovább erősítette bennük a különbözőség és kiválasztottság tudatát. Az elhivatottsággal kapcsolatban erős, egyetemes messianisztikus áramlat fejlődött ki (pl. Szabatáj Zevi mozgalma a 17. században). [21]

Közép-Európából már a középkorban sok zsidó menekült Lengyelországba, mert az ottani katolikus uralkodók jól bántak velük. A 18. század végén kb. 1 millió zsidó élt Lengyelországban (az összlakosság kb. 10 %-a).[21] Itt, a 18. századi Lengyelországban jelentkezett a haszidok misztikus mozgalma. Alapítója, Izrael Baol Sem Tov (1700-1760) azt hirdette, hogy Istennel misztikus kapcsolatot lehet és kell kialakítani. [21]

1792-ben a francia forradalmi gyűlés kimondta a zsidók egyenjogúságát. Hamarosan Hollandia is követte a példáját, majd 1848-1870 között Nyugat-Európa számos országa. [21]

A 19. század folyamán Nyugat-Európában polgárjogot és vallásszabadságot nyert zsidóság kötelességének érezte, hogy alkalmazkodjon a társadalomhoz, amely befogadta őket. Létrejött egy sajátos zsidó felvilágosodás-mozgalom (hászkálá) Moses Mendelssohn vezetésével. A keresztény és zsidó etika és néhány vallási alapelv azonosságára vagy hasonlóságára hívták fel a figyelmet. Későbbi követőik már elvetették a Talmudot, sőt az isteni kinyilatkoztatás jelentőségét is. Sokan a kereszténység felé sodródtak, mások az ateizmus hatása alá kerültek. [21]

Ugyanakkor Kelet-Európában, Oroszországban 1882-ben, majd később Lengyelországban is módszeres zsidóüldözésekre, pogromokra került sor. A közösségek sok embert vesztettek, sokat szenvedtek ebben az időben. Védekezésképpen magukba zárkóztak, de igen erős hitéletet fejlesztettek ki. Ekkor indult meg a zsidók tömeges kivándorlása Palesztinába és az Egyesült Államokba, ahol szívesen fogadták őket. [21]

Az európai zsidóság egy részének erőteljes asszimilálódása ellenére a 19. század második felében erős antiszemitizmus terjedt el Európa-szerte. A németek később, Hitler vezetésével hivatalos ideológiájukba (nácizmus) építették be az antiszemitizmust, a zsidók üldözését. Ez a második világháború idején 6 millió zsidó kivégzéséhez vezetett. [21]

Az antiszemitizmus elleni reakcióként lépett fel a 19. század végén a zsidó cionista mozgalom. Ennek célja a zsidóság Palesztinába való visszatérésének elősegítése és az önálló zsidó állam megalapítása volt. A mozgalom eszmei vezére Theodor Herzl a Judenstaat (A zsidó állam) című könyvében fogalmazta meg a cionizmus lényegét. A cionisták törekvései csak 1948-ban, a nagy világégés, a holocaust, a "vészkorszak" után, Izrael állam létrejöttével valósultak meg.

Amerika és a világ többi része[szerkesztés]

Amerikában szinte már e világrész felfedezése óta éltek zsidók. A szefárdok és marranók vándorútja előbb Közép- és Dél-Amerikába vezetett: Mexikóba, Peruba és Brazíliába. A marranókat azonban mindenhol üldözte a spanyol és portugál inkvizíció, és ahol érte máglyára hurcolta őket. Ezért később mindinkább Észak-Amerika holland és angol gyarmatai felé fordultak. [21]

A 17-18. század folyamán számos szefárd zsidó kolónia létesült az észak-amerikai városokban. A 19. század folyamán megerősödött a zsidó bevándorlás az Egyesült Államokba. Számos német és osztrák zsidó vállalkozó és kereskedő létesített vállalatokat, üzleteket, és gazdagodott meg belőlük. Utánuk lengyel és orosz zsidók érkeztek. [21]

Észak-Amerika 1880–1914 között a nagyfokú zsidó bevándorlás által a világ legnagyobb zsidó centrumává nőtt (több mint 3 millió zsidó lakossal). Az Egyesült Államokon kívül jelentős zsidó kolóniák létesültek ebben az időben Kanadában, Argentínában, Brazíliában, továbbá más földrészeken, Dél-Afrikában és Ausztráliában is. Ennek a minden addiginál hatalmasabb zsidó kivándorlásnak oka a felerősödött kelet-európai zsidóüldözés, a fellángoló véres pogromok voltak. [21]

Kultúra[szerkesztés]

Lásd még:

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. https://www.jewishdatabank.org/content/upload/bjdb/831/World%20Jewish%20Population,%202016%20(Final).pdf
  2. Más becslések szerint. Lásd bővebben: Zsidó népesség országonként
  3. http://www.worldjewishcongress.org/en/about/communities/HU
  4. James Maxwell Miller, John Haralson Hayes. A history of ancient Israel and Judah (angol nyelven). Louisville, Kentucky: The Westminster John Knox Prss (1986). ISBN 0-664-21262-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  5. Gotthelf Bergsträsser, Peter T. Daniels. Introduction to the Semitic languages: text specimens and grammatical sketches, 2 (angol nyelven) (1983). ISBN 0-931464-10-2. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  6. M. F. Hammer, A. J. Redd, E. T. Wood, M. R. Bonner, H. Jarjanazi, T. Karafet, S. Santachiara-Benerecetti, A. Oppenheim, M. A. Jobling, T. Jenkins, H. Ostrer, B. Bonné-Tamir (2000. június 6.). „Jewish and Middle Eastern non-Jewish populations share a common pool of Y-chromosome biallelic haplotypes”. PNAS - Proceedings of the National Academy of Sciences 97 (12), 6769–6774. o. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17.)  
  7. Yad Izhak Ben Zvi & Wayne. Building the Land: Stages in First Aliya Colonization (1882-1904) (angol nyelven). State University Press (1983) 
  8. Michael David Coogan szerk. The Oxford history of the biblical world (angol nyelven). Oxford University Press US, (2001). ISBN 0195139372, 9780195139372. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  9. John Van Seters. Abraham in History and Tradition (angol nyelven). New Haven, CT: Yale University Press (1975). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  10. Harmatta János (szerk.). Ókori keleti történeti chrestomathia, Osiris tankönyvek (2003). ISBN 963-389-425-5 
  11. Washington State University. The Land of the Hebrews, The Hebrews: A Learning Module (angol nyelven). Washington State University. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  12. John H. Walton, Andrew E. Hill. Old Testament today: a journey from original meaning to contemporary significance (angol nyelven). Zondervan (2004). ISBN 0310238269, 9780310238263. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  13. Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban, Ókori keleti történeti chrestomathia (Harmatta János szerk.)
  14. a b Komoróczy Géza. Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539) (magyar nyelven) (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  15. a b http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=113&letter=O
  16. http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=32&letter=T#117
  17. Josephus Flavius: Against Apion első könyv, 73. bekezdés
  18. Elias Joseph Bickerman. Studies in Jewish and Christian history (angol nyelven). E. J. Brill, Laiden, The Netherlands (1986). ISBN 9004043950. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  19. Stephen A. Kaufman. An Aramaic Bibliography, part 1 Old, Official, and Biblical Aramaic (angol nyelven). Johns Hopkins University Press (1992). ISBN 0-8018-4312-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  20. Allan Haley. Alphabet: "The History, Evolution, and Design of the Letters We Use Today" (angol nyelven). Watson-Guptill (1995). ISBN 0823001709. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  21. a b c d e f g h i j k l m n Hunyadi László: A világ vallásföldrajza
  22. Hunyadi László: világ vallásföldrajza

További információk[szerkesztés]