Cionizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A cionizmus a 19. század második felében elindult zsidó nemzeti mozgalom és ideológia, amelynek célja egyrészt a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, illetve helyreállítása, másrészt a zsidó érdekek védelme a világ más országaiban.[forrás?]

A cionizmus definíciója ma sem végleges és a követői között sem egységesen elfogadott, tehát egy folyamatosan fejlődő, és – minden más nemzeti szervezkedéshez hasonlóan – szélsőségektől sem mentes mozgalomról van szó.[1]

A cionizmus története[szerkesztés]

A cionizmus szó a Cion (=„Sion”) szóból ered. A Cion szó először Sámuel próféta könyvében jelenik meg. Cion Jeruzsálem egyik erődítményének a neve. Miután Dávid elfoglalta Jeruzsálemet a jebuzitáktól, Cion helyén épült fel „Dávid városa”. Cion szimbolikusan nem csak Jeruzsálemet, hanem az egész országot jelenti a zsidók számára (lásd 137. Zsoltár). A zsidók a diaszpórában sem feledkeztek meg Cionról, a középkorban írta Jehuda Halevi „Cion énekeit”.

A mozgalom előfutárai voltak: Jehuda Alkalay szarajevói származású rabbi, a lengyel származású Kalischer rabbi, a magyar származású Natonek József rabbi és Moses Hess filozófus.

Natonek már a 19. század közepén írt a független zsidó államról, a többiekkel ellentétben azonban ő nem vallási, hanem történelmi érvekre hivatkozott. Magyarországon nem adták ki műveit, Konstantinápolyba utazott, hogy a szultántól engedélyt kérjen a zsidó nép letelepítésére, így ő volt az első politikai cionista.

Moses Hess 1862-ben publikálta Rom und Jerusalem című művét, melyben előrevetítette a zsidó nép nemzeti újjászületését. Utalt rá, hogy a cionizmus az európai kis népek szabadságmozgalmaihoz csatlakozik.

A század vége felé egyre kiterjedtebbé vált az ún. Chibat Cion mozgalom. A mozgalom vezetői Achad Haam, Smolenskin, és Gordon voltak. Rotschild báró segítségével földművelő telepeseket küldtek Palesztinába.

A cionizmus szót először N. Birnbaum használta, a mozgalomról azonban először a Dreyfus-per nyomán született Judenstaat, Herzl Tivadar műve beszél. Ezt tekintik a cionizmus alapművének.

1897-ben gyűlt össze az I. Cionista Világkongresszus Bázelben, és megalakult a Cionista Világszervezet. Herzl így írt naplójában: „Bázelben megalapítottam a zsidók országát, s ha most még nevet is ezen valaki, várjatok 5 vagy legfeljebb 50 évig és meglátjátok”.

Az ITO (Jewish Territorialist Organisation)[2] bírálta a cionista világszervezet terveit. E szervezetet Izrael Zangwill alapította 1905-ben. A cionista vezérek között akkor többen voltak, – így Zangwill is – akik nem tartották alkalmasnak Palesztinát arra, hogy ott épüljön fel a zsidó nép otthona. Mikor 1905-ben a VII. cionista kongresszus kimondotta, hogy szilárdan áll a Bázeli program alapján, többen kiváltak a cionista szervezetből és megalapították az ITO-t, amely az üldözött zsidók számára egy autonóm területet keresett. Az ITO vezetősége tárgyalásokat is folytatott különböző területekről (Galveston, Texas, Argora), de eredménytelenül. A cionizmus politikai sikereinek következtében később az ITO vezetői ünnepélyes nyilatkozatot tettek, mely szerint hajlandók a zsidó Palesztina felépítési munkájában részt venni. Ez a nyilatkozat automatikusan maga után vonta az ITO megszűnését.

Lord Balfour, angol külügyminiszter Rotschildhoz írt levele (1917. november 2.)

1917. november 2-án Arthur Balfour, angol külügyminiszter Walter Rotschild báróhoz írt levelében ígéretet tett a zsidó nemzeti haza létrehozására Erec Jiszraelben. Végül 1947-ben – tehát pontosan 50 évvel Herzl Tivadar naplójába tett bejegyzése után – osztották fel a brit Palesztin mandátumot egy zsidó és egy arab államra. A II. világháború miatt viszont igen súlyos árat fizetett a késedelemért a zsidó nép.[3] A szakirodalom jelenlegi ismeretei szerint a deklaráció megírásában oroszlánrésze volt Leopold Amery magyar zsidó származású, és magyarul is beszélő brit külügyi alkalmazottnak.[4]

1975. november 10-én az ENSZ 72 szavazattal 35 ellenében (32 hiányzással) elfogadta, a 3379-es határozatot, melynek értelmében „A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája”. 1991. december 16-án 111:25 arányban (13 hiányzással) visszavonták ezt a határozatot.

A cionizmus és rasszizmus kapcsolatának kérdése a dél-afrikai Durbanban 2001-ben rendezett, közel 160 állam és több mint 1500 civil szervezet részvételével lezajlott nemzetközi rasszizmus tárgyú konferencián (augusztus 31. – szeptember 7.) is felmerült. A konferencia lezárásaként elfogadott nyilatkozat végső szövegébe a cionizmus rasszizmussal való egyértelmű azonosítása – amelyet például Kuba és egyes arab országok szorgalmaztak – ugyan nem került bele, ehelyett a következő szakaszt fogadták el:

„Aggodalmunkat fejezzük ki az idegen megszállás alatt élő palesztin emberek sorsa miatt. Elismerjük a palesztin emberek önrendelkezési jogát, és jogukat saját államuk megalapítására. Elismerjük továbbá a régió valamennyi országának, köztük Izraelnek, a biztonsághoz való jogát, és felhívunk minden államot, hogy a békefolyamat támogatásával segítsék elő annak mielőbbi befejezését.”[5]

A konferenciáról az USA delegációja, tiltakozásul az Izraelt ért igen heves bírálatok miatt, kivonult.[6][7]

A cionizmus Magyarországon[szerkesztés]

A cionizmus prominens magyarországi képviselője a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ), amely a magyarországi cionista szervezetek intézményes kerete.

1902-ben Herz Tivadar jelenlétében és segítségével alakult meg a Magyar Cionista Szövetség. Létrejötte óta tagja a Cionista Világszervezetnek (héberül: Hisztadrut Hacioni Haolamit, angolul World Zionist Organisation), amelyet az 1897.-ben megtartott I. Bázeli Kongresszus alapított. Az első magyar cionista gyűlésre 1903.-ban került sor Pozsonyban. Ugyancsak 1903.-ban alakult a Makkabea, a cionista egyetemi hallgatók szövetsége. A második eseményre már 1904-ben sor került, szintén Pozsonyban,  1905. évtől az ülések már Budapesten zajlottak, eleinte viszonylag csekély érdeklődés mellett és sok ellenszéllel. 1912-ben jelent meg a Múlt és Jövő, amit korábbi sajtótermékek előztek meg. Ezt követően sorban indultak cionista szerveződések. Az első világháború után állami felhívásra alakult rendfenntartó szervezetként a Cionista Karhatalmi  Század. A belügyminiszter csak 1927.-ben vette nyilvántartásba a Magyar Cionista Szövetséget.

Az MCSZ a második világháború előtt fontos szerepet játszott a zsidó fiatalok nevelésében és oktatásában. A Szövetséget a Horthy-korszakban többször is betiltották, illetve tevékenységét korlátozták. 1940. július 11-én a belügyminiszter a budapesti központ kivételével az összes helyi csoportot feloszlatta. 1943 decemberében ismét engedélyezték a működést, de csak 1944. április 6-ig, amikor Baky László nyilas államtitkár újra feloszlatta a szervezetet.

A náci megszállás idején a szövetség tagjai szerepet vállalakt a zsidó ellenállásban és életmentésben.

1945. nyarán megindult az újjászervezés az egész ország területén, majd 1948. március 24-én, az egyre növekvő kommunista elnyomás miatt, az MCSZ önként megszüntette a működését.Ezek után a szövetség tagjai illegalitásban tevékenykedtek, és a lehetőségekhez mérten mindent megtettek a zsidó identitástudat megőrzéséért. Cionista szervezkedés miatt többeket letartóztattak és koncepciós perekben ítéltek el az 50-es években.

Az 1980-as évek vége felé Dr. Engländer Tibor, a Hashomer Hacair valamikori tagja szervezésében indultak, még  illegálisan, cionista szemináriumok Magyarorszáon. Az első szerveződés a Herzl kör és a Bethlen téri Oneg Sábbát Klub volt. A rendszerváltáskor, 1989. évtől sorra jöttek létre a régi/új cionista szerveződések, és 1990. április 1.-én megalakult a Magyarországi Cionista Szövetség, az Alapszabálya bírósági nyilvántartásba került, a Cionista Világszervezet (World Zionist Organization) pedig 1927. évre visszamenő hatállyal vette fel a tagjai közé. Azóta legálisan működik Magyarországon, részt vesz a magyarországi zsidó közéletben és jelen van a cionista világmozgalomban. Szervezeti formája ernyőszervezet, különféle irányzatokat képviselő cionista tagszervezetek szövetsége.

Tagszervezetei a következők: Arzenu Hungary, Habonim Dror és Oz-Ve Salom Baráti Kör, Hanoar Hatzioni Egyesület, Hasomer Hacair Egyesület, Jachad Egyesület., Kidma Egyesület, Maccabi VAC Hungary, Marom Klub Egyesület, WIZO Hungary Egyesület. A tagok 6 mandatummal kepviselhetik a magyarországi cionista mozgalmat a Cionista Világszervezet 5 évenkénti Kongresszusán.

Az MCSZ fő célkitűzései (idézet a Szövetség Alapszabályából):

  • előmozdítja a zsidó nemzeti tudat fejlődését és küzd az asszimiláció ellen;
  • szorgalmazza a zsidóság Izraelbe való hazatérését, mint a cionizmus mindenkori meghatározó eszméjét és támogatja a hazatérni kívánókat;
  • ugyanakkor elfogadja azt, hogy minden zsidó ember elidegeníthetetlen joga eldönteni, hogy melyik ország állampolgára kíván lenni és hol kíván élni;
  • támogatja és erősíti Izrael Állam és a diaszpórában élő zsidóság kapcsolatait;
  • támogatja a cionista jellegű kezdeményezéseket;
  • támogatja a zsidó és cionista nevelést, kiemelten a héber nyelv oktatását;
  • cionista érdekképviseletet alakít ki a zsidó közéletben és a magyar társadalomban;
  • küzd az antiszemitizmus, a zsidóság hátrányos megkülönböztetése ellen, és védi a zsidóság jogos érdekeit;
  • elutasítja a rasszizmus minden formáját.

A Szövetség rendszeresen szervez közös, Széder Estét, ifjúsági vezetőképzést, különböző szemináriumokat, konferenciákat, Az MCSZ és tagszervezetei projektjei között megjelennek Izraellel kapcsolatos zsidó programok, rendezvények, táborok, közösségépítő programsorozatok, jótékonysági események. A Szövetség képviseli az Izrael központi szerepébe vetett hitet, valamint azt, hogy ma már a világ zsidóságát a hagyományon és történelmen túl elsősorban Izrael állama kapcsolja össze. Igyekszik bemutatni a cionista mozgalom ideológiai sokrétűségét.

A szövetség kétévenként osztja ki a Herzl–Nordau-érdemérmet. Az MCSZ kiadványa a „Bethlen téri füzetek”, amely a zsidóságot érintő ideológiai kérdésekkel foglalkozik. Emellett a Szochnuttal közösen havonta adja ki az „Erec” nevű folyóiratot.

Az MCSZ a tevékenységéhez szükséges pénzforrásokat pályázatok útján, adományokból, és a személyi jövedelem adó 1%-ának felajánlásaiból biztosítja.

A cionizmus kritikája[szerkesztés]

A cionizmussal, mint eszmével és mozgalommal szembenálló eszme, mozgalom, politikai törekvés az anticionizmus, amely sokféle, gyakran egymással összekapcsolódó forrásból táplálkozik:

  • Kritika vallásos zsidók részéről: történelmileg a legkorábbi bírálat, a cionizmus megszületésével egyidős. Eszerint a zsidó állam léte szentségtörés, csak a Messiás állíthatja helyre az ókorban elpusztított Izraelt.
  • Az asszimilációra, integrációra törekvő zsidók kritikai attitűdje elsősorban a holokausztot megelőző időszakra jellemző, szerintük a világ zsidóságának elsősorban hazájuk társadalmába kell minél szervesebben beilleszkednie.
  • Az arab és palesztin nacionalizmus szükségképpen szemben áll a zsidó nacionalizmussal, a tét az arabnak tekintett föld, illetve a palesztin szülőföld védelme a betolakodóktól.
  • A cionizmus baloldali, antiimperialista kritikája szerint az őslakók nacionalizmusa legitimebb, mint a „megszállóké”, a „gyarmatosítóké”. Az ENSZ 1975-ös elítélő határozata is nagyjából ezt a gondolatmenetet követi.
  • A vallásos muszlimok Jeruzsálemet az iszlám harmadik szent helyének tekintik, így annak idegenek általi elfoglalása dzsihádra ad okot.
  • A cionizmus kritikájának egy válfaja Izrael állam létrejöttét egy cionista világuralmi törekvés kontextusába helyezi.[forrás?] Magyarországon először Tormay Cécile terjesztette el Bújdosó könyv című munkájában azt a tévhitet, hogy a cionisták Budapestet akarták volna megtenni nemzeti törekvésük fővárosának (valójában a cionisták Jeruzsálem fővárosként való elfogadtatásáért küzdenek mind a mai napig).[8] Az ilyen nézetekre a szakirodalom gyakran mint az antiszemitizmus megnyilvánulására tekint.[9]

Források[szerkesztés]

  1. Nicholas de Lange: A zsidó világ atlasza (Helikon-Magyar Könyvklub, 1996), 131. old.: „A »cionizmus« homályos és érzelmi töltéssel bíró fogalom, mely mindenki számára mást tartalmazott, lényegében azonban a zsidó identitással és a zsidóknak a más nemzetek között elfoglalt helyével foglalkozó ősrégi kérdések radikális megközelítését jelenti. A cionista számára a zsidóság nem vallási közösség, és nem is különböző országokban élő etnikai közösségek laza társulása, hanem egyetlen nép, melynek van saját hazája: a zsidóság többé nem az általános rendtől eltérő egyedi és meghatározhatatlan kivétel, hanem szabályos, a világ többi népéhez hasonló alapokkal rendelkező nép. A cionizmus egyike azon szélsőséges irányzatoknak, amelyek a »zsidókérdés« összetett problémáira keresnek egyszerű választ. A gyakorlatban azonban ez az egyszerű válasz a cionizmus számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Százéves fennállása ellenére, még mindig nem fogalmazódott meg a cionizmus világos és a többség által elfogadott célkitűzése, és a cionizmus retorikájában használt régi jelszó, a »normalizáció« ismét az »egyediség«-nek engedi át az elsőbbséget.”
  2. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 400. o.  Online elérés
  3. Mi az a cionizmus?. (Hozzáférés: 2020. január 7.)
  4. Archivált másolat. [2016. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 6.)
  5. http://www.un.org/WCAR/durban.pdf Deklaráció ... Általános szempontok 63.
  6. A. Puddington: Durban útjai Archiválva 2007. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben. Múlt és jövő (zsidó folyóirat);
  7. Dr. Gavril Flora (szociológus): Diszkrimináció és idegengyűlölet Archiválva 2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. Tormay Cécile: Bujdosó könyv (Szeged: Lazi, 2009), 273. oldal
  9. Gadó János, Novák Attila, Szántó T. Gábor: Új antiszemitizmus. Budapest, 2007

További információk[szerkesztés]